Tag Archive | "farkasvadászat"

Tags: , , , , , , , , , ,

Világbéke helyett

Posted on 06 January 2010 by Judit

Brékin nyúz: Barack Obama, regnáló amerikai elnök kapta a Béke Nobel-díjat! Már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a világbéke kitört-e már, mert ennyire közel sosem jártunk hozzá! Písz, lav end juniti! – írja Rajcsányi Gellért a Reakcióban.

Erről jut eszembe, hogy a repülőtereken (megint) megszigorították a biztonsági ellenőrzéseket. Mondta a lányom, Ferihegyen le kellett vegye a csizmáját, Stockholmban meg szimatkutyák járőröztek.

Erről jut eszembe az is, hogy a svéd kormány rendelete szerint törvényesen (bár kétség nem fér hozzá, túlságosan lelkesen) farkasokra vadászó állampolgárok veszélynek teszik ki magukat. Több vadászt halálosan megfenyegettek a (túlságosan lelkes) állatszeretők. A farkasok körüli indulatok a mi családunkban is kisebb konfliktust szült két ellentétes véleményen lévő családtag között. Most a sógoromék megint nem fognak tárgyalni velünk? (Nem, ezúttal nem én tüzeltem!!!)

Világvége vagy világbéke? Igen.

Egyfelől az elszabaduló indulatoknak semmi sem szab határt. A terrorizmusra anti-terrorizmus, arra pedig újabb terrorizmus a válasz. Másfelől egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző spirituális alapú törekvések – vagy minek nevezzem ezt a New New Age-et.

Már nem tudom, hogy pont a Dalai Láma, vagy Gandhi, vagy éppen valaki más mondta, hogy a háborúra nem a háborúellenesség a helyes válasz, hanem a béke.
PS: Most olvasom Józsa Mártát a Literán.

Share

Comments (0)

Tags: ,

Farkaslesen

Posted on 03 January 2010 by Judit

A svéd Környezetvédelmi Hivatal 2009. december 17-i döntése alapján a mai naptól (január 2.) Dalarna, Gävleborg, Västra Götaland, Värmland és Örebro megyékben megkezdődhetett a farkasvadászat.

Több mint 12 ezer vadász kapott engedélyt a Környezetvédelmi Hivataltól, a mindösszesen 27 állat kilövésére. A vadászat első napján 25 farkast lőttek le, egyes megyékben meghaladva a kvótát.

A farkasok kilövése a Ragadozóvédelmi Egyesület szerint (is) tudományos alapokat mellőzve, terv nélkül, mi több, az uniós szabályokat semmibe véve kezdődött meg.

Hány farkas van hát Svédországban? Kb. 230-40 egyed. A populáció épp csak kezd magához térni a majdnem kihalás széléről. A kormány a vadászok, földművesek és rénszarvastenyésztők nyomására 210 egyedben állapította meg a maximumot.

Arra a 27 farkasra 12 ezer vadász les. Arra a 230 egyedből álló farkaspopulációra 12 ezer vadász. Nem kellett kétszer mondani nekik, hogy szabad a pálya.

A ma esti hírekben megdöbbentő képeket láthattunk egy kilőtt farkasról. A szakhatóság kiküldötte szerint az állat nem lehetett több egy évesnél. Magyarán farkaskölyök. Bemutatták azt is, milyen protokoll szerint jár el a szakértő. A vad megvizsgálása, a vadász kikérdezése és a helyszín alapos megvizsgálása nagyon meggyőzőnek nézett ki. Ha már meglőtték (minden előzetes terv és mérlegelés nélkül, a lényeg az, ugye, hogy FARKAS legyen), dokumentáljunk mindent.

A riportot több momentum is drámaivá tette. Közelkép a kimerevedett farkaspofáról, vérnyomok…A szakértő azt is elmondta, a meglövés pillanatában az állat összecsinálja magát. Aztán halál profin előhúzott a szakértő egy üvegcsét, és begyűjtötte az összecsinálást, így kommentálva: a mintát elemzésnek vetjük alá a továbbiakban.

Az ellenzők nagy táborából egy videó:

>

Share

Comments (2)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................