Hogyha az ember hagyja a vázában elhervadni a virágot, sőt, még el is rothad, akkor elkezd olyan szagot árasztani, mint amilyet Szél Róza árasztott.
Szél Róza a jó szellemeket mindig elzárva tartotta egy arra megfelelő helyiségben, a szellemszobában. Abban a szobába igen ritkán járt, és másnak pedig be sem lehetett belépni. Az ajtóra egy fényképet ragasztott a bajuszos nyúlszarvasról, hogy a belépni szándékozót eltérítse a szándékától, vagy legalább is egy pillanatra kizökkentse.
Ez a kizökkenés, igen, nem szeretjük, hogyha akaratunkat keresztezi. Róza azonban folyton kizökkenve élt. Arra kényszerült, hogy elfogadja azt mint létformát, még akkor is, ha ez nem könnyen ment: folyamatosan kizökkenve lenni.
A szobában meleg volt, félhomály, amit a borvörös tapéta még misztikusabbá tett. Itt, ebben a pár négyzetméterben sűrűsödött össze a tökéletes béke, és a levegő növényi füstölők illatától.
A nyúlról jut eszembe! – gondolta Szél Róza mikor belépett a szobába.
A nyulak bagzanak. És a húsuknak húgyszaga van.
A barlangban pár csontot talált és szőrcsomókat. Az indiánok már itt voltak, és nem hagytak hátra semmit. Csak hosszas és alapos vizsgálódás után tudta Róza megállapítani, hogy ezek valóban indiánok voltak, és tőlük szokatlan módon, egy barlangban húzták meg magukat az ítéletidő elől.
A csontokat összeszedte, és belerakta egy bőrtokba. Még hasznát veheti valamikor. (A ház többi szobája teli volt dolgokkal, amiknek még hasznát lehet venni valamikor.) Aztán úgy döntött, az éjszakát itt tölti, a barlangban.
Azon a helyen rakott tüzet a magával hozott tüzelővel, ahol az indiánok tábortüzének nyomait vélte felfedezni pár mikroszkopikus méretű széndarabban. Az indiánok gondosan eltüntették a tűzrakás nyomait, nehogy a gonosz szellemek megtalálják őket vándorlásuk során.
Ha belegondolok, az angyaloknak olyasmi szárnyuk lehet, mint a libáknak vagy a hattyúknak. Ezek szerint a szárnycsattogásukra felébrednék! – gondolta Szél Róza.
A hattyúkat többször hallotta egészen közelről. Nem gágognak folyton, mint a libák, és a szárnycsapásaik által keltett iszonyú légáramlat süvítését jól lehet hallani. Amikor a hattyúk a ködben röpültek a ház előtti mező fölött, maguk a hattyúk beleolvadtak a tejszerű ködbe, és csak a szárnyak hangjából lehetett következtetni a madarakra.
Mint a barlangban az árnyak.
A szobát kizárólagosan a világszellemnek tartotta fenn Szél Róza. A világszellem időnként szárnyak süvítésében, angyalok kacajában, de gyakran egy szellentés vagy egy ellobbanó láng szagában mutatkozott meg Rózának. Róza szerette ezt a szellemet. Minden vágyát, álmát, szeretetét feláldozta volna neki.
Szerencsére a látogató nem tudta, hogy a bajuszos nyúlszarvas képe mögött valójában mi rejtőzik. Ha a kizökkentés ellenére sikerült a titkos szoba ajtaját feltépnie, bent a félhomályban és sűrű füstben csak kegytárgyakat, Buddha szobrot, szentek képeit (például Kőrösi Csomag Sándor) és ehhez hasonlókat látott. Ja, és egy bőrtarisznyát vagy bőrtokot, ami az ajtófélfáról lógott a szentképek fölé: csirkecsontok vagy nyúlcsontok lehettek benne, és enyhén rothadó szagot árasztott.
(Illusztráció: LOGO – http://www.mymission.se/ )
