Tag Archive | "Lenin"

Tags: ,

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog

Posted on 13 February 2012 by Judit

Amelyben Gyógy Attila és Pista sógor találkoznak Leninnel, aki Elvis, az örmény ördög megcsapolja a legjobb borát, és a földalatti mozgalomnak újabb lelkes tagjai lesznek

 

Amikor Pista sógor rávette Attilát a Róka Jurtájában, hogy az estét folytassák egy vidéki kiruccanással, még egyikük sem gondolta végig, milyen állapotban és módon fognak haza keveredni. Csak az a közvetlen cél lebegett a sógor szemei előtt, hogy Csocsónak sok bora van, sok-sok bora, nagyon sok-sok bora, meg pálinka is, jó magyar törköly. És az édes egy komája, Attila mester, aki a vásznak akrobatája, mázas és máztalan köcsögök valamint körtemuzsikák világhírű megformázója, nem halálozhatik el addig, amíg meg nem kóstolja a Gödöllői-dombság és a Pesti-síkság találkozásából serkent nedűt. Arról nem is beszélve, hogy Csocsó, olimpiai bajnok súlyemelő rendelkezett Magyarország legfurcsább relikviagyűjteményével. Ennek ahhoz is nyilvánvaló köze lehetett, hogy a falu, Maglód, nyugati oldalán a Barátság I., délkeleti oldalán a Barátság II. kőolaj- és a Testvériség földgázvezeték haladt.

Maglódon ismerkedtek meg Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, itt járt általános iskolába Domján Edit, színésznő, aki miatt Szécsi Pál öngyilkos lett (de ez utóbbi csak egy, nemrégiben előkerült levélből derült ki biztosan); a lakosság nemzetiségi összetétele: kilencvennyolc százalék magyar, másfél százalék szlovák, fél százalék egyéb (cigány, német, román, örmény); vallási hovatartozást tekintve: katolikus negyvenhárom százalék, evangélikus tizennyolc százalék, református tizenhárom százalék, egyéb vagy nem ismert huszonhat százalék; középfokú végzettséggel Maglód  lakosságának egy harmada, felsőfokú végzettséggel nyolc százaléka rendelkezik.

Csocsó nemzetiségét tekintve egyéb, vallási hovatartozását tekintve a nem ismert huszonhat százalékhoz tartozott, bár Pista sógor nagyon jól tudta, hogy Csocsó elvhű kommunista volt. Ez igen hamar kiderült Gyógy Attila számára is, amikor az alacsony, de kötött szakállas-bajszos torzonborz alak a kapuból átvezette őket a garázshoz.

– Gábor vagyok, szervusz! – mondta a szőrös.

Én a zen buddhista televízió férfi bemondónője vagyok, magasságom 171 centi uszkve, mélységem putty putty putty putty… – válaszolta Attila, mert benne még mindig a Bizottság szólt.

Ez rendkívül tetszett Csocsó-Gábornak. Pista sógor azonban udvariatlannak tartotta a művész úr viselkedést, és miközben a Park Büfé, cég t.: Fülöp Péter felirat alatt elhaladva feltárult előttük a magyar kommunizmus történetét hitelesen bemutató privát kis múzeum a szőlőlugas árnyékában, a sógor nem győzött hümmögni.

Attila felismerte a műbőr széket még tizenéves korából. A szocialista eszpresszók alapvető berendezési tárgyai közé tartozott a nyolcvanas években a kerek asztalokkal és kerek üveg hamutartóval egyetemben. De nem volt teljességgel biztos benne, ébren volt vagy álmodott, és akkor azt álmodta, hogy ül az Ibolya presszóban – Debrecen, Péterfia utca 56., nyitva tartás non stop, a legolcsóbb üveges sör kábé tizenhét negyven, extrák: játékgép, zenegép, csocsó vagy áll, vagy alig áll.

Egy fekete bakelit telefon, még a tárcsás fajta, mellé könyökölt be, és onnan nézegette a falon lógó Marx-, Lenin- és Sztálin-képek végeláthatatlan sorát.

– A második világháborút nem Eisenhower, hanem Sztálin nyerte meg! – jelentette ki Csocsó, mikor is egy csinos tálcán előhozott egy pálinkás butéliát és három poharat. – Törköly. Grappa. A tavalyi préselésből megmaradt szőlőhéjból.

És már töltött is egyet.

– Sztálin elvtárs egészségére!

Attila aggódó tekintettel pislantott a sógorra. Mi lesz ebből? – gondolta. És nem merte továbbgondolni.

– Érezzétek magatokat otthon!

A vörös csillagok, a régi Sztár-üdítős reklám, a nyolcvanas évekbeli naptárok pucér női, a bajnoki érmek, a különféle megsárgult újságkivágások, a MOM-falióra, az utánpótlás országos bajnokcsapatok fényképe, a Maglódi Vas-Fém K.T.Sz. Kossuth brigádjának zászlaja és egy Orion rádió között ott lógott valami elképesztően furcsa kép, ami Gyógy Attila lelkét mélyen felkavarta.

– Ezt meg ki festette? – szólalt meg Attila a legtisztább magyarsággal és teljesen józanul, és közben karját a magasba lendítette leverve a telefont és egy narancsos piros lámpaburát, és egyenesen a Lenin-portréra mutatott. Vlagyimir Iljics Uljanov magas, előre buggyanó Elvis-sérót viselt a képen. Míg maga a hagyományos Lenin-portré fekete-fehér volt, a háttér rikító vérvörös.

– Elvisről ugyanazt el lehetne mondani, mint Leninről – s Csocsó már kezdte is harsogni a jól ismert szlogent –: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!

– Ámen –vágta rá Pista.

Attilának leesett az álla:

– Csak nem azt akarod mondani, hogy ezt te festetted?

Látszott, hogy Csocsó erről erősen vonakodott beszélni.

– Nem megmondtam, hogy ez az ember egy kincs, egy zseni! Milyen helyre hoztalak, arany apám! – vágott ismételten közbe Pista sógor, hogy saját érdemeit fitogtassa megint, és hogy bátorságot öntsön a mesteri Lenin-portré feltűnően szerény alkotójába, de az csak szabadkozva rátöltött a pálinkára.

– Mutasd meg a többit is, meg a bicikliket!

– Ezt is mutassam meg? – kérdezte Csocsó, és félénken felemelte a fekete nejlonzsákot a három Csepelről, a Jawáról és egy gyönyörűen felújított ragyogó vörös és fekete Pannónia T5 márkájú Duna oldalkocsis motorbicikliről.

Attila egyik ámulatból a másikba esett.

Aztán egyre több és több kép került elő. Mindegyik szocialista témájú, és neoavantgárd szarvasbika szagú.

Brezsnyev és Honecker csókja – re-made, ugyanő Kádárral, forrón ölelkezve és csókolózva, Lenin hosszú Mátrix-kabátban és napszemüvegben, Hamlet, kezében Lenin mellszobrával a vén bolond, Yorick koponyája helyett, hullámzó arany búzamezők fölött elhúzó kecses MIG-29 “Super Fulcrum”-ok.

– Ki kellene állítanod – szaladt ki meggondolatlanul Attila száján. Csakhogy gyorsan el is nyelte a mondatának a folytatását.

– Bizony, az a büdös nagy helyzet, hogy ezt ki kellene állítani, és az egész múzeumot meg kellene nyitni a széles érdeklődő tömegek számára. Ez egy kincses bánya. Bűn ezt a sok kincset rejtegetni! Bűn! Bűn!

Attila azonban túlságosan is találva érezte magát. Egy szempillantás alatt érdektelenné váltak Csocsó bizarr képei. Helyette a saját kiállítatlan képei bukkantak fel lelki szemei előtt, és a saját elvesztegetett tehetsége miatt érzett fájdalma miatt kezdett el nyilallani valahol a szíve helyén lévő nagy kemény krumpli körül.

– Rosszul vagy? – kérdezte Csocsó részvéttel.

– Ismeritek a székely viccet: csak akkor fáj, ha nevetek.

– Erre inni kell! – mondta ki Csocsó a végszót. – Azt javaslom, vonuljunk a föld alá.

Arra a borospincére célzott, aminek a lejárata a garázzsal átellenben, a ház oldalából nyílt. Néhány lépcsőfok vezetett a nyirkos és zsúfolt pincébe, ahogy legalább húsz boroshordó állt. Igen, erre gondolt Pista sógor, amikor lelki szemei előtt a rengeteg sok bor megjelent. De Csocsó – ráérezve, hogy Gyógy Attilával rokon lelkek – másképp határozott ezúttal.

– Tudjátok mit? –kérdezte sokat ígérő tekintettel.

– Nem. Mondjad, drága cimborám!

– Ma rendkívüli nap van. És én éppen fél éve vagyok elvonón… – kezdte a vallomását. – És nem ünnepelhetném ezt méltóbban, mint ezzel a két illusztris vendéggel. És a legjobb borommal.

– De mit mondott az orvos? – aggodalmaskodott Pista sógor.

– Hát, hogy ne igyak. De én csak annyit ígértem meg, hogy töményt nem iszom, s amint láttátok, csak a nyelvemet értettem bele.

– Mást nem mondott?

– Nem ihatok fél liternél több bort sem. Anyagot meg végképp nem. Vagy csak anyagot, de akkor nem ihatnék rá.

Közben szertartásosan megközelített egy fém csapóajtót, ami két hordó között a sarokban nyílt.

– Itt még te sem voltál, Pistukám – fordította el a kulcsot a lakatban, és elhúzta a nehéz fémreteszt.

– A bunker?

– A bunker. Az életművem.

Attila nem bírta követni a beszélgetést. Milyen anyag? Milyen bunker? Milyen életmű?

– Csak óvatosan – intette a vendégeket az olimpikon. – Vigyázzatok, el ne csússzatok.

Ami feltárult a szemük előtt, az vetekedhetett volna bármelyik nagyszerű székesegyház katakombáival, vagy bármelyik nagyváros földalatti csatornarendszerével. A tökéletesen megformázott boltíves falakat vörös és fekete téglából rakták ki. A rejtett megvilágítás olyan fénybe vonta be az egész alsó pincejáratot, hogy még a legmaterialistább marxista is lúdbőrözni kezdett volna a látványtól.

Csocsó csak a hordókat mutogatta: ebben juhfark van, ez egy hároméves hárslevelű, ez egy ötéves.

– De nem ezt akarom megmutatni – mondta izgatottan, és egy pókhálós hordóra vetette tekintetét.

– Csak nem akarod ezt miattunk csapra verni? – hitetlenkedett Attila.

– Nem csak miattatok, nem csak… – matatott a dugóval. – De ti csak nézzetek szét!

A folyosó hosszan elnyúlt a kert alatt. A legvégében egy padlóba süllyesztett kút mélyedt, teli vízzel, a kút alján egy reflektor, ami alulról fölfelé világította meg az egész kutat, mintha az egy kerek medence lenne.  Az ellenfényben alig lehetett kivenni, de ez nem is a legvége volt a pincének. Csakhogy az utat a kút lezárta, mert ami mögötte következett, a kút irányából meglehetősen bajos lett volna megközelíteni, hacsak át nem úszik rajta az ember.

– Ezt egyedül építetted? – kérdezte Attila hitetlenkedve.

– Hát, igen. Pár évig ástam. És egyszer egy helyen be is dőlt. De azt mondtam magamnak: kezdd újra, kezdd újra, Gabikám, kezdd újra.

– Ez hihetetlen.

– Ezt kóstoljátok meg!

A poharakban az arany és a halvány rózsaszín finom árnyalata csillogott.Ez a bor nemes volt.

– Furmint. Őshonos magyar fajta. Kutatók szerint a XII–XIII. században vallon telepesek hozták magukkal Magyarországra. A legjobban aszúsodó fajtánk.

– Ha a dugó csavaros, akkor furmint – jegyezte meg a sógor.

– Ezt én is ismerem – kacagott Csocsó, de Attila nem értette.

– Gondoltam – mondta Pista- , hogy te ezt nem hallottad még. Hogy is van, Gáborkám?

Csocsó nem itta és anyagozta el teljesen az eszét, vagy ha igen, akkor nagyon-nagyon sok lehetett neki eredetileg, mert egyetlen hiba nélkül végig tudta mondani a borászok miatyánkját:

Az isten kétféle bort teremtett, úgy, mint a szürkebarátot és a leánykát. A szürkebarát és a leányka csinálja a többi bort úgy, hogy a szürkebarát beteszi a dugóját a leánykába. Ha a dugó pont jó, akkor, ezerjó. Ha a dugó puha, akkor a leányka elkezd szamorodni. Ha a dugó el van szorítva, akkor kéknyelű. Ha a dugót felaprítva teszik a leánykába, akkor, szemelt rizling. Ha a dugó nehezen megy be, akkor visontai. Ha a dugó sehogyan sem megy be, akkor pusztamérgesi. Ha a leányka nem kap dugót, akkor csongrádi vörös. Ha a dugót egy másik szürkebarátba teszik, akkor homoki vagy melegeshegyi. Ha a leányka nem akarja a dugót, akkor kövidinka. Ha a dugó csavaros, akkor furmint. Ha a dugót rossz helyre teszik, akkor malaga. Ha a szürkebarát 25 éves, akkor bikavér. Ha a szürkebarát 75 éves, akkor aszú. Ha a szürkebarát költői hajlamú, akkor siller. Ha a leányka fekete, akkor Pinot noir. Ha a leánykán erényöv van, akkor vaskúti.

Nem csodálkozunk, hogy a kiváló este a kút jéghideg vizében ért véget. Seggeseket ugrott  felváltva a téglafalra felapplikált istentelen nagy vörös csillag alatt a három jó barát: Pista sógor, Gyógy Attila és Csocsó, az olimpikon. Reggelig.

http://theinspirationroom.com/daily/2009/bruderkiss-in-berlin-wall-east-side-gallery/

Share

Comments (1)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vándorlók

Posted on 28 October 2010 by Judit

Mítosz a jó Svédországról

Nem, nem lehet azt állítani, hogy nemzeti szocialista, még csak nem is nacionalista. Azt szokta mondani, hogy nem is svéd. Hanem vallon. Az anyja meg cigány: tattare. Vándorlók. Lobotomizálták a fél családot a húszas években. A másik felét már nem kellett. Azt állították még a második világháború után is, hogy a fajtiszta cigányok általában véve nem hajlandók dolgozni, és inkább élnek lókupeckedésből és házalásból. És hogy semmi hajlandóságot nem mutatnak a normális munkára. Azt a másik felét fehérekkel keverték azzal a nem titkolt szándékkal, hogy feljavuljanak, és hajlandóak legyenek dolgozni, hogy kezelhető, lelkiismeretes állampolgárok legyenek. Hakon csak lelkiismeretes állampolgár. Adófizető. Törvénytisztelő. De nem nacionalista. Hová gondolsz! A szélsőjobbot kiröhögi, amikor azt látja, hogy az úthengerre meg a kombájnra ki van rakva a nagy svéd zászló. De amikor én augusztus huszadikán ki akarom rakni a magyar zászlót, azt mondja, az törvénybe ütközik. Más nemzet zászlaját csak akkor lehet kitenni Svédországban, ha ott lóg mellette a svéd, egy leheletnyivel magasabban. Így a törvény. A koszovóiakat nem érdekli a törvény, kirakják a halálboltok elé a nagy sast, hadd repüljön szabadon! Csak azért is, és csakis azért, hogy a rituálisan levágott húst megtalálja az, akinek kell. A kurdok itt nálunk szelídebbek. Bent a boltban mutogatják a kurd nemzeti lobogót, ami a magyartól csak annyiban különbözik, hogy a közepén van egy hatalmas napkorong. Szoktam is mondani a boltosnak, hogy a magyarok és a kurdok testvérek. Örül. A kurdoknak nem sok testvére van a nagyvilágban. De visszatérve Hakonra, ő nem idegenkedik. A színérzékenysége – ahogy Szerb Antal mondaná – nem olyan kifinomult. Csak akkor rándul össze a gyomra, ha megcsapja a muzulmánok szaga a békés melegben. Tudom, nehéz ezzel a férfiaknak itt megbarátkozni, riválisok, lecsapják a kezükről a szexuálisan kiéhezett sápadt, fakó Selmákat meg Ebbákat. Ezért a férfiak itt Thaiföldről hoznak be slavinákat, rabszolganőnek. Mert mi másnak, aki csak főzi nekik a tavaszi tekercset meg a wokot, és potyognak ki belőle a gyerekek kicsit barnábban, mint a fehérek, de svéd nevet kapnak, és megöröklik a bankkölcsönt majd apuka után. Én nem. Én önként, dalolva. Hakon nem tud valami jól főzni, én meg nem eszem meg a mirelit haldarabkákat krumplipüréporral és zacskós kaporszósszal. Finnyás vagyok. Te nem? Azt sem tudnám megmondani, hogy mi vagyunk elkapatva a házi koszttal vagy ezek itt a félkész ételekkel. Már ezt sem tudom. Amúgy a szomszéd thai csajt láttam már kék-zöld karikákkal a szeme körül. Hiába a szürkés bevonat a barna bőrön, látom, hogy meg szokták verni. Az látszik már a menéséből. De ebbe én nem szólhatok bele. Csak a magam kára, a privát kis elfojtódásaim izgatnak. Még azt sem tudom meg, hogy megírja-e az újság, mert nem olvasok el semmit. Nem vagyok hajlandó elolvasni semmit. De ezt a makacs szokásomat még ifjú magyar koromban fejlesztettem ki, amikor egy vidéki magyar lapkiadónál dolgoztam, és nap mint nap végignéztem, hogy flangálnak az újságírók, és elhatároztam, sose fogok újságíró lenni, mert az igazságtól ők állnak a legtávolabb. De ez még az átkosban volt. A legpeckesebben persze az az újságíró járt, akiről utána kiderítették, hogy ügynök volt, de szerintem ott mindenki ügynök volt. Nekem is megmondta a főnöknőm, hogy vegyem ki a nyakamból a keresztet, mert az ügyfelek meglátják. de én nem vettem ki, csak eltakartam, s addig-addig, hogy egyszer még pofátlanul befüvezve mentem dolgozni, és behívattak, azonban (ugyanaz) a főnöknő csak azt mondta, látszik rajtam, hogy nemrég jöttem vissza táppénzről, és hogy TÉNYLEG beteg lehettem…De ezek már csak régi szép emlékek. Úgy mondják, a svéd média a libsik, a médiakajmánok kezében van (Bonnier, Peter Hjörne, Helle Klein, Pehr G Gyllenhammar, Marianne Ahrne).  Felőlem még akár lehet is, nekem erre nincs rálátásom, még a tévémet is elajándékoztam évekkel ezelőtt, hogy ne bosszantsam magam tovább. Az azért szent igaz, ha Lenin feltámadna, Svédországban kérne letelepedést. Itt sok mindent megtalálna még a klasszikus kommunizmusból is. Csak ne szónokoljon, maradjon csendben, maradjon lagom: sem túl kiemelkedő, sem túlságosan gyenge. Még az is lehet, a szomszédom lenne. És állampolgár. Persze. Adófizető. Törvénytisztelő. Robot. Biztos szemet szúrna neki szándékos elzárkózásom, kivonulásom a társadalomból. Nem kérek belőle. Túl sok a kategória és kevés az emberség. Én ezt most őszintén így gondolom. Mivel nem tartom normálisnak, hogy egy rendes családban az embernek a masszőrhöz kell mennie, ha érintésre vágyik. Mit masszőr? Tudod mit, a svéd masszőrök már meg sem fogják a bőrödet. A színétől teljesen függetlenül! Semmilyen bőrt nem fognak meg, benne van a munkaköri leírásban: masszőr nem érintheti meg a páciens bőrét. Van helyette lézer meg tű meg minden más, csak meg ne kelljen fogni. Nem csoda, hogy itt annyi mindenkit gyötör a reuma, az érintés hiánya miatt. Hakon sem érint meg. Nem illik, vagy nem szokás. Nem is ver. Néha megverhetne. Így nincs okom a panaszra. Azt mondják, ha egy szóval kellene Svédországot jellemezni, az a szó a konform lenne. Ha felütöm az idegen szavak szótárát, ezt találom benne a konform címszó alatt: megalkuvó, igazodó; konformis: megegyező, azonos, egybevágó; konformista: alkalmazkodó, megalkuvó; konformitás: azonosság, megegyezés; egyformaság;  konformizmus: megalkuvás, a fennálló uralkodó rendszerhez való elvtelen alkalmazkodás. Ő ilyen. Hakon. A vallon-cigány keverék. Különben a svéd történelem azzal kezdődik még a történészek szerint is, hogy itt kezdetben senki nem volt, még azt is megkockáztatnám, hogy itt SEMMI nem volt. Se állatok, se növények, csak a nagy végeláthatatlan jégkorszak, ami eltartott egy jó darabig. Aztán hogy kik voltak itt először, és a lappok hogy kerültek ide, már a fene sem tudja. Vannak teóriák, de lassan kihal az utolsó lapp is, mert vagy lobotomizálták a családját, vagy sterilizálták, vagy egyenesen megölték. A fennmaradás egyetlen útja az asszimiláció : egy kis fehéret kevertek bele. Most már a jóisten sem tudja megmondani, melyik gén honnan jött. De szerintem nem is az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem hogy hová tart! Ott tartottunk, hogyha sokáig kitartóan keresed az identitásod, végül nem találsz semmit, csak elég kitartóan és módszeresen keresd. Ezt nem én találtam ki. A legalaposabban a buddhista filozófia és pszichológia járta körül a kérdést. Márpedig ha Hakon rájön, hogy ő nem Hakon, még nem is svéd, de nem is ember, és nem is létezik – ember legyen a talpán, ha nem roppan bele. Hogyha az elmélyült kutatás eredményét elkezdi hangoztatni, garantáltan bolondnak nyilvánítják, még az is meglehet, hogy lobotomizálják, mit lehessen tudni. Hidd el, nem könnyű elevickélni a hétköznapi és a bolond határán. Ahhoz, hogy valaki mentesülni tudjon a társadalomnak nevezett őrülettől, kisapám, bolondnak kell nyilváníttassa magát. De csak egy lagom bolondnak, hogy elkerülje a drasztikus beavatkozásokat. Egy kvázi csendes őrültnek, aki szellemekkel beszélget; s azt mondja, a szomszédja Lenin és veri a thai feleségét, de a nő szereti, mert mazochista, meg legalább van mit ennie; és időnként egy leheletnyivel feljebb húzza a magyar zászlót, hadd lobogjon a kurva anyja: szabadon! Egy buddhista bölcs azt mondta, ha igazán el akar valaki jutni a megvilágosodáshoz, el kell hagynia a hazáját. Egyszer legalább az életben. Én már megtettem. Utánam csinálod?

Share

Comments (5)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................