2012. január 17-én a 2012-es Raoul Wallenberg Emlékév ünnepélyes megnyitása alkalmából Budapestre látogatott Carl Bildt svéd külügyminiszter. (Kormányzat)

Card Bildt hazájában vegyes érzéseket kelt. A legkomolyabb kritikát a Lundin Petroleumnál 2000 és 2006 között betöltött szerepéért kapta. (SR) Hogy mennyire érzékenyen érintette a társadalmat Bildt kettős élete, alátámasztja, hogy az 2011-es év végén a svéd hiphop prominens képviselője, a Svennebananról (‘svédbanán’, kb. tipikus fehér svéd) elhíresült Promoe a Folkmordsmiljonären (Népirtómillimos) nótájával nagy kavarodást okozott a svéd médiában és politikában.(DN, Expressen, Aftonbladet, SVT).

Olyan szerencsém volt, hogy éppen a svéd rádió P3 csatornáját hallgattam a kocsiban, amikor a dalt először leadták a rádióban. Őszintén szólva, elállt a szavam is a szöveg bátorságától.   A svéd külügyminisztert, Carl Bildtet azzal vádolja, hogy népirtó, vérszívó,nincs lelke. A dalban  is idézett interjúrészletben Bildt azt állítja, hogy az olajbefektetők békefaktor Szudánban.

Promoe nem egyedülálló eset. A svéd hiphop szókimondó, társadalomformáló. Svédországban mindenki jól emlékszik még a malmöi rapper, Timbuktu (Jason)  az akkori miniszterelnökhoz, Göran Perssonhoz címzett levelére. (A videót Malmöben vették fel.)

2.

A svéd könnyűzene külföldön legismertebb és legnépszerűbb képviselői mind leginkább a pop/indie-pop kategóriába tartoznak ( Lykke Li, First Aid Kit, Robyn stb.). A hiphop/ska/reggae inkább hazai műfaj, hiszen a szövegértés elengedtethetetlen része a műélvezetnek. A legtöbb előadó mögött lemezkiadók és hatalmas menedzsment áll.

A Svéd Rádió P3 csatornájának szombati (január 21.) díjkiosztó gáláján, a P3 Guld – ön tarolt a svéd reggae jeles képviselője, Kapten Röd (Vörös Kapitány). Mind az Év Előadója és a legjobb élő előadásért járó Arany Mikrofon díjat vehette át aznap este Björn Kapten Röd Axel Tage Nilsson csapatával. A társadalmat és politikát erősen kritizáló szövegeiről híres előadó lemezkiadók segítsége nélkül tornázta fel magát a svéd könnyűzene legmagasabb fokára.

A Svéd Rádió P3 Arany-díja a svéd Grammy. Kapten Röd olyan előadókat ütött ki, mint Veronica Maggio, Lykke Li, Timbuktu, Melissa Horn, Daniel Adams-Rays, Graveyard.

 1.000.000 nulla

(nyersfordításban magyarul)

Azt mondom, egy millió nulla

összesen sose lesz egy
Bárhogy is adod össze, csak egy milla idióta
Egy millió sose él egyként
Ha nem ébredünk fel az álomból
Mert csak a döglött hal úszik az árammal

Hé, miszter tudományos világ mondd meg mi az eredmény
Ha veszünk egy iskolaidőt, amit mobbing és nehézségek töltenek ki
Aztán hozzáadjuk az érzést, hogy az élet szenvedéssé válik
Aztán beszorzod a helyzetet egy automata fegyverrel
Vegyünk egy hónapot munka nélkül plussz egy új számla
minusz egy biztosítás egyenlő egy újabb kilakoltatással
Ami egy hajléktalan egyént eredményez
Nem nehéz a matematika

A barátomnak van egy dilemmája
Mert két út közül választhat
Nyelje le a büszkeségét és legyen kedves és haladjon tovább
Vagy vegye fel a harcot
Ami azt jelenti, hogy tüzelni kell
Sok nyomorult évet letöltött, abból ötöt bezárva
Azt mondja, példát statuálnak
Már annyira elege van, hogy csak legyintenek rá
Kilenc hónap kell ahhoz, hogy az élet létrejöjjön
De tized másodperc is elég, hogy véget érjen

Azt mondom, egy millió nulla
összesen sose lesz egy
Bárhogy is adod össze, csak egy milla idióta
Egy millió sose él egyként
Ha nem ébredünk fel az álomból
Mert csak a döglött hal úszik az árammal

(Az eredeti szöveg svédül – az ütős rímeken kívül az egyik versszakba beépített számokkal való szójáték teszi izgalmassá a szöveget.)

Mi lapul…

Kastrup, nemzetközi repülőtér

Felhős az ég. Egyforma kék és piros gépek sorakoznak föl. Szabályos időközönként elered az eső. A homok sok esőt magába képes szívni. Koppenhága és Malmö között hidat emeltek. Így Dániából nézve Malmö Koppenhága külvárosa, odaátról pedig Koppenhága Malmö reptere és szórakoztató negyede, The Soho of Malmö.

Az utasok elegánsak, lassan és csöndben sétálgatnak a vámmentes övezetben. Beljebb, a Non-Schengen Area. Ahol még nagyobb a csönd, és kevesebb a vámmentes üzlet. Mindenből egy-egy. Mindenhol ugyanaz a parfüm, csokoládé, dán zászlók, hableányok, kínai selyempizsama, nyakkendő, füstölt lazac. A gépekhez egy végtelen hosszú folyosó vezet. Van mozgójárda, de még azzal is hosszú percekbe telik végigjutni ezen a folyosón. LOT, Bulgária, Aeroflot, Tarom, Moldavian Airlines, Malev ülnek sorban. Némelyik fekszik és alszik. A sorsuk kifejlesztette bennük azt a könnyedséget, ami lehetővé teszi, hogy az elegáns és hideg Kastrupon is őszinték legyenek.

Malmö, Segevång, 2001. október 6. délután

A  férfi elvesztegetett egy napot. Kimegy az utcára. Elindul a Central Stationen felé. Megállít egy taxit. Beül a sofőr mellé, az kikapcsolja a magnót, amit addig hallgatott, és átvált egy helyi rádióra.. A férfi nem szól semmit. A sofőr csak annyit jegyez meg, hogy ma egy kissé mintha élénkebb lenne a forgalom. Bár ez meglehetősen relatív. Malmöben sok kereszteződésben telezöld közlekedési rendszer van, ami egy igazi zsúfolt városban tulajdonképpen őrültség is volna.

Elvesztegetett nap, gondolja valamivel később a vonaton, de katasztrofálisnak azért  nem nevezhető. Még elmondhatatlanul sok napom van.

Hangosan köhög. Nincsenek összefüggések,gondolja, egy darabig él az ember, aztán meghal. Az első napok a legnehezebbek, később megy magától.

Kastrupnál kiszáll. Rágyújt egy cigarettára.

Eközben a Kronetorpsgatan keleti végében baleset történik. Az úton átszalad egy nyúl. Éppen egy kopott bordó Volvo előtt. A vezető elrántja a kormányt, mert felvillan lelki szemei előtt az a közlekedési tábla, amin egy nagy kacsa és két kiskacsa van, és az, hogy valahol a Ribban közelében láthatott ilyet, és az is, hogy gyerekkorában a nagymamájáéknál… És eközben azt nem láthatja, hogy egyenesen egy oszlop felé tart. Amikor pedig felismeri az oszlopot, hirtelen nemcsak a nagymamája és a kiscsirke, hanem a mamája, a papája, az összes testvére és unokatestvére, a tiszteletes, a szilvalopás, a középiskola, a házuk erkélye, a homokozó, a vajaskenyér, minden eszébe jut. Mire nekicsapódik az oszlopnak, lejátszódik előtte az egész élete. Ha pedig az egészet össze lehet foglalni négy-öt másodpercben, mi értelme is volt.

(Vége)

The Dubliner

A férfi a nővel saját életéről, vágyairól, érdeklődési köréről beszélget. Az egyik gondolat a másikat szüli, és egy idő után  rekonstruálhatatlanságig kusza lesz a társalgás. Ami állandó, az a mosoly mindkettejük arcán. A férfi nagyon szépnek tartja a nő mosolyát. Zavarában a nő is rágyújt. A férfi nem szokott mosolyogni. Most tanulja.

A cigarettafüstben minden elveszíti körvonalait. Ebben a kontúrtalan világban tűnik fel egy vörös hajú lány. Megáll az asztaluk előtt, és hevesen magyarázni kezd. Egyikőjük sem fogja fel először, hogy milyen nyelven is beszél, pedig a férfi ért dánul. Nem dán tehát. Amikor a lány, aki nem különösebben szép, rájön, hogy nem értik, angolul folytatja, és a férfihoz fordul, hogy tulajdonképpen csak annyit akart mondani, hogy a férfival itt ülő hölgy gyönyörű.

Mosdó

Mindketten lemennek a mosdóba. A férfi egyenesen megy, a nő balra fordul az előtérben. A férfi vécé kicsit piszkos, a falak össze vannak karcolva a piszoárok fölött. A női vécében a fülke ajtajára és oldalára üzeneteket firkáltak főleg dánul, svédül és angolul. Valaki oroszul azt írta, hogy “Szeretlek, Lenin!”. Az ajtó retesze rosszul zár, a kilincs is lötyög. A nő a tükörnél megigazítja a haját. Az előtérben vár a férfira. A falra képet festettek. Egy zsúfolt belváros tömbházzal, taxival, kocsmával. Soho. Emberek mindenféle tarka ruhában: fehérek, feketék, sárgák, vörösek. A férfi fekete velurcipőt, fekete vászonnadrágot, karamellszínű hosszú ujjú pólót visel. Egyszerű, de finom. Felsietnek a nyikorgó falépcsőn. Visszatérnek a sörökhöz. Prince cigarettát szívnak.

Van valami, amit a zivatartól is lehet tanulni. Ha váratlanul záporba kerül az ember, megpróbál nem elázni, és gyorsan futni kezd az utcán.  De végig a házak eresze alatt mégis vizes lesz.  Ha az ember a kezdettől fogva határozott, nem fog zavarba jönni, bár elázni elázik. És ez igaz mindenre.

Koppenhága, Bali étterem

A férfi kedvenc étterme nincs nyitva. Kénytelenek másik éttermet választani. A férfi valami igazán különlegeset akar a nőnek mutatni, hogy emlékezetes maradjon ez a délután. Még bali ételt egyikük sem evett. Nem is tudják, Bali hol van. A férfi valami kínaiszerűt vár. A nő kígyókat, egzotikus gyümölcsöket képzel. Az étterem az emeleten van. A lépcsőházban vörös falikárpit. Félhomály. Fent kevés a fény, főleg mécsesek fénye. Furcsa szobrok: a jóltápláltság aranyozott szobra, fekete elefántok, színes madarak. A teremben a fekete és a vörös az uralkodó szín. A pincérek hagyományos zsakettben, de mind keleti arc. A vendégek nem illenek ide: kipirult, unalmas skandinávok,  nagy szakértelemmel piszkálják  villájukkal a zöldséges rizst.

A nő háttal ül az ablaknak, ellenfénybe. A férfi szemben az ablakkal. Az étterem valahogy egy kupleráj hangulatát idézi. Mindketten kólát rendelnek az étel előtt. Éhesek. Isznak, ahelyett, hogy ennének. Esznek, ahelyett, hogy megölelnék egymást. Megölelik egymást, ahelyett, hogy szeretkeznének. Szeretkeznek, hogy helyettesítsék a boldogságot.

A férfi háta mögött többször is elvonul egy nagydarab dán rocker. Magas termetű, az izmait módszeresen kifejlesztette, a karja tetovált. Bamba a tekintete. Szőke paraszt. A nő egy szavát se érti. Hol a férfit nézi. Hol az eldöngő parasztot. Evés közben valami tompa nehézkedés telepszik a párra. Nem beszélnek. A délután ópiuma lelassítja az érzékeket. A dán időközönkénti feltűnése ad valami ritmust ennek az álomnak. Bali, Koppenhága étterem…

* * *

  Malmö, 2001. augusztus 4.

 Délután. A spanyol étterem. Nádkerítés. Forgalmas utcában. A kinti teraszon nem ül senki. A kerítés tövében magasra nőtt rózsaszín és piros mályva. A nő és a férfi egy hosszú tölgyfa asztalnál ülnek egymással szemben. A nő azt a helyet választotta, ahonnan jól lehet a forgalmas utcát látni. A férfi beszél hozzá, ő pedig az egyik sárga épület ablakait nézegeti. Az egyik ablakban egy nő jelenik meg időközönként.

- Mit látsz? – kérdezi a férfi.

- Egy nő takarít ott a negyediken.

Régi, magasfalú bérház. A nyitott ablakban egy darab ronggyal vagy hímzett terítővel a kezében fel-felbukkan  az asszony. A  port a forgalmas utcára szórja.  Majd eltűnik és többet nem jön elő.

A férfi fokhagymás pirítóst rendelt előételnek. A nő az egyik pirítós alatt egy rövid fekete hajszálat talál, de a zöldségdíszek közé húzza, hogy ne kelljen csalódnia a férfinak az egyik kedvenc éttermében. Talán még a pincért is hivatná vagy elmennének máshová, és ez csak fölöslegesen megzavarná  azt a harmóniát, ami kezdett kialakulni itt, a tölgyfaasztalnál, a takarító asszony ablakával szemben, a nagyforgalmú, zászlókkal feldíszített utcában, a mályvák tövében, a férfi és a nő belsejében.

Négy-négy szelet. Finom mozdulatokkal szertartásosan megkent pirítósok tűnnek el a férfi és a nő szájában. Citromos ásványvízzel.

Az étterembe folyton fiatal fekete hajú fiúk járnak be. A zajban, a férfi szavai közé be-bekövetelődznek az ismerős szavak.

- Mit nevetsz?

A nő csak annyit mond, ezek perzsák, nem spanyolok. És hozzáteszi, nem fogja perzsául megköszönni az előételt, semmiképpen nem tenné ki a pincért ennek a megaláztatásnak. De a helyzetet mindenképpen mulatságosnak tartja.

* * *

 Az  Északi-tenger partján a homok hideg, nedves és a homokszemcsék igen aprók. A felszín porszerű, és mindenbe beleeszi magát, amivel csak kapcsolatba kerül, legyen az meztelen talp, nadrágszár, táska, pléd. Nem lehet kirázni, kimosni, kikefélni, kidörzsölni. A finon kis szemcsék egyre beljebb hatolnak az anyagba, s ott bent maguknak helyet csinálnak, otthont, először csak alig-alig irritálva a befogadót magát.

A levegő hűs, de nincs tengerszag. A kagylók kicsik, héjuk vékony, a víz állandóan mozog, de üres és íztelen. Az Északi-tenger nem néz ki tengernek. Mintha egy élettelen hatalmas tó lenne, amin fehér vitorlások himbálóznak.

A kavicsok aprók. A szél hideg. A dán partok irányában egy atomerőmű. A soha ki nem mondott fenyegetés.

- Sajnálom – mondja a férfi. – Én csak egy egyszerű halandó vagyok. Az intellektuális játékok okos embereknek vannak. Nem, a szójátékokkal nincsen semmit bajom. De a szavakat sokféleképpen lehet értelmezni – mint amikor az ember valamilyen irodalmi alkotást olvas, és megpróbálja a szerzőt értelmezni. Fontos, hogy világos legyen a mondandónk, különösen ha az ember a barátaival beszélget… Nem hiszem, hogy a szavak jelentésén akarnak töprengeni, az embereknek erre nincs idejük…Ez csak téged szórakoztat. Már eddig is tudtad, hogy könnyű félreérteni téged, és ennek te magad vagy az okozója. Csöndben maradsz, rendben, de szeretsz célzásokat tenni, ez is egyértelmű. Rendben, megpróbállak megérteni, és szép tőled, hogy nem akarsz megsérteni.

A férfi rágyújt egy cigarettára, és köhög.

A horizonton egy hatalmas tankhajó vesztegel. A levegőben vadrózsaszag. A homokszemcsék a bőrben és a nyálkahártyán egyre mélyebbre karcolnak. Délen, Oskarshamnnál is van egy atomerőmű. Egy-egy bástya az üldözési mániánk körül. A csipkerózsabokrokban nyulak lapulnak. És hamarosan bagzani fognak, mindegy milyen évszak is van.

(folytatjuk)

It just started with a dream.

My friend, Bitte, dreamt of me and having multicoloured thread falling from the heaven on me. In the colour of the rainbow. Then another good friend of mine, Siri, gave me a handcarved sheepbone and a rainbow coloured yarn. I remembered the pinnekött (traditional Norwegian Christmas food made from lambribbs)  from New Year’s Eve, and the bones which remained after the feast…

And so I started knitting,  knitting and I made lots of hats.

The following summer I was at a Viking market. There I learnt how to do Oslo-stitch, an ancient method  used by the Vikings around Oslo. I fell in love with that. One uses bone needles for that. And preferably handspun yarn.

So now I had a new technique to make even more hats. I wanted to use some old Viking design for the hats. Well, I can tell you that many of my friends have a Viking-hat now.

Next step was to learn how to felt, because I bought two bags of wool from a local farmer. It was my dear friend, Lisbeth, how showed me the dry or needle felting with which you can form the material as you wish. And small cute heads came out from my mind and my hands. Of course with hats. It was around Christmas and I had the time to study the so called Scandinavian tomte-tradition. I got excited about it. Well, I can see them.

It was a hard period in my life so I was glad to have a needle in my hand and working with wool.

Almost felt like doing woodoo. And it was just what I needed then.

I gave a Swedish name to these dolls first: tovadockor (felted dolls), but then I wanted to have an English name too. That’s how they became woo-dolls.

These woo-dolls are mainly made from locally produced wool. We use the traditional Oslo-stitch for the body of the figures, and needle-felting for the heads. The untreated wool contains lanoline which has a calming and pain reliefing effect. That’s why we recommend our products especially to small kids and for adults who want to caress their inner child.

Malmö, Lille torg, 2001. augusztus 4.

Késő este. Olasz étterem. Pizzát és tésztákat lehet rendelni. Az étterem kívülről szerény, az ablakok füstüvegből, nem lehet belátni. A téren zuhog az eső. A hatalmas ernyők alatt mégis viszonylag sokan ücsörögnek. Vacsoráznak vagy csak iszogatnak. A gázkonvektorokat bekapcsolták, kellemes meleget árasztanak az ernyők alatt. A biciklis lány két barátjával sörözik az egyik asztalnál. Az egyik iszonyú sokat dohányzik. Az ernyő alá becsap az eső. Úgy határoznak, hogy beülnek az olasz étterembe. A biciklis lány nem eszik. A két barátja pizzát rendel.

 Malmö, Möllevang, másnap délelőtt

A pár egy kebabos utcai asztalánál ül. A férfi egy újságot lapozgat. A nő a járókelőket figyeli. Egy fiatal férfi egy régi évjáratú barna Forddal akar éppen beállni a parkolóba. Nem túl ügyes. Kész a kebab. Két-két pepperonival. A sarkon egy suhanc rohan. Egy sarokkal arrébb egy idős férfi táskájából kivette a tárcát.

Kellemes az idő. Körülbelül huszonhárom fok. A nap időnként kisüt. A nő ilyenkor a fejéről az orrára tolja a napszemüvegét.

A tárcában nincs sok pénz. Mindössze hetven korona.  A pénzen kívül egy bevásárlólistát, két használt buszjegyet, egy örmény cipész névjegykártyáját és egy fényképet talál a fiú. A fényképen három kisgyerek, két-három éves a legkisebb, a két nagyobb olyan ötévesforma. A legkisebb egy piros plüssnyuszit tart a kezében. Nem lehet igazán látni, hogy kisfiú-e vagy lány a gyerek. A másik kettő fiú.

 A suhanc a pénzt  zsebre vágja, a tárcát pedig egy sportüzlet kirakatának a párkányán hagyja.

Malmö parkjaiban sok a vadnyúl. Szabadon tenyésznek, és nincsen természetes ellenségük. Ha Dániában is így tenyésznének, nem sokáig maradnának életben. A hajléktalanok összefogdosnák őket, és megsütnék. De nem is olyan messze innen, Stockholmban még az is megtörtént, hogy az egyik évben rettenetesen elszaporodtak a vadnyulak. A hatóságok úgy határoztak, ivartalanítani kell őket, hogy megállítsák a túlszaporodást. A természetvédők azonban tiltakoztak ez ellen.

Esőben a nyulak igyekeznek a bokrok tövébe bújni.

Koppenhága, The Dubliner, 2001.július 29.

Délután. Ír pub Koppenhága belvárosában. Félig nyitott. Zene szól. A zene az amerikai indiánok zenéjére emlékeztet, de mégis egészen mai. Az egyik asztalnál a fiatal férfi és a nő ül. A férfi montenegrói. A nő nem. Félhomály a teremben. Cigarettafüst. Közönséges dolgokról beszélgetnek. A férfi világos, a nő barnasört iszik.  A férfi rágyújt egy cigarettára, és köhög.

Kastrup, nemzetközi repülőtér 

Délelőtt. Európa egyik legnagyobb reptere. Formatervezett, szürke fémek, rengeteg üveg és hidegség. A férfi az érkezési oldalon a korlátnak dől. Körülötte sokan ugyanúgy valakire várnak. A várakozás izgalmas, de lassan telik az idő, és az idegek hamar elfáradnak, s akkor csak fásultan áll az ember. A férfi a nőt várja. A ki-kinyíló kapun mindig más és más lép ki. És közel már, hogy a tovább fokozhatatlan izgalom hirtelen átcsap közönybe. Sőt, irígységbe, amikor látja, hogy mások hozzátarozói már megérkeztek, és boldogok, felszabadultan ölelgetik egymást. A tömeg két csoportba osztható: azok, akiken eluralkodott az aggodalom, és azok, akik már megszabadultak az aggodalomtól.

Alig egy méterre van a kapu, a nő a férfi elé lép. A tervezők nem gondoltak erre, túl közel helyezték el a korlátot. Nevén szólítja a nőt. Egymásra mosolyognak. Megölelik egymást, és a férfi elveszi a csomagokat. Kedves szavakat mondanak egymásnak. A férfi zavarban van. Elfelejti, hol van a mozgólépcső. Évekig élt Koppenhágában. Lemennek a vonathoz. Csak a peronon jut eszébe, hogy a nőnek nincs is a vonatra jegye. Honnan lenne? A nő nem dohányzik, de kér egy cigarettát a férfitól. A férfi elmegy jegyért. A nő elszívja a cigarettát.

(folytatjuk)

Veszélyben egy sajátos kultúra. Több mint 500 éve része a svéd történelemnek a Svédországban utazóknak (angolul travellers) nevezett scandoromani népcsoport. Egészen a modern időkig etnikai tisztogatások, kényszersterilizáció, a gyermekek kényszerelhelyezése és erőszak jellemezte a svéd romák létét. Svédországnak most már szembe kell néznie a múlttal. Történelmi igazságtétel bizottságot szükséges kinevezni. Nem pusztán nyilvános bocsánatkérésről van szó. A romakultúrát támogató alap felállítása megadhatná a lehetőséget, hogy a romák visszaszerezzék önbecsülésüket és büszkeségüket -írja Bo Hazell a Dagens Nyheter vitafórumában.

Bo Hazell 1969 és 2007 között a Svéd Rádió (SR) riportere, műsorvezetője és zenei producere, a Svéd Művelődési-Oktatási Rádió (UR) és a Svéd Televízió (SVT) munkatársa. Az ún. utazókultúra (romakultúra) körében végzett kutatásait 1992-ben kezdte, és két évtizeden keresztül követte a népcsoport-kultúrréteg fejlődését. Több rádió- és tévéműsorban, valamint egy Lars-Göran Peterssonnal közösen készített dokumentumfilmben mutatta be a romák életét. Monográfiája, a Resandefolket – från tattare till traveller (Utazók – a cigánytól a romáig) címmel (Ordfront, 2002, 2011) az első olyan, eredeti dokumentumokat (riportokat, vallomásokat és fényképeket) tartalmazó összefoglaló mű, amelyet svéd származású szerző készített.

A monográfia különlegességét az adja, hogy Bo Hazell az anyaggyűjtés ideje alatt gyakorlatilag együtt élt azokkal a romákkal, akik a könyvében megszólalnak. A mű bevezetőjében részletesen beszámol munkamódszeréről, ami a vérbeli etnográfusokéra emlékeztet: ahhoz, hogy hiteles képet tudjon nyújtani ennek a többszörösen sérült embercsoportnak a sorsáról, magának is romává kellett lennie.  – Bo Hazell, aki átesett a beavatáson.

Bo Hazell, aki a december 29-i Dagens Nyheter svéd vezető napilapban ismételten arra figyelmeztet, hogy még nem történt meg a svédországi romák teljes körű rehabilitációja. Az Igazságtételi bizottság felállításával kell rehabilitálni a svédországi romákat című vitaindító cikkében a Resandefolket problematikája visszhangzik továbbra is.

„Az utazók (romák – a szerk.) legalább ötszáz éves svédországi történelme része a közös svéd történelemnek. De erről a mai napig hallgatnak az iskolában. Több példa is van arra, hogy fontos eseményekről nem esik szó a történelemkönyvekben. Például 1560-ban Laurentius Petri (bátyjával, Olaus Petrivel és Gustav Vasa svéd királlyal a Svéd Egyház alapítója – a szerk.) rendeletileg megtiltotta a „cigányok” megkeresztelését, esketését vagy letelepedésüket.  1637-ben törvénybe foglalták az etnikai tisztogatást. Az utazócsaládokat utasították, hogy hagyják el a svéd királyságot. Azokat a „cigányszármazású” férfiakat, akiket ezután megtaláltak, bírósági eljárás nélkül felakasztották. A nőket és gyerekeket kitoloncolták.

A romákat és az utazókat különösen keményen sújtotta az 1885. évi csavargótörvény, ami megtiltotta a kereseti igazolás nélkül való utazást.

Az 20. században többször is ún. „cigányleltározást” tartottak. Utoljára 1943/44-ben, a második világháború alatt, a Szociális Hatóság kivizsgáló hivatala kérdőívet küldött ki minden rendőrkörzetbe. A rendőrség feltérképezte, hány „cigány” volt, milyen lakcímen, és kik voltak hozzátartozó címén velük. (…)

Sok utazót pecsételtek meg a „cigány” jelzővel a regiszterben. Az eljárásmód bizonyos tekintetben hasonlóságot mutat a náci Németország néhány évvel korábbi zsidó- és romalistáival. Sok svédországi utazó attól rettegett, hogy a „cigánylista” egy német invázió előkészítésének egy formája.

A háború évei alatt egy kiterjesztett sterilizációs törvényt fogadtak el, hogy szociális alapon is sterilizálhassanak állampolgárokat. Azok a személyek, akik az akkori életnormának nem megfelelően éltek, meg kellett fosztani attól a lehetőségtől, hogy gyermekük lehessen. (…)

600-700 svédet soroltak be „cigánynak”. Legalább minden negyedik utazó háztartásban található egy hozzátartozó, akit kényszersterilizáltak.(…)

A 20. század nagy részében kényszerrel gyermekotthonokban és nem-romaszármazású nevelőszülőknél helyezték el a romagyerekeket.  A gyerekek elveszítették kapcsolatukat a szüleikkel, és saját kultúrájuk gyökereit. Ami az ENSZ emberi jogok és gyermekjogok egyezménye szerint egyenlő a „népirtás egy formájával”.

Svédországnak el kell számolnia múltjával, ami a romák és utazók ellen elkövetett történelmi bűnöket illeti. Ennek érdekében egy történelmi igazságtételi bizottságot kell felállítani, ami hatóságilag az elkövetett bűnök mélyére nézhet, mind állami és helyi szinten.

Egy igazságtételi bizottság nemcsak a hivatal visszakapásait kell, hogy megvizsgálja, hanem azokat a történelmi következményeket is, amelyek abból eredtek, hogy a társadalom nem avatkozott közbe, amikor a romákat zaklatták. A mobbinggal és a zaklatással kapcsolatos vizsgálatok azt hangsúlyozzák, hogy az áldozatok számára legalább olyan bántó, ha a környezet hallgat, és a hatalomban lévők pedig hagyják, hogy a zaklatás csendben folytatódjon. (…)

A hatóságok nem-beavatkozásának holokaisztikus eredménye lett a romák számára, és az igazságtételi bizottságnak erre is fényt kell derítenie.

A romakérdésekkel foglalkozó bizottság vizsgálatban („A romák jogai – stratégia a svédországi romák számára”, SOU 2010:55) is rámutatott egy olyan igazságtételi bizottság szükségességére, amely arra rendezkedik be, hogy dokumentálja a romák és utazók ellen a 20. században elkövetett túlkapásokat, mulasztásokat és diszkrimináló intézkedéseket.

Annak ellenére, hogy romakérdésekkel foglalkozó bizottság anyaga alaposan megindokolt, a koalíciós kormány úgy határozott, hogy elutasítja az igazságtételi bizottság létrehozásának gondolatát, és megelégszik azzal, hogy a Munkaerő Minisztérium belsőleg, Katri Linna vezetésével összeállít egy „fehérkönyvet”. Vajon helyes-e etikai szempontból egy fehérkönyv megírása egy olyan hivatal által, amelyik maga felelős az elkövetett erőszakért?

Ezzel szemben egy igazságtételi bizottság függetlenül működhetne, ha különböző parlamenti pártok képviselői, emberjogi képviselők, történészek, más kutatók és szakemberek az utazók és romák képviselőivel EGYÜTT alkotják azt.

A kormány irányelveiből az tűnik ki, hogy a fehérkönyv nem tartalmaz javaslatot anyagi kompenzációra az utazók és romák által elszenvedettekért. A fehérkönyv pusztán csak hivatalos bocsánatkérést irányoz elő. Más szóval csupán annak a 2000-ben elsuttogott szociáldemokrata bocsánatkérésnek az ismétlése, ami sem az utazókhoz, sem a többi svédhez nem ért el.(…)

Egy újabb hivatalos bocsánatkérés nem elegendő. Egy igazságtételi bizottság felállítása és egy határozat az ötszáz éves elnyomást kompenzálandó anyagi kártérítésről – például az utazókultúrát támogató alapítvány formájában – döntő, hogy a romák visszanyerjék önbecsülésüket, és hogy büszkék lehessenek mind mint egyének, és mint csoport is. Ha a (svéd) kormány nem változtat a hozzáállásán, az a svédországi romák és utazók elárulása. Hosszútávon ez egyenlő az utazónépcsoport sajátos kultúrája elleni kegyelemdöféssel” – írja Bo Hazzel újságíró, író.

 A cikk teljes szövege (2011. december 29.) a Dagens Nyheterben olvasható svédül.

Repost: Irodalmi Centrifuga

“azért vagyunk, mert nem lehetett, hogy ne legyünk…”

M. de Sade

Ž. K.-nak, malmöi barátaimnak

és a lövöldözések áldozatainak

(Background music: Life On Mars

by David Bowie)

Malmö, Rosengård, 2001. augusztus 4.

Délután. A tizennyolcas busz megáll egy felüljáró tövében. Kinyílik az ajtó. Leszáll egy lány. A megállóban hosszú fekete csadorban siíta nő, mellette a gyereke. Kislány. Nem erre a buszra vártak. A buszról leszálló lány egy közeli betonház felé megy. Fel a lépcsőn, át a kereszteződésen. A ház előtt rövidre nyírt fű. A lány húsz év körüli, barna, átlagos testalkatú. Nadrágot és rövid tavaszi kabátot visel. Huszonegy fok van.

Este. Ugyanaz a lány elindul a barátaihoz kerékpáron. Jellegzetes városi kerékpár, semmi különleges nincs benne, hacsak az nem, hogy különlegesen kopott. Miután az első sarkon befordul egy sötét utcába, néhány suhanc megállítja, és elveszik tőle a biciklit. Meglökik és a földre esik. De nem sérül meg.

Ugyanazon a napon koradélután egy pár sétál a Ribbanon  (Ribersborg), a város strandján. Szélcsend van, a tenger szakadatlan locsogása is megszünt. A pár egy darabig a fövenyen, majd a réten sétál. A kiégett fűben libaszar. Távolabb csipkebokor. Félig elnyílt rózsaszín virágok, bimbók és narancssárga termés a bokron. Némelyik rózsának kifejezetten erős rózsaillata van. A rózsaolajra emlékeztet.

A Ribbanon sokan vannak. A homokban heverésznek. Vagy kutyát sétáltatnak. A járdán kerékpározók és görkorcsolyázók minden nemzedéke. Időnként felbukkan egy-egy futó is. Viszonylag jónak mondható az idő, nem esik.  Virágzik a pipacs és a katáng.  Annyi köze van a pipacsnak az ópiumhoz, mint a katánggyökérnek a kávéhoz.

A pár keresztülhalad egy erdős részen. Elől megy a férfi, utána a nő. A férfi az átlagosnál gyorsabban megy, így kettejük sétája inkább valami üldözőversenyhez hasonlít. A férfi magas. Gyakran hátra tekint, hogy a nő követi-e. De fölöslegesen aggódik. A nő hűséges.

Kiérnek a műútra. Egy éttermet keresnek. A férfi hallomásból szerzett tudomást egy új étteremről a Malmöt Koppenhágával összekötő híd tövében. Ám a nő úgy érzi, mendemondákra nem lehet adni. Mégis követi a férfit, és nem szól egy szót sem. A híd szemmel láthatólag több kilóméterre van. Mindketten tudják, hogy eltévedtek, de egyikük sem mondja. A férfi még hisz abban, hogy igaza van, a nő pedig hagyja, hogy a férfi majd magától ismerje be, hogy tévedett. A férfi megkérdezi egy galvanizáló műhelyben, hogy egyáltalán hol vannak.  Aztán rágyújt egy cigarettára, és köhög.

Busszal mennek be a központba, a tizennyolcassal. Nincsenek sokan. De elég sokáig tart az út. A busz megáll egy felüljáró tövében. Kinyílik az ajtó. Leszáll egy lány. A megállóban hosszú fekete csadorban siíta nő, mellette a gyereke. Kislány. Nem erre a buszra vártak. A férfi és a nő egymás mellett ül a hátsó ülésen. A nő a férfi kezére teszi a kezét. Senki sem láthatja. Felszáll két idős svéd nő. A hajuk ősz, vékony ajkukon élénk színű rúzs. A nő a férfi combjára teszi a kezét. A férfi fojtottan nevet kifelé az ablakon. A nő a férfi két combja közé csúsztatja a kezét. A busz beér a központba. Ott keresnek egy éttermet. Egy spanyol étteremre esik a választásuk. Sertéssültet esznek és fagylaltot. A személyzet perzsául beszél, mint Seherezádé.

Este elered az eső. A héten minden este kékesfekete felhők gyűlnek Malmö fölött, és hamarosan esni kezd. Csendesen és kitartóan.

(folytatjuk)

(A kép az Ultraförlaget képeslapja felhasználásával készült, fotó: B Lallo)

És a Bonakonnal mi lett?

avagy a nap (két) képe

A középkori bestiáriumok mindig is kedvenc olvasmányaim voltak, ezért örömmel fedeztem fel, hogy a magyar internetes oldalak egy remekbe szabott képecskét terjesztenek Facebook-szerte. A KultúrPart FB-oldaláról egyenesen az ajánlott cikkre kattintottam, és ezt az állati képet láttam:

Azt írják, hogy a pirotechnikai jószág tüzes szelet lövell a hátsójából, és hogy anno bonakonnak hívták, de kis utánajárással megfejtettem, hogy az Anne Walshe Bestiáriumából származó kép egy bonnakont ábrázol (két bével - helyesbítek: két ennel). Ugyanis hiába google-öztem a bonakont, csak ez jött ki:

A kerekasztal lököttjei

… (scroll down)

Élt egyszer egy bonakon, úgy hívták, hogy Bonakon.

Sokra nem mentem vele, csak röhögcséltem egy sort.

De most már aztán igazán kíváncsi lettem, hogy mi a manó az a BONNAKON!

És azt írja a Wikipédia, hogy a

Bonnacon

- amit Bonacon vagy Bonasus névvel is illettek, egy ázsiai mitológiai állat. Csavart szarva van, és égő trágyát bocsájt ki. A legenda valószínűleg egy valóságban is létező bölényfajtán alapul. Az állatot Pliny a Naturalis Historiajában így írja le (szabadfordításban): vadállat Paioniában, lósörénye van, de amúgy bikára emlékeztet, a szarvai olyan módon kunkorodnak vissza, hogy az állat képtelen azokat harcban használni, és azt mondják, úgy próbál megmenekülni, hogy megfutamodik, miközben három furlong (604m) távolságba elnyúló trágyacsíkot is képes kibocsájtani, amivel érintkezésbe kerülve az üldözőit megperzseli.

Vajon a véletlennek köszönhető-e az, hogy ugyanakkor megjelent a Facebook-on egy másik kicsinyke üzenet, ami pedig egy egészen más területre vezérelte figyelmemet – miközben a bonnakonról látott képet az agyam hátsó traktusaiban szépen el is tárolta.

Ez a újabb kép legalább olyan mértékben megviselte a nevetőidegeimet, mint az előző. A kép a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöki Hivatalának nyitóoldaláról származik. Kérem, vonják le a tanulságot:

 Akkor azzal zártuk az évet, hogy

Az ŰŰŰŰŰŰRISTEN kegyelmezzen meg minket a bonnakonok haragjától!

Vonjuk le a tanulságot: idén sem mondhatnék mást.

És a történelem ismétlődései félelemetesek.

Már három hete vihar vihar hátán. Lélegzetvételnyi időm sincs. Fúj a nyavalyása. Pfújj! Három nagy orkán, ami nevet is kapott, mert Norvégián keresztül zúdult ránk, és a norvégoknál, ugye, az a szokás, hogy abc-sorrendben és a nemeket váltakoztatva körösztölik a vihart – s miként a három királyok, jött Berit, Cato, Dagmar. Ami közben, előttük és utánuk pusztított névtelenül Svédországban, nem számoltam.

Az ánti-ciklonok idejét éljük. Ahogy azt a Holnaputánban is mutatták, galambtojásnyi jég esik, december közepén csattog-villámlik, s az orkánerejű szél megbénítja a közlekedést. És mindeközben legyen békés karácsonya az embernek.

Hol van már a tavalyi hó!

Az egész karácsonyi hangulatból csak a karácsonyfaégők, anyám beiglije (amit képes volt csomagban elküldeni), és Cserna-Szabó András jegyzete a kocsonyárúl, a literatúrárúl meg a boldogságrúl [i]van meg. Na ja, a karácsony lényege!

Olvasok – igen nagy élvezettel csámcsogva a Székelyföld lapjai fölött. Ám ezekben a viharos időkben nehéz a Bächer Iván-féle körömelvárásoknak megfelelni, pajtikáim. Főként ebben az isten háta mögötti svéd kisvárosban, ahol én lakom. „Örömköröm” kell a jó kocsonyába. Hogyne. A megszenvedett, sokat bírt-tűrt-viselt köröm. Hacsak a saját körmeimet nem. Aztán meg a fülből a „szélesen leffegő” a megfelelő. Olyanom meg nincs is. Kellenek még szép kis farkak… S innen ne tovább. Egyértelmű, hogy az idei karácsony (is) kocsonya és disznólkodás nélkül telt el. Bár Cserna-Szabó jegyzete olvastán egészen nyálas lett a dekoltázsom.

Olvasni mindig jó, legyen szó rezgő kocsonyákról, vagy reszkető kezű literátorokról. Ha mást nem, olvasni minden időben lehet. Gvadányit, Eötvöst, Krúdyt, Herman Ottót, Móriczot. Evésről írni hálás. És ha megállja az ember, hogy közben nem rágcsál el egy zsíros kenyeret, még nem is hizlal.

Váncsával szólva megragadtuk a disznó  platóni ideáját – az ő meghatározásában a kocsonya ugyanis „a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, platóni ideája”. Amihez Cs.-Sz. szerint a „gyümölcs lelke, lényege” vagyis pálinka illik. A boldogság lényege ez tehát: kocsonya pálinkával Esterházyval, Aczél Gézával és szakácskönyvekkel.

És hogy a boldogság meghatározásához eredetileg nem én kevertem a malackodást, álljon itt az engem enyhén szólva macsó-kocsonyára emlékeztető Móricz-idézet, amit jegyzete mottójául választott Cserna-Szabó András:

„Legjobb főzelék: a hús. Legjobb gyümölcs: a bor. Legjobb bútor: a szép asszony.”

Boldog Újévet! Jó mulatást!