Tag Archive | "Magyarország"

Tags: ,

Akkor most tesó vagy nemtesó

Posted on 19 March 2012 by Judit

Őszintén megmondva, már nem szeretek Magyarországra menni. Nem is nem szeretek, egyenesen félek.  Annyi rossz hírt olvasok – s erről a vészmadár magyar sajtó tehet -, hogy inkább nem is megyek. A hátam közepe se kívánja látni azt a sok tetves hajléktalant, a boltitolvaj adócsaló kéregető alkoholista anyátokat, a seftelő-guberáló-rapsic jóisteneteket. Ez a nagy büdös helyzet.

Nem azért, mert nem szorult belém egy hangyafingnyi szociális érzékenység sem, hanem éppen fordítva, nagyon is bántja a szememet, amit látok. Akkor meg mit finnyáskodok? Nekem nem ezzel van a legnagyobb bajom. Nekem azzal van a bajom, hogy annyi szar van, hogy a szartól már nem látszik a bili. Sőt, vannak, akik már a bili létezésében sem hisznek. Na, ezzel van a bajom. Mert akármilyen nagy a baj, van annál még nagyobb is!

Nekem ettől a világvége-hangulattól, ettől a letargiától, a sok panaszkodástól és sajnálkozástól van herótom.

Ráadásul megkapom az igazi nagy nyakleveseket, hogy én meg azt honnan tudom, hogy milyen Magyarországon a helyzet, amikor nem is lakom ott. Szóval akkor külföldi vagyok, amikor a politikai-gazdasági helyzet kerül szóba. Akkor is külföldi vagyok, amikor Pesten a taxisnak fizetnem kell. Vagy ha a napi menüt merészelném kérni – külföldi létemre. És persze akkor is, amikor külföldi plasztiknyomott bankkártyámat az autókölcsözős hosszasan nézegeti, hogy na, majd ettől fogjuk a nemlétező kárért lenyúlni a zsetont, mert nem kért teljes körű biztosítást a naiv hazánkbólszakadt kis picsa.

Aztán kapom ám a nyaklevest a másik oldalról is. Hogy például miért írok én angolul a fészbukon, magyar létemre. Hiába mondom, hogy mert az ismerőseim hetven százaléka nem magyar. De én csak ne verjem a nyálam angolul, mert akkor a magyar testvéreim nem értik, mit írok. Meg szálljak már magamba, és hagyjam abba ezt a nyugati extrém liberális dumát. És mindjárt magyar vagyok, ha a kötelességekről van szó. Magyar vagyok, mert, ugye, magyarnak születtem. És ezért nézzek már szét, hogy nincs-e valami munka ott a környékünkön. És mivel nekem olyan sok van, ingyen is megcsinálhatnám azt az ezt meg azt.

Hát akkor, ti, ott, nyakig szarban, döntsétek már el végre, hogy testvérek vagyunk vagy nem! Aztán meg ne sajnáltassátok magatokat. Mert apám is megmondta nagyapámnak, amikor nagyapám a korhadt lécekből akart apámmal sorhúzó gereblyét csináltatni, hogy szarból nem lehet várat építeni! Hanem ha nincs más? Akkor nem kell gereblyézni, hanem soronként kell azt az ágyást megcsinálni. Macerás? Ez van.

Comments (1)

Tags: , , , ,

Úton – feljavított változat

Posted on 12 December 2011 by Judit

A képek iPhone-nal készültek az európai körúton 2010 szeptemberében.

Itt olvasható az utazásról:

Menj az orrod után

Vadászlesen Berlinben, Bad Schandau, Sasfészek

Svédül: Min längsta semester på många år – Martin Larsson blogja

Ajánlott zene: Úton

Comments (0)

Tags: ,

A neonáci színházigazgatóról a svéd sajtóban

Posted on 28 October 2011 by Judit

Már vártam erre a cikkre! Ugyanis nem lehet szó nélkül hagyni még itt , ebben az unalmas svéd őszben sem.

Ervin Rosenberg cikkét a Dagens Nyheter kulturális vitaoldalán olvashatjuk. A magyar kormányzat antiszemita vezetést nevezett ki Budapest egyik legnagyobb színházának az élére. Ami egy újabb bizonyíték az ország riasztó nacionalizmusára – írja Rosenberg. Már korábbi cikkében (DN. 2010. szept.7.) felhívta a figyelmet arra, hogy a FIDESZ és a szélsőjobb között elmosódtak a határok. Az Új Színház korábbi vezetése semmi okot nem adott arra, hogy ne kapjon bizalmat a folytatásra. A széles repertoáron politikai szemmel sem lehetett kifogásolni valót találni, írja. (sic.!) Amint tudjuk, két pályázatot adtak be, és a politikai hovatartozását nem titkoló Dörner György beadványát Rosenberg hitetlenkedve ismerteti.(Ennyi eszementség – olvasom ki a félelmektől nem mentes sorok közül.) Nem marad ki Csurka István és Tarlós István sem. A Tarlós döntése elleni tiltakozás erős volt. De hiába a színháziak munkamegtagadása, hiába Christoph von Dohnányi távolmaradása, a tiltakozások eredménytelenek, értékeli Ervin Rosenberg. A történések mögött politika színjátékot érzékel: a FIDESZ egyértelműen a Jobbikot támogatja. Az most már mindegy, hogy ez most arra bizonyíték, a FIDESZ ugyanazokat az alapeszméket vallja, mint a Jobbik, vagy ez csak egy taktikai húzás, nehéz azt elképzelni, hogy a FIDESZ-t nem kényszerítik bele – vagy magától is  egyre inkább a szélsőségek felé tendál. Már régóta ebbe az irányba halad.

Mégis, mi a fene folyik Magyarországon? – kérdem én.

Comments (1)

Tags: ,

Kaja (újratöltve)

Posted on 15 September 2011 by Judit

A 2010-es Európa Turné – 3. Étkezés

Ami itt következik, az csak erős gyomrúaknak ajánlott, és csakis egy kiadós vacsora után. Ugyanis kajáról lesz szó, sok kajáról.

Mi, tibetiek, eszük – mondta szeretett lámám, amikor először ültem le a oszlói gompában vajrayana buddhistákkal meditálni. Ezzel ugyan theravada múltamra célzott, ugyanis a theravada buddhisták híresek a önmegtartóztatásról, és arról, hogy a szerzetesek tizenkettő után nem kapnak semmit enni. Az első közös meditálás óta sokszor idéztem Changchub lámának ezt a mondását, a legtöbbször nagy derültséget váltva ki a hallgatóságban.

Egyszóval mi, tibetiek, és mi, magyarok, is eszünk! Éppen azért, mert az étkezés olyan alapvetően fontos a magyar kultúrában (is), gondoltam, az európai körút gasztronómiai vonatkozásairól szeretnék beszámolni mindjárt itt, a beszámolók elején.

Végigrágtuk magunkat Európa hét országán. Autóvezetés közben a legcélszerűbb többször és keveset enni, lehetőleg kompakt és tápláló élelmiszert csomagolni. Tanulság: a kávé vízhajtó, csínján bánni vele. Én kólát iszom helyette, bár a szénsav puffaszt. A benzinkutaknál változatos minőséget mutat az élelmiszer-választék. A finnyásak menjenek biztosra, és csak csokit vegyenek. Én végigkóstoltam a kolbászokat. A legrosszabb Magyarországon volt: zsíros és darabos. A legkorrektebb a német frankfurter:  klasszikus virsliíze van, semmi mellékíz vagy gusztustalanság.

Kellemes meglepetés a bőséges és ízletes salátabár Ausztriában. Szinte mindenütt van, és a saláták nagyon finomak. A határ német oldalán már teljesen mást értenek burgonyasalátán, és abba a hibába estem, hogy rendeltem egyet currys kolbásszal – mindkettő pocsék volt!

A cseheknél idén a tasicskát (töltött táska) próbáltam ki, ami bevált. Bad Schandauban remek házi snitzelt ettem, Untersbergben a képen látható halat tiroli módra tésztával és paradicsomszósszal. Egyik jobb volt, mint a másik.

Ami rossz volt: halászlé és túrós csusza Visegrádon, házi lecsó kolbásszal, sült csirke a trelleborgi kompon. Általában kösse fel a gatyáját, akinek ételallergiája van, vagy szimplán vegetáriánus vagy vegán. A kompokon, a benzinkutaknál, gyorsétkezdékben semmit sem fog találni, de még nagyobb éttermekben sem biztos. Budapesten például egy átlag pincérnek fogalma sincs, mi az a glutén vagy vegán. Tisztelet a kivételnek. Ha ráadásul “külföldiül” beszélsz, alaposan kiforgatják a zsebeidet. Érdekes, amikor magyarul tárgyaltunk, mindjárt előkerült a napi/heti menü az egyik helyen, és azonnal barátságosabban néztek ki az árak.

Enni muszáj. Ha nincs az ember felkészülve gyomorilag vagy anyagilag, jobb, ha apartmant bérel, és megveszi a piacon a hozzávalókat. Magyarországon ezt ajánlanám. A bátrabbakkal mi vidáman meglátogattunk egy hagyományos kifőzdét is, ahol agyon zabáltuk magunkat válogatott (magyaros) finomságokkal!

A sütemények terén Európa verhetetlen. A német és osztrák gasztronómiai kultúra és a török hatás csodálatos egyvelege az, ami Magyarországon van. Csak sajnálhatta liszt- és tejérzékeny barátnőm, hogy sehol nem volt egy fránya szorbé vagy kukoricaliszt-alapú süti. Szerintem skandallum!

A magyar mentalitásról még annyit, hogy mi, magyarok, eszünk. Volt szerencsém kétszer is részt venni tibeti buddhista szertartáson az ott-tartózkodásunk során. Ezek a szertartások úgy néznek ki világszerte, hogy a láma vezetésével  elzümmög a társaság egy irdatlan hosszú imát tibetiül (több óra is lehet, de a valóságban kimarad pár rész), s a szertartás előtt tett étel- és italfelajánlások átalakulnak eközben tormává (lásd: Food Torma), amiből a végén mindenki jóllakik. Nos, én mindkétszer úgy tapasztaltam, mintha ez a lakmározás rész aránytalanul hangsúlyos lett volna, mintha csak azért járna össze a szangha (buddhista közösség), hogy jobbnál-jobb ételekkel brillírozzanak egymásnak. De az is meglehet, hogy a theravada indíttatásom, és némi zen befolyás mondatja ezt velem, mindenesetre, élvezzék a képeket!!! (Amelyeket Martin Larssonnak köszönhetünk.)

Bécsi kávé

Picture 1 of 14

Az év felfedezettje!

Comments (3)

Tags: , , , , , , , , , ,

Agyonlőtte Szilviát börtönőr társa

Posted on 29 December 2010 by Judit

avagy mennyire veszik komolyan a nőket

Magyarországon a híradókban, rádiókban, lapokban megszólaló szereplők mindössze negyede nő. Öt éve még fele ennyien sem voltak– derül ki egy 108 országot érintő médiavizsgálatból. Ami a hírek készítőit illeti, minél fontosabb egy téma, annál kisebb eséllyel tudósít róla nő. A politikai és gazdasági hírek harmadát készítik nők, míg a hírességekkel, művészetekkel és sporttal kapcsolatos beszámolók jóval több mint a felét.

– írja a Népszabadság a Nálunk a nő anya vagy diák a hírekben című cikkében. A szerzője nő, Matalin Dórának hívják.

Az elemzés egy 108 országot érintő médiavizsgálat eredményét mutatja be. A vizsgálat célja az volt, hogy az érintett országok sajtójából kiszemezzék a nőkre vonatkozó híreket, hogy a zsurnaliszták hány százaléka nő, és hogy milyen képet mutat a média a nőkről.

A legmegdöbbentőbb számomra az, amit a jelentés is kiemel: a tudósításokból egy olyan világ tárul elénk, ahol a nők gyakorlatilag láthatatlanok az otthonon kívüli munka tevékeny résztvevőiként. Egy kategóriában voltak jelentősen többen: áldozatszerepben. És ez nem feltétlenül szexuális erőszakot takar, hanem akármilyen bűncselekményt, természeti katasztrófát, balesetet. Magyarán a nők  olyan cikkekben tűnnek fel, aminek a hírértékét a nők áldozatszerepe adja. Még konkrétabbra véve, csak az a cikk érdekes, amiben a nőt, mint áldozatot látjuk.

A cikk kitér arra is, hogy vajon mi lehet ennek a hátterében. Az egyik oknak azt találja, hogy a nők szerepe a politikában, a közéletben és a gazdaságban jelentősen kisebb, tehát nem szerepelhetnek elég arányban az ezekről szóló cikkekben sem. Ami az anyagok készítőit illeti, Magyarországra is igaz, hogy minél fontosabb egy téma, annál kisebb eséllyel tudósít róla nő – hívja fel a  figyelmet Matalin Dóra. Vagyis a fontos témákban nem kérik ki a nők véleményét. Ez viszont a magyar sajtó erőviszonyairól is árulkodik.

A médiának komoly felelőssége van abban, hogy milyen képet tükröz és erősít meg a közvéleményben. Azon valóban nehéz lenne egyik napról a másikra változtatni – bár miért ne?! -, hogy a politikai és gazdasági vezetők között több nő legyen. De azon nem, hogy a nőnemű újságírók ne csak bulvárcikkeket írjanak, hogy a szóvivők szavahihetősége ne az illető nemén múljon, hogy a nőkre ne csak akkor kerüljön reflektorfény, amikor már áldozatokká váltak.

Továbbra sem értem, miért van az, hogy az újságokba a női alanyok 26, míg a férfiak csak 17 százalékáról került be fotó. Azt sem értem egyébként, hogy a nők miért szerepelnek a reklámokban még mindig DEKORÁCIÓKÉNT? Még mindig nem szexuális erőszakról beszélek, hanem a nők eltárgyiasításáról. Nem kell ugyanis egy nőt egy olyan társadalomban megerőszakolni, ahol úgy nő fel, hogy neki a konyhában a helye, vagy a pucérnős naptáron, mert a nő hagyja magát, és közben vagy utána eszébe sem fog jutni, hogy személyiségi jogait sértették meg valami módon.

Csak az a keserű szájíz, az marad meg. Az a pókhálófinom félelem. Esetleg önmarcangolás, hogy hol rontottam el már megint, ami miatt annyira nem működik ez a kapcsolat.

Mindnyájunk, de főképpen a média felelősségéről beszélek. Nem szabad annyira lesüllyednie az újságírás színvonalának, hogy szenzációhajhászó, az eltorzított, vagy teszem azt,  bűncselekménnyel határos írások szülessenek. Mert én, ha olvastam volna, bizony, feljelentettem volna azt a bulvárlapot, ami  Agyonlőtte Szilviát börtönőr társa – Szerelmi dráma Székesfehérvárott, a rácsok mögött címmel számolt be egy gyilkosságról. A cikk az áldozatot név szerint említette, az elkövetőnek csak a foglalkozására utalt. Kizárólag férfiakat kérdeztek meg, és olyan kifejezésekkel illették a gyilkosságot, mint „szerelemféltés”, „szívbe markoló tragédia”. És hogy ez miért baj? A nemzetközi médiafigyelő projekt szerint ezzel a készítők azt sugallták, hogy az ilyen típusú erőszak elkerülhetetlen tragédia, amely két ember között, négyszemközt történik, amelybe környezetükből senki nem képes és nem is kell hogy beavatkozzon. – Egy-két mondat elég lett volna arról, hogy vannak kiutak egy bántalmazó kapcsolatból – tette hozzá Sáfrány Réka, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség munkatársa. (kiem. tőlem)

Vannak kiutak?

Olvassuk el a cikkhez tartozó kommentárokat is!

Kapcsolódó cikk:

A tűzhelytől a bársonyszékig – Hol a nők helye a politikában? (Inotai Edit-Dési András)

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................