Tag Archive | "számi"

Tags: , , ,

Maddu

Posted on 13 September 2012 by Judit

ISOGAISA 2012 – Számi fesztivál és sámántalálkozó

Augusztus vége egy hosszan a szárazföldbe benyúló fjord mélyén egy kis faluban az északi sarkkörön túl, ahol már a kurta farkú kismalac sem túr… Norvégia, Lavangen, plusz tíz fok. Egy nyolcszögletű sátor körül számi népviseletbe öltözött fiatalok, öregek, sámándobokat magukkal cipelő érdekes emberek. Isogaisa nemzetközi sámántalálkozó és számi fesztivál.

Előkészületek:

Az időjárásjelentésben a napi átlaghőmérséklet 10-15 fok, éjszaka fagy is lehet, eső, borult idő, ezért a legfontosabb a két váltás meleg, vízálló ruhanemű, a kényelmes és strapabíró bakancs, alpinista hálózsák, extra gyapjútakaró. Ahogy Amundsen  írta a Déli sarkköri naplójában, a legénység ruházatára nagy gondot kell fordítani. Ő nem is engedte meg, hogy az expedíció résztvevői maguk szerezzék be a ruhákat, hanem egy horteni szabóval csináltatta meg azokat.

Fontos még, hogy a hátizsákban legyen tűzgyújtáshoz gyufa/kovakő és tapló, valamint nyírfakéreg, a szúnyogok ellen a Heyerdahlnál már jól bevált dzsungelolaj ajánlott, kés, zseblámpa, rozskenyér, füstölt szalonna, és az autóstoppoláshoz nélkülözhetetlen törülköző.

Az út:

Két úton lehet a legkönnyebben megközelíteni a fesztivál helyszínét: hajóval (Hurtigruten), mint ahogy azt Herman Ottó is tette, vagy vonattal Svédországból. De a leggyorsabb mégis csak a sas – a sámánok is ezt választják, ha valami sürgős dolguk akad. Azért is jó a SAS-sal (vagy a Norwegian Airlines-szal) utazni, mert az ember így megússza a Hurtigruten hagyományos beavatási szertartását, minek során a sarkkört először átlépőket egy vödör jeges vizzel locsolják le. Ahhoz képest, hogy eredetileg a sarkiszűz matrózokat bedobták a jeges vízbe, ez a szertartási már igen jelképes, és jó tudni, hogy a repülőgépeken egyáltalán nem is törődnek vele. Át is lehet szunyókálni a történelmi pillanatot. Ahogy én is majdnem…De szerecsére felébredtem, mégpedig arra,hogy megkezdtük a süllyedést – lassan és méltóságteljesen körözve először Lofoten fölött, majd egyre beljebb és északabbra, s végül egy éles kanyarral berepültünk Norvégia legnagyobb katonai támaszpontjának repterére, Bardufossba.

(A teljes szöveg )

Comments (0)

Tags: , ,

Szél Róza és a számik

Posted on 31 July 2012 by Judit

Demonstratio. Idioma ungarorum et lapponum idem esse

Torgeir Vassvik egy számi Oslóból. Nincs olyan hangszer a világon, amit meg ne tudna szólaltatni, de van egy, amin mindennél jobban tud játszani: a testén. A test, ami mindig felhangolva készen áll. Húrjai feszesek, üregeinek mérete tetszés szerint változtatható, bőre alig várja az ütő érintését. Hol született az első hang? Hol keletkezett az első összhang? Az emberi torokban. Egy egész zenekar ül az ember torkában, készen az alig hallható frekvenciától az egész testet megrengető zengésig. Az emberi torok rezgése a Nagy Rezgés visszhangja.
Torgeir Vassvik ezt tudja. Egész testével énekel, s rákapcsolja az érzékszerveket – a hallást, a látást, az ízlelést, a szaglást, a tapintást – a Nagy Rezgés frekvenciáira. A Nagy Rezgésről először Nikola Tesla számolt be, de nem vették komolyan. A bolygófelszín és az ionoszféra által határolt gömbréteg elektromágneses sajátfrekvenciáinak létezését Winfried Otto Schumann fizikus 1952-ben matematikai úton bizonyította be. Ma a Nagy Rezgést Schumann-rezonanciának nevezzük.
Torgeir Vassvik 1962-ben született Norvégia szárazföldön megközelíthető legészakibb településén: Gamvikban. Gamvik Budapesttől négyezer kilométerre van. (http://youtu.be/j5UYRyC-6bE) Nem sok magyar járt arrafelé Sajnovics óta. 1769. június 3-án a magyar csillagász jezsuita Hell Miksa Vardön (Gamviktől valamivel keletre) figyelte meg a Vénusz áthaladását a Nap előtt rendtársa, Sajnovics János társaságában. Sajnovics ezt az expedíciót használta fel arra, hogy adatokat gyűjtsön későbbi könyvéhez a magyar és a számi nép nyelvének hasonlóságairól, amely a magyar nyelv finnugor eredete kutatásának alapműve lett.
Szél Róza az északi sámánfesztiválon találkozott először Vassvikkal. Egy finom, de határozott hangra lett figyelmes: egy dorombra a skandináv rengetegben. A doromb mögött egy mély torokban emberi hangokat hallott. A hangok leginkább arra az állapotra emlékeztették Szél Rózát, amikor, még az anyja hasában, lassan elkezdett fejlődni a bálnahallása és farkastappancsai. Az anya méhében felerősödve hallható a Schumann-rezonancia.
Arra is emlékezett, amikor csontokat talált a szellemszobában a tűzrakás kihamvadó parazsánál. És a csontokat összerakva felélesztette a lobot, a farkast, ami loholva lihegett és üvöltött, amikor Szél Rózával futásnak eredtek. Mindent vastagon borított a hó és a jég. Az útról beszámoló készült: Sajnovics János 11 úti levele. 1768. április 16. – 1770. február 10. Közzétette Herman Ottó Az északi madárhegyek tájáról c. könyvében (Budapest, 1893. 516–551.: Sajnovics János levelei a latin eredetiből fordítva). = Sajnovics naplója 1768 – 1769 – 1770. Bp. 1990. [1991.] 203–232. p.
SAPMI – 2009 Idut

The Whale in the Stone, Inside the Birch Tree – első állomás (4 perc 2 másodperc)
Fális (sam.) – Bálna
Bálna a fényes hátú kőben, kő a nyírfában, nyírfa az erdőben, erdő a rengetegben, rengeteg a horizonton, horizont a bálna fényes háta. Lassan, lassan, nagyon lassan fordul egyet, hallik a szíve dobbanása a kőben, a kő fordul egyet a fában, lassan, lassan fordul az erdő a nyírfával, a függőleges horizonton nyílik egy repedés.
A felszínt karcolja. Alulról.
Uvssot (sam.) – Nyitva – második állomás (5 perc 1 másodperc)
A felszínt karcolja alulról.
A hátsó, szent bejáraton át lehet csak a dobot behozni.
Árpa (sam.) – mutató – harmadik állomás (3 perc 34 másodperc)
Heréletlen hím rénszarvas szarvából faragott háromszögletű mutató, sárgaréz karikán lóg, dobolás során iránytűként mutatja, merre vezet a sors.
Siiggát (sam.) – vízizene – negyedik állomás (3 perc 30 másodperc)
Erre ébredem, erre alszom el. Víz vesz körül, kék membrán. Erre vezet a sorsom.
Bassevari (sam.) – szent hegy – ötödik állomás (3 perc 54 másodperc)
Egyetemes elnevezése a szent hegynek. Innen s ide vezetnek a sors útjai, amire az árpa rámutat.
Máddu (sam.) – medveanya, anyamedve – hatodik állomás (3 perc 37 másodperc)
Szent állat, ősanya. A napot emeli fel, s a hátán viszi. A sötét időszakban alszik, és csak akkor jön fel az odújából, amikor az éjféli nap lenyugszik. (Júniusban.)
Čahppat (sam.) – Le Grand Noire – hetedik állomás (4 perc 40 másodperc)

Ha a jég megolvad, az utak járhatatlanná válnak. A kásás jég alatt végtelen feketeség terül el, ami elnyeli a hangot. Június. A nap a nagy fekete vízben megmossa a haját.
Bottnji (sam.)- spirál – nyolcadik állomás, vissza a nyírfába (3 perc 23 másodperc)
Két bálna kék membránja
kék hártya két dobhártya
kápráztató fényjáték
hangokat rázó árnyék
fényt ráznak
bálnákat beleznek fáznak
két bálna kék membránban
burokban ujjak körbe
kőbe foglalva örökre
káprázat hangokba törve
spirálba kötözve

Geatki (sam.) – rozsomák – kilencedik állomás (5 perc 1 másodperc)
Mélyen a hegyek között él, ritkán mutatkozik. Rendkívüli kitartó, majdnem megátalkodottan csökönyös és erős állat. A farkassal vetekszik.
Vuoinnanas (sam.) – belélegzés – tizedik, utolsó állomás (4 perc 18 másodperc)
Amikor a jeges vízben a légzőnyíláshoz jön a bálna, hogy friss levegőt lélegezzen be.
Az első lélegzetvétel az után, hogy a fényes hátú kő kifordul a nyírfából, és megszületik.

Herman Ottó és Sajnovics János emlékének

Torgeir Vassvik Sapmi című CD-je letölthető:
http://www.myspace.com/torgeirvassvik
http://itunes.apple.com/us/artist/torgeir-vassvik/id202330027

Videók:
http://youtu.be/RNj-EqQYo-c Moszkva élő koncert.
http://youtu.be/2Bcyv5-Fy_Q Kecskemét, @ Global Vibes.
http://youtu.be/iH_kRY-sCTY Gamvik, Global Fever Orchestra.

Comments (1)

Tags: , ,

Számi nap

Posted on 06 February 2012 by Judit

Február 6-a a számik (lappok) nemzeti napja.  Az 1917. február 6-án Trondheimben (Észak-Norvégia) tartott első számi kongresszusról emlékezik meg, amelyen lefektették az egész nemzetet összefogó, a finn, svéd, norvég és orosz országhatárokon átívelő számi nemzeti együttműködés alapjait.

 Ma február hatodika van, hóvihar és hideg, nem éppen szabadtéri játékokra alkalmas időjárás. Február hatodikán sohase lehet igazán egy jót ünnepelni, és nemcsak Lappföldön, sehol sem, ahol a jég az úr.

Jég, ősi finnugor szó. Még tán abból az időből, amikor az Ural táján együtt gyűjtögettünk a számikkal. Jiekŋa – mondják számiul. Lehet, hogy csak véletlen, de az is lehet, hogy tényleg együtt bogyózgattunk. Ebbe most nem merülnék bele. Nekem a legközelebbi rokonaim jelenleg a számik.

Itt laknak a kert alatt. Egy kutyaugatásnyira. Ha igazi (sic.!) számit akarok látni, csak elugrom Osloba, ami uszkve egy óra kocsival. Ha pedig a fülemnek ismerős melódiára vágyom, bekapcsolom délután a nemzetiségi rádió számi adását, és hirtelen minden hangsúly a szó első szótagjára esik, bár a diftongusok nem pont úgy hajlanak, ahogy nekem jól esne. De én már csak egy igen elvetemült szatmári szökevény vagyok!

Annak idején a Debreceni Egyetemen választani kellett egy uráli nyelvet, amit az ember egy kicsit alaposabban tanulmányozott, és írni kellett egy beszámolót. Nekem egy tanárom azt mondta, olyan témát válasszak mindig, ami senki mást nem érdekel, hogyha sikeres akarok lenni. Hát, a számit senki nem akarta választani. Főleg azért nem, mert akkoriban magyarul nem túl sok szakirodalmat lehette találni ebben a témában.

Nem nagyon emlékszem már, hogy miről is értekeztem a beszámolómban. De mindenki – a tanárunkat beleértve – vidáman bólogatott, mert abban a pillanatban én voltam a legnagyobb jelenlévő szakértő. Szóval sikerem volt. És természetesen megkaptam az ötöst.

Gondoltam, úgy se lesz az életben szükségem semmilyen számikkal kapcsolatos ismeretre. Mint ahogy a hegymenetben való elindulásra sem – a vizsgáztatóm szerint, hiszen Debrecenben az egyetlen természetes emelkedő talán csak a Kistemplom melletti két sávnál van.

Ehhez képest mindjárt az első Svédországban töltött évben csak kézifékkel lehetett elindulni a parkolónkból. A számik meg seregestül özönlötték el a baráti köreimet, mihelyst átléptem a svéd-norvég határt.

Jó barátom, Ailo Gaup, „eredeti” számi. Az észak-norvégiai Kautokienoban született 1944-ben, de nem sokkal születése után norvég nevelőszülőkhöz került. Akkoriban nem volt szabad száminak születni. Valódi édesanyját és rokonait sokáig nem is ismerhette. Amikor vele találkozom, a szemében mindig látok tükröződni egy kis jégkék tavat, amit el nem sírt könnyek töltenek ki.

Nem csoda, hogy nem túlságosan bőséges a számikkal foglalkozó szakirodalom. Nem is olyan régen még hivatalosan nem is létezhettek. Ailo édesanyámmal egyidős. Élő történelem, vagy minek nevezzem.  Most, még amíg létezik a számiknak az a generációja, akik átélték a népirtást, kell megírnunk azokat a megíratlan tanulmányokat, amelyekkel adósok vagyunk. Itt, Skandináviában még mindig nem egészen egyértelmű ez. Az iskolai történelemkönyvek mélyen hallgatnak a számikról. A számik is hallgatnak.

Én pedig a számikat hallgatom. A nyelv dallamát. Az ízes cséket, ennyeket. A zöngés mássalhangzókat vesztett finn sosem állt ilyen közel hozzám. Az ismerőseim is gyakran azt kérdezik, amikor svédül beszélek, hogy számi vagyok-e. Még kissé töröm a svédet. A hangsúlyt, azt nem találom el! Azt a legnehezebb áthangolni. A szókészlet, a hangkészlet, a grammatika, minden elsajátítható. A melódiát csak az képes helyesen énekelni, aki már eleget hallgatta azt.

Comments (6)

Tags: , , ,

Posted on 15 March 2011 by Judit

Bivval. Lappföld. Annyira megenyhül, hogy a hó latyakos lesz, és elkezd kicsit olvadni. Bivval idején gyakran szélcsend van és szürke minden. Pára vagy köd?

Pustol. – tavaly karácsonykor ezt láttam, amikor kinéztem a kisház ablakán. A nagy tavat jégpáncél fedte, amit a frissen szállingózó hó kegyesen elfedett. Hamar friss hó temette be a lankákat. A nyáron vadkacsáktól hangos tó egybeolvadt a közeli és távoli hegyekkel. A kacsák elmentek vagy hallgattak – olyan nagy lett a csend.

Délután a francia nő vacsorát készített. A sítalpak kint vártak az ajtófélfának támasztva, hogy még a lemenő nap utolsó sugarainál a nő esti sétára vigye a négy kutyát. Nem is hinné az ember, hogy egész évben kint lehet élni a hegyekben, kétezer méteren. A nagy faházban egyedül lakott, vadászkutyákat tanított télen-nyáron. Télen hótalpakon, nyáron hegyibiciklivel közlekedett, bevásárolni a nagy fekete landroverrel ment.

Új hó – Ott semmit sem találsz. De mindent fel kell adni. Aki törekszik, csak akadályokat lel, falakat és lavinát, ami betemet. Aki akar, az nem lát, mert elvakította a hó, a hó, a hó.

A havazás napokig, három-négy, talán öt napig sem állt el: mindig hozzátevődött valamennyi a már meglévő hótakaróhoz, s egyre vastagabban befödte a tábort, egyre tisztábban és egyre vastagabban rakódott réteg rétegre, a sudár fenyőfák ágai meghajoltak a hó terhe alatt, minden, ami szürke volt, minden, ami fekete volt, minden, aminek színe volt korábban, hófehér lett, tiszta, érintetlen, üres, tabula rasa, fény és semmi. A külvilágtól elzártan, behavazva, elszigetelten, elfödve, és csupaszon. A naponta frissen esett hó lehetetlenné tette, hogy bárki is észrevétlenül a tábor határain túlra kószáljon: minden nyomott hagyott a hóban, még a fákról  csomókban lehulló hó is. Azt lehetett érezni, hogy a havazás magát a megtisztulást, az elvonulást jelképezi, és mintegy megkönnyíti az önfegyelem gyakorlását, hiszen nem volt semmi, ami a figyelmet elvonja még a kinti séták során sem, sem száraz falevelek, sem görbe ágak, sem kövek fényes háta. Nem szórakoztatta az elmét a táj látványa, egyszerűen minden sima, fehér, majdnem egyenletesen fehér volt. Az ember vagy átadta magát a fehérségnek, vagy nyomorultul érezte magát ebben az ingerszegény környezetben, és kapaszkodókat keresett, fantáziált, történeteket talált ki az imitt-amott kirajzolódó állatlábnyomokhoz, a hó alól kidomborodó vakondtúrásokhoz… Egy reggel arra ébredetek a tábor lakói, hogy a kinti séták területén valaki úgy ment körbe, hogy a hóban egy szív rajzolódott ki, egy hatalmas szív, éppen úgy, hogy ha a francia nő vagy a segédtanár kinézett az ablakon, azt láthatta. Pedig tilos volt mindenfajta kommunikáció. Még a hóban való kommunikáció is. Még a szívvel való kommunikáció is. Mindenféle, a Nemes Csend némasági fogadalma értelmében.

Njäjgastit – Vállevágge április végén. Lappföld. Ne becsüld alá a havat! A njäjgastit olyan hó, amely kívül kőkemény. Nagy hidegben az ember arcába mar a szél. Ne becsüld alá a havat.

 

(Yngve Ryd: Snö c. könyve felhasználásával)

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................