Tag Archive | "kutya"

Pillowbook

Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,

A világ testét

Posted on 07 June 2010 by Judit

1997. január 10.[1]

Az első alom. Sire: „Alpha” Atman of Madagaszkár, Dame: „Bella” Fahrenhait D’Akusaa. Hét kölyök, mint a mesében: 4 kan és 3 szuka. Mindegyik fekete: black-tan. Egész éjszaka szültünk. Bella a vemhessége alatt a legjobb barátnőm lett, és a fialásnál is hagyta, hogy segédkezzek. Atman kint volt a kennelben, és egy hangja sem hallatszott, mintha érezte volna, hogy odabent nagy dolgok történnek.

A kicsik nagyon cukik, és mindegyik egészségesnek látszik. Szopnak. És furakodnak. Olyan hangot adnak ki, mint a sípoló játék, ha megnyomják, csak a kölyköket senki nem nyomja meg. Maguktól is sípolnak. Az anyjuk annyit nyalogatja őket, mintha cukorból lennének.

Még nem tudom, hogy fogjuk elnevezni őket. Turángardeni A, B, C, D, E, F és G. A hét vezér nem lehet, mert három közülük lány.

Tizenegy óra. Az egész banda alszik. Megitattam és megetettem Bellát. Korábban Atman is kapott. Ma nem lesz erdei séta, hullafáradt vagyok.

1997. január 11.

Kutyakölykök nyiszognak a fejemben. Mindenki eszik, iszik, alszik. Engem is beleértve.

1997. január 10.[2]

Ahhoz, hogy az ember legalább egyszer életében (N.P.)

El akarlak képzelni. („Eriggy, Laszka, eriggy! – Azt nem lehet – gondolta a kutya.” – gondolta Tolsztoj) Rád akarok gondolni. Mindenről eszembe kell jutnod! Mindenről eszedbe kell jutnom. El kell jutnom hozzád. („Eriggy, Laszka, eriggy!”) Lehetetlen. Meg akarlak szólítani. ( „Azt nem lehet…” ) A keresztneveden akarlak szólítani. nagyon sok idő telt el szótlanul velünk, befejezetlenül és szinte elkezdetlenül. El akarom kezdeni azt, aminek nem lehet folytatása, és ami nem ismétlődhetik, de öröktől fogva bennem lakik. ( Eriggy, eriggy, eriggy!) Meg akarlak szólítani, még egyszer újranevezni, én akarok nevet adni neked: „most, azonnal, menni” („Azt nem lehet, azt nem lehet.”) Viszlek, viszlek. – A kutyák nem gondolnak semmit. A kutyák dögöljenek meg! Nem hiszek, téged sem hiszlek el. Nincs semmi kézzelfogható bizonyítékom arra, hogy létezel! Kellesz ahhoz, legalább egyszer.

Csigavonalat szeretnék rajzolni a kezedre. Akkor is, ha nem érted meg, akkor is, ha még azt sem érted, miért. Nehéz helyzetbe kényszerítettél. A rajzolás játék, amit ábrázol, komoly és összetett, és csak befelé vezet út. Minden ív egyre kisebb és kisebb, s egy ponton megáll a kéz, ahogy elfogy a lendület. A kezed kötöm meg, rárajzolom a jelem. Üres csigaházam lettél, törékeny menedék. Tekervényeidbe simulok. Én teremtettelek, hogy megjelöltelek.

1997. január 11.

Tanításra, ömlengésre, levelekre fecsérelem az erőmet. Nem csinálok hónapok óta semmit. Nincsen biztatás. Feleslegesnek érzem minden cselekedetem. Még azt is, hogy egy olyan kölyöknek, amilyen K. Laci, megnyitottam a szívét. (A mai órámon többször is jelentkezett.) Lebegésnek érzem minden napomat. Talán, mert nincs egy biztos pont – mint a csigavonal belsejében. A pont a vonal végén én vagyok. Egy és oszthatatlan, más szóval: végig egy és magányos. Talán lényegem ez, s nem kellene erőltetnem.

Hányszor elmondtam a mai Anyegin-órámon, hogy Tatjánának az lett a veszte – mint Bovarynénak -, hogy túl sokat olvasott. A regények idealizált világa és a valóság. Anyám! Milyen komolyan hangzik.

Három bemutató. Ma a tantestületin csak Amálnak jutott eszébe a színkör nevelő hatásának a megemlítése. Lehet, hogy kiprovokáltam? Régi, csacska önmagamat látom, s egyáltalán ezt a tizenéves létet egyre jobban megértem. Zavar, félelem, vágyak. A létezés természete boncasztalon. Igaziból, hogy szikével felnyissa a … világ testét. (M.K.)

S akkor a Szfinx kérdésére Oidipusz nem tud megválaszolni. Hajnal: „De hát olyan hülye kérdéseket tesz fel.” Időt kér. Mondani is akar valamit, meg nem is. S aztán harapófogóval kell kihúzni mindent, de nem meggyőző. Tíz-tizenkét napot kibír-e mindenki? „Valamennyien vakarództak!” Aztán mintha megint a régi lenne. Álarc. Gyenge és bizonytalan, minden bizonnyal a saját vágyaitól fél a legjobban, s attól, hogy akárhogyan is, de színt valljon. Pedig mindenképpen színt kell vallani! – EZ ITT EGY MEDVE! – Ha máshogy már nem megy! Látni, hogy fél, látni, hogy nagyon zavart; hiszen semmiféleképpen nem lehet közömbös. Zaklatott. Nem az a fontos, hogy mi bántja, az a fontos csak, hogy bántja, az érzés!

Catullust tanítottam. Magam is élveztem. Nem lehet harsogva szavalni! Nagyot kellett nyelni előtte, s még nagyobbat utána: „szerteszakít ez a kín”.  Nem tudom, mennyire sikerült. Tudom, ez nem színház, de volt már rá eset, hogy egy őszinte felolvasásom után még a vér áramlását is hallani lehetett a teremben. Tanításom legszebb percei. Odi et amo.

Pillowbook


[1] Szél Katalin naplójából

[2] Szél Róza hetedik titkos naplójából

Share

Comments (0)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A transzszibériai expressz

Posted on 03 May 2010 by Judit

Szél Róza szabadságon – folytatás

A majmok nagyon érdekelték Rózát, de Mongóliában nincsenek majmok. Vagyis csak egy volt, egy makákó, egy szerzetesé. És Róza a kis mongóliai kitérő során meglepetten tapasztalta, hogy a makákó milyen ügyesen alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Indából származott, ám Mongólia a maga száraz, szélsőséges klímájával nagyon messze állt attól, amit a kis állat élete első pár hónapjában megszokott.

A szerzetest is érdekelték a majmok. De más szempontból. Tetveket tartott a majmon, hogy azokat összefogdosva, egy mozsárban megtörve, és közönséges út porával elegyítve kis golyócskákat formáljon belőlük, és azokat jó pénzért eladja a tibeti orvosoknak.

Róza két évig élt ennél a szerzetesnél. Bár ez a két év a valóságban nem lehetett több pár napnál. A szerzetes megtanította neki a Vadzsrajána-imákat és a tantrikus jógát. Elmesélte, hogy a tibetiek a fehér majomtól és egy emberevő óriástól származnak. És azt is mondogatta még, hogy Rózának a Himalája másik oldalán van dolga. De az adott valóságszeletben Rózát még nem annyira érdekelték a jógik és a Vadzsrajána, hanem csak a majmok – és a szerzetestől elszökött egy vándorcirkusszal.

Elszökött, gondolta ő, de nem tartotta semmi igazán vissza. A cirkusznál is voltak makákók, és csimpánzok is. Meg csontsovány elefántok.

Azt pedig tudjuk, hogy az artistanő mire tanította meg.

Áááááááá, mit tud maga a tibeti pásztorkutyákról!

Korábban a mongol kán udvarában nemcsak majmok, szerzetesek és cirkuszi artisták voltak, hanem pekingi kacsák, magyar lovak, lengyel kémek is. A kánok udvarában, mint egy múzeumban, szinte mindent meg lehetett találni. A Mongol Birodalom sikerének az egyik titka az volt, hogy mindent magába fogadott vagy magába foglalt.

(…)

Szél Róza egyedül utazott a transzszibériai expresszen. A fürkész vagy éppenséggel rosszindulatú tekinteteket folyton érezte, és amióta az első osztályú hálófülkés jegyét el kellett adnia, a rá tapadó tekintetek meghatványozódtak. A másodosztályon nemigen utaztak európai nők egyedül.

Különösképpen akkor lett nagy keletje Rózának, amikor ismét elfogyott minden pénze (még valahol Vlagyivosztok előtt), és nem maradt más választása, a testét kellett áruba bocsájtania. Ám ez eleinte nem ment olyan egyszerűen, mint gondolnánk. Olyasmit kellett csinálnia megint, amit még korábban sohasem, tapasztalatok nélkül improvizálnia, és ezek az improvizációk gyakran komikus vagy egyenesen veszélyes helyzetekbe sodorták. Egyszer még le is akarták szállítani a vonatról – egy irigy orosz vasutasnő, és Rózának kínjában csak idétlen vasutas viccek jutottak eszébe. Ekkor egy francia utazó, valami Blaise, mentette meg.

– A hölgy velem utazik – mondta oroszul, és azzal a dolog el lett intézve.

Az érdekes az volt, hogy a legegyszerűbben a nyugati férfiakat lehetett felcsípni.

A jelzéseim nagyon is európaiak – gondolta Róza, amikor megpróbált magyarázatot találni a tapasztalataira.

És ez egészen Moszkváig ki is elégítette Rózát.

Amikor a vonat befutott a Jaroszlavszkij Pályaudvarra, és letelt az év, Róza akkor vette csak észre, hogy nem jutott tovább a Lehel-téri piacnál, és nem is telt el több idő egy hétnél, azaz hét napnál. Az emlékezetében mégis élénken élt az első pillantás a Kremlre, a lengyel férfi a teóriákkal, az usánkás orosz katonák Szibériában, a kínai szerencsefánk-árusok, a mongol sztyeppe démonjai, a kutyák csaholása, a lámák, a kínai Nagy Fal, a nyugati férfiak nyálas csókjai, és ahogy a péniszük behatol a kalandra éhes testébe, a kínai kacsák, a majmok, az emberevő óriások, a hó áprilisban a Nazivaevszkaja állomáson, és a borjú Nauskiban. Az, hogy volt gazdag és szegény, friss és izzadt, egészséges és beteg, hogy találkozott Szél Rózával a sivatagban, hogy egy baskír váltókezelő miatt majdnem kisiklottak Uszty Katavnál, hogy szerelmes lett egy artistanőbe, hogy egyszer összetévesztették a francia Szent Johannával, a Volga, a Káma, a Tobol, az Irtis, és sorolhatnám tovább.

Share

Comments (0)

Tags: , , , , , , , , , ,

Szél Róza szabadságon

Posted on 02 May 2010 by Judit

“Dis, Blaise, sommes-nous bien loin de Montmartre?”

Egy hét a naptárban Szél Róza életében éppen egy évet tett ki – pont elég egy sem nem túl hosszú, sem nem túl rövid szabadságra, amit egy nagy utazással lehet eltölteni. De hogy lehet szert tenni egy 365 vagy 366 napos szabadságra? Szél Róza pontosan tudta, hogyan. Keresett egy vastag zsírkrétát az asztalfiókban, és a fehér falra nagy betűkkel felírta először is, hogy: SZABADSÁG!

Ahogy a cipész kirakja az üzlet ablakába: szabadságra mentem, úgy határozta el Róza is, hogy a leírt szó erejével terjeszti ki akaratát a körülményekre. Egy lendülettel kiugrott az ablakon, és többet nem látták.

Moszkváig repült, mint Kun Béla. A sok repülőgép-szerencsétlenség ellenére nem félt. Moszkvában jegyet váltott a transzszibériai expresszre. Nem bánta a zsivajt, a szegénységet, a húgyszagot. A vigyorgó aranyfogak a gyerekkorára emlékeztették. A Kreml olyan volt, mint egy hatalmas tatár torta aranymázzal bevonva. A hófehér katedrálisok nagy manduláival és a harangok mézédes aranyával…Egy öreg szerzetes a novgorodi legendát olvasta fel. Szomjas volt. És az ékírást betűzgette. Azután a Szentlélek galambjai hirtelen felszálltak a téren.

Az expresszen egy lengyel férfi csatlakozott hozzá, aki Mongóliába utazott. Mikinek hívták, és Nauskiig csak összeesküvési elméletekről beszélt, és arról, hogy ha az ember – különösen teleholdkor – egy nagy teleszkóppal megvizsgálja a Holdat, még az autókat is láthatja, ahogy a Hold felszínén, mint a hangyák, mennek le s fel. És a Hold másik oldalát még senki nem látta! – mondta a csodálkozó Rózának. De Miki Nauskiban, az utolsó orosz állomáson leszállt.

Lehet, nem is Mongóliába tartott – gondolta Róza.

Éppen akkor fogyott el az utolsó fityingje is. Pár nap éhezéssel és nélkülözéssel telt, és az első osztályú hálókocsijegyét el kellett cserélnie némi pénzért, hogy legalább Ulánbátorig kitartson. Ahogy a nagy költő mondta: a Nagy Láma dühös kis mongoljai! És mentek, mentek gyalog a sztyeppén, míg nem találkoztak egy fehér tevéket terelgető pásztorral. Akinek akkora kutyái voltak, mint az oroszlánok, és olyan haragosak is voltak, csaholtak és a levegőbe haraptak nagy álkapocs-csattogtatással. Ha nem lettek volna a kutyák láncon, nem maradt volna közülük senki életben, vagy legalább is gatyaszaggatás nélkül.

Azt mondják a mongol pásztorkutyákról, hogy nincs a világon eltökéltebb és bátrabb kutyafajta. Szembeszállnak emberrel, farkassal, medvével, de még a hóleopárddal is. Még a saját gazdájukat is megharapnák, ha az nem adna nekik enni. A legkülönösebbek a feketék, amiknek a szeme fölött két fehér folt látható. Azt mondják, azzal a jövőbe látnak, és egy évre előre megérzik a földrengést vagy más katasztrófát.

A fehér tevéket legeltető pásztor éppen el akarta pusztítani az egyik ilyen kutyáját, mert az annyira megvadult, hogy még a gazdáját sem engedte közel. De a láma, aki Szél Rózával utazott, arra kérte a pásztort, hadd mehessen ő oda a kutyához.

Úgy kell elhatározni, hogy az ember SZABAD lesz, ahogy a láma – a pásztor aggodalma ellenére – egyetlen lendülettel odalépett a megkötözött kutyához, lehajolt hozzá, mélyen a szemébe nézett, majd homlokát a kutya fejéhez érintette. S attól fogva a kutya kezes bárányként engedelmeskedett.

(…)

De Róza transza ezzel nem ért véget. A rövid kitérő után visszamászott a hússzagú zöld vagonba, hogy folytassa útját Peking s aztán Vlagyivosztok felé.

A folytatás itt olvasható

Share

Comments (1)

Tags: , , , , , , ,

Párhuzamosok

Posted on 23 April 2010 by Judit

(Szél Róza és Szél Katalin naplójából)

1993. április 20. kedd

Nem tudom, miért van szükségem másokra, és miért ragaszkodom a társaságukhoz! Ezt tényleg nem egyszerű megfejteni egy individualista felfogású embernek. Olykor kettősségnek tűnik az életem, néha pedig biztos, hogy csak én létezem. Talán minden barátkozási szándékom önzés. És önző módon örülök a levelének.

Többször próbáltam felhívni. Soha sem sikerült. Most is nehezen tudom magam visszatartani attól, hogy fel ne hívjam. „Nem tudom, mit gondolhatok” – írja. (Ez más, mintha azt írná: „nem tudom, mit gondoljak.”)… Nem hiszem, hogy az elsődleges dolog a tőle való tanulás volna, inkább a folytonos önigazolás. És itt az önzőség. Meg minél szubjektívebb életet élek, annál inkább szükségem van az igazolásra. Míg testi mivoltom nap nap után tapasztalom, szellemi létem mások igazolásától nyeri el bizonyosságát.

1993. április 20.

Ma hoztuk haza Alfát. Különleges, igényes és ezért ellenállhatatlan. A saját életét éli, és mi tanulunk meg alkalmazkodni hozzá.

Az első éjszaka vele aludtam a kisszobában, de mivel az utat végigaludta tegnap, egész éjjel az arcomat nyalogatta, és a karomat huzigálta. Ha elaludtam, elkezdett nyüszögni. Teljesen össze volt zavarodva, és mindenhova odapisilt, csak az újságra nem. Beraktam a ketrecbe, de persze ki akart jönni. Reggelre kész voltam.

1993. június 4.

Letargia, szomorúság vett erőt rajtam, amikor megtudtam, P. egy másik nővel töltött egy egész éjszakát. Lelkiismerete rajta, hogy a történtekből mennyit vallott be. Az egész teljesen más volt, mint az én esetem Lacival. Ezt most P. kezdeményezte. Ő tovább is ment, mert megátalkodott volt Edit is, ő is. A közelben lakik. Nem túl értelmes teremtés, hogy lelkesedni lehessen érte. Csak szép szőke.

Nem tudom igazán megérteni, hogy mi történt VELÜNK. Én visszaestem valami régi bűnös életbe, ám le tudtam győzni magam. P. ellenben világ életében szent volt, s ez az éjszaka az első lépése a szakadékba.

1993. június 4.

Szépen nő Alfa. Ma öt hónapos. Nagyon magabiztos a kutyaiskolában is. Kedvence a főtt csirkemell. Kedvenc helye a faemelvény, amit neki eszkábáltunk össze. Vettem rá plédet a turiban. Utálja, ha siettetik. Horkol.

„A dalai láma büszke rád.”

1993. június 8. kedd

A mai délutánomat egy amerikai kávé hozta rendbe. Több az önbizalmam. Segített, hogy Tibor hangját hallottam. De lelkiismeret furdalásom van, hogy annyi bonyodalmat okoztam a családjának a telefonálással. A telefonfülkék rettenetesek! ha valaki próbára akarja tenni a türelmét, próbáljon interurbán beszélni.

Tibor szerint mindenre van remény. Nem vagyok elveszett ember. Tehetetlenkedni nem lehet. Szeretnék szabadon dolgozni.

1993. június 8.

Ma is voltunk Alfával a kutyaiskolában. A kutyaklub egy erdő szélén van. Alfát persze leginkább az érdekelte, hogy lehet a kerítésen átugrani, alatta átmászni, a drótszemek között átbújni, mert odaátról olyan érdekes szagok jöttek. (Róka, őz, borz, ki tudja, mi még!) A kiképzés elég unalmas volt neki. Nem lehetett semmit csinálni. (Ez volt a lényege!) Ezért végül elkezdett füvet rágcsálni, mint valami tehén.

A kölyökkutyák között a legnagyobb. A többi kutya nem is érdekli. Csak az erdő, meg a fű!

Share

Comments (0)

Tags: , , , , , , ,

A Magyar Kétfarkú Kutya meséje

Posted on 16 February 2010 by Judit

A kétfarkú kutya eredete

A párt „hivatalos története” szerint szegedi vár feltárásánál találtak egy a múlt századból származó fafaragványt, mely egy két farokkal rendelkező kutyát ábrázolt. A vizsgálatok szerint a faragvány egy olasz szektától származik, akiket garázdálkodásért száműztek hazájukból, és Szegeden kerültek fogságba. Bebörtönzésük előtti 30 év alatt a szekta részévé vált a szegedi közéletnek. Az ő jelképük volt a kétfarkú kutya, mely egy XIII. századi szimbólum, és az eretnekség elleni küzdelem egyik jelképe.

– ezt a Wikipédián olvashatjuk, a Kétfarkú Kutya Párt valóságteremtő központjának a honlapját pedig itt találhatjátok: http://www.mkkp.hu/

A kétfarkú kutya nem harapott meg

Valahol már láttam korábban is a Kétfarkú Kutyát. Nem kizárt, hogy a Twitteren. A mostani (újra)feledezés helye az Arckönyv volt (svédül Fisbok = Fingkönyv). Örömmel csatlakoztam a rajongók táborába.

A legutóbbi bejegyzésük családom berkeiben komoly visszhangot válthat ki. A testvérem, aka Tibold Windy ugyanis a Dunakeszi Tőzegláp réme.

Auchan-plakát

Share

Comments (2)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................