Tag Archive | "mandala"

Tags: , , ,

Sámánmandala, Amanti termei

Posted on 23 June 2011 by Judit

A templomdombnál női kórus énekét lehetett hallani. Elkéstem, gondolta, és futtában a mellényzsebéből előhúzott órájára pillantott. A mise már elkezdődött. Ahogy felért a dombra, látta, a masszív kapukat bezárták, és az ajtón felirat, amit az arra sétafikáló turisták kiábrándultan olvastak: a székesegyház nem látogatható a mise ideje alatt. Jeges szél söpört végig. Végleg elkésett. Arra gondolt, ha már otthon nem volt egy perce sem, hogy leüljön, és felkészüljön egy meditációra, legalább a mindenszenteki misére jutna el. De – úgy látszik – még az sem. Közelebb lépett a kapuhoz, hogy saját szemével is lássa a feliratot, amikor az ajtó megmozdult, és egyenletes elektromos berregéssel kísérve megnyílt. Két alak kiment. Egy biztonsági őr ott állt fekete öltönyben. „Elkéstem” – mondta neki. „Be lehetne még menni?” – kérdezte félénken. Az őr legalább annyira meg volt lepődve, mint ő, és hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. „Hol tartanak?” – érdeklődött tovább. Az öltönyös a pontosság kedvéért fellapozta a programfüzetet. „A hallelujánál.” Egy percre elgondolkodott, aztán azt mondta, hogy menjen be nyugodtan, csak csendben. Az csak természetes. És örült, mint majom a farkának. Egész idő alatt az az e-mail járt az eszében, amit a minap kapott a csillagkapuról. Ezért akart ma meditálni. A kapu, ami ma megnyílik. Vigyorogva surrant el a baloldali sorok mellett, keresztet vetett, és leült szélre. Biccentett a padszomszédjának. Az Úr legyen veletek! És a te lelkeddel! Emeljük fel szívünket! Felemeltük az Úrhoz! Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek! Méltó és igazságos! A legjobbkor jöttem, gondolta. Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké! Ááááááámen. Tudta, hogy már a vikingeknek is templomuk volt Uppsalában, éppen pont itt, a székesegyház helyén. Azt is tudta, hogy a legenda szerint állt itt egy hatalmas örökzöld fa, talán maga az Yggdrasil, a világfa. S ha belegondolt, még a vízforrás is stimmelt a templomdomb lábánál, meg a pincesor a domboldalban. Az úrfelmutatáskor hirtelen megvilágosodott számára, hogy nemcsak a legjobbkor érkezett, de jobb helyen nem is lehetett volna ezen a szent napon, amikor az Amanti termeibe vezető csillagkapuk megnyíltak a halandók számára. Diadalmas mosoly ragyogott fel az arcán. Átváltozott. Legyen békesség köztünk mindenkor, nyújtotta mindenki a jobbját. Az áldozást csendes áhítattal nézte végig, és szépen kivárta az utolsó hangokat is az orgonán. Az áldást az elbocsájtás követte, s csillárok ragyogó fényében az egész templom gyülekezetestül, püspökkel és a lánykórussal egyetemben átfordult: a menet megindult feléje. Legelöl a zászlóvivők, majd a szüzek kékbársony ruhában, utánuk az áldozópapok, a ministránsok, az elöljáróság. Minden fény fényesebb lett, minden arc felé fordult, és átszellemülten énekeltek. „Nagyon kedvesen vagytok” – rebegte – „Igazán nem kellett volna.” És valóban meghatódott, hogy ennyire rendesek az emberek, ilyen nagy katedrálist építettek neki, ennyi kristálycsillárral, arannyal, selyemmel, drágakővel, hogy ilyen nagy ünnepi miséket rendeznek a tiszteletére…

A felső világ a sámánmandala legfelső traktusa, ahol az ősök szellemei vezetik a sámánt. Az én mandalámban a felső világ alján egy bölcs öregasszony ül egy kőrakáson, a kezében görbe vikingbot, jobbján és balján egy-egy tulokszarvú zöld sámán alakja. A banyától egy nagy kopár hegyen vezet tovább az út, a hegy lépcsős piramisban, a piramis üvegkristályban végződik. Mint a mesében, túl az üveghegyen egy kehelyformájú trónon ül egy alak, akit angyalokhoz hasonló szárnyas lények vesznek körül, s mind tapsolnak. Az alak mögött egy kék lény áll a bal oldalt, kezét az alak vállán nyugtatja. Az alak a trónon én vagyok.

Ja, és még annyit akarok mondani, hogy a felső világ meg az angyalok nem olyan halál komolyak, mint azt hinnétek! Nem ám! Amikor először találkoztam a felső világból való lényekkel, ugyan nagy pompával lebegtek előttem, mint valami királyi légpárnás hajók, de huncutul vigyorogtak felém. Őszintén szólva, be voltam tojva, hogy most mi lehet, meghaltam vagy elhagytam a testem, hiperventilláltam, hallucinálok vagy mi. De azok barátságosan felém nyújtották a karjukat, és így köszöntek: HELLÓ, KITTY! Aztán hintázni vittek. Nekik vannak a legeslegnagyobb lián hintáik a világon. Egész nap ott hintáznak a végtelenben. Nekem aztán elhihetitek!

 

 

 

Share

Comments (0)

Tags: , , ,

Sámánmandala, a négy princípium

Posted on 11 June 2011 by Judit

A középső világ, az emberek világa unalmas, hétköznapi, mindenkinek van tapasztalata, véleménye róla. Nincsen benne semmi misztikum vagy fantasztikum. Minden blog erről szól: a Librarius, a Műút, a Litera, a Tükör, az Urban Legends, a KULTer, a kkóóór, a  Vörös Postakocsi (kiragadott példák) és ez is itt.

Ám ehhez a világhoz is lehet egy más szemszögből közelíteni: a felszíni tapasztalatok alatt áramló törekvések, energiák felől. Éppen ez az a perspektíva, amivel a mandalát festő sámán dolgozik. Előtte négy ív üres papír. Ezekre kerülnek majd a négyféle energia képi vetületei, a pozitív maszkulin, a negatív maszkulin, a negatív feminin és a pozitív feminin. Hogy miért éppen négy? Lehetne nyolc is, három is, száz is, mindegy, mivel végül minden egy. De a négy az anyagi teremtés, a materiális világ, a föld száma a számmisztikában, kétszer kettő. És mi, emberek, anyagi megvalósulásunkban (azaz testi formánkban) két nemre váltunk szét: hímre és nőre, hogy aztán majd megint egyek legyünk az anyagi teremtésben. A teremtésben és a rombolásban is. Kétszer kettő, azaz négy.

***

Képzeljünk magunk elé egy körülbelül egy méter átmérőjű kört, amibe majd dobszóra beleugrunk, és engedélyt adunk arra, hogy a körben az adott energiafajta uralma alá kerüljünk. Aztán a dobolás végén ugyanúgy ki is ugrunk a körből, a rajzasztalhoz rohanunk, és lerajzoljuk, amit átéltünk – mondta a fősámán. A tanítványok bólogattak, hogy értik, hogy mehet, kezdhetik. Az izgatottság szaga elárasztotta a termet.

Először azt éreztem, hogy egy teljesen más dimenzióba kerültem, amikor beleugrottam a körbe. Más volt az atmoszféra, a levegő szaga, töltése, más a táj, a színek. Egy hatalmas erő kerített a hatalmába, egész belsőm forrt, és olyan erős lettem, hogy puszta kézzel kezdtem el fojtogatni az ellent. Minél jobban fortyogott bennem a gyűlölet és agresszió, annál inkább ordítottam, így, magyarul: MEGÖLLEK! És teljes erőből elkezdtem a padlót ütni a két öklömmel, míg azt nem éreztem, a láthatatlan ellenség elpusztul, megszűnik létezni, eltűnik. Akkor – hopp – kiugrottam a körből, mert megszűnt a dobolás, és az asztalhoz szaladtam, hogy belerajzoljam a mandalába a két öklöt.

Másodjára sok pici pálcikaember voltam. Terveztünk, építettünk, teremtettünk mi, az erős, okos, tiszta kék fényben ragyogó logika. Még sose éreztem, hogy ilyen magabiztos és átgondolt lettem volna. Hidat építettünk, úgy emlékszem, látom magam előtt az íveit. Érzem az egészséges, friss szél fuvallatát a híd tetején. Na, gondoltam, ezt rajzold le!

Harmadjára megint elragadott egy romboló erő, és torkom szakadtából sikítani kezdtem, mint valami hisztérika. Gyűlölet és féltékenység öntött el, és legszívesebben mindenkinek kivájtam volna a szemét. De nem csatamezőn voltam, mint legelőször, hanem egy boszorkánytanyán. Fáradt voltam, elegem volt mindenből, szívből utáltam és irigyeltem mindenkit. A képen egymást nyiszáló fűrészfogak között fröccsenő vér szimbolizálja a harmadik kört.

Végül már nem ugrottam, hanem beleléptem a negyedik körbe, de mindjárt le is guggoltam, és átöleltem magamat, mintha én lettem volna az anya is, és a gyermek is. Hasam kidomborodott, melleim megdagadtak, és friss, meleg tej kezdett el csurogni belőlük. Boldog voltam, mint még soha! Ahogy ringattam magam, rózsabimbók fakadtak körülöttem a szőnyegrojtokból. A rózsaszín rózsák és hófehér liliomok boltívbe kanyarodva hajoltak fölénk, és arany fény vett körül bennünket. Én, aki már voltam anya ebben az életben, tudom, ezt az érzést éreztem már abban a pillanatban, amikor megtermékenyültem. A szoptatás eksztázisába majdnem belefeledkeztem, amikor a dob ismét elhallgatott, és kézbe kellett venni a rajzszerszámot.

Azt mondják, mindenkinek van női és férfi oldala (anima, animus), de vagy egyik, vagy másik dominál; és hogy lehet, valaki alapvetően pesszimista, negatívan áll hozzá a dolgokhoz, vagy folyton pozitív, optimista, de én ebben nem hiszek. Bármennyire is nehéz szembenézni vele, én ugyanakkor, hogy odaadó, jó anya vagyok, képes lennék puszta kézzel megölni valakit. Az irigység, az önpusztítás, a gyűlölködés és a tiszta szeretet, az önzetlenség, a rendszeretet éppen úgy része az egésznek. Bármennyire is szeretném jó fényben feltüntetni magam, és elnyomni a negatív tendenciákat, azokat nem lehet kitörölni a személyiségből. Mind a négy energiának megvan a maga kijelölt helye (köre) és szerepe az életben. Engem is úgy neveltek, hogy a rossz tulajdonságaimat vetkezzem le, de az átélésük és megértésük nélkül félember az ember. A cél nem az, hogy kiradírozzuk magunkból, hanem az, hogy beismerjük, igenis, tudunk gonoszak is lenni, de nem leszünk. Mert a mandalán a körök, mint négy kis labda: a negatív maszkulin a jobb felső sarokban, a negatív feminin a bal felsőben, a pozitív maszkulin a bal alsóban, a pozitív feminin a jobb alsó sarokban. Nekünk pedig semmi más dolgunk nincs, csak – mint a zsonglőrnek – folyton egyensúlyban tartani a labdákat a levegőben. A négy energia találkozik egymással, egymásba olvadnak, de erről már a következő történet fog szólni.

 

 

Share

Comments (0)

Tags: ,

Sámánmandala, a szakrális tér 1.

Posted on 26 May 2011 by Judit

Egy sámán hiteles beszámolója

 

„Eredetileg közép, tehát szintáttörés lehetséges helyszíne minden szent tér, vagyis minden olyan tér, ahol hierophaniára kerül sor, s olyan realitások (vagy erők, alakok stb.) jelennek meg, amelyek nem e világból valók…”  Mircea Eliade: Samanizmus és kozmológia IN: A samanizmus

A mandala (szanszkrit: मण्डल, maṇḍala) általánosan a kozmosz illetve különféle istenek ábrázolása. Elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás. A sámánmandala minden egyes eleme révülés során kerül a tudat felszínére, aztán azok vizuális formában manifesztálódnak. A mandala egy olyan szakrális tér, ahol a tudat mélységeiből előhívott képek segítségével lehetőség nyílik a psziché egyes részeivel és ezáltal a kozmosz különböző részeivel való kapcsolatba kerülésre. A mandala készítője az egyes elemeket egyetlen vizuális felületen realizálja, a részeket egymással összekapcsolja, megteremti azok egységét: a személyes Világegyetemet.

 

Utaztam. Az alsó világ négy égtája közül először délre, ahol egy hatalmas jéghegyen egy jegesmedvét láttam. A jéghegyből csak egy kis rész látszódott a felszínén, a nagyobbik rész a víz alatt volt. Megkérdeztem a medvét, hogy mit hozott nekem.

– Olyan erős vagy! Én vagyok az erőd! – mondta a jegesmedve.

Szó szerint idézem, mert mestereket szó szerint vagy sehogy.

A medve az őserő, a születés, a bennünk szunnyadó ösztön. A medve maga a nagy gyógyító. A tavaszi nap első sugarainál bújik ki a barlangjából. A jegesmedve fehér színével egy tisztább, spirituálisabb formája a medveségnek.

Ugyanakkor zöldes kígyóformák tekeregtek elő és egyenesen az égbe törtek. A smaragdkígyók Vénusz hírnökei, kundalínikígyók, amik feltekerednek a világfára.

Északon egy kis rubinvörös katicabogarat találtam. Milyen szép! Azt mondta:

– Fel, fel! Nyílj fel! Szállj fel! Fel, fel!

Keletre tartottam. A keleti erdős pusztán tizenkét ágú agancsai között gyémánttobozt tartó szarvassal találkoztam. Megismertem egyből: a csodaszarvas volt.

– Én vagyok az otthonod, a szeretet, a tisztaság.

És a gyémánttoboz ragyogni kezdett a szarvai között.

Ezután nyugatnak vettem az irányt, ahol egy fehér madár repült szembe velem. Kis pamacsok voltak a fején, mint a fülesbagolynak, de fehér volt, akár a hóbagoly. Jóváhagyást, beavatást jelez. Azt mondta:

– Egy vagy közülünk.

És ezzel véget ért az alsó világban való utazásom.

Legközelebb a középső világ négy erejéről, a női és férfi princípiumokról, a romboló és építő erőkről fogok mesélni.

És azzal összetekerte a sámánmandalát.

Lejegyezte: Szeles Judit

 

Share

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................