Tag Archive | "NaNoWriMo"

Tags: , , , , ,

Első javított

Posted on 31 January 2011 by Judit

Aztán később, amikor Réka megérkezett a rideg oslói kiborg-világba, majd akkor kezdte hiányolni a repülőtér helyi idiótákkal és különféle érdekes szagú külföldiekkel teli zsibongását. Az első kulturális sokkot nem a bolond nővel való incidens okozta, hanem a teljesen automatizált, steril, kő és fém és üveg világ, a jegyváltó és –ellenőrző gépek, a mozgásérzékelővel működő vízcsapok, az önműködő ajtók, az önmaguktól felgyulladó lámpák, az önjáró takarítógépek, az önkiszolgáló boltok, ahol az ember pénztáros nélküli pénztárakban saját maga kezeli a bankkártyáját, az embertelen magány és fegyelmezettség, ahogy az utasok felszállnak a ragyogó és fertőtlenített vonatokra, mint valami robotok. Osló. O.S.L.O., az Orgyilkosságra Specializálódott Lézerirányítású Organizmus.

Igen régen volt már a Nanowrimo finise (2010 november 30-án), és azóta főként az Advent-projekt és családi kötelezettségek foglaltak el egész decemberben és januárban. A megfeszített munka eredményeként, a mai napon végre egy első kijavított változatot tartok a kezemben: A borrei vásár első változatát, a maga esetlen, képlékeny és finom formájában. Semmi sem végleges, még az is lehet, egész más lesz belőle a végén, vagy éppenséggel a kegyetlen öncenzúra áldozata lesz. Azok, akik VIP-példányt kaptak a nyersanyagból, nagy munkára vállalkoznak, de számítok rájuk! Két irodalmi szakértő, egy pszichiáter és két-három mezei olvasó  a kiszemelt áldozat, de akik kíváncsiak, és nem bírják kivárni a végét, e-mailben jelezzék, és küldök egy példányt.

Share

Comments (0)

Tags: , , , , , , ,

A rinocérosz visszatér

Posted on 26 November 2010 by Judit

Amelyben a pincér átad egy kis borítékot, az eseményt színházi kukkerral megfigyelik, az állatkertben egy nyitott levélszekrényben újabb és nagyobb boríték lapul, és Réka úgy csinál, mintha a struccokat fényképezné, de Judit asszonyt fényképezi.

Kezdd újra, kezdd újra! Látta maga előtt a lámát, ahogy egykedvű arccal vezényli le a meditációt hatvan embernek, napi ötször-hatszor, tíz napon keresztül. (Összesen tehát majdnem hatvanszor is.) Kezdd újra, kezdd újra: a lábujjaktól a fejtetőig, majd a fejtetőtől a lábujjakig, s minden egyes négyzetcentimétert, négyzetmillimétert, négyzetnanométert végigpásztázva. És ha közben elkalandozna az ember figyelme – mert el fog kalandozni, amint felbukkan egy futó gondolat, egy felsejlő érzés vagy egy felvillanó oda nem illő kép – vezesd vissza a figyelmet a legnagyobb tapintattal és szeretettel az eredeti tárgyához: és kezdd újra, kezdd újra, kezdd újra.

Azt nem lehet, gondolta. Mi van, ha most az egyszer nem kezdem újra?

Arcából elsimította a kócos haját, hogy jobban lássa a cukrászda teraszát. Szép őszi nap az Andrássy úton. Százharminc éve minden ősszel ugyanígy az Andrássy úton sárga és rőt faleveleket kerget a szél, Réka a haját igazgatja, egy nő tűnik elő a sárga korlátok között, két gyerek szaladgál körülötte: mintha már évszázadok óta ez így történne minden ősszel… De most! Réka szíve hirtelen egy kicsit gyorsabban kezdett dobogni, igen, ezek ők, akikre várt.

Kezdd újra, kezdd újra! Hallotta visszhangozni. De mégis úgy határozott, hogy ezúttal nem kezdi újra, hanem valami olyasmit csinál, amit eddig még soha, de soha nem, mert eszébe se jutott volna. Úgy gondolta, itt az idő, mostanra érett meg benne, hogy valami mást csináljon, még ha az a valami kockázatos, veszélyes is.

A nő sietősen átvágott az úton a két gyerekkel a cukrászda irányába. A gyerekeket alig lehetett kordában tartani: a szél kergette faleveleket hajkurászták, és az anyjuk körül úgy szaladgáltak, hogy egymással és a türelmét egyre inkább elvesztő anyával össze- összegabalyodtak időnként. Réka nehezen tudta a nevetést visszafojtani. Mindazonáltal az izgalomtól is reszketett egy kicsit. A nő és a két gyerek átért a cukrászdába, aminek a kapujában a gyereket kicsit ráncba szedték, hogy illendően, ahogy azt egy cukrászdában kell, odavonuljanak egy üres asztalhoz, ott helyet foglaljanak, lehetőleg veszekedés nélkül, és csöndesen várják, amíg a felszolgáló az étlappal odaér.

Réka elégedetten nézte a békés jelentet. Ezek jólnevelt gyerekek – gondolta. És mint a pók, amikor a hálóba berepül a légy, figyelte az áldozatait: rendeltek, a kicsik viccesen a lábukat lóbálták, az anyuka folyton a fejét forgatta, de még akkor is, amikor már a pincér kihozta kis ezüst tálcán a rendelést, az egyik gyerek sapkája leesett a földre, vagy az, hogy a nő egyre türelmetlenebbül forgatta a fejét a szélrózsa minden irányába.  Réka azt mondta a pincérnek, csak akkor adja majd át a levélkét, amikor már befejezték a fogyasztást, mondjuk a számlával együtt, vagy inkább a számla kifizetése után, hogy ne is zaklassa fel a hölgyet az üzenet tartalma túlságosan hamar, legyen ideje élvezni az őszi napsütést, a gőzölgő tejszínhabos kávét, s hogy a gyerekek is végezzenek a fagyival vagy a sütivel vagy akár mind a kettővel. Neki ez fontos volt. Elvi kérdés, hogy megelégedéssel lássa, Judit asszony egyszer nyugodtan ülhet, és örülhet. Így tervezte el. Persze gondolta, hogy a helyzet bizarrsága miatt senki nem maradhat nyugodt egészen. Látta Judit asszony várakozással teli arcát, és a zavart, a csalódottságot, amikor a megbeszélt találkára nem jött el senki, csak a pincér nyújtott át egy újabb üzenetet. Aztán az idegességet látta, ahogy a nő összecsomagolta a gyerekeket, és sietősen távozott velük a Hősök tere irányába. A tervek szerint. Réka ekkor becsúsztatta a kis színházi távcsövet a válltáskájába, és felpattant a biciklijére.

Végig a közelben biciklizett, csak az Állatkert előtt előzte meg őket, hogy biztos legyen benne, Judit asszony követi az üzenetben található utasításokat, és szépen beáll a két gyerekkel a sorba, három- négy méterrel Réka mögé.

A mai napon, amikor az egész Városliget elhatározta, hogy leváltja unalmas zöld kabátját egy divatosabbra, egy ragyogóan árnyalt vörös, kadmium, narancssárga, rozsdabarna, citromsárga, okker, piros, mustársárga, vérvörös, bíbor, aranysárga, gesztenyebarna, bordó, karmazsin, napsárga, kármin és skarlátvörös kínai selyemkabátra, amibe a széláramlatok sárkányt hímeztek, ezen a napon Bíró Réka az Állatkertbe csalta a főnökének a feleségét, a két kisgyereket, és a harmadikat is, amelyik ott gömbölyödött már egészen jól kivehetően.

De a gyerekek persze egyáltalán nem bánták a programváltozást, és a pénztárnál kígyózó sor sem tűnt számukra rendkívül kibírhatatlanul hosszúnak, mivel folyton a kapukon és a kőelefántokon túli izgalmakra gondoltak. Judit asszonynak ezzel szemben egész más okozott izgatottságot, már-már kifejezetten zavaros gondolatok özönlötték el, és nem tudott sem a kis levélke utasításaira, sem a gyerekeire figyelni. Mintha szánt szándékkal nem akarná tudomásul venni, hogy belekeveredett valamibe, hogy a férje belekeverte valamibe, a kiszekusza foszlányok a fejében mind erősebbekké váltak. Eszébe jutott például az az idétlen hír, amit az Budapesti Állatkert igazgatójáról olvasott a nyáron, mikor is valaki névtelen feljelentésben igyekezte kirúgatni az igazgatót azt állítva, Persányi nem tud vezetni, ezért lebontatott egy védett épületet, ami akadályozta a parkolásban, s hogy a komoly pénzügyi visszaéléseken kívül még az is a bűne, hogy két struccot is megöletet, majd felszolgáltatott, és Tarlós István főpolgármesterrel kötött bűnös alkut, miszerint Persányi, aki a Vidámpark igazgatótanácsának elnöke, direkt csődbe vinné a Vidámparkot, hogy a területét az Állatkert nyelhesse le, és  a vádak között még az is szerepelt, hogy Persányi pár hónappal ezelőtt erővel berakatott volna egy struccot az orrszarvúhoz, mert neki tetszene a látvány, majd, miután a rinocérosz megölte a struccot, még egy tollas áldozatot kényszerített volna a gyilkos tülök elé, azzal az indoklással, hogy „mert már biztos elfelejtette, amit csinált”. És ezek után a döglött óriásmadarak húsát Ráday Mihály ex-SZDSZ-es tévés “közeli rokona” fasírt formájában felszolgálta volna a Barlang nevű étteremben. De már az nem jutott eszébe Juditnak, hiába törte a fejét, mi is volt a neve az egyesületnek, ahová – a nyilvánosság érdekében – a Központi Nyomozó Főügyészségen kívül eljutatták a feljelentést, valami nyúl, valami sokfejű nyúl, valami nagyon sok fejű nyúlbaromság. Ennyire nem lehet hülye. Ez egy vicc, ez csak valami idióta tréfa, nem lehet igaz! Hatfejű Nyúl Társadalmi Igazságfeltáró Érdekcsoport, ez az! Vele is csak tréfát űznek – így  gyürkölészte a zsebében a levélkét. Mi is állt benne? Már elfelejtette, amit csinált az a ronda kis rinocérosz. A struccgyilkos. A strucckifutó. Az ominózus strucckifutó. Oda kell mennie, és ott, ha szembe áll az állatokkal, jobb oldalt lesz egy kis fa levélszekrény, és abban fogja megtalálni.

A gyerekek már rángatták a kezét:

– Anyu! Anyu! Fizessél!

És a pénztáros elvette az utolsó három ezresét is az apróval.

– A struccok. Hol találom a struccokat? – ocsúdott fel.

A pénztáros nagyon kedvesen mosolygott, és a térkép, amit tőle kaptak, hasznosnak bizonyult. Először is azért, mert már az elején biztos eltévesztette volna, és az emukhoz ment volna egyenesen, mindjárt a bejárat után. Mit tudja az ember, mi a különbség az emu és a strucc között? És rögtön ott vannak, ugye, a flamingók is az emu mellett. A kettő között meg szépen át lehet menni a hóbagoly vagy a keselyű felé, vagy, teszem azt, a pingvinekhez, mert a pingvin is madár, csak nem repül. A térkép segítségével sok időt meg lehetett takarítani, és hiába rángatták a gyerekek, hogy kihagytuk a makit meg az egész majomházat, és az nem fair, hogy csak úgy, ronda dolog, mert én meg akarom nézni a makákót, meg ez mi, anya, ez az izé, ezek voltak a tévében, nézd, milyen fekete napszemüvegjük van, de nem, te hülye vagy, mert az a sminkje, és milyen viccesek, a farkukat is belemártották a sminkkészletbe, gyere, gyere már, anya.

– Az a szurikáta!

– Én nem akarok szurit! – visította a kisebbik, és már majdnem tettlegessé fajult a dolog, de Judit asszony összeszorította a fogát, és rájuk parancsolt:

– Előbb a struccokhoz, majd utána megnézhetitek az egész állatkertet. Még az oroszlánt is.

– A szavannák királyát?

– Igen.

És erre csönd lett végre.

Aztán odaértek a kis épület másik oldalára, a szavannakifutónak ahhoz a részéhez, ahol, ha az ember szembe áll a struccokkal, jobb kéz felől ott van egy diszkrét kis lakkos faláda, egy leveles ládikó. Szerencsére sokan voltak – a vénasszonyok nyarának köszönhetően, meg hogy szombat délután volt. Így Judit egészen észrevehetetlenül felbillentette a láda fedelét, és óvatosan benyúlt, mintha Medúza tátott szájába kellett volna benyúlnia, anélkül, hogy ránézett volna, mert ha az ember ránéz egy ilyen gorgóra – akiknek a hajuk helyén kígyók tekeregtek, és a nyelvüket is úgy nyújtogatták, mint a kígyók, éppen csak nem sziszegtek, és arany szárnyuk meg éles disznóagyaruk volt, a testüket pedig áthatolhatatlan pikkely fedte, és a kezük meg réz – menten kővé válik. Egy nagyobb, vastag borítékot érzett a kezében, vastag volt, de puha. Egy finom és gyors mozdulattal kiemelte a borítékot, és a ballonja zsebébe csúsztatta. Az izgalomtól azt sem tudta, hogy hova legyen, a vaskos boríték ott lüktetett a remegő ujjai között. Mindjárt elájul. Mindjárt elájul. A teste kővé mered és eldől – hanyatt fog vágódni. Gyorsan, le kell ülnie.

– Jól van, hölgyem? – hallotta, de akkor már minden összefolyt a szemei előtt. Még soha életében nem ájult el. Vett egy nagy levegőt, és arra próbált teljes erőből koncentrálni, hogy áramlik be a levegő a tüdejében, és hogyan tágul ki a mellkasa.

– Jól, köszönöm. Semmi baj – felelte most már tisztán kivéve az emberi alakokat. Páran már álltak körülötte. Csak a gyerekek nem voltak sehol. A hirtelen félelemtől, a pániktól, hogy elvesztek a gyerekei, minden ereje visszatért, arca ismét kipirosodott, megint két lábbal állt a földön, semmi szédülés, semmi reszketés, csak a rémisztően hatalmas üresség a szívében:

– A gyerekeim…a gyerekeim…Bocsánat! A gyerekeim! Báááááááálint! Évaaaaaaaaa! Bááááááálint! Hol vagytok? Évaaaaaaaa! Bálintka!

Réka közben szélsebesen kattogtatta a fényképezőgépet, mintha csak az állatokat kapná lencsevégre, de valójában a szavanna kifutó körül történt eseményeket dokumentálta oly szorgalmasan az utókor számára. A képeken az is megmaradt, hogy a két kisgyerek hogyan közeledik egyre a struccok, majd a marabu, az antilopok és a rinocérosz felé.

Share

Comments (2)

Tags: , ,

Kóstoló

Posted on 06 November 2010 by Judit

Kezdd újra, kezdd újra: a lábujjaktól a fejtetőig, majd a fejtetőtől a lábujjakig, és ha közben el is kalandozna az ember figyelme – mert el fog kalandozni, amint felbukkan egy-egy futó bolond, egy balsejtelem vagy egy felvillanó oda nem illő Lenin-portré – vezesd vissza, jó olvasó, vezesd vissza a figyelmedet, kérlek, a legnagyobb tapintattal és szeretettel az eredeti tárgyához: és kezdd újra, kezdd újra, kezdd újra.

Valahol a tízezredik szó körül tart a regény jelen pillanatban, és kezd még számomra is meglepő fordulatokat venni a történet. Most nem akarok dicsekedni, csak élvezem az írást. Persze fizikailag egyáltalán nem élvezetes egész nap a monitor előtt görnyedni és megállás nélkül verni a billentyűzetet. De azt hiszem, én már így maradok. Születési defekt, és fölöttébb nehéz negyven év után már valamit is tenni ellene. Mindenesetre időnként posztolok egy-két rejtjeles üzenetet, statisztikát, kivonatot vagy jegyzetet. Azt már ugyanis az elején elhatároztam, hogy a nyers első változatból nem esztek!

Share

Comments (2)

5.nap

Tags: , ,

Statisztika

Posted on 05 November 2010 by Judit

5.nap

Ötödik nap

Share

Comments (0)

Tags: , , , , , , , ,

A borrei vásárról

Posted on 04 November 2010 by Judit

Elkezdődött.

November elsején elkezdődött a Nagy Írás-Rívás Hava. Amit én írok, azt nem teszi majd senki zsebre! Én nem olyan családbul származom – mondaná Bendegúz. A regény szinopszisát ezennel itt is közzéteszem. Ha van kérdés, megjegyzés, ki vele!

A borrei vásár

(regény)

SZINOPSZIS:

Egy norvégiai kisvárosban, egy kézművesvásáron érik be az elhatározás egy fiatal pesti lányban, hogy ezúttal másképp dönt.

ENGLISH:

It is at a Viking market in a small Norwegian town where the young Hungarian girl’s decision to make up her mind this time ripens.

Share

Comments (2)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................