Tag Archive | "irodalom"

Tags: , , , , ,

Csókjaim

Posted on 20 July 2011 by Judit

Muskátlivásár Deventerben

 

Kedvesem!

Mint minden évben, idén is megrendezik a nemzetközi

muskátlivásárt a legzöldebb holland városban, Deventerben.

Az egész nap tartó látványos virágvásár teljes bevételét az Oroszlán Malom

felújítására  ajánlotta fel a szervező bizottság. Cím: Oude Molenweg 3.

Forrás: http://www.deventer.nl/bezoekers/evenementen/evenementen-kalender/geraniummarkt

 

Itt fogunk találkozni. A műsor Csajkovszkij Mazeppájával fog kezdődni. Onnan tudod, hogy ott vagyok, hogy a karmester, Bartók, megbotlik egy hajszálnyit, amikor bejön. Én leszek az eszét vesztett Marija. Ne feledd, ebben az operában a svédek a szövetségeseink a cár ellen. Mazeppa Deventerben tanult ballisztikát, ezért muskátlibimbókkal fogja lőni a cárt, hahaha, mint egy igazi muskétás. A végén tiszta zöld vért fog okádni az orosz medve. De te csak üld végig az egész színjátékot. Három felvonás az egész. A végén Mazeppa megöli az én drága Andrejemet, és én is meghalok valahogy. Szerintem bánatomban. Szereti a tik a meggyet, ketten szeretünk mi egyet… Ezt fogom énekelni az én kis babuskámnak.

Az öltözőmben fogunk találkozni. Ne várd meg, hogy a függöny lemenjen, rohanj mindjárt hátra, amikor meghalok. Mint mondtam, a svédek a szövetségeseink, nem fognak megállítani az öltözőkhöz vezető folyosón! Hozz egy üveg pezsgőt és óvszert, mint régen, amikor a Moszkva-téren randiztunk. A kulcsot eldugom az öltözetőnőmtől. Hahaha! Emlékszel, amikor még őt is meg kellet dugnod, mert elfelejtettem a kulcsot. Most sem ellenkezne, ahogy ismerem.  Nem lesz egy fél óránál több időnk. Amikor levonul a közönség, az impresszárióm rám küldi a sajtót. Addigra készen kell lennünk.

Várni foglak.

A te muskátlibimbód

(A következő turnén Verdit fogok énekelni. Remélem, akkor is be fogod verni!)

 

(A szöveg a Légyott 2011 antológiában szerepelt, a kép a szerző felvétele)

Comments (0)

Tags: , , ,

Lustaság fél egészség

Posted on 31 March 2011 by Judit

Jó magyar édesanyád! Igen? A protestáns, majdhogy nem materialista, de végtelenül gyakorlatias és haszonelvű édesanyámat, ki felnövekedé a nagy magyar büdös kommunizmusban, és engem is arra predesztinált, hogy haszonelvűen mosogassak, gyomláljak, gyereket neveljek – de csak ha eljön az ideje. Meg aztán: tanulni, tanulni, tanulni. mint Lenin. Dolgozni látástól télapóig. Rend a lelke mindennek, Magyar emberevés – közben nem beszél. Ésatöbbi.

 

Ehhez képest én viszonylag lusta vagyok. Mert csak a gondolkodás, írsogálás – volt apósom (szintén nyomorult paraszt, egyszeri, alfődi protestáns) szavaival élve – érdekel. A lustálkodás: Csáth Géza naplóit és leveleit olvasom változó intenzitással. Szöcskézem ki a mondatait, keresem, ami passzol rám. Példakép. További lustálkodás: az igazmondás lehetőségei mai világunkban. Inkább hallgatok, aktívan. Ez nagy erőfeszítést igényel. Mindenesetre kívülről ez éppen úgy semmittevésnek látszik, mint az-ágyon-heverve-Csáthot-olvasok-rágcsálok.

 

Rám várakozó (egyéb) tevékenységek: csütörtökre meg kell csinálnom a svéd házimat, Liza Marklund egy novelláját kellene elemeznem. Már a cím megvan: Frågatecken, frågatecken, magyarán: Kérdőjel, kérdőjel. Kis feminista novella, már hozzákezdtem a magyarra fordításához is, hogy közelebb férkőzzek hozzá, de pillanatnyilag abba van hagyva. Az elemzés címe azért az, hogy Kérdőjel, kérdőjel, mert a novella címe egy kérdés, kérdőjellel a végén – ami nem szokványos címek esetében. És a cím mindent eldönt. Úgyhogy az elemzés – hogy úgy mondjam – már kész van a fejemben, csak gondolatokat kell formálni a meglátott lényeg (a kérdőjel) köré. (Egyébként a szóbanforgó Marklund-elbeszélés címe magyarul: Milyen magasan repülhet egy lány?)

 

További egyéb tevékenységek: mosogatás, rendrakás a konyhában. Következmény: ma sem lesz ebéd. Nem baj. Rendszerint négy órakor, amikor M. hazajön, összecsapok valamit. Célom lefogyni. De ez ugyanolyan sziszifuszi próbálkozás, mint az igazmondás. A jelen körülmények nem támogatják. Nem azért akarok lefogyni, mert hiú vagyok – pedig hiú vagyok, naná! Hanem azért, mert esténként fáj a lábam, lábujjaim merevek a sok visszatartott víz miatt, ha vízhajtót eszem, besűrűsödök, és vesekövem lesz, satöbbi, satöbbi. Már fekszem is a műtőasztalon szétvetett lábakkal. Persze még nem is önszántamból lettem kövér, hanem a gyógyszerek mellékhatottak rám. Ilyen a drogosok élete. Egyszer kezdjen el az ember valamit szedni, pl. C-vitamint, és nincs megállás!

 

További haszontalan tevékenység: olvasom a kortársakat online. Mi látszik: ülök a laptop finom zönöngése (ezt nem tudom, hogy van svédül) fölött, bámulom a képernyőt, majdnem mozdulatlanul, időnként nyomok egy page down-t. Testem tesped, a mosogatni való vár. Nem csinálok semmit, csak a monitort bámulom. És még az is idegesít, ha a telefon megszólal: nem vagyok hajlandó megmozdulni, hogy felvegyem! Arcomon az sem tükröződhetik, hogy belül valójában sikítozom: hagyjatok békén!

Ki kellene menni a postáért. Szembenézni a külvilággal: reklámújság, adóbevallás, számlák. Ezek akarnak tőlem valamit! Küldözgetik a küldeményeket, hogy reagáljak, hogy csináljak valami (számukra) hasznosat, hogy színt valljak. Na, ezért sem megyek ki. Amíg nem látom, és nincs tudomásom a küldeményekről, nem lépek velük interakcióba, nem engedem, hogy kommunikáljanak velem. A lustaság védekezés. A személyiség kétségbeesett erőfeszítése, hogy integritását valahogyan megőrizze. A lustaság halvány paranoiával és életundorral keverve egyfajta stratégia. Nem struccpolitika, mert nagyon is tudatában vagyok annak, mi elől rejtőzködöm. Van tudomásom mindenről, és éppen ezért nem akarok részt venni benne. Visszatérve saját nyavalyás kis morális kérdéseimhez: ez az igazmondás része. Vélemény. Küzdelem. Sziszifuszi. Abszolút nem látványos, valószínűleg nem is lesz eredményes, de számomra a lustaság erkölcsi kérdés.

 

Mit csinálok, amikor nem dolgozom? Én akkor is dolgozom, amikor nem. Mint ahogy arra a múlt század elején rávilágítottak: ne zavarjatok, dolgozom, aludt s álmodott a szürrealistafestő. Nincsen számomra egyetlen elvesztegetett perc sem. A legintenzívebben akkor dolgozom, amikor keresztbe tett lábakkal meditálok. Nem is tudok mindig meditálni, mert ahhoz kell a legnagyobb elhatározás, kitartás, fegyelem. A létezés legintenzívebb állapota. Vagy – hogy az igazat megvalljam – a valódi létezés, az igazmondás. Csend, mozdulatlanság, becsukott szemek, keresztbe tett lábak, a teljességben való jelenlét.

 

Valószínűleg nem sok nyugdíjam lesz ebben az életben, ha a nyugdíjat munkaviszony után adják, vagy ha magamnak kell félre tennem. Ez aggodalommal töltött el egy jó darabig. Az ember öregkorára legyengül, beteges lesz, nem tud dolgozni, pénzt keresni. Na hiszen! Ahogy a világ kinéz, senki sem fog felkarolni, hogy tessék jönni, Szeles néni. Már látom is magamat az árokszélen üldögélni, rágcsálni a füvet vagy/és a küszöböt. Nyomasztó. Egy ideig tényleg elgondolkodtam ezen: mi lesz velem? Aztán jött a megoldás. De hát nem is akarok én mást, csak ülni és meditálni, mint a szerzetesek. Igen, igen! Öregkoromra szerzetesnő akarok lenni! Lemondani a világi javakról, kis tányérkámmal rizst kérni kétszer egy nap, este kis tea, és az áldott vánkoson való ülés! Erre vágyom! Ezt látom magam előtt. És ez megnyugtat. Ebből a perspektívából van értelme az egész koncepciózusosan végrehajtott lustálkodásnak. Így legyen!

Folytatom tovább az online olvasgatást. Blogokat, verseket, csupa haszontalan firkát. Én is adok hozzá egyet. Sokasodjanak! Talán valakinek jó ötletek ad, gyarapszik tőle, talán valaki önmagára ismer, talán megszabadul valamitől, talán meg akarja tudni, hogyan lehet igazat mondani, vagy élni. Vagy azt azért még sem.

Comments (0)

Tags: , , , , , ,

Maglód

Posted on 08 March 2011 by Judit

Amikor Pista sógor rávette Attilát a Róka Jurtájában, hogy az estét folytassák egy vidéki kiruccanással, még egyikük sem gondolta végig, milyen állapotban és módon fognak haza keveredni. Csak az a közvetlen cél lebegett a sógor szemei előtt, hogy Csocsónak sok bora van, sok-sok bora, nagyon sok-sok bora, meg pálinka is, jó magyar törköly. És az édes egy komája, Attila mester, aki a vásznak akrobatája, mázas és máztalan köcsögök valamint körtemuzsikák világhírű megformázója, nem halálozhatik el addig, amíg meg nem kóstolja a Gödöllői-dombság és a Pesti-síkság találkozásából serkent nedűt. Arról nem is beszélve, hogy Csocsó, olimpiai bajnok súlyemelő rendelkezett Magyarország legfurcsább relikviagyűjteményével. Ennek ahhoz is nyilvánvaló köze lehetett, hogy a falu, Maglód, nyugati oldalán a Barátság I., délkeleti oldalán a Barátság II. kőolaj- és a Testvériség földgázvezeték haladt.

Martin Larsson fotója

Maglód nevét először 1200 körül már Anonymus is említette a Gesta Hungarorumban, a hét vezér Álmos vezérnek tett esküjénél. (Az eskü első szakaszában a vezérek megígérik, hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.) Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!

Az említett Tétény, ez az igen okos ember, kiküldött egy furfangos embert, Apafarkas-Agmánd apátot, hogy loppal bejárva vizsgálja meg neki az erdőn túli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy miféle lakosai vannak. Ha lehet – gondolta -, háborúra kel majd azokkal. Midőn Agmánd apát, Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait – amennyire csak az emberi látás bírja – kifürkészte, kimondhatatlanul megszerette azt, és nagy gyorsan visszatért urához. Mikor megérkezett, urának sokat beszélt a föld jóságáról, aztán arról, hogy azt a földet igen-igen jó folyók öntözik; s ezeknek a nevét és minden hasznát is felsorolta: hogy fövenyükben aranyat gyűjtenek, s annak a földnek az aranya a legjobb, meg hogy ott sót ásnak. Előadta, hogy annak a földnek a lakosai az egész világon a leghitványabb emberek. És Agmánd apát leírása a mai napig érvényesnek látszik az „erdőn túli” földre.

A Gyulazombor nemzetség Pest megyei szálláshelyei ismertek, és valószínű, hogy a falu névadója a nemzetség Maglód nevű leszármazottja lehetett, akinek az átlagos magassága 180 m. Közvetlen szomszédjai: Gyömrő, Ecser, Üllő, Pécel és Mende. Északi részén, a Hármas-hegynél ered az Alsó-Tápió. A község északi határán a Budapestet Jászberénnyel összekötő 31-es autóút, a délin a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal húzódik. Az Ecser és Maglód közötti keskeny völgyben halad az M0-ás budapesti körgyűrű.

Maglódon ismerkedtek meg Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, itt járt általános iskolába Domján Edit, színésznő, aki miatt Szécsi Pál öngyilkos lett (de ez utóbbi csak egy, nemrégiben előkerült levélből derült ki biztosan); a lakosság nemzetiségi összetétele: kilencvennyolc százalék magyar, másfél százalék szlovák, fél százalék egyéb (cigány, német, román, örmény); vallási hovatartozást tekintve: katolikus negyvenhárom százalék, evangélikus tizennyolc százalék, református tizenhárom százalék, egyéb vagy nem ismert huszonhat százalék; középfokú végzettséggel Maglód  lakosságának egy harmada, felsőfokú végzettséggel nyolc százaléka rendelkezik.

Csocsó nemzetiségét tekintve egyéb, vallási hovatartozását tekintve a nem ismert huszonhat százalékhoz tartozott, bár Pista sógor nagyon jól tudta, hogy Csocsó elvhű kommunista volt. Ez igen hamar kiderült Gyógy Attila számára is, amikor az alacsony, de kötött szakállas-bajszos torzonborz alak a kapuból átvezette őket a garázshoz.

– Gábor vagyok, szervusz! – mondta a szőrös.

Én a zen buddhista televízió férfi bemondónője vagyok, magasságom 171 centi uszkve, mélységem putty putty putty putty… – válaszolta Attila, mert benne még mindig a Bizottság szólt.

(folyt.köv.)

Comments (2)

Tags: , ,

Dina

Posted on 21 February 2011 by Judit

Dina tizenöt éves kora óta nem élt nemi életet. Hiába mondta a nagyanyja, hogy úri lányok nem fütyörésznek, mint a nagyfiúk, és egyébként is, a sok fütyöléstől megnő a melle, nem hallgatott rá. Így tizenöt éves korára akkora mellei nőttek, mint a görögdinnye, a csípője pedig húsos párnákkal rakódott körbe, és úgy ringott, mint egy gondola a vízen. Akkor az egyszer, s azóta nem.

A családdal mentek nyaralni Horvátországba. Hajnalok hajnalán kellett útra kelni, és a magyar-horvát autópályákon végigszáguldozni, hogy időben megérkezzenek a komphoz, ami a szigetekre ment Rijekából. A nagyanyja Rijekát is ismerte. Azt mesélte, hogy érettségi ajándékként azt kapta a szüleitől, hogy egy hetet nyaralhatott az akkor még Abbáziában. És a lelkére kötötte Dinának, hogy vigyen magával egy extra lepedőt vagy plédet, mert a szállodák személyzete nem szívlelheti, ha a szállóvendégek leviszik az ágyneműt a plázsra.

Ott látott életében először pálmafát, és nemcsak kicsiket, mint otthon a teraszon a dézsában, hanem nagyokat, hatalmasakat, vastag szőrös törzzsel, amelyek büszkén meredeztek a sétányokon.

Egy ilyen sétányon történt. A szülei egy zenés mulatóhelyen töltötték az időt, ahol kólóztak is, de legfőképpen lerészegedtek, és ebből Dinának hamar elege lett. Azt nem vette észre, hogy kifigyelték, hogy előre eltervezték, le fogják szólítani. Csak annyit vett észre, hogy a tömegből feltűnik egy kedves arcú fiatalember, és elindul feléje.

Azt nem értette, miért akarta a fiú megmutatni a szobáját, és az állítólagos szobához miért pont a bozóton keresztül kellett menni. A fiú az öngyújtójával világított, a másik kezében Dina kezét szorongatta. A lányt össze-vissza karcolták a tövisek mire egy elhagyatott helyre értek.

De semmi sem úgy alakult, ahogy azt elképzelte, ahogy azt a filmekben látta, vagy a könyvekben olvasta. A valóság az volt, hogy senki nem kérdezte, mit akar, akar-e valamit, teljesen semmibe vették még a létezését is, csak a testét akarták. A testet, amivel neki kevés kapcsolata volt, nem is vett róla tudomást, olyan kövérnek és otrombának érezte magát, amióta görögdinnyényi melle és gondolányi csípője nőtt. Akkor végképp el is vesztett mindent, amit lehetett. És azóta sem hajlandó testekkel szóba állni soha többé ebben az életben.

Comments (0)

Tags: , , ,

Az átok

Posted on 01 February 2011 by Judit

– Rajtam már nem fog az átok. Ezt éppen a napokban tapasztaltam meg – mondta sejtelmesen mosolyogva. – Ez nem mesebeszéd. Az illető, aki minden bizonnyal megátkozott, olyan ember hírében áll, akinek megfogan az átka…

Minden bizonnyal. Ezen elgondolkodott. Talán bizony nem is biztos egészen, teljesen, száz százalék, hogy megtörtént a megátkozás.

– Meg-e átkozott vagy nem-e akkor?! – csattant fel.

– Megátkozott. S az átok nyilak és lándzsák formájában röpültek felém. De én olyan szemekkel láttam ezeket, amivel kevesen rendelkeznek.

Henceg. Gondolta. Mindig is fantáziált. Persze, hogy lándzsái és nyilai vannak a sorsnak, a rosszakaratnak, ez csak vili. Még nem is valami eredeti a fantáziakép!

– Ezt te láttad? – kérdezte a sarokban egy másik.

– Láttam hát. Úgy láttam, ahogy téged látlak, meg a Sanyit, vagy az Elvirát.

És minden esetben rápillantott az illetőre, akinek a nevét mondta, és kissé biccentett. A nyomaték kedvéért.

– És azt ki mondta neked, hogy az átok megfogan? – kérdezte Elvira.

– Ő maga.

– Ezzel én nem hencegnék!

– Nem is hencegett, hanem miheztartás végett mondta, szerintem – felelt a mesélő, mire páran megborzongtak. Igazi gonosz boszorka.

– Nő-e az illető?

– Nő, nő.

Ugyan mi más lenne, gondolta, és sandán körbepillantott: a mesélő, Elvira és a sarokban a Bélu szemében nagyfokú érdeklődés csillogott. pedig ezeket hogy nem érdekelte a hétköznapin túlmutató.

– Na és mit mondott, hogy-e fogan meg?

– Azt mondta, könnyen megmérgesedik, és megmérgesedésében magában elátkozza az illetőt, aki két hétre rá megbetegszik, de az is megesett, hogy a szerencsétlen meghalt.

A szobán halk morajlás hullámzott végig. Szinte kivétel nélkül mindenki belegondolt és megborzongott.

– Aztán volt egyszer, ahogy mesélte, hogy egy ember ellopott egy hordó bort vagy egy zsák lisztet, már nem emlékszem, és jártak a paphoz, hogy mondjon misét, még a szomszéd falu pópájánál is jártak, hogy misézze ki az is, de az illető nem lett meg. Akkor azt gondolta, hogy szép szóval nem megy, a fene egye meg, ott szakadjon rá az ég, ahol van. És két hétre a harmadik szomszédjuknak a fiát elfogták a rendőrök, és becsukták emberölésért, a másik fia ágynak esett és magas lázban meghalt. Erre a harmadik szomszéd küldött nekik egy tehenet – amit, ki tudja, hol lopott, de akkorra az átok már megfogant, és a szomszédot megütötte a guta.

– Persze, de ahogy mondtad, ezt csak elrettentés végett mondta, és éppen ezért az egész lehet, hogy csak kitaláció – így Bélu a sarokból.

– Ne huhogjál.

A mesélő fején átfutott pár gondolat, és azt mondta:

– Lehet.

Mindazonáltal a történet szála itt nem szakadt meg, mert  továbbra is mélységesen meg volt arról győződve, hogy amit látott, a nyilak, a lándzsák, mind mérgezettek lehettek, és a gonosz boszorka átkának nyilai és lándzsái voltak.

Aztán a hallgatóság sem maradhatott kifejtés nélkül magára hagyatva a félhomályban ezen a lusta délutánon.

– Na, de miért átkozott volna meg téged? – tette fel Elvira a legfontosabb kérdést. – Te nem loptál tán!

– Mit képzelsz! Ez nem lop – vágta rá Sanyi majdhogynem mérgesen.

A redőnyön gyöngén átszűrődő meleg napsütés fénysugarakat rajzolt a poros szobába a mesélőt, Sanyit, Elvirát és a sarokban gubbasztó Bélut sejtelmes megvilágításba helyezve.

– Én nem csináltam semmit.

– Talán ez volt-e a baj? Lehet, csak nem szeretett.

A mesélő biccentett és folytatta volna. A szobán nemtetszés morajlott végig. A mesélő alakja a fénypászmák között kilebegett a szoba közepére, s ott megállt a levegőben. Majd hirtelen egyetlen irányból rengeteg nyíl és lándzsa süvöltött felé, de azok – mint a filmekben – a közelébe érve lelassultak, s megálltak pár centiméterre a mellkasától és a hasától. Akkor látszott meg a szíve és a gyomra tájékán kavargó vörös sárkánypár, amelyek tüzet okádva tekergőztek a nyilak és a teste között, mint valami védőpajzs, hogy a feléje irányuló, és a levegőben egy töredékmásodpercre megtorpanó halálos fegyverek mind úgy pattogtak és potyogtak le, mint ősszel a legyek.

– Ez történt – mondta.

És a tátott szájú hallgatóság egyöntetűleg hangos tetszésnyilvánításba tört ki.

A védelmező sárkányokon kívül még egy alak volt a szobában, de azt csak a mesélő láthatta. Ott állt mindvégig a bal oldalán, szemmel tartva a sárkányokat. Nem volt más ő, mint a harmadik szomszéd lelke, aki azóta a mindenható kegyelméből védőangyallá vált.

Comments (4)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Skandinávia legjobb írói

Posted on 30 March 2010 by Judit

Ki kapja idén a Nordic Council-díjat, Skandinávia egyik rangos irodalmi díját ?

Önéletrajz, történelmi regény, szerelmes regény?

Izland jelöltei: Einar Kárason és Steinar Bragi egy-egy regénnyel (Ofsi, Harag; Konur, Nők). Dániából Peter Laugesen Fotorama című verskötete, és Ida Jessen Børnene (Gyerekek) című regénye. Finnország két hölggyel képviselteti magát: Sofi Oksanen, Monika Fagerholm – mindketten regényírók (Puhdidtus, Kitisztítás; Glitterscenen, Glitterszínpad). A Feröer-szigetek jelöltje egy regénnyel (I havsins hjarta, A tenger szívében) Gunnar Høydal. Végül a két-két szerzővel Norvégia és Svédország jelöltjei: Karl Ove Knausgård (Min Kamp 1., Harcom, önéletrajzi regény), Thomas Espedal (Imot kunsten, A művészet felé, jegyzetfüzetek); Steve Sem-Sandberg (De fattiga i Lódz, Nincstelenek Lodzban,regény), Ann Jäderlund a Vad hjälper det en människa om hon häller rent vatten över sig i alla sina dagar (Mit számít, ha valaki tiszta vizet önt minden napjára) című verskötetével.

Tovább a  norvég rádió oldalára.

Tovább a Norden angol nyelvű oldalára.

Műfordítók, ceruzahegyezés!

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................