Tag Archive | "magyar"

Tags:

Napi #fail #köztársaságielnök

Posted on 02 April 2012 by Judit

Most aztán elkezdtek pörögni az események Magyarországon. Ma délben lemondott Schmitt Pál, a köztársaság elnöke.

Sokszor velem is előfordul, hogy hirtelenjében elszólom magam, vagy félreolvasok valamit, ha nem figyelek oda mindkét szememmel (vö. nőíró Esterházy Péternél). És vannak ugye azok a fránya freudi elszólások is. Szerintem valami ilyesmi történhetett ma a magyar Wikipédián is. Vagy nem?

Schmitt Pál lemondása után az országgyűlés elnöke, Kövér László veszi át ideiglenesen a köztársasági elnök szerepét. Ezt már ma délután is így (nagyon helyesen) láthattuk a wikin:

 

A wikilányok és wikifiúk rendkívüli sebességgel frissítették az oldalt. De az lehetetlen, hogy ILYEN gyorsan pörögnének az események. Tekerjünk csak le a cikk végére! Na, erre még Rózsa Sándor is összevonná a szemöldökét:

De esküszöm, hogy ez mind így igaz!  Csak ha ez most egy – stílszerűen – focimeccs lenne, az ilyen gyors cseréktől, azt hiszem, szélütést kapna a játékvezető, és a NOB elnöke rápirítana a csapat edzőjére (esetünkben a miniszterelnökre).

“Az hihető, hogy délelőtt a kocsmában elaludtam, és megálmodtam, hogy Schmitt Pál lemond? (Meg az ország jövőjét is, de az nagyon kakás.)” – Kabai Lóránt.

 

Comments (0)

Tags: ,

Az év mondata

Posted on 31 March 2012 by Judit

Azt mondták, 2012-ben véget ér a Világ. Hogy pontosan miként és mikor, azt nem lehessen tudni. Mindenesetre már több jel is arra mutat, nagy változások elébe nézünk, akár hiszünk a jóslatoknak, akár nem, pedig csak pár hónap telt még el az évből.

Legalább is Magyarországon. Nagy a gazdasági depresszió, a válság elmélyül, az emberek pedig kilátástalanok és szuicidok is lesznek. Valahogy mintha a közhangulat rontására a média még rá is játszana, mintha a klímapornó, a téma túldramatizálása, része lenne a dramaturgiának.

A közéleti-politikai diskurzus egészen dekonstruktív fordulatot vett, s középpontba került az eredetiség, a hitelesség, az őszinteség. Amikor a normaadó pozíciójába a hazug kerül, és önmaga véres paródiájává válik a valóság. Erről nem olvastunk már valahol?

Ebben a nagy káoszban, a sárban-szarban dögönyöző disznaja között azért egy én mégis látok valami pozitívat megcsillanni, mégpedig azt, hogy a magyar művészet reflektál bizony a nagy magyar valóságra. Ezt a gyöngyszemet – talán az év mondatát, az Utolsó Év mondatát – például a Librariuson találtam, Böszörményi Gyula írásának végén:

“Ám mielőtt egyet is nyikkanhatott volna, sólyomtollas nyílvessző járta át a torkát, s ő holtan bukott a mélybe – amin persze nincs is mit csodálkozni, hisz köztudott, hogy az ogrék (akiket a frankok ongroáknak neveztek el), szívből utálják az idegeneket, főleg, ha azok valami újra és értelmesre akarják őket megtanítani…”

Ha ez így megy tovább, van esélyünk arra, hogy a Világ Végét valóban egy magasabb rezgésszámon éljük meg, netán még meg is istenüljünk!

Comments (8)

Tags: ,

Akkor most tesó vagy nemtesó

Posted on 19 March 2012 by Judit

Őszintén megmondva, már nem szeretek Magyarországra menni. Nem is nem szeretek, egyenesen félek.  Annyi rossz hírt olvasok – s erről a vészmadár magyar sajtó tehet -, hogy inkább nem is megyek. A hátam közepe se kívánja látni azt a sok tetves hajléktalant, a boltitolvaj adócsaló kéregető alkoholista anyátokat, a seftelő-guberáló-rapsic jóisteneteket. Ez a nagy büdös helyzet.

Nem azért, mert nem szorult belém egy hangyafingnyi szociális érzékenység sem, hanem éppen fordítva, nagyon is bántja a szememet, amit látok. Akkor meg mit finnyáskodok? Nekem nem ezzel van a legnagyobb bajom. Nekem azzal van a bajom, hogy annyi szar van, hogy a szartól már nem látszik a bili. Sőt, vannak, akik már a bili létezésében sem hisznek. Na, ezzel van a bajom. Mert akármilyen nagy a baj, van annál még nagyobb is!

Nekem ettől a világvége-hangulattól, ettől a letargiától, a sok panaszkodástól és sajnálkozástól van herótom.

Ráadásul megkapom az igazi nagy nyakleveseket, hogy én meg azt honnan tudom, hogy milyen Magyarországon a helyzet, amikor nem is lakom ott. Szóval akkor külföldi vagyok, amikor a politikai-gazdasági helyzet kerül szóba. Akkor is külföldi vagyok, amikor Pesten a taxisnak fizetnem kell. Vagy ha a napi menüt merészelném kérni – külföldi létemre. És persze akkor is, amikor külföldi plasztiknyomott bankkártyámat az autókölcsözős hosszasan nézegeti, hogy na, majd ettől fogjuk a nemlétező kárért lenyúlni a zsetont, mert nem kért teljes körű biztosítást a naiv hazánkbólszakadt kis picsa.

Aztán kapom ám a nyaklevest a másik oldalról is. Hogy például miért írok én angolul a fészbukon, magyar létemre. Hiába mondom, hogy mert az ismerőseim hetven százaléka nem magyar. De én csak ne verjem a nyálam angolul, mert akkor a magyar testvéreim nem értik, mit írok. Meg szálljak már magamba, és hagyjam abba ezt a nyugati extrém liberális dumát. És mindjárt magyar vagyok, ha a kötelességekről van szó. Magyar vagyok, mert, ugye, magyarnak születtem. És ezért nézzek már szét, hogy nincs-e valami munka ott a környékünkön. És mivel nekem olyan sok van, ingyen is megcsinálhatnám azt az ezt meg azt.

Hát akkor, ti, ott, nyakig szarban, döntsétek már el végre, hogy testvérek vagyunk vagy nem! Aztán meg ne sajnáltassátok magatokat. Mert apám is megmondta nagyapámnak, amikor nagyapám a korhadt lécekből akart apámmal sorhúzó gereblyét csináltatni, hogy szarból nem lehet várat építeni! Hanem ha nincs más? Akkor nem kell gereblyézni, hanem soronként kell azt az ágyást megcsinálni. Macerás? Ez van.

Comments (1)

Tags: , , , ,

Harminchárom és fél

Posted on 10 June 2011 by Judit

De küldjed az angyalaidat! – hallom még utoljára, amikor megszakad a Skype-kapcsolat közöttünk. Lekattan. Afganisztán kurva messze van, akadozik az internet. A legjobb barátnőm adta el magát az ördögnek, és még csak meg sem tudtam akadályozni. Akkora a lakáshitel, és olyan kicsik a gyerekek! Nem volt ütőkártyám. Most ott csücsül a homokviharban, harminchárom…és fél.

Nem tehetek róla, de a Népszabadságban megjelent Három és fél horrorisztikus hónap a bordélyházban cikkről nekem az Afganisztánban szolgáló barátnőm jutott eszembe. A címszavak hasonlítanak: szegénység, rászorultság, nő, kényszer, félelem, erőszak, háború, drog, hatalom. Pénzért valami erkölcstelenséget végrehajtani. Jó, nem szabad összemosni a békefenntartók (sic!) tevékenységét egy német bordélyházzal. A nagy összefüggések azonban mindig leredukálódnak egyéni sorsokra. A politikai döntések absztrakt világa is csak egyének kicsinyes érdekeiből adódik össze. Én már nem hiszek istenben. Csak egy-egy eltorzult arcot látok, fintort, lefagyott videó képet a Skype-on. És azt hazudom, hogy imádkozni fogok érte, pedig már nem tudok imádkozni.

Hogy jobb lesz a világ? Hogy lesz jobb? De hogy? – szeretném kérdezni. Majd jobb lesz egyszer. A legtöbben azt hiszik, hogy majd magától lesz jobb. Egyszer. Majd kialakul. De nem. Nem lesz jobb magától a büdös életben sem! Nem lesz se Merkel, se Orbán, se Obama, se Putyin, se Sarkozy, se Gandhi, se senki, aki majd megjobbítaná nekünk.

A buddhista etikában van egy alapkitétel – Nemes nyolcrétű ösvény – hogy olyan életvitelt kell éljünk, amelyben javainkat békés úton, tisztességesen és másoknak szenvedést nem okozva szerezzük meg, illetve nem hágjuk át a helyes beszéd és cselekvés elveit. Buddha öt foglalkozást említ, bár elsőre idejétmúltnak tűnhetnek, ma is esedékesek: fegyverekkel, emberekkel, élőlényekkel, bódító szerekkel és mérgekkel való kereskedés. A fejemhez vághatjátok, hogy a buddhizmus idejétmúlt, naiv utópia, lehetetlen az elvei szerint élni a „mai világban”. De csak egyszer próbálnátok már meg! Mindenki, egyszerre, az egész világon. Nem kell buddhistává válnod, csak jobb emberré, szokta a Dalai Láma mondani. Ha keresztény vagy, kezdjed, mondjuk, a Tízparancsolattal. A nagy összefüggések mindig leredukálódnak egyéni cselekedetekre.

Azt mondja a barátom, szar a helyzet Magyarországon: nagy a szegénység, embertelen a politika, lehetetlen a megélhetés, nagy a bűnözés, a korrupció, a félelem. Harminchárom és fél. Nyelveket tanul, azt mondja, elhagyja az országot, és külföldön próbál boldogulni. Ott csak jobb világ van. Majd kiábrándul, hogy ott se jobb. Tulajdonképpen sehol sem jobb, amíg ott belül le nem kattan valami az emberben, hogy még jó pénzért sem csinál olyat, ami másoknak szenvedést okoz, amíg ott össze nem áll a kép, ott belül, az ember fejében – nem a tárgyalóasztalon – addig sehol nem lesz jó.

Mire gondolsz, amikor elmész a kurvához? – Hát ez az, nem gondolok semmire, senkire. Kiélem magam, oszt jónapot! – Mit élsz ki? – A természetes vágyaimat. – Mik a természetes vágyak? – Az ösztönök: evés, ivás, szaporodás – ül a konyhában, azt mondja, azért ül ott, mert várja, hogy feltegyem a teavizet. De én nem teszem fel neki. Hanem szép nyugodtan megmondom, hogy most aztán veheti a kabátját, és mehet, amerre lát. Mert lehet, hogy az anyukája mindig feltette neki a teavizet, megcsinálta a szendvicsét, kivasalta az ingét, kimosta a gatyáját, de az anyukája hülye volt, és én nem vagyok hajlandó a „mai világban” kiszolgálni egy férfit. Azt mondja, lehetnék kedvesebb, hogy kedvességből, törődésből tenném fel a teavizet. Meg Jézusra hivatkozik, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Kezdem elveszíteni a türelmemet, de még hirtelen eszembe jut, hogy ugyanaz a Jézus valami olyasmit is mondott, hogy csak olyasmit kívánj másoknak, amit magadnak is megtennél, de nincs kedvem hittanórázni. Ismeretségünk itt véget ért, mondom lakonikusan. Leakasztom a kabátját a fogasról, és a kezébe adom. Nem kell belenyugodni, hogy a világ kényszerpályán mozog.

 

„Dóra a barátnőjét kérte meg, hogy két napon át vigyázzon Zsófira, a kislányára, mert ő elutazik a kisvárosból munkát keresni. Zsófi akkor kétéves volt, az édesanyja tizennyolc. (…) Dórit hiába várták haza. Barátnője Zsófit a nagyanyjának adta vissza. A nagyszülők bejelentették a rendőrségen Dóra eltűnését. A rendőrség kiadta a körözést. Hosszú hetekig nem történt semmi.” – olvasom a Népszabadságban. A szöveg mellett screenshot a német bordélyház honlapjáról. Szép, nagy, piros kép. Figyelemfelkeltő. „Dórát a szekszárdi László fia, Sanyi fogadta a bordélyházban. Sanyi, a 35 éves, kopaszra nyírt férfi az ötödik emeletre vitte őt. Itt dolgoztak a magyar lányok, akik közül egyik sem önszántából került oda. Dórának az 54-es szobát jelölték ki. Kapott egy nejlonszatyor fehérneműt, majd megmondták neki: az ajtóban kell állni, s elcsábítani a lépcsőn fölérkező vendégeket. Tilos volt sminkelni, rúzsozni, nehogy a házas férfiak otthon lebukjanak. Magyar vendégeket nem fogadhattak, közölték velük: ha megteszik, agyonverik. Nem akarták, hogy bárkivel üzenni tudjanak.” A szöveg mellett itt egy fiatal nő hason fekve, két bekezdésnyi széttárt lábakkal. Lentebb a kommentekben valaki a Blikket említi, meg az erotikus munkára felhívó hirdetéseket.

Megint a barátnőm Afganisztánban jut eszembe. Harminchárom és fél. Együtt lógtak a lánnyal, aki a felborult páncélozott járműben lelte a halálát. Ő meg huszonnégy volt. De a kor nem számít. Az afgán nők, gyerekek is eszembe jutnak, akiket meg a tálibok. Aztán meg a végtelen mákmezők. Azt mondja a barátnőm, Khaled Hosseini regénye, a Papírsárkányok limonádé ahhoz képest, ami Afganisztánban van. Elszégyellem magam: költészetet csinálni ebből? De mindenki a maga módján, a maga tudásához, a lehetőségeihez mérten tegyen érte, TEGYEN ÉRTE, hogy jobb legyen.

 

 

 

(A cikkben szereplő barátnők és barátok részben fiktív alakok vagy a felismerhetetlenségig eltorzítottak)

Comments (15)

Tags: , , , , , ,

Maglód

Posted on 08 March 2011 by Judit

Amikor Pista sógor rávette Attilát a Róka Jurtájában, hogy az estét folytassák egy vidéki kiruccanással, még egyikük sem gondolta végig, milyen állapotban és módon fognak haza keveredni. Csak az a közvetlen cél lebegett a sógor szemei előtt, hogy Csocsónak sok bora van, sok-sok bora, nagyon sok-sok bora, meg pálinka is, jó magyar törköly. És az édes egy komája, Attila mester, aki a vásznak akrobatája, mázas és máztalan köcsögök valamint körtemuzsikák világhírű megformázója, nem halálozhatik el addig, amíg meg nem kóstolja a Gödöllői-dombság és a Pesti-síkság találkozásából serkent nedűt. Arról nem is beszélve, hogy Csocsó, olimpiai bajnok súlyemelő rendelkezett Magyarország legfurcsább relikviagyűjteményével. Ennek ahhoz is nyilvánvaló köze lehetett, hogy a falu, Maglód, nyugati oldalán a Barátság I., délkeleti oldalán a Barátság II. kőolaj- és a Testvériség földgázvezeték haladt.

Martin Larsson fotója

Maglód nevét először 1200 körül már Anonymus is említette a Gesta Hungarorumban, a hét vezér Álmos vezérnek tett esküjénél. (Az eskü első szakaszában a vezérek megígérik, hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.) Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!

Az említett Tétény, ez az igen okos ember, kiküldött egy furfangos embert, Apafarkas-Agmánd apátot, hogy loppal bejárva vizsgálja meg neki az erdőn túli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy miféle lakosai vannak. Ha lehet – gondolta -, háborúra kel majd azokkal. Midőn Agmánd apát, Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait – amennyire csak az emberi látás bírja – kifürkészte, kimondhatatlanul megszerette azt, és nagy gyorsan visszatért urához. Mikor megérkezett, urának sokat beszélt a föld jóságáról, aztán arról, hogy azt a földet igen-igen jó folyók öntözik; s ezeknek a nevét és minden hasznát is felsorolta: hogy fövenyükben aranyat gyűjtenek, s annak a földnek az aranya a legjobb, meg hogy ott sót ásnak. Előadta, hogy annak a földnek a lakosai az egész világon a leghitványabb emberek. És Agmánd apát leírása a mai napig érvényesnek látszik az „erdőn túli” földre.

A Gyulazombor nemzetség Pest megyei szálláshelyei ismertek, és valószínű, hogy a falu névadója a nemzetség Maglód nevű leszármazottja lehetett, akinek az átlagos magassága 180 m. Közvetlen szomszédjai: Gyömrő, Ecser, Üllő, Pécel és Mende. Északi részén, a Hármas-hegynél ered az Alsó-Tápió. A község északi határán a Budapestet Jászberénnyel összekötő 31-es autóút, a délin a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal húzódik. Az Ecser és Maglód közötti keskeny völgyben halad az M0-ás budapesti körgyűrű.

Maglódon ismerkedtek meg Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, itt járt általános iskolába Domján Edit, színésznő, aki miatt Szécsi Pál öngyilkos lett (de ez utóbbi csak egy, nemrégiben előkerült levélből derült ki biztosan); a lakosság nemzetiségi összetétele: kilencvennyolc százalék magyar, másfél százalék szlovák, fél százalék egyéb (cigány, német, román, örmény); vallási hovatartozást tekintve: katolikus negyvenhárom százalék, evangélikus tizennyolc százalék, református tizenhárom százalék, egyéb vagy nem ismert huszonhat százalék; középfokú végzettséggel Maglód  lakosságának egy harmada, felsőfokú végzettséggel nyolc százaléka rendelkezik.

Csocsó nemzetiségét tekintve egyéb, vallási hovatartozását tekintve a nem ismert huszonhat százalékhoz tartozott, bár Pista sógor nagyon jól tudta, hogy Csocsó elvhű kommunista volt. Ez igen hamar kiderült Gyógy Attila számára is, amikor az alacsony, de kötött szakállas-bajszos torzonborz alak a kapuból átvezette őket a garázshoz.

– Gábor vagyok, szervusz! – mondta a szőrös.

Én a zen buddhista televízió férfi bemondónője vagyok, magasságom 171 centi uszkve, mélységem putty putty putty putty… – válaszolta Attila, mert benne még mindig a Bizottság szólt.

(folyt.köv.)

Comments (2)

Tags: , , , , , , , , ,

Till Linn // Linn-nek

Posted on 07 March 2011 by Judit

1.
Att överleva en storm på Atlanten.
Blev skrämd av möjligheterna som dök upp.
Historien överstiger fantasierna.
Var lugn och fortsätt som förut!

2.
Det här har jag skapat för dig.
Var glad och nöjd!
Missa inte Väst-Norge under fruktskördtiden–
Man kan föra ett rejält körsbärskärnekrig.

MAGYARUL:

1.
Hogyan éljünk túl egy vihart az Atlanti-óceánon?
Megrettent a hirtelen felmerült lehetőségektől.
A történelem meghaladta a képzeletét.
Maradjon csöndben, és haladjon tovább!

2.

Ezt mind neked találtam ki.

Legyél boldog és elégedett!

Ne hagyd ki Nyugat-Norvégiát gyümölcséréskor –

Jó meggymagcsatákat lehet vívni.

(Szeles Judit verse és fordítása)

Linn Hansén

szül. 1983. december 7-én, költő, a Glänta kulturális folyóirat szerkesztője. 2008-ban debütált Ta i trä (Kopogd le) című versgyűjteményével, amivel elnyerte a Nyugat-svéd Irodalmi Társaság (Västsvenska författarsällskapet) díját. Hansén tagja a Sharks és a G=T=B=R=G irodalmi kollektíváknak, egyike a göteborgi költészeti fesztivál szervezőinek.

 

 

Comments (5)

Tags: , , , , , , , ,

És a Bonakonnal mi lett?

Posted on 30 December 2010 by Judit

avagy a nap (két) képe

A középkori bestiáriumok mindig is kedvenc olvasmányaim voltak, ezért örömmel fedeztem fel, hogy a magyar internetes oldalak egy remekbe szabott képecskét terjesztenek Facebook-szerte. A KultúrPart FB-oldaláról egyenesen az ajánlott cikkre kattintottam, és ezt az állati képet láttam:

Azt írják, hogy a pirotechnikai jószág tüzes szelet lövell a hátsójából, és hogy anno bonakonnak hívták, de kis utánajárással megfejtettem, hogy az Anne Walshe Bestiáriumából származó kép egy bonnakont ábrázol (két bével – helyesbítek: két ennel). Ugyanis hiába google-öztem a bonakont, csak ez jött ki:

A kerekasztal lököttjei

… (scroll down)

Élt egyszer egy bonakon, úgy hívták, hogy Bonakon.

Sokra nem mentem vele, csak röhögcséltem egy sort.

De most már aztán igazán kíváncsi lettem, hogy mi a manó az a BONNAKON!

És azt írja a Wikipédia, hogy a

Bonnacon

– amit Bonacon vagy Bonasus névvel is illettek, egy ázsiai mitológiai állat. Csavart szarva van, és égő trágyát bocsájt ki. A legenda valószínűleg egy valóságban is létező bölényfajtán alapul. Az állatot Pliny a Naturalis Historiajában így írja le (szabadfordításban): vadállat Paioniában, lósörénye van, de amúgy bikára emlékeztet, a szarvai olyan módon kunkorodnak vissza, hogy az állat képtelen azokat harcban használni, és azt mondják, úgy próbál megmenekülni, hogy megfutamodik, miközben három furlong (604m) távolságba elnyúló trágyacsíkot is képes kibocsájtani, amivel érintkezésbe kerülve az üldözőit megperzseli.

Vajon a véletlennek köszönhető-e az, hogy ugyanakkor megjelent a Facebook-on egy másik kicsinyke üzenet, ami pedig egy egészen más területre vezérelte figyelmemet – miközben a bonnakonról látott képet az agyam hátsó traktusaiban szépen el is tárolta.

Ez a újabb kép legalább olyan mértékben megviselte a nevetőidegeimet, mint az előző. A kép a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöki Hivatalának nyitóoldaláról származik. Kérem, vonják le a tanulságot:

Tanulság: Az ŰŰŰŰŰŰRISTEN kegyelmezzen meg minket a bonnakonok haragjától!

Comments (1)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vándorlók

Posted on 28 October 2010 by Judit

Mítosz a jó Svédországról

Nem, nem lehet azt állítani, hogy nemzeti szocialista, még csak nem is nacionalista. Azt szokta mondani, hogy nem is svéd. Hanem vallon. Az anyja meg cigány: tattare. Vándorlók. Lobotomizálták a fél családot a húszas években. A másik felét már nem kellett. Azt állították még a második világháború után is, hogy a fajtiszta cigányok általában véve nem hajlandók dolgozni, és inkább élnek lókupeckedésből és házalásból. És hogy semmi hajlandóságot nem mutatnak a normális munkára. Azt a másik felét fehérekkel keverték azzal a nem titkolt szándékkal, hogy feljavuljanak, és hajlandóak legyenek dolgozni, hogy kezelhető, lelkiismeretes állampolgárok legyenek. Hakon csak lelkiismeretes állampolgár. Adófizető. Törvénytisztelő. De nem nacionalista. Hová gondolsz! A szélsőjobbot kiröhögi, amikor azt látja, hogy az úthengerre meg a kombájnra ki van rakva a nagy svéd zászló. De amikor én augusztus huszadikán ki akarom rakni a magyar zászlót, azt mondja, az törvénybe ütközik. Más nemzet zászlaját csak akkor lehet kitenni Svédországban, ha ott lóg mellette a svéd, egy leheletnyivel magasabban. Így a törvény. A koszovóiakat nem érdekli a törvény, kirakják a halálboltok elé a nagy sast, hadd repüljön szabadon! Csak azért is, és csakis azért, hogy a rituálisan levágott húst megtalálja az, akinek kell. A kurdok itt nálunk szelídebbek. Bent a boltban mutogatják a kurd nemzeti lobogót, ami a magyartól csak annyiban különbözik, hogy a közepén van egy hatalmas napkorong. Szoktam is mondani a boltosnak, hogy a magyarok és a kurdok testvérek. Örül. A kurdoknak nem sok testvére van a nagyvilágban. De visszatérve Hakonra, ő nem idegenkedik. A színérzékenysége – ahogy Szerb Antal mondaná – nem olyan kifinomult. Csak akkor rándul össze a gyomra, ha megcsapja a muzulmánok szaga a békés melegben. Tudom, nehéz ezzel a férfiaknak itt megbarátkozni, riválisok, lecsapják a kezükről a szexuálisan kiéhezett sápadt, fakó Selmákat meg Ebbákat. Ezért a férfiak itt Thaiföldről hoznak be slavinákat, rabszolganőnek. Mert mi másnak, aki csak főzi nekik a tavaszi tekercset meg a wokot, és potyognak ki belőle a gyerekek kicsit barnábban, mint a fehérek, de svéd nevet kapnak, és megöröklik a bankkölcsönt majd apuka után. Én nem. Én önként, dalolva. Hakon nem tud valami jól főzni, én meg nem eszem meg a mirelit haldarabkákat krumplipüréporral és zacskós kaporszósszal. Finnyás vagyok. Te nem? Azt sem tudnám megmondani, hogy mi vagyunk elkapatva a házi koszttal vagy ezek itt a félkész ételekkel. Már ezt sem tudom. Amúgy a szomszéd thai csajt láttam már kék-zöld karikákkal a szeme körül. Hiába a szürkés bevonat a barna bőrön, látom, hogy meg szokták verni. Az látszik már a menéséből. De ebbe én nem szólhatok bele. Csak a magam kára, a privát kis elfojtódásaim izgatnak. Még azt sem tudom meg, hogy megírja-e az újság, mert nem olvasok el semmit. Nem vagyok hajlandó elolvasni semmit. De ezt a makacs szokásomat még ifjú magyar koromban fejlesztettem ki, amikor egy vidéki magyar lapkiadónál dolgoztam, és nap mint nap végignéztem, hogy flangálnak az újságírók, és elhatároztam, sose fogok újságíró lenni, mert az igazságtól ők állnak a legtávolabb. De ez még az átkosban volt. A legpeckesebben persze az az újságíró járt, akiről utána kiderítették, hogy ügynök volt, de szerintem ott mindenki ügynök volt. Nekem is megmondta a főnöknőm, hogy vegyem ki a nyakamból a keresztet, mert az ügyfelek meglátják. de én nem vettem ki, csak eltakartam, s addig-addig, hogy egyszer még pofátlanul befüvezve mentem dolgozni, és behívattak, azonban (ugyanaz) a főnöknő csak azt mondta, látszik rajtam, hogy nemrég jöttem vissza táppénzről, és hogy TÉNYLEG beteg lehettem…De ezek már csak régi szép emlékek. Úgy mondják, a svéd média a libsik, a médiakajmánok kezében van (Bonnier, Peter Hjörne, Helle Klein, Pehr G Gyllenhammar, Marianne Ahrne).  Felőlem még akár lehet is, nekem erre nincs rálátásom, még a tévémet is elajándékoztam évekkel ezelőtt, hogy ne bosszantsam magam tovább. Az azért szent igaz, ha Lenin feltámadna, Svédországban kérne letelepedést. Itt sok mindent megtalálna még a klasszikus kommunizmusból is. Csak ne szónokoljon, maradjon csendben, maradjon lagom: sem túl kiemelkedő, sem túlságosan gyenge. Még az is lehet, a szomszédom lenne. És állampolgár. Persze. Adófizető. Törvénytisztelő. Robot. Biztos szemet szúrna neki szándékos elzárkózásom, kivonulásom a társadalomból. Nem kérek belőle. Túl sok a kategória és kevés az emberség. Én ezt most őszintén így gondolom. Mivel nem tartom normálisnak, hogy egy rendes családban az embernek a masszőrhöz kell mennie, ha érintésre vágyik. Mit masszőr? Tudod mit, a svéd masszőrök már meg sem fogják a bőrödet. A színétől teljesen függetlenül! Semmilyen bőrt nem fognak meg, benne van a munkaköri leírásban: masszőr nem érintheti meg a páciens bőrét. Van helyette lézer meg tű meg minden más, csak meg ne kelljen fogni. Nem csoda, hogy itt annyi mindenkit gyötör a reuma, az érintés hiánya miatt. Hakon sem érint meg. Nem illik, vagy nem szokás. Nem is ver. Néha megverhetne. Így nincs okom a panaszra. Azt mondják, ha egy szóval kellene Svédországot jellemezni, az a szó a konform lenne. Ha felütöm az idegen szavak szótárát, ezt találom benne a konform címszó alatt: megalkuvó, igazodó; konformis: megegyező, azonos, egybevágó; konformista: alkalmazkodó, megalkuvó; konformitás: azonosság, megegyezés; egyformaság;  konformizmus: megalkuvás, a fennálló uralkodó rendszerhez való elvtelen alkalmazkodás. Ő ilyen. Hakon. A vallon-cigány keverék. Különben a svéd történelem azzal kezdődik még a történészek szerint is, hogy itt kezdetben senki nem volt, még azt is megkockáztatnám, hogy itt SEMMI nem volt. Se állatok, se növények, csak a nagy végeláthatatlan jégkorszak, ami eltartott egy jó darabig. Aztán hogy kik voltak itt először, és a lappok hogy kerültek ide, már a fene sem tudja. Vannak teóriák, de lassan kihal az utolsó lapp is, mert vagy lobotomizálták a családját, vagy sterilizálták, vagy egyenesen megölték. A fennmaradás egyetlen útja az asszimiláció : egy kis fehéret kevertek bele. Most már a jóisten sem tudja megmondani, melyik gén honnan jött. De szerintem nem is az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem hogy hová tart! Ott tartottunk, hogyha sokáig kitartóan keresed az identitásod, végül nem találsz semmit, csak elég kitartóan és módszeresen keresd. Ezt nem én találtam ki. A legalaposabban a buddhista filozófia és pszichológia járta körül a kérdést. Márpedig ha Hakon rájön, hogy ő nem Hakon, még nem is svéd, de nem is ember, és nem is létezik – ember legyen a talpán, ha nem roppan bele. Hogyha az elmélyült kutatás eredményét elkezdi hangoztatni, garantáltan bolondnak nyilvánítják, még az is meglehet, hogy lobotomizálják, mit lehessen tudni. Hidd el, nem könnyű elevickélni a hétköznapi és a bolond határán. Ahhoz, hogy valaki mentesülni tudjon a társadalomnak nevezett őrülettől, kisapám, bolondnak kell nyilváníttassa magát. De csak egy lagom bolondnak, hogy elkerülje a drasztikus beavatkozásokat. Egy kvázi csendes őrültnek, aki szellemekkel beszélget; s azt mondja, a szomszédja Lenin és veri a thai feleségét, de a nő szereti, mert mazochista, meg legalább van mit ennie; és időnként egy leheletnyivel feljebb húzza a magyar zászlót, hadd lobogjon a kurva anyja: szabadon! Egy buddhista bölcs azt mondta, ha igazán el akar valaki jutni a megvilágosodáshoz, el kell hagynia a hazáját. Egyszer legalább az életben. Én már megtettem. Utánam csinálod?

Comments (5)

Tags: , , , ,

Megmagyarázom a magyar címert is

Posted on 05 August 2006 by Judit

A magyarral ugyanaz a baj, mint a buddhizmussal.

Körülbelül egy éve fedeztem fel, hogy valószínűleg buddhista vagyok, de akkor még nem vettem az egészet komolyan, éltem tovább, ahogy addig. Ám valahogy lassacskán furcsa változások álltak be az életembe: vegetáriánus lettem, mert furcsa ízűnek találtam a húst, és nem volt gusztusom lenyelni, elkezdtem meditálni és buddhista könyveket olvasni. Tavaly év végén részt vettem egy vipassana kurzuson, amely során teljesen megvilágosodott számomra, nem vagyok én teljesen hülye, csak buddhista.

Aztán nyilván az ember, különösen a buddhista fajta, nem hiszi csak úgy el a dolgokat, hanem maga akar meggyőződni mindenről, és társakat akartam találni a meggyőződéshez. Itt kezdődött a probléma. Tudniillik az ember vagy született buddhista, már úgy értem, buddhista országban született mert persze, hogy minden ember buddhista születésénél fogva – , és akkor adott a hagyomány, vagy nyugati buddhista, és akkor jön a keresztkérdés: Te melyik buddhista tradiciót követed? Ezt a kérdést nekem is mindjárt feltették, mikor társakat akartam keresni a meggyőződésben. És nyilvánvaló, hogy nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen csak most fedeztem fel, hogy buddhista vagyok, a nüanszokat még nem tanulmányoztam, gondoltam, az ember már attól is buddhista, hogyha Buddha tanításait megértette, elfogadta és követi. Vagy ahogy az én esetembe történt, Buddha tanításait megismerve felkiáltottam magamban: De hiszen ezt én is mondhattam volna! Tehát ilyesformán én megértettem saját természetemet, elfogadtam azt, és követem is, és mivel saját természetem megegyezik a Buddháéval (egészen természetszerűleg, ez most csöppet sem nagyzás, kérdezzék csak meg a többi buddhista teoretikust), ezért buddhista vagyok. A kérdésre: milyen buddhista, még ma is rettenetesen zavarba jövök. Próbáltam már ezerféleképpen megmagyarázni, hogy a mesterem (ti. S.N. Goenka) a theravada tradició szerint tanít, de hindu, amúgy amikor beszélek, ha beszélek egyáltalán, zenül beszélek (azaz nembeszélek) és tibetiül álmodom.Ennyit a vicces megoldásról. Mert addig, amíg nem vallok színt, a többi buddhista gyanakvással tekint rám, s a déliek óva intenek a tibetiektől és a bönt barbár hókuszpókusznak, a tantrát pedig veszélyesnek tartják, a tibetiek figyelmeztetnek a Dalai Láma által kizárt szerzetesek szektáira, a japánok és taivaniak csak sandán mosolyognak: jaj, te szegény pára! Nos ezek után annyira vágyom valamiféle buddhista konszenzusra, valami univerzális buddhizmusra, hogy ne kelljen egyiket sem választanom, és mégis mindegyikkel tarthassak kapcsolatot.

Hát így jártam a buddhista kollégákkal.

És valami rémségesen hasonló dolog történt velem, amikor kitántorogtam édes hazámból, Magyarországról. A nagy ismeretlenben kerestem a magyarok társaságát. Legelébb ötvenhatosokat talál az ember. Na, azok igen furcsán néznek arra, aki a kommunizmusban született, nevelkedett fel – tehát nyilvánvalóan full kommunista. Ha meg nem kommunista, akkor hogy a francba tudott harminchányévig ott élni fizikai-mentális sérülések nélkül. És ha nem sajnálom őket mélységesen, és nem tekintem őket hatalmas történelmi hősöknek, akkor végleg elástam magam náluk.

Aztán ott vannak az erdélyiek – akik nem elégedtek meg az anyaország kegyeivel és továbbtántorogtak, a transz-szilvóriumiak. Belőlük itt is sok van, kicsit anakronikusan beszélnek, öltözködnek, és a Kós Károlyi transz-szilvórizmust terjesztik a svédországi magyar irodalomban is. Ez a két csoport adja a svédországi magyarság kilencven százalékát. A jugoszláviai magyarok itt is kisebbségben vannak, ironikusan folydogálnak bele a dolgokba itt-ott, a helyi szinekbe egészben vagy részben beleolvadtak, szintúgy a kárpátaljai, tótországi és cigány kollégáik.

Nos, ezután felteszik az embernek a kérdést: te honnan jöttél?erdélyi, jugoszláviai vagy? Debrecenben laktam legutoljára. Hmmmmm. Debrecenben? Akkor te kismagyarországi vagy! Abszolút kisebbség!

Nos, én így élem meg a buddhistaságot és a magyarságot itt, Svédországban. És ezzel a kicsit univerzális magyar címerrel csak ezt akartam jelezni. Igen, mondhatnánk, revizionista címer, de nem találtam jobbat azt kifejezni, amit kedves barátom (nyilván jugoszláviai magyar, ez látszik a stílusból) így fogalmazott meg: patkány és magyar mindenhol van.

.

.

.

.

.

(Kösz, Bozsik!)

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................