Tag Archive | "buddhista"

Tags: , , , ,

Harminchárom és fél

Posted on 10 June 2011 by Judit

De küldjed az angyalaidat! – hallom még utoljára, amikor megszakad a Skype-kapcsolat közöttünk. Lekattan. Afganisztán kurva messze van, akadozik az internet. A legjobb barátnőm adta el magát az ördögnek, és még csak meg sem tudtam akadályozni. Akkora a lakáshitel, és olyan kicsik a gyerekek! Nem volt ütőkártyám. Most ott csücsül a homokviharban, harminchárom…és fél.

Nem tehetek róla, de a Népszabadságban megjelent Három és fél horrorisztikus hónap a bordélyházban cikkről nekem az Afganisztánban szolgáló barátnőm jutott eszembe. A címszavak hasonlítanak: szegénység, rászorultság, nő, kényszer, félelem, erőszak, háború, drog, hatalom. Pénzért valami erkölcstelenséget végrehajtani. Jó, nem szabad összemosni a békefenntartók (sic!) tevékenységét egy német bordélyházzal. A nagy összefüggések azonban mindig leredukálódnak egyéni sorsokra. A politikai döntések absztrakt világa is csak egyének kicsinyes érdekeiből adódik össze. Én már nem hiszek istenben. Csak egy-egy eltorzult arcot látok, fintort, lefagyott videó képet a Skype-on. És azt hazudom, hogy imádkozni fogok érte, pedig már nem tudok imádkozni.

Hogy jobb lesz a világ? Hogy lesz jobb? De hogy? – szeretném kérdezni. Majd jobb lesz egyszer. A legtöbben azt hiszik, hogy majd magától lesz jobb. Egyszer. Majd kialakul. De nem. Nem lesz jobb magától a büdös életben sem! Nem lesz se Merkel, se Orbán, se Obama, se Putyin, se Sarkozy, se Gandhi, se senki, aki majd megjobbítaná nekünk.

A buddhista etikában van egy alapkitétel – Nemes nyolcrétű ösvény – hogy olyan életvitelt kell éljünk, amelyben javainkat békés úton, tisztességesen és másoknak szenvedést nem okozva szerezzük meg, illetve nem hágjuk át a helyes beszéd és cselekvés elveit. Buddha öt foglalkozást említ, bár elsőre idejétmúltnak tűnhetnek, ma is esedékesek: fegyverekkel, emberekkel, élőlényekkel, bódító szerekkel és mérgekkel való kereskedés. A fejemhez vághatjátok, hogy a buddhizmus idejétmúlt, naiv utópia, lehetetlen az elvei szerint élni a „mai világban”. De csak egyszer próbálnátok már meg! Mindenki, egyszerre, az egész világon. Nem kell buddhistává válnod, csak jobb emberré, szokta a Dalai Láma mondani. Ha keresztény vagy, kezdjed, mondjuk, a Tízparancsolattal. A nagy összefüggések mindig leredukálódnak egyéni cselekedetekre.

Azt mondja a barátom, szar a helyzet Magyarországon: nagy a szegénység, embertelen a politika, lehetetlen a megélhetés, nagy a bűnözés, a korrupció, a félelem. Harminchárom és fél. Nyelveket tanul, azt mondja, elhagyja az országot, és külföldön próbál boldogulni. Ott csak jobb világ van. Majd kiábrándul, hogy ott se jobb. Tulajdonképpen sehol sem jobb, amíg ott belül le nem kattan valami az emberben, hogy még jó pénzért sem csinál olyat, ami másoknak szenvedést okoz, amíg ott össze nem áll a kép, ott belül, az ember fejében – nem a tárgyalóasztalon – addig sehol nem lesz jó.

Mire gondolsz, amikor elmész a kurvához? – Hát ez az, nem gondolok semmire, senkire. Kiélem magam, oszt jónapot! – Mit élsz ki? – A természetes vágyaimat. – Mik a természetes vágyak? – Az ösztönök: evés, ivás, szaporodás – ül a konyhában, azt mondja, azért ül ott, mert várja, hogy feltegyem a teavizet. De én nem teszem fel neki. Hanem szép nyugodtan megmondom, hogy most aztán veheti a kabátját, és mehet, amerre lát. Mert lehet, hogy az anyukája mindig feltette neki a teavizet, megcsinálta a szendvicsét, kivasalta az ingét, kimosta a gatyáját, de az anyukája hülye volt, és én nem vagyok hajlandó a „mai világban” kiszolgálni egy férfit. Azt mondja, lehetnék kedvesebb, hogy kedvességből, törődésből tenném fel a teavizet. Meg Jézusra hivatkozik, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Kezdem elveszíteni a türelmemet, de még hirtelen eszembe jut, hogy ugyanaz a Jézus valami olyasmit is mondott, hogy csak olyasmit kívánj másoknak, amit magadnak is megtennél, de nincs kedvem hittanórázni. Ismeretségünk itt véget ért, mondom lakonikusan. Leakasztom a kabátját a fogasról, és a kezébe adom. Nem kell belenyugodni, hogy a világ kényszerpályán mozog.

 

„Dóra a barátnőjét kérte meg, hogy két napon át vigyázzon Zsófira, a kislányára, mert ő elutazik a kisvárosból munkát keresni. Zsófi akkor kétéves volt, az édesanyja tizennyolc. (…) Dórit hiába várták haza. Barátnője Zsófit a nagyanyjának adta vissza. A nagyszülők bejelentették a rendőrségen Dóra eltűnését. A rendőrség kiadta a körözést. Hosszú hetekig nem történt semmi.” – olvasom a Népszabadságban. A szöveg mellett screenshot a német bordélyház honlapjáról. Szép, nagy, piros kép. Figyelemfelkeltő. „Dórát a szekszárdi László fia, Sanyi fogadta a bordélyházban. Sanyi, a 35 éves, kopaszra nyírt férfi az ötödik emeletre vitte őt. Itt dolgoztak a magyar lányok, akik közül egyik sem önszántából került oda. Dórának az 54-es szobát jelölték ki. Kapott egy nejlonszatyor fehérneműt, majd megmondták neki: az ajtóban kell állni, s elcsábítani a lépcsőn fölérkező vendégeket. Tilos volt sminkelni, rúzsozni, nehogy a házas férfiak otthon lebukjanak. Magyar vendégeket nem fogadhattak, közölték velük: ha megteszik, agyonverik. Nem akarták, hogy bárkivel üzenni tudjanak.” A szöveg mellett itt egy fiatal nő hason fekve, két bekezdésnyi széttárt lábakkal. Lentebb a kommentekben valaki a Blikket említi, meg az erotikus munkára felhívó hirdetéseket.

Megint a barátnőm Afganisztánban jut eszembe. Harminchárom és fél. Együtt lógtak a lánnyal, aki a felborult páncélozott járműben lelte a halálát. Ő meg huszonnégy volt. De a kor nem számít. Az afgán nők, gyerekek is eszembe jutnak, akiket meg a tálibok. Aztán meg a végtelen mákmezők. Azt mondja a barátnőm, Khaled Hosseini regénye, a Papírsárkányok limonádé ahhoz képest, ami Afganisztánban van. Elszégyellem magam: költészetet csinálni ebből? De mindenki a maga módján, a maga tudásához, a lehetőségeihez mérten tegyen érte, TEGYEN ÉRTE, hogy jobb legyen.

 

 

 

(A cikkben szereplő barátnők és barátok részben fiktív alakok vagy a felismerhetetlenségig eltorzítottak)

Comments (15)

Tags: , , , , , , ,

Karácsonyi recept

Posted on 22 December 2010 by Judit

A hússal tömött buddhista

Lengyelország Ma

Minden elismerés azé a lengyel elítélté, aki Strasburgban pert nyert a lengyel állam ellen. A börtönlakó keresetében azt kifogásolta, hogy nem tartják tiszteletben táplálkozási szokásait: annak ellenére, hogy vegetáriánus, minden áron húst akarnak etetni vele.

Nem is olyan régen az elítéletek örültek volna, ha kenyéren és vizen, vagy a tarhonyán kívül mást is kaptak volna. Őszintén szólva, kíváncsi lennék, mit főznek az európai börtönök konyháin. Ne kíméljetek, íméljetekk! A börtönkosztról szóló  élménybeszámolóitokat szívesen közzétesszük!

Egyébként a cikket az általam nemrég felfedezett Lengyelország-blogban találtam. Minden, ami Lengyelország ma.

Comments (0)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Vándorlók

Posted on 28 October 2010 by Judit

Mítosz a jó Svédországról

Nem, nem lehet azt állítani, hogy nemzeti szocialista, még csak nem is nacionalista. Azt szokta mondani, hogy nem is svéd. Hanem vallon. Az anyja meg cigány: tattare. Vándorlók. Lobotomizálták a fél családot a húszas években. A másik felét már nem kellett. Azt állították még a második világháború után is, hogy a fajtiszta cigányok általában véve nem hajlandók dolgozni, és inkább élnek lókupeckedésből és házalásból. És hogy semmi hajlandóságot nem mutatnak a normális munkára. Azt a másik felét fehérekkel keverték azzal a nem titkolt szándékkal, hogy feljavuljanak, és hajlandóak legyenek dolgozni, hogy kezelhető, lelkiismeretes állampolgárok legyenek. Hakon csak lelkiismeretes állampolgár. Adófizető. Törvénytisztelő. De nem nacionalista. Hová gondolsz! A szélsőjobbot kiröhögi, amikor azt látja, hogy az úthengerre meg a kombájnra ki van rakva a nagy svéd zászló. De amikor én augusztus huszadikán ki akarom rakni a magyar zászlót, azt mondja, az törvénybe ütközik. Más nemzet zászlaját csak akkor lehet kitenni Svédországban, ha ott lóg mellette a svéd, egy leheletnyivel magasabban. Így a törvény. A koszovóiakat nem érdekli a törvény, kirakják a halálboltok elé a nagy sast, hadd repüljön szabadon! Csak azért is, és csakis azért, hogy a rituálisan levágott húst megtalálja az, akinek kell. A kurdok itt nálunk szelídebbek. Bent a boltban mutogatják a kurd nemzeti lobogót, ami a magyartól csak annyiban különbözik, hogy a közepén van egy hatalmas napkorong. Szoktam is mondani a boltosnak, hogy a magyarok és a kurdok testvérek. Örül. A kurdoknak nem sok testvére van a nagyvilágban. De visszatérve Hakonra, ő nem idegenkedik. A színérzékenysége – ahogy Szerb Antal mondaná – nem olyan kifinomult. Csak akkor rándul össze a gyomra, ha megcsapja a muzulmánok szaga a békés melegben. Tudom, nehéz ezzel a férfiaknak itt megbarátkozni, riválisok, lecsapják a kezükről a szexuálisan kiéhezett sápadt, fakó Selmákat meg Ebbákat. Ezért a férfiak itt Thaiföldről hoznak be slavinákat, rabszolganőnek. Mert mi másnak, aki csak főzi nekik a tavaszi tekercset meg a wokot, és potyognak ki belőle a gyerekek kicsit barnábban, mint a fehérek, de svéd nevet kapnak, és megöröklik a bankkölcsönt majd apuka után. Én nem. Én önként, dalolva. Hakon nem tud valami jól főzni, én meg nem eszem meg a mirelit haldarabkákat krumplipüréporral és zacskós kaporszósszal. Finnyás vagyok. Te nem? Azt sem tudnám megmondani, hogy mi vagyunk elkapatva a házi koszttal vagy ezek itt a félkész ételekkel. Már ezt sem tudom. Amúgy a szomszéd thai csajt láttam már kék-zöld karikákkal a szeme körül. Hiába a szürkés bevonat a barna bőrön, látom, hogy meg szokták verni. Az látszik már a menéséből. De ebbe én nem szólhatok bele. Csak a magam kára, a privát kis elfojtódásaim izgatnak. Még azt sem tudom meg, hogy megírja-e az újság, mert nem olvasok el semmit. Nem vagyok hajlandó elolvasni semmit. De ezt a makacs szokásomat még ifjú magyar koromban fejlesztettem ki, amikor egy vidéki magyar lapkiadónál dolgoztam, és nap mint nap végignéztem, hogy flangálnak az újságírók, és elhatároztam, sose fogok újságíró lenni, mert az igazságtól ők állnak a legtávolabb. De ez még az átkosban volt. A legpeckesebben persze az az újságíró járt, akiről utána kiderítették, hogy ügynök volt, de szerintem ott mindenki ügynök volt. Nekem is megmondta a főnöknőm, hogy vegyem ki a nyakamból a keresztet, mert az ügyfelek meglátják. de én nem vettem ki, csak eltakartam, s addig-addig, hogy egyszer még pofátlanul befüvezve mentem dolgozni, és behívattak, azonban (ugyanaz) a főnöknő csak azt mondta, látszik rajtam, hogy nemrég jöttem vissza táppénzről, és hogy TÉNYLEG beteg lehettem…De ezek már csak régi szép emlékek. Úgy mondják, a svéd média a libsik, a médiakajmánok kezében van (Bonnier, Peter Hjörne, Helle Klein, Pehr G Gyllenhammar, Marianne Ahrne).  Felőlem még akár lehet is, nekem erre nincs rálátásom, még a tévémet is elajándékoztam évekkel ezelőtt, hogy ne bosszantsam magam tovább. Az azért szent igaz, ha Lenin feltámadna, Svédországban kérne letelepedést. Itt sok mindent megtalálna még a klasszikus kommunizmusból is. Csak ne szónokoljon, maradjon csendben, maradjon lagom: sem túl kiemelkedő, sem túlságosan gyenge. Még az is lehet, a szomszédom lenne. És állampolgár. Persze. Adófizető. Törvénytisztelő. Robot. Biztos szemet szúrna neki szándékos elzárkózásom, kivonulásom a társadalomból. Nem kérek belőle. Túl sok a kategória és kevés az emberség. Én ezt most őszintén így gondolom. Mivel nem tartom normálisnak, hogy egy rendes családban az embernek a masszőrhöz kell mennie, ha érintésre vágyik. Mit masszőr? Tudod mit, a svéd masszőrök már meg sem fogják a bőrödet. A színétől teljesen függetlenül! Semmilyen bőrt nem fognak meg, benne van a munkaköri leírásban: masszőr nem érintheti meg a páciens bőrét. Van helyette lézer meg tű meg minden más, csak meg ne kelljen fogni. Nem csoda, hogy itt annyi mindenkit gyötör a reuma, az érintés hiánya miatt. Hakon sem érint meg. Nem illik, vagy nem szokás. Nem is ver. Néha megverhetne. Így nincs okom a panaszra. Azt mondják, ha egy szóval kellene Svédországot jellemezni, az a szó a konform lenne. Ha felütöm az idegen szavak szótárát, ezt találom benne a konform címszó alatt: megalkuvó, igazodó; konformis: megegyező, azonos, egybevágó; konformista: alkalmazkodó, megalkuvó; konformitás: azonosság, megegyezés; egyformaság;  konformizmus: megalkuvás, a fennálló uralkodó rendszerhez való elvtelen alkalmazkodás. Ő ilyen. Hakon. A vallon-cigány keverék. Különben a svéd történelem azzal kezdődik még a történészek szerint is, hogy itt kezdetben senki nem volt, még azt is megkockáztatnám, hogy itt SEMMI nem volt. Se állatok, se növények, csak a nagy végeláthatatlan jégkorszak, ami eltartott egy jó darabig. Aztán hogy kik voltak itt először, és a lappok hogy kerültek ide, már a fene sem tudja. Vannak teóriák, de lassan kihal az utolsó lapp is, mert vagy lobotomizálták a családját, vagy sterilizálták, vagy egyenesen megölték. A fennmaradás egyetlen útja az asszimiláció : egy kis fehéret kevertek bele. Most már a jóisten sem tudja megmondani, melyik gén honnan jött. De szerintem nem is az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem hogy hová tart! Ott tartottunk, hogyha sokáig kitartóan keresed az identitásod, végül nem találsz semmit, csak elég kitartóan és módszeresen keresd. Ezt nem én találtam ki. A legalaposabban a buddhista filozófia és pszichológia járta körül a kérdést. Márpedig ha Hakon rájön, hogy ő nem Hakon, még nem is svéd, de nem is ember, és nem is létezik – ember legyen a talpán, ha nem roppan bele. Hogyha az elmélyült kutatás eredményét elkezdi hangoztatni, garantáltan bolondnak nyilvánítják, még az is meglehet, hogy lobotomizálják, mit lehessen tudni. Hidd el, nem könnyű elevickélni a hétköznapi és a bolond határán. Ahhoz, hogy valaki mentesülni tudjon a társadalomnak nevezett őrülettől, kisapám, bolondnak kell nyilváníttassa magát. De csak egy lagom bolondnak, hogy elkerülje a drasztikus beavatkozásokat. Egy kvázi csendes őrültnek, aki szellemekkel beszélget; s azt mondja, a szomszédja Lenin és veri a thai feleségét, de a nő szereti, mert mazochista, meg legalább van mit ennie; és időnként egy leheletnyivel feljebb húzza a magyar zászlót, hadd lobogjon a kurva anyja: szabadon! Egy buddhista bölcs azt mondta, ha igazán el akar valaki jutni a megvilágosodáshoz, el kell hagynia a hazáját. Egyszer legalább az életben. Én már megtettem. Utánam csinálod?

Comments (5)

Tags: , , , ,

Megmagyarázom a magyar címert is

Posted on 05 August 2006 by Judit

A magyarral ugyanaz a baj, mint a buddhizmussal.

Körülbelül egy éve fedeztem fel, hogy valószínűleg buddhista vagyok, de akkor még nem vettem az egészet komolyan, éltem tovább, ahogy addig. Ám valahogy lassacskán furcsa változások álltak be az életembe: vegetáriánus lettem, mert furcsa ízűnek találtam a húst, és nem volt gusztusom lenyelni, elkezdtem meditálni és buddhista könyveket olvasni. Tavaly év végén részt vettem egy vipassana kurzuson, amely során teljesen megvilágosodott számomra, nem vagyok én teljesen hülye, csak buddhista.

Aztán nyilván az ember, különösen a buddhista fajta, nem hiszi csak úgy el a dolgokat, hanem maga akar meggyőződni mindenről, és társakat akartam találni a meggyőződéshez. Itt kezdődött a probléma. Tudniillik az ember vagy született buddhista, már úgy értem, buddhista országban született mert persze, hogy minden ember buddhista születésénél fogva – , és akkor adott a hagyomány, vagy nyugati buddhista, és akkor jön a keresztkérdés: Te melyik buddhista tradiciót követed? Ezt a kérdést nekem is mindjárt feltették, mikor társakat akartam keresni a meggyőződésben. És nyilvánvaló, hogy nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen csak most fedeztem fel, hogy buddhista vagyok, a nüanszokat még nem tanulmányoztam, gondoltam, az ember már attól is buddhista, hogyha Buddha tanításait megértette, elfogadta és követi. Vagy ahogy az én esetembe történt, Buddha tanításait megismerve felkiáltottam magamban: De hiszen ezt én is mondhattam volna! Tehát ilyesformán én megértettem saját természetemet, elfogadtam azt, és követem is, és mivel saját természetem megegyezik a Buddháéval (egészen természetszerűleg, ez most csöppet sem nagyzás, kérdezzék csak meg a többi buddhista teoretikust), ezért buddhista vagyok. A kérdésre: milyen buddhista, még ma is rettenetesen zavarba jövök. Próbáltam már ezerféleképpen megmagyarázni, hogy a mesterem (ti. S.N. Goenka) a theravada tradició szerint tanít, de hindu, amúgy amikor beszélek, ha beszélek egyáltalán, zenül beszélek (azaz nembeszélek) és tibetiül álmodom.Ennyit a vicces megoldásról. Mert addig, amíg nem vallok színt, a többi buddhista gyanakvással tekint rám, s a déliek óva intenek a tibetiektől és a bönt barbár hókuszpókusznak, a tantrát pedig veszélyesnek tartják, a tibetiek figyelmeztetnek a Dalai Láma által kizárt szerzetesek szektáira, a japánok és taivaniak csak sandán mosolyognak: jaj, te szegény pára! Nos ezek után annyira vágyom valamiféle buddhista konszenzusra, valami univerzális buddhizmusra, hogy ne kelljen egyiket sem választanom, és mégis mindegyikkel tarthassak kapcsolatot.

Hát így jártam a buddhista kollégákkal.

És valami rémségesen hasonló dolog történt velem, amikor kitántorogtam édes hazámból, Magyarországról. A nagy ismeretlenben kerestem a magyarok társaságát. Legelébb ötvenhatosokat talál az ember. Na, azok igen furcsán néznek arra, aki a kommunizmusban született, nevelkedett fel – tehát nyilvánvalóan full kommunista. Ha meg nem kommunista, akkor hogy a francba tudott harminchányévig ott élni fizikai-mentális sérülések nélkül. És ha nem sajnálom őket mélységesen, és nem tekintem őket hatalmas történelmi hősöknek, akkor végleg elástam magam náluk.

Aztán ott vannak az erdélyiek – akik nem elégedtek meg az anyaország kegyeivel és továbbtántorogtak, a transz-szilvóriumiak. Belőlük itt is sok van, kicsit anakronikusan beszélnek, öltözködnek, és a Kós Károlyi transz-szilvórizmust terjesztik a svédországi magyar irodalomban is. Ez a két csoport adja a svédországi magyarság kilencven százalékát. A jugoszláviai magyarok itt is kisebbségben vannak, ironikusan folydogálnak bele a dolgokba itt-ott, a helyi szinekbe egészben vagy részben beleolvadtak, szintúgy a kárpátaljai, tótországi és cigány kollégáik.

Nos, ezután felteszik az embernek a kérdést: te honnan jöttél?erdélyi, jugoszláviai vagy? Debrecenben laktam legutoljára. Hmmmmm. Debrecenben? Akkor te kismagyarországi vagy! Abszolút kisebbség!

Nos, én így élem meg a buddhistaságot és a magyarságot itt, Svédországban. És ezzel a kicsit univerzális magyar címerrel csak ezt akartam jelezni. Igen, mondhatnánk, revizionista címer, de nem találtam jobbat azt kifejezni, amit kedves barátom (nyilván jugoszláviai magyar, ez látszik a stílusból) így fogalmazott meg: patkány és magyar mindenhol van.

.

.

.

.

.

(Kösz, Bozsik!)

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................