Tag Archive | "Skee"

Tags: ,

Lyssna på Skee // Hallgassa Skee-t

Posted on 12 April 2012 by Judit

Vill du veta hur vi pratar här i Skee, klicka på länken:

Ha tudni akarja, hogy nálunk, Skee-ben hogy beszélnek, kattintson a hivatkozásra:

Skee dialekten

 

Skee kyrka

Comments (0)

Tags:

Svéd szibilánsok

Posted on 02 November 2011 by Judit

A szomszédunkban pár hónapja bútorboltot nyitottak Fjällbacka Hallen néven, meglehetősen szerencsétlen névadás, ha nem egyenesen félrevezető, ugyanis a mi kis falunkat Skee-nek hívják, és Fjällbacka is helységnév, csakhogy tőlünk jó pár kilométerre délre található az Atlanti-óceán partján. Fjällbacka már egy korábbi bejegyzésünkből ismerős lehet az olvasónak, az ottani Sybillát Camilla Läckbergnek hívják. 🙂 De nem erről akartam írni. Hanem a bútorboltról, ami leginkább kacatlerakat.

Az úgy működik, kérem, hogy a csődöt jelentett üzletek árukészleteit olcsón felvásároló kereskedő bácsi szépen Skee-be szállítja a műanyag székeket, napernyőket, grilltűzhelyeket, strandszatyrokat. Aztán mindennek egy hangyányit magasabb árat szab, mint azt a nagy diszkontáruházak (mivel ilyen áruház nincs a közelben). Aztán várja az arra járó gyanútlan külföldieket (norvégokat), Skee ugyanis a E6-os, a Malmöt Osloval összekötő főút mellett található, egészen közel a norvég határhoz. ( Egy jó kutyaugatásnyira – ahogy a lappok mondják fent északon.)

A bútorbolt közelsége csak elenyésző kellemetlenséggel jár. Példának okáért berepül a csomagoló papír a gyepünkre, meg a terrierünk, az a kis veszett dög, naponta megugat tíz-tizenöt kocsit, mert a kerítésünk tövébe parkolnak. Az előnyök ennél számosabbak. Állandó társaságom van, és nem kell attól rettegnem, hogy az E6-os drogmaffia ukrán származású chip’n’dale fiúcskái rám törik az ajtót, elkábítják a masztiffomat és a fent említett őrült  terriert, majd megerőszakolnak és könyörtelenül kirabolnak. Falunk híres lesz! És végre mindenki megtanulja kiejteni a nevét is.

Tudniillik arról van szó, hogy a svéd hangkészletben három szibiláns is található: ɕ, sz, ɧ, és ezek betűvel való jelölése nem egységes, különösen a  ɕ  és a ɧ  hangok ortográfiája okoz gondot (lásd ‘tjena, tja’, Enikő!). Az ’sk’ kombinációval jelölt hang is magas magánhangzók előtt  ɧ -nek ejtendő a svéd eredetű szavakban. Így kis falunk neve helyesen [ɧ eː e]. Ám ez a fránya hang nincs meg minden svéd dialektusban, illetve erősen variálódik a képzés helye, majdnem hogy attól függően, kinek mekkora a nyelve görbületje.  Arról nem is beszélve, hogy a bevándorlók nagy része (én sem) nem hallja a különbséget a ɧ és a ɕ között. Ezt valószínűleg a nem egységes betűjelölés is megerősítheti, és összemosódnak a különbségek a fonémák között. Skee nevének írásmódja tovább növeli a bizonytalanságot, ugyanis az ’ee’-kombináció eléggé szokatlan a svédben (de nem úgy az angolban). Az anyanyelvi svéd valami turpisságot sejt, és azt hiszi, norvég vagy angol szó. Így mivel mind az angolban, mind a norvégban az ’sk’-t szk-nak ejtik, azok, akik nem helybeliek, sokszor szkéének mondják.

A vonaton is. A következő állomás Szkée, Szkée a következő. A skee-iek csikorgatják a fogukat. Vagy amikor az ismerősöm felhívta a menetrend-tájékoztatót, és be kellett mondania az indulási állomás nevét, és a telefonautomata rávágta: nem értem, mit mond, legyen szíves ismételje meg. Majd ugyanezt még háromszor, mielőtt az ismerősöm bosszúsan letette a kagylót. Mondtam neki, figyelj, azt kellett volna mondanod, hogy Szkée, nem azt hogy ɧ eː e!

Susogó, nem sziszegő. Sőt, shjushjogó! Lágyan, zöngétlenül, alig érintve a nyelv közepét a lágy szájpadláshoz, kisapáim!

Comments (0)

Tags: , ,

Csavar, kamion 2.

Posted on 05 May 2011 by Judit

Mondja, Elemér, van magának útlevele? – kérdezte az ablak előtt álló kamionost egy hét reménytelen várakozás és ingerült telefonbeszélgetések sora után. A szállítmányozó sem az öreggel, sem a rakománnyal nem törődött már.

Van. Hozzam fel?

Hozza.

Azt találta ki, hogy felhívja a stockholmi magyar nagykövetséget, előadja Vígh Elemér magyar állampolgár, bábolnai lakos teljes históriáját, és kéri a nagykövetség segítségét. Úgy érezte, patthelyzetbe került. Sem alkatrész nem érkezett, sem másik vontató, sem senki, az öreg már egy hete ette a kenyerét, szívta a napi két doboz cigarettát, és állandóan csak macerálta, hogy kerítsenek egy autószerelőt, akivel le tudja venni a karburátort. Arról hallani sem akart, hogy a rakományt ott hagyja, és hazautazzon. Egyébként sem volt miből. Már nagyon megbánta, hogy magyar szóra áhítozva akkor megszólította.

Mit akar vele? – nyújtotta át az útlevelet.

Felhívom a nagykövetséget.

A nagykövetséget? Minek? Azoknak van autószerelőjük?

Ne csökönyösködjön. Értse meg, a főnöke szarik magára és a rakományra. Miből fizetné ki az autószerelőt?

Nem segít? – kérdezte csalódottan.

De segítek. Méghozzá úgy, hogy most felhívjuk a követséget, és kitudjuk, hogy lehet magát hazajuttatni.

Elemér csak csóválta a fejét. Nem akart hazamenni.

Az attaséasszonnyal beszélt. Az nehezen fogta fel, hogy mit is akar mondani, a történet hihetetlennek hangzott. Igazat adott, hogy a svéd rendőrséget nem vonták be. De folyton arra akart kilyukadni, hogy miért nem lehet elkísérni az állampolgárt a legközelebbi buszpályaudvarra, és feltenni egy Európa irányába induló buszra.

Erre, kérem, nekem nincsenek anyagi lehetőségeim. Kétszáz kilométerre lakunk a legközelebbi várostól, ahol ilyen nemzetközi terminál lenne.

Rakja fel a vonatra, ami Göteborgba megy.

Kicsit halkabban kezdett ekkor beszélni.

Azt hiszem, a bácsi demens. Nem beszél nyelveket. Úgy eltévedne, mint a pinty.

Az attaséasszony elcsendesedett egy rövid időre. Hallani lehetett, hogy elgondolkodott.

Vígh Elemér hazaszállításán kívül abban is segítségüket kérem, mondta, hogy a szállítmányozó megfizesse a költségeimet. A sok telefonálást és az öreg egy heti ellátását.

Megegyeztek, hogy az attaséasszony megbeszéli az ügyet a nagykövettel, és aztán majd visszahívja őket.

Megfogalmazta a hivatalos faxot, amiben a szállítmányozót felszólítja a költségek megtérítésére.

Az öregnek adott vacsorát.

Még két napig ment a telefonálgatás.

Végül amilyen szerencsétlenül indult a történet, olyan furcsán is ért véget. Vígh Elemér diplomáciai ügy lett.

Az oslói magyar nagykövetségből éppen Koppenhágába készült egy munkatárs. A benzinkút annak a nemzetközi útnak a szélén állt, ami Oslót Koppenhágával összekötötte. A terv az volt, hogy a benzinkútnál a diplomata gépjárművel felveszik a kamionost, és elviszik a koppenhágai magyar nagykövetségre. Onnan egy kollega kiviszi a bácsit a repülőtérre, és felrakja a budapesti járatra. Ferihegyen pedig a bábolnai család várja a rég nem látott családtagot.

A szállítmányozó átutalta a követelt összeget. A bácsi épségben hazaért. A felesége telefonált még aznap, és megköszönt mindent. A magyar állam költségeit a családnak kellett kifizetnie.

Kis idővel az eset után kapott egy levelet. Személyesen a stockholmi nagykövettől. A levélben hazafias és önfeláldozó állampolgári cselekedetéért fejezi ki háláját és nagyrabecsülését a Magyar Köztársaság nevében. Az egész Magyar Köztársaság nevében. Amikor ő eredetileg csak egyetlen magyarral akart kicsit magyarul beszélgetni.

Az öregről azóta sem hallott. Nem volt benne száz százalékig biztos, hogy az felfogta, mi is történt valójában, vagy csak nem akarta kimutatni a meghatottságát. Régi kamionos volt, kemény gyerek. Kíváncsi lenne, megismerné-e. Emlékezne vajon az esti tévézésekre, a kandalló melletti beszélgetésekre a távoli fagyos kis skandináv faluban?

Comments (1)

Tags: , ,

Bolha a piacon

Posted on 01 May 2011 by Judit

Harald Hårdråde[1], az ócskás, áll a kipakolt kacatok között. Süt rá a nap, égnek emeli a kezét, gesztikulál, a nadrág szára felcsúszik, éppen úgy, mint egy óvodáson, aki kinőtte a ruhát. Amúgy nem így hívják, csak a Harald stimmel, de nem árulhatom el a nevét, mert nem akarom köznevetségnek kitenni, bár akarom, nem akarom, már mindenki rajta nevet faluszerte, járásszerte, megyeszerte… Még szerencse, mondom, hogy a napos oldalon van a boltja, s nevet. A kis asztal megterítve: aprósütemény, kávé, csuprok. A karosszékben ül Kalle. Csak így, egyszerűen. Előtte kutyája hever, az örökké vidám Charlie. De most még mintha Charlie sem lenne vidám. Kalle felesége nemrég halt meg. Odamegyek hozzá, lehajolok, hogy meg tudjam ölelni az öreget, akinek a szemébe könnyek szöknek. Részvétet kívánok. Olyan gyorsan történt, tudja, olyan gyorsan, és magához szorít. Érzem. Nem tudom, mit keres itt, Haraldnál, akiről senki sincs jó véleménnyel, amióta egy ember eltűnt a faluban. Utoljára Haraldnál járt ugyanis az illető. De megértem, hogy még itt, az ócskaságok között is jobb, mint otthon. Kalle megtörli a szemét. Megsimogatom a kutyust. Megkérdem Haraldtól, hogy mennek a dolgok, s az elkezd beszélni. Mondja, mondja, hogy már fejenként egy üveggel lement. Aztán elmondja még egyszer. Amikor részeg, mindent kétszer-háromszor elismétel, és legalább háromszor visszakérdez a kanyarban. De megszoktam már. Hátbaverem. Olyan, mint az elakadt hanglemez, amit csak meg kell pöccinteni egy kicsit, hogy tovább menjen. Az új boltról kérdez, amit a szomszédunkban, az ő régi helyén nyitottak. Látom, sajnálja még mindig. Nem mert még visszamenni, talán sose nem is fog, az emlékek miatt. Érdekli, hogy újították fel, hogy a régi színpad megvan-e még. Mondom, meg. Megint megkérdi, mintha nem hinné, pedig tudom, csak elakadt megint a gyémánttű. Mert mindenkiben van egy gyémánttű, ami leolvassa a jeleket a bakelitről, talán te, fiamcskám nem is tudod, mi az a bakelit! De Kalle feláll. Nem fogja a hely. Megcsörren a zsebében a telefon. Felsóhajtok, hogy szerencsére van, aki gondját viselje szegény özvegyembernek. Csak azt nem tudom, mit szeretek ebben a Haraldban! Vén alkoholista, aki mások megunt kacatjait próbálja rásózni az emberekre. A nejével nem él együtt, de az asszonyt, aki mellesleg lengyel import, folyton ott láttam vele minden árverésen. Harald azt állítja, háza van Värmlandban, ahol annyi az áru, hogy tele vele a ház, még a mellékhelyiségek is. A nyáron elvették a jogosítványát, és lecsukták, mert ittasan vezetett. Most az úgynevezett uddevallai barátokra van szorulva, ha menni kell valami hagyatékot összeszedni. Talán Kalle is csak azért ült ott egy sort, a napos oldalon, mert meg akar szabadulni a felesége tárgyaitól. Nézem, Harald homlokán és orrán véres forradás. Kérdem, elesett. Nevetgél, és mutatja a kezével, hogy felhajtottak a garatra, meséli, a jó uddevallai cimborákkal a hétvégén. Kell egy kis szórakozás, mondja háromszor. Hátba verem joviálisan. Nevetünk. Tudja, hogy van ez. Aztán vigyázzon magára, Harald! Nehogy megint elessen! Mosolyog, és csoszogva behúzódik a lom közé. Még süt a nap. És a kanyarból visszaintegetek.


[1] III. Harald Sigurdsson vagy Keménykezű Harald

Comments (0)

Tags: , ,

Csavar, kamion

Posted on 28 April 2011 by Judit

Első rész

 

Ennek a télnek sose lesz vége, tudom, mondta.

A benzinkutas furcsállóan nézett rá, és egy pillanatra megállt a keze a doboz tejjel a levegőben. Aztán átadta neki mégis.

Lesz még valami? – kérdezte.

Elkezdett egy kicsit gondolkozni. A khakiszínű dzseki zipzárjával játszott.

Nem, nem lesz.

A kutas beütötte az utolsó összeget is a kasszagépbe, majd átvette a húszast.

Van itt egy furcsa kamion már több mint egy hete – mondta miközben átnyújtotta a visszajáró tizenegy korona ötvenet. Meglepődött. A benzinkutas nem szokott ilyen bőbeszédű lenni. – Csak úgy mondom.

Megköszönte a visszajárót, és sarkon fordult. A kútnál furcsábbnál furcsább kamionok fordultak meg nap mint nap. Nem értette, mit akart ezzel mondani. Visszanézett.

Mit akar ezzel mondani?

Nem az én dolgom – gondolta meg magát a kutas.

Az enyém se.

Lassan kiballagott az üzletből, és a doboz tejet lóbálva a szatyorban, elindult hazafelé.

A parkolóban több kamion is állt egymást mellett, egy fehér húzódott csak félre. Biztos erre gondolt a kutas, gondolta. Felhúzta a kesztyűjét. Kutya hideg volt. A fehér kamion körül egy idősebb alak járkált le s fel. Gondterheltnek látszott. Amint közelebb ért, meglátta a kamion rendszámtábláját. Magyar volt. Összerezzent. Már évek óta nem beszélt senkivel magyarul, csak a kutyáival káromkodott ezen a nyelven. Több mint egy hete – visszhangzottak a kutas szavai. Pár napnál, a legtöbbször egy éjszakánál tovább nem állnak meg itt ezek. Úgy látszott, a le-fel sétáló alak egyedül volt. A háta mögé került.

Hozott túrórudit? – kérdezte az illetőt alaposan meglepve. Erre a kérdésre biztosan nem számított.

Magát az isten küldte – felelte egészen meghatódva. Reszketett a hidegben. Látta, a kezei kékek voltak.

Már megbánta, hogy rákérdezett a túrórudira.

Hogy-hogy? – kérdezte.

A hatvan-hatvanöt körüli férfi elmesélte, hogy több mint egy hete robbantak le. Ez megegyezett azzal, amit a kutas említett. A karburátor adta fel. De ez nem mondott neki semmit, nem volt jogosítványa. Az öreg egy fiatalabb kollegájával Norvégiába szállított, s a visszaúton ment tönkre a karburátor.

Hol van a társa? – kérdezte.

Lelépett.

Látszott az öregen, hogy nagy volt a baj. Szemét lesütve, mintha csak ő tehetne róla, mesélte el, hogy tűnt el egy reggel a társa egy holland vagy francia kamionossal összebeszélve. Magával vitte a bankkártyát, a benzinkártyát, mindent. A férfi majdnem sírt.

Kifosztotta?

Az bólintott.

Nem kért segítséget a benzinkutastól?

Nem beszélek én nyelveket. Meg várom, hogy a főnök hívjon.

Maga nem tudja hívni a főnököt?

Kiderült, olyan mobilja volt csak, amit a főnök tudott hívni. De a főnök már három napja nem hívta. Akkor még ott volt a társa, és arról volt szó, hogy megpróbálják megjavítani a karburátort valahogy.

És ha nincs pénze, mit eszik?

Van konzerv. Nem az a baj, de befagyott a vizem.

A kamionban nem tudott fűteni, a flakonokban pedig befagyott a víz, olyan hideg volt.

Éhes? Menjünk, veszek magának egy virslit meg kávét. Nem messze lakom innen, nem maradhat itt – ránézett az öreg kezére -, megfagy.

A kamionos elfogadta a meghívást. A kutas arcán valami olyan kifejezés tükröződött, hogy hát nem megmondtam, de egyúttal gyanakodni is kezdett, amikor meghallotta, hogy valami idegen nyelven beszél a két alak egymással. Az öreg kért egy doboz cigarettát is. Közben azt is elmesélte, hogy ez volt az első útjuk Skandináviában, és bizony, itt kutya hideg van. A kutas szó nélkül számolt. Tulajdonképpen, mondta a kamionos, ő csak kísérő volt a fiú mellett, a főnök nem bízott meg benne, ezért jött ő is. Már nyugdíjas. Azt megelőzően a Hungarocamionnál volt sofőr, bejárta az egész KGST-t, még Moszkvába is eljutott egyszer. Közlékeny volt, de amikor arra került a sor, hogy megbeszéljék, most mit tegyenek, elkomorodott, s mint valami makacs hajóskapitány, azt mondta:

Én nem hagyhatom el a kamiont, értse meg.

Nem értette meg.

De megfagy itt.

Kibírom. Megpróbálom megbütykölni a karburátort.

Rosszallóan csóválta a fejét, ez az ember nem normális, éjszaka mínusz harminc is lehet.

Kérek egy kis töltést valamelyik kollegától – kereste tovább a kifogásokat. A valódi ok, ami miatt nem hagyhatta ott a kamiont az volt, hogy a rakományt nem lehetett őrizetlenül hagyni.

Figyeljen ide, ott a házam, látja? – mutatott az út másik oldalán egy szürke házra. A kamionos odanézett, de nem győzte meg. – Onnan látja a kamionját.

Az öregnek ez becsület kérdése lehetett. És nagyon megmakacsolta magát.

Nézze, akkor hívom a rendőrséget. Nem hagyhatom, hogy megfagyjon, akármilyen csökönyös is.

A rendőrség hallatán sem tántorodott meg.

Mi a főnöke telefonszáma? Felhívom az én telefonomról.

Nem tudom.

Hol él ez az ember, gondolta, és már végképp kifogyott az ötletekből.

Hogy hívják a céget?

Az öreg csak rázta a fejét: nem tudom, nem tudom. A főnök az unokaöccse volt. Úgy kérte meg, hogy jöjjön el a biztonság kedvéért.

Hol van a szállítólevél? Annak csak kell lennie! Azon rajta van a cég neve, címe.

Felmászott a cockpitbe, és előrángatott néhány gyűrött papírt. Nagy nehezen kiderült, mi a cég telefonszáma. Mindketten reszkettek a hidegben.

Pakoljon össze. Zárja be a kocsit. Megyünk hozzám – lobogtatta a hivatalos papírokat. Ezek nélkül a kamionos bajba kerülhetett volna. Jobbnak látta elindulni a másik magyar után.

Teljesen átfagyva értek haza. A meleg szobában az öreg felengedett egy kissé, de kérte, ne említse meg a főnöknek, hogy nincs ott a járműnél.  A másik alig bírta türtőztetni magát, hogy be ne olvasson az öregnek, hisz a társa kirabolta, ott hagyta a lerobbant, szétfagyott kamionnal, a főnöke baszik felhívni, elindulnak télvíz idején egy távoli országba, semmilyen idegen nyelvet nem beszélnek, mínusz harminc fok van, a kezei szederjesek, mi a fenét csinált volna még pár napig?!

A cég főnökét nem volt egyszerű elérni, de végül sikerült. Sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Biztosította, hogy pár napon belül küldenek ki egy új karburátort vagy végső esetben egy másik vontatót. Érdeklődött, hogy a rakomány épségben volt-e, de a sofőrről nem kérdezett.

Ember, mit csináljak az alkalmazottjával?

Az nem érdekelte. Mint kiderült, nem is volt az alkalmazottja. Csak az áruról meg a karburátorról volt hajlandó tárgyalni.

Ezek bolondok, döntötte el. Megadta a főnöknek a benzinkút címét. Felhívta a benzinkutat, hogy hamarosan egy expressz küldemény érkezik majd a gyorsfutárral, és az a lerobbant kamionhoz lesz. Aztán eligazította az öreget: itt a szobája, itt a fürdőszoba, ha akar, feljöhet a nappaliba tévézni, vannak magyar csatornák, s ha dohányozni akar, legyen szíves, azt a bejárati ajtó előtt tegye, és ne a házban. Az idős férfi csak bólogatott. Nem volt ideje ellenkezni.

folyt. köv.

Comments (0)

Tags: , ,

Vulvorna

Posted on 12 February 2011 by Judit

Jag sitter hos en väninna på Golan-höjden i Skee med flera kvinnor, bara kvinnor. Vi käkar god mat, dricker vin och pratar om tjejgrejer.Inte så ofta sitter vi vid samma middagsbord. Jag testar maten. Suverän! Alla testar värdinnan lite gran – vi, Desperate Housewives. Fina gardiner, var köpte du dom? En av oss berättar att hennes mamma hade varit med en kvinnogrupp här i Skee som hette Vulvorna. Jag gillar namnet. (fniss) Teman växlar mellan småbarn, killar, jobb, semesterresor. Ganska mycket prat om graviditet och att vara mamma, eftersom de flesta har barn mellan 0-8. En liten kommentar upprör mig ganska mycket. Det handlar om missfall. Någon säger att efter en missfall får man inget stöd, hjälp från samhället, man blir alldeles ensam med smärtan och sorgen, fast det är olika hur kvinnorna upplever det, några klarar det relativt bra, andra kan lida från mindre eller större psykologiska störningar. Vi pratar om en tjej som har hamnat i psykos. Tragiskt. Men desserten  är underbar: apelsintryffel med grädde och physilis. Nej, inte syfilis, frukten! Chokladen smälter bara i munnen. Vi, tjejer älskar choklad. Det är någonting med chokladen som alltid fungerar, i alla väder! Mer vin, mer skratt, en liten bebis vaknar i hörnet och får mammas tutte med en gång. En liten tjej, en till i gänget. 🙂

Comments (0)

Tags: , ,

Intro

Posted on 10 February 2011 by Judit

SKEE

small village cca. 600 people in Strömstad commune, Sweden – half way in between Gothenburg and Oslo. Mostly farming and families with small children. School, eldelry home, church, rink, shoefactory, car repairing services.

Further information: Dogville,Twin Peaks.

Ja, vi alla vet var Skee ligger. 🙂 Ändstation för Bohusbanan och X2000 från Stockholm på sommaren. Ska du åka vidare till Strömstad – som ligger precis utanför Skee – ta bussen! Speciell räddningstjänst för ungerska lastbilar och stridsvagnar året runt. 😉 (WIKI)

Comments (0)

Tags: , , , , ,

Szombatvombat

Posted on 18 December 2010 by Judit

Foto: Statoil

Gondolta volna a fene, hogy vidéken fogom leélni az életem. Legalább is én nem így terveztem. Az első tizennégy évben szerzett tapasztalataim alapján kozmopolitának és internacionalistának hirdettem magam, és éltem a világomat Debrecen nevű világvárosunkban. Ehhez képest nem nevezhető nagy előrelépésnek, hogy a szombat estémet azzal töltöttem, hogy a  tet(te)stársammal a legközelebbi nyitva lévő benzinkúthoz mentünk, és lenyomtunk egy-egy sült kolbászt némi bébisárgarépával és a julmust (magyarán “karácsonyi lé”)  nevű nagyszerű svéd üdítőitallal egyetemben, miközben a polcon lévő videókínálatot fitymáltunk. Aztán engem jól meg is néztek, mert irtó rövid  a hajam, svéd rendőrcsizmát hordok, reflexmellény is volt rajtam, mert mindjárt a kolbászozás után kutyát sétáltattunk, és mert hangosan röhögök. Vagy mert annyira tutajosak a szemeim. Ezt nem tudom, mert nem kérdeztem meg. De már tervezem, hogy visszatérek és a Szentestét is a benzinkúton fogom ünnepelni!

Comments (0)

Tags: , , , ,

Skee’s role in the Iraqi elections

Posted on 06 March 2010 by Judit

There are elections this weekend in Iraq. But I don’t think the future of the country can very much change this time either. Hopes can be high, and of course we all wish peace for the thousands of innocent sufferers of a never ending war.

Those Iraqis and Kurds living in Sweden could already leave their votes in the ballot boxes yesterday, and the ones who are resident in Norway can vote today. (Göteborgs-Posten)

Out walking the dogs next to the E6 international highway I met a big group of voters who took a break at Skee Statoil on their way to Göteborg. 2 coaches and many cars escorted by tv-reporters “invaded” the small gas station. Many with families. Flags with the image of burning candle, Kurdish flags, cheerful music, properly dresses people in good spirit. First I thought it was a wedding procession.

I admire them, Kurdish people. All the calamities they are bearing with patience and pride, and they are still able to smile and dance as life goes on.

Comments (1)

Tags: , , , ,

Sushi-party in Ejgst

Posted on 11 December 2009 by Judit

Last night there were two blinking police cars which draw my attention to the motorway E6 nearby. We have perfect view from out house towards the gas station and the E6, and since one of the police cars was blinking at the gas station, I thought there was something happening there. There is a rather big parking lot with lots of trucks usually, it’s the very last stop for them (and perhaps for some smugglers and drug dealers as well) before the Norwegian border.

My boyfriend was out walking the dogs, so I was a little bit worried about them too. But as they came back, I got a report about the events. there was a truck driving from Norway south on the E6, and where the motorway ends, and the speedlimit drops from 110 km/h to 50 km/h because of road construction, it tilted and 25 tons of fishguts poured on the road and around.

Well, the exact place is called Eigst, and before the roadconstruction i had a friend living there. He was an old hermit only living for his plants, among them real rare examples which was demolished when they started reconstructing the E6. Of course he had to move, but he couldn’t move all the trees and shrubbery which surrended his house.

Among the trees was an 8 meter tall wonderful larch from the Kuril Islands (Larix gmelinii var. japonica). Not very many examples of this tree in Sweden. I was deeply touched when I heard that the trees would be cut down. But now I can feel a bit as if it was the revenge of the Kuril larch that the whole truckload if fishguts got to envelope the constructing area.

It took a while to clean up that 25 tons of biological weapon , and I can imagine, this morning the construction workers could still feel the ground stinking.

Eigst used to be a magical place: the old botanist and his exotic collection, sandlizzards, dancing fairies and trolls…And now they have no home. It was the least they could do to express their disapointment with making the road stink! 🙂


Comments (0)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................