Archive | Jávorszarvaslesen

Megjelenik a Szextáns

Posted on 16 March 2018 by Judit

Az idei Ünnepi Könyvhétre várható Szeles Judit Szextáns című verseskötetének a megjelenése.

Kiadó: Magvető-JAK

Grafikus: Császár Norbert

 

 

A szextáns szó a tengeri navigációhoz használt kéttükrös szögmérőt jelöli. Szeles Judit Szextáns című kötete a kettős tükrözés elvét követi, amikor tárgyias, objektív szemszögből mutat be egy meglehetősen szubjektív témát: a szerelmet.

A kettősség végigvonul az egész köteten: egy pikareszknek tűnő sors, a tengerészé, sivár, üres életet takar el (Strömstad és Sarpsborg között). A tengerészkedés kalandokkal, pikáns fordulatokkal teli történetei rideg adathalmazokkal átszőve, bizarr, már-már taszító feszültséget teremtenek a szövegekben.

A versek vallomásosságtól tartózkodó alanya második személyben beszél a „főhősről”, aki teljes mértékben a múltban él (Tengeri időszámítás), s nem hajlandó a szövegbeli jelennel szembenézni (pl. Jéghegyek népe, Kibábozódni, Szerelmük, Kikötő). A lírai alany szenvtelen ridegséggel beszél a Másikról, saját pozíciójáról alig-alig ad információt. A kötet tehát erről a Másikról tesz megállapításokat tárgyilagos, tautologikus stílusban, mindvégig tartózkodva a klasszikus értelemben vett poetizált beszédtől. Dokumentumszerű leírások, feltárások követik egymást. A leleplező jellegű szövegek nem dialógusformában íródtak, a Másik nem reagál a lírai alany nem ritkán kegyetlen, szerelmét a valósággal szembesíteni kívánó attitűdjére. A lírai alany ezzel az attitűddel próbálja a megszólított te-t kibillenteni a teljes passzivitásból – ahogy ez a kötetterv második felében kiderül (Eltávolodás, Távolodás, lassan, Utolsó októberi éjszaka). A versek a Másik és ezáltal az én saját irányvesztettségét, tájékozódási képtelenségét, irányzék nélküliségét járják körül, miközben nagyon is érezhetően pulzál a kettejüket izgalomban tartó szerelmi szenvedély.

Mint a címet, úgy a szövegeket is játékosság hatja át. A szextáns régies szakkifejezés, a befogadói horizonton nem feltétlenül egy vitorláshajót látunk, inkább a szó hangzásából adódóan a szexre, szextára vagy a szextársra asszociálunk. A szex egyik fő motívuma a kötetnek. A testiség a maga nyers, fizikai valóságában jelenik meg minuciózus leírások formájában (Szerelmük, Bőr).

A sokirányú érdeklődést mutató szövegek a vers és a próza  határán egyensúlyoznak: a kvázitörténettel, narratívával is rendelkező írások az ismétlés, a felsorolás, a mellérendelő szerkezetek dinamikus egymásra épülése révén érik el poétikai hatásukat. Ebben hasonlóság fedezhető fel Szeles Judit korábbi kötetével, az Ilyen svéddel. A Szextáns a korábbi technikát használja, és fejleszti tovább, így teremtve egyfajta folytonosságot a szerző költészetében.

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Négyzet a négyzeten

Posted on 10 February 2018 by Judit

Vegyünk egy négyzetet. Egy négyzet alakú tárgyat: tévé, ablak, vagy mondjuk egy filmvászon. Ha pánikot érzünk, nézzük azt a négyzetet. Keressük meg a sarkokat. Haladjuk a bal felső saroktól a jobb felsőig, majd fentről le a jobb alsóig, aztán a jobb alsótól a bal alsóig. Végül a bal alsótól vissza a bal felsőig. Szinkronizáljuk a légzésünket a négyzettel. Ahogy balról jobbra végig visszük a tekintetünket, lélegezzünk be, a függőleges száraknál lélegzzünk ki. Végezzük a gyakorlatot egyre lassabban, lélegezzünk egyre lassabban, amíg meg nem nyugszunk. – Ezt a kognitív terápián tanultam. Ruben Östlund A négyzet című filmjének nézés közben hasznosíthattam ezt a tudást. Ugyanis ez a film majdnem pánikot, de legalább is szorongást idézett elő bennem. Olyan kérdéseket jár körül ugyanis, amik elég kínosak, provokatívak, és sürgős válaszra várnak.

A film Svédország fővárosában játszódik. Christian, egy dán származású középkorú férfi, művészeti igazgató egy modern múzeumban. A múzeum előtti téren egy négyszer négyméteres neoncsővel bekerített négyzetet installálnak. A négyzetet és a múzeumban kiállított más tárgyakat kellene a média érdeklődésének középpontjába állítani. Erre két fiatalembert bíznak meg, akik úgy kezdenek a promofilm elkészítéséhez, hogy Christian, az igazgató nem tud róla. Ugyanis ő azzal van elfoglalva, hogy munkába menet ellopták tőle a telefonját, a tárcáját és a nagyapjától kapott mandzsettáit. A telefont megkeresik a nyomkövetővel, és Christian elhatározza, hogy visszaszerzi a tárgyakat. Zsaroló leveleket küldözget szét abban az épületben, ahol a telefonja található. Ennek nyomán kisebb káosz alakul ki. Közben Christian kalandba bocsátkozik egy fiatal újságírónővel, aki kínos kérdések elé állítja őt mind a múzeum művészeti koncepcióját, mind a magánéletét tekintve. Christian azt állítja, hogy egy közönséges mindennapi tárgy, például egy női táska is lehet kiállítási tárgy, ha az ez múzeumban van.

A film egyik kérdése, hogy a szólásszabadság és a művészi szabadság meddig, milyen határokig mehet el. Az egyik jelenetben egy performansz során kis híján megerőszakol egy „vadember” egy úgynevezett felsőbb osztályhoz tartozó fiatal nőt. Mire a közönség férfi tagjai rávetik magukat a vadembert előadó performerre azzal, hogy megöljék. A fogadás botrányba fullad.

A rendező, Ruben Östlund részletes képet alkot a svédországi és egyúttal nyugat-európai társadalmak értékrendjéről, ennek válságáról. A svéd társadalom egyre erősebben válik szét alsóbb (koldusok, munkanélküliek) és felsőbb osztályokra (liberális elit, királyi család). A hatalmas társadalmi különbségek ellenére mintha mindenkinek egyenlően kellene bánnia a másikkal, ezt sugalmazza A négyzet című műalkotás is, amelynek a mottója: „A négyzet a bizalom és a gondoskodás szentélye. Benne mindenki ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel bír.” A filmben szereplők azonban mindannyian mintha a négyzeten kívül állnának, mintha ez a mottó nem vonatkozna senkire.  Elvben bír csak mindenki ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel, valójában ez nincs így. A promofilmben a négyzetbe besétál egy szőke svéd kislány, aki koldus lehet. Amikor beér, felrobban. A film nagy port kavar, aminek nyomán Christiant lemondatják a posztjáról. A sajtótájékoztatón ismét kínos kérdések elé állítják. Ezúttal is az önkifejezés határairól. A művészeti vezető és a magánember Christian konfliktusba kerül. Egyszerre képviseli a múzeumot és a szabad gondolkodó embert.

A nagyszabású, végig izgalmas film groteszk, komikus és nyugtalanító képet fest. A sokszor elhangzó segélykiáltás a legtöbbször nem vált ki reakciót már az emberekből. Azok közönyösen mennek tovább a forgalmas utcákon vagy egy kihalt lépcsőházban. Az emberek egymástól elszigetelten élnek, az úgynevezett társadalmat hibáztatják, és az egyéni felelősségvállalás elsikkadni látszik. Christian alakja azonban nem teljesen negatív, bár ő is a felsőbb osztály, a kultúrelit tagja, megbánja, hogy zsarolóleveleket küldözgetett. Elvégre vissza is kapja az ellopott tárgyakat. A film azonban mégsem végződik megnyugtatóan. A főszereplőnek ugyanis nincs lehetősége már a bocsánatkérésre.

Christian szerepében a Híd című sorozatból is ismert Claes Banget láthatjuk. Az újságírónő Annát pedig A szolgálólány meséjéből Elisabeth Moss játssza. Az amerikai sztárral turbózott filmmel Ruben Östlund hülyét csinál mindenkiből, és mindenből, ami szent. Nem lesz tőle az embernek jobb kedve, sőt, időnként rátör a szorongás. Amire a négyszögletű légzést ajánlom. Belééééégzés, jobb felső sarok, kilégzéééééééhés, jobb alsó sarok….és így tovább. A problémát egyéni szinten kell megoldani minden egyes individuumnak. És azt meg ki-ki a maga módján tegye meg. Én például szívélyesen ajánlom mindenkinek A négyzet című Öslund-alkotást.

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Lumumba Lisebergben

Posted on 14 December 2017 by Judit

Liseberg Skandinávia legnagyobb vidámparkja, Göteborgban található. Évente nagyjából hárommillió ember látogatja meg. A tél legnagyobb attrakciója az adventi vásár, svédül julmarknad, versenyzik Európa legnagyobb adventi vásárjaival. A kismillió lámpa, a rengeteg műhóval fedett fenyőfa, az érdekes és értékes portékák, koncertek, korcsolyashow-k nem véletlenül vonzanak annyi látogatót. Sokan itt szerzik be a karácsonyi ajándékok egy részét. Lehet prémes sapkát, rénszarvaskolbászt, konyakos marcipánt, üveggömb karácsonyfadíszeket, svéd karácsonyi italokat, gondosan érlelt sajtot, viking kézműves termékeket, kristályokat, ezüst ékszereket, svéd forraltbort, sült jávorszarvaskolbászt kapni. Sőt, egy labirintuson keresztül el lehet jutni magához a Mikuláshoz is. Fel lehet írni a karácsonyi kívánságlistát, és fényképezkedni a nagyszakállúval.

Vonattal utaztunk Strömstadból Göteborgba. A hátizsákba kis csokoládé, karamell, üdítő és egy vizesflaska szívmelegítő Sambuca került. Az út három óra, valahogy el kellett tölteni az időt. Ezért hamar a vizesflaskához nyúltunk. Elmúlt egy óra, mire megérkeztünk. Első utunk egy perzsa étterembe vezetett, ahol én egy lencsés borjúragut rendeltem, a barátom pedig sáfrányos csirkét. Úgy volt, hogy ebéd után találkozunk a barátnőmmel Lisebergben, de kissé elkésett, és ezért egy-egy sör társaságában vártuk meg már a vidámpark egyik éttermében. Piszkosul esett az eső, és fújt a szél, de ez semmiképpen nem vette el a svédek kedvét a vidámparkozástól. Nálunk ugyanis az a mondás járja, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözék. Ennek értelmében vetettük bele magunkat az adventi vásározók tömegébe én, a barátom és a barátnőm.

A magyaroknak is megvolt a maguk vidámparkja anno a hatvanas években. 1961. augusztus 6-án a MALÉV, HA-TSA lajstromjelű utasgépe aznapi hatodik városnéző repülésén Zugló fölött lezuhant, és a Lumumba (ma Róna) utca 224. számú ház felső emeletébe csapódott. A tragédiában a gép személyzete és összes utasa, valamint a házban még három személy vesztette életét.

Patrice Émery Lumumba afrikai antikolonialista politikai vezető, a Kongói Demokratikus Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke. Lumumba vezetésével az állam 1960 júniusában elnyerte teljes függetlenségét Belgiumtól. Alig tíz héttel a függetlenség kikiáltása után kormányát egy, az ENSZ támogatásával a belga kormány által kitervelt és lebonyolított összeesküvés során lemondatták , őt pedig törvényellenes módon és megalapozatlan indokok alapján – a térségben állomásozó ENSZ békefenntartók jelenléte ellenére – bebörtönözték és később kivégezték Élisabethville-ben (mai nevén Lumumbashi) Moise Csombe katangai és belga katonái. Azt mondják, hogy Lumumba eltávolításában az amerikai kormánynak is benne volt a keze.

A vásári forgatagban eléggé sokat gyalogoltunk az esőben-szélben, és rendesen átfáztunk. Ezért elhatároztuk, hogy a lisebergi sétát egy itallal koronázzuk meg. A sörhöz túl hideg volt, de örömmel fedeztük fel az itallistán, hogy Lumumbát is lehetett kapni. Mármint a Lumumba koktélt, ami négy vagy hat centiliter konyakból, forró kakaóból és tejszínhabból áll. Hosszasan üldögéltünk, és szívószállal szürcsölgettük az italunkat, karácsonyi zenéket hallgattunk, és beszélgettünk nyomorúságról és vidámságról egyaránt. Az esti buszt éppen csak elértük, és pontban éjfélkor gurultunk be a strömstadi állomásra.

Én üveggömböket vettem az ipamnak és napamnak, egy fehéret, egy piros-fehér-zöldet és egyet Liseberg kontúrjával. Hatalmas szélvihar fogadott bennünket Strömstadban. De egy-két dologra egy darabig emlékezni fogok: a Mikulásnál leadott listára egy spanyolországi utazást írtam fel, a bárban pedig forró Lumumbát ittam – életemben először, de nem utoljára.

Kellemes adventi várakozást mindenkinek!

 

Elhangzott az Újvidéki Rádió Libegő című műsorában.

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Røst

Posted on 23 September 2017 by Judit

A barátnőm a lofoteni

Røst szigetén dolgozott

évekig mint orvos.

A szigeten hatszázötven élnek.

De több a birka, mint az ember.

Lofoten Észak-Norvégiában

egy szigetcsoport.

A legtöbb kis szigetet

csak komppal vagy

repülővel lehet megközelíteni.

Bár a sarkkörön belül fekszik,

olyan meleg időszakai vannak,

amelyek rekordszintű

hőmérsékleti anomáliát

képviselnek a szélességi körön.

Røstön minden évben megrendezik

az északi lundák fesztiválját.

A lunda az északi tengerek

pufi papagája.

Azt mondja a barátnőm,

hogy a titokban főzött

házipálinkával mindent

meg lehet gyógyítani.

Még a birkákat is.

Az igazság az, hogy

az ø kedvéért még

én is meginnám azt

a házipálinkát.

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Korfu

Posted on 13 June 2017 by Judit

Nézem a Google Maps utcaképét

Likithos Village és környékéről.

Valahol a pizzériák és tavernák

között itt találkozott Odüsszeusz

hókarú Nauszikaával a hatodik énekben.

 

Készülök lélekben a korfui útra,

elvetődjek én is oda, mint a leleményes.

Talán nekem nem kell őrültséget tettetnem,

hogy kimaradjak a háborúból,

ami Trójában éppen dúl.

 

Gondolkodom, hogy melyik koffert,

melyik hátizsákot vigyem magammal

a nem túl hosszú repülőútra.

Hogy legyen hely naptejnek, napszemüvegnek,

hogy visszafelé el tudjam rejteni a gyíkokat.

 

Megtaláltam a Green Buses járatait

az interneten, amivel be lehet majd

járni a szigetet széltében-hosszában.

És váltottam eurót, arra az esetre,

ha a bankautomatákat befagyasztanák.

 

Arra azonban nem gondoltam,

mi lesz, ha a cédruserdőben

eltévedve nimfák vagy szatírok

lepnek meg. Arra nincs utazási

biztosítás vagy garancia.

 

Reménykedem, hogy megérted,

miért akarom majd elmesélni

a kalandjaimat éppen abban a tavernában,

ahol a legolcsóbb a Mythos sör.

Mert ez a hagyomány.

 

Nézegetem az utcákat és a buszmegállót,

ahol a gödröknél Nauszikaa mosott.

Nosztalgiát érzek, már harminc éve

nem jártam az Adrián. Most végre

elmesélhettem ezt is.

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Hedda Gabler újratöltve

Posted on 20 April 2017 by Judit

A göteborgi Nagyszínház sokkal kisebb, mint egy közepes méretű színház a kontinensen, de legalább klasszikus vörös bársonyszékek vannak, és található erkély meg karzat. Úgy is képzelhetjük, mintha egy európai színházban lennénk, ha  a méreteket nem számítjuk.

Október ötödike, szerda. A stockholmi Dramaten színház vendégjátéka a göteborgi Nagyszínházban. A színpadon Electra Hallman. Zöld Ibsen-korabeli ruhában, konttyal, kezében egy távirányító. A háttérben egy vetítővászon. A projektorról három férfi alakját vetítik a vászonra: Mattis Herman Nyquist, Kim Haugen és Eindride Einsvold. A három férfi egy szalonban ül, újságot olvasgat, szivarozgat. A nő kezében távirányító, a távirányítóval előre tekeri a filmet, de a férfiak ugyanott ülnek, és újságot lapozgatnak és szivarozgatnak ismét. A színésznő egy oldalkulisszához megy, és revolvereket vesz elő, négyet, ötöt, és sorra újra tölti azokat. A revolvereket azután a színpadon hagyja. Nincs is ott más, mint két nagy halom félig elégetett kézirat és az öt revolver.

Hedda Gabler! Hedda Gabler! Tesman asszony. Felváltva. De leginkább Hedda Gabler. Ahogy az apját nevezték: Gabler. A férfiak világa a vetítővászonról csurog a Heddát alakító Electrára. A kép egy szalont mutat állandóan, ahol a három férfi replikái – egymás szavába vágva – elhangoznak. Hedda Gabler ezen a virtuális valóságon kívül létezik, mert nem él. Nincs ott a szalonban, és a színpadon semmi díszlet vagy kellék nincs a félig elégetett kéziratokon és a revolvereken kívül. Monomániás, üres, igazi kapcsolatokat nem tartalmazó világ, ahol egy fiatalasszony létezik, próbál létezni. Időnként a vászon mögé megy, s akkor csak az árnyékát látjuk. De a film síkjába sehogy sem tud belekerülni.

A filmben három férfit látunk, mindhárman a nőt, mint tárgyat akarják. Ajánlatokkal jönnek, könyörögnek, vádolnak, hol emberméretűek, hol felnagyítva: csak arcok vagy csak cipők, ahogy azt Hedda látja a színpadról. A nő élete egy színjáték, a férfiak pedig csak virtuálisan vesznek részt ebben. A végletekig dekonstruált darab egy szétcincált és izolált életmódot mutat be: a Hedda Gablerekét.

A férfiak a norvég eredeti szöveg mondják fel, Hedda svédül beszél A közönség svéd. A norvég szöveg idegen. Az idegen férfiak terrorizálják Heddát és a közönséget a szövegükkel. Az előadás után hallom is egy tolókocsis asszonytól a színház folyosóján: ha tudom, hogy norvégul beszélnek, el se jövök. Panaszkodik a ruhatáros lányoknak. A hatalmi viszonyok az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltoztak Norvégia és Svédország között. Norvégia nagyon előre szaladt, a régi elnyomó pedig a fasorban sincs. Vajon valódi gazdasági veszély Norvégia Svédország számára?

Hedda a darabban mind a három férfit megpróbálja lelőni. Tehát a pisztolyok elsülnek. De, csodálatos módon – mint a filmekben – minden lövés után összeesnek, és aztán szépen felállnak, és leporolják a nadrágjukat. A filmhősök halhatatlanok. De Hedda sem hal meg a végén, csak a vászon mögé sétál, és elvegyül a fény-árnyék alakok között. A film újraindul: megint a szalon, megint a három férfi, megint újságot lapozgatnak, szivarozgatnak. Az egészet újra lehetne játszani. Mint ahogy estéről estére a Dramaten színésznője el is játssza a nők sorsát szimbolizáló filmet/darabot.

Nagyon is aktuális az Ibsen-mű. A nők emancipációja még nem fejeződött be ennyi év után sem. 1891 január 31-én mutatták be az eredetijét. Anna Petterson rendezése nemcsak leporolta a kéziratot, hanem széttépte, helyenként megégette azt. Ahogy Hedda tette Eilert kéziratával. A darabból más nők kimaradtak, a címszereplő alakját felnagyították, ő képviselte a női nemet a színpadon. Az igazi eltárgyiasított entitások a férfiak lettek. A realista öt felvonásos drámából egyetlen felvonás lett, és igen összetett szimbolikájú, már-már szürrealista vízió. Mennyire Ibsen ez a darab? A kérdésfeltevések továbbra is ibseniek, de a válaszok már modernek, egy jelentősen posztmodern átdologzásban.

Az előadás végén a tapsot a Heddát alakító Elektra fogadja. A filmen szereplő férfiak nincsenek is ott. Valahol Norvégiában ülnek, és költik a gázsijukat. A valódi sikert a nő éli meg: a tapsot, a virágcsokrot ő kapja. Egy óra tíz percet monologizált a reflektorfényben, megizzadt, berekedt, megfájdult a talpa, a háta a kemény padlózaton. Folyton koncentrált, hogy mikor kell a filmben elhangzó szövegre válaszolnia. Igazán ő dolgozott meg az előadásért. A közönség hálás. Leszámítva talán azokat, akik a norvégot kevésbé értették meg.

Személy szerint én az unalom és az érdeklődés határán lebegtem végig. Szerencsére hozott mindig valamilyen fordulatot az előadás, és nem untam magam el teljesen. Azért kicsit kétségeim támadtak, amikor megértettem, hogy díszlet, kellék, és színészek nélkül próbál Anna Petterson előadást csinálni. A címszereplő bravúros játéka, és a remekül megvágott film azonban meggyőzött, van létjogosultsága ennek az Ibsen-parafrázisnak is.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Hajókürt

Posted on 22 March 2017 by Judit

Hallgatom a hajókürt énekét. A tengerparton fekszem. Várom, hogy a tenger visszahúzódjon, és a parton megláthassam a tengeri csillagokat, tarisznyarákokat, medúzákat. Az apályra várok. Hogy felfedje a titkait a tenger. Kicsomagoljon. Nyálkás tengerifüvet hányjon, hófehér habot. Egész nap köd volt, és a ködkürtök végtelen jajgatásást hallgattam. Nem feküdtem a homokban, csak képzeltem azt: kiszáradt szájjal, kimeredt szemekkel, mint egy partra vetett hal. Körülbelül ilyen érzés az, amikor otthon unatkozik valaki. Nem foglalkoztatja már az áramlat ereje, a víz sűrűsége, kiterjedése, a hullámok szabályszerű lökése, a planktontartalom vagy a vadászó ragadozó halak fenyegető mennyisége. Csak hever a homokon, homloka a partba fúródva.

Zene szól: vagy lehet, hogy csak képzelem. Három óránként kompok kötnek ki. Hozzák magukkal az idegenszagot és a dízelszagot. A hangosbemondón tájékoztatják az utasokat, hogy hamarosan kikötnek. A döglött halak megrezzennek a homokon. Nem soká apró kezek kotorásznak a homokban a rákocskák váza meg fényes kagylók után. A legszebbek a kis sárga csigák, amiből nyakláncot lehet fűzni.

Az Északi-tenger partján a homok hideg, nedves és a homokszemcsék igen aprók. A felszín porszerű, és mindenbe beleeszi magát, amivel csak kapcsolatba kerül, legyen az meztelen talp, nadrágszár, táska, pléd. Nem lehet kirázni, kimosni, kikefélni, kidörzsölni. A finom kis szemcsék egyre beljebb hatolnak az anyagba, s ott bent maguknak helyet csinálnak, otthont, először csak alig-alig irritálva a befogadót magát. A levegő hűs, de nincs tengerszag. A kagylók kicsik, héjuk vékony, a víz állandóan mozog, de íztelen. A kavicsok aprók. A köd hideg.

 

A döglött halakat lassan szétmossa a víz. Az átlátszó medúzákat is. A gyerekek tudják, hogy a narancssárga és a vörös medúzák mérgezőek, nem szabad piszkálni azokat. Azt is meg tudják állapítani egy-egy rákocskáról, hogy azok nőstények vagy hímek. A gyerekek a tengerparton nőttek fel, ez látszik a szakértelmükön, ahogy kibeleznek egy-egy állatot pusztán pár mozdulattal. Nem bánják, ha mocskos lesz a kis kezük.

 

Zene szól: indul vissza a komp. A tengerjáró kompokon utasokat és járműveket szállítanak. A kompoknak ezt a típusát ro-ronak nevezik (roll on – roll off). Attól függően, hogy hova áll be a hajó, azt az orrát nyitják meg: az autók az egyik kikötőben felhajtanak, a másikban pedig le. Több teherautó és busz is felfér. Azok is simán legördülnek a hajómonstrumról. A Color Vikingen például kétezer utast és háromszázhetven autót tudnak szállítani.

 

Hallgatom a hajókürt énekét. Sűrű a köd egész nap. Tunya, tespedt lesz az ember, mintha egy nagy medúza belsejében lenne, és csak a nyálka meg a kocsonya venné körül. Nem mozdul. Tetszhalott. Vagy már meg is halt? Ilyen a legrosszabb unalom, amikor már senkit nem érdekel más, mint a hallgatás. Időközönként felbúg. Elnyújtottan bőg, mint valami tengeri tehén. Ez a hazám: ez a homokos föveny, ez a partra vetett nyúlós test, ez a vékony héj. Ez a köd.

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Éneklő ország

Posted on 02 March 2017 by Judit

 

Legutóbb a La-La-Landot néztem meg a moziban. Magyarul Kaliforniai álom, de a magyar cím nem igazán utal arra, hogy a film musical. Nem szerettem soha a musicalfilmeket, kivéve talán a Hairt. A Kalifornia álmot azonban tizennégy kategóriában is Oscarral jelölték, és kíváncsi lettem, hogy mi a fenét szerethet a szakma ennyire egy musicalen. Nem volt semmi elvárásom a film megnézése előtt. És ez be is jött. Amerikai álom. De mi is az amerikai álom mostanában. Mert eddig a happy endes szerelmes filmek mentek, meg hősök, akik megmentették a Földet valami katasztrófától. Hősök, hősszerelmesek, rózsaszín ragyogás, las vegasi luxus meg kaliforniai pálmafák. Rágógumitörténetek. De mi a helyzet a La-La-Landdal?

Érdekes, telt házzal megy a film a mi kis mozinkban. Akkor is telt ház volt, amikor én megnéztem. Egy gombostűt nem lehetett leejteni. Fiatalok, öregek. Sokan a régi Gene Kelly, Fred Astair emlékek felidézése miatt jöttek el. És nem panaszkodhattak. A film tele van utalásokkal, hasonló szcénákkal, mint a nagy klasszikus musicalek. Singin’ in The Rain, Grease, West Side Story, Sweet Charity, Boogie Nights, Shall We Dance – hogy csak a legismertebbeket említsem. Igazi posztmodern film. De ezzel mintha ki is fújna.

Szerelmes történet, de nincs igazi happy end. A főszereplő páros inkább a karriert választja, és nem a szerelmet. Ez az igazi amerikai válasz. Igaz, a Kaliforniai álom meglehetősen szórakoztató. Jó a zene, sok benne a jazz, nem limonádé. Mia (Emma Stone), a feltörekvő, fiatal színésznő és Sebastian (Ryan Gosling), a szépreményű jazz zongorista a Csillagok Városában, Los Angelesben keresi az álmait. A két fiatal szerelemre lobban, és vállvetve segíti egymást a kudarcokkal kikövezett úton. A sikerért keményen meg kell küzdeniük, ám eljön a nap, amikor dönteniük kell, mennyit hajlandók feláldozni az álmaikért. Damien Chazelle filmjének a végére kiderül, hogy hiába a nagy szerelem, az álmok egymástól külön-külön valósulhatnak meg.

Ülök a kis kotyeszomban Svédországban. Igaz, Sebastian legénylakása sem volt nagyobb az enyémnél. De a lényeges különbség persze az, hogy Strömstad nem Los Angeles. És Svédország sem a lehetőségek országa, mint Ámerika. Nem olyan régen láttam egy Donald Trump-os karikatúrát, ahol a La-La-Land helyett az állt, Lie-Lie-Land. Mekkora élethazugság az, hogy mindenképpen fényes karriert kell befussunk, még a szerelem feláldozása árán is. Nem volna jobb, ha az ember inkább a szívére hallgatna?

De persze a szívünkre hallgatni nagy bátorság. Ezt mintha nehezebb volna vállalni, mint egy jazz-zongorista vagy színészi karriert. Valahogy rázósabb egy kapcsolatot felvállalni. Mondom én, aki féllábbal egy kapcsolatban vagyok. De csak féllábbal. A másik egyhelyben toporog, és nem bír továbblépni.

Nem tudok napirendre térni a Kaliforniai álom felett. Azért mégsem tetszett annyira, hogy tizennégy Oscarra jelölném. Az álmok ugyanis szétfoszlanak. És nem marad meg belőlük semmi, csak egy rakás filmes utalás. Mintha ezerszer végig jártuk volna már ezt az utat, és nem tanultunk belőle semmit. Hiába a régi klasszikusokban vagy a jazz továbbélésében való hit. Kilóg a lóláb. A boldogságkeresés rossz irányba halad. A filmet ezért egy rózsaszín szappanbuborékhoz tudnám hasonlítani – ami a végére kipukkan.

Mi a boldogság? Erre már született ezerféle válasz. De tulajdonképpen nincs is igazi megnyugtató felelet erre. Ahogy a Kaliforniai álom is csak egy utópia, amiben fals volna hinni teljes mértékben. A filmes szakma szerint nagy teljesítmény, de a filozófiai kérdésfeltevés szintjén sovány, banális a válasz. A nosztalgia elringat, a szcenográfia fényes, az alakítások tisztességesek (ha hozzávesszük, hogy a színészeknek táncolni és énekelni is kellett, egész jó), de az egész kisugárzása mézesmázas és hazug. Álmodni persze szabad. De az álmok megvalósulásától óvjon meg az isten!

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Modigliani, a szörnyeteg

Posted on 03 December 2016 by Judit

 

 

Megfogadtam, hogy nyáron soha, de soha nem látogatok Magyarországra. Az a hőség elviselhetetlen. Még árnyékban is negyven fok. Nem győzök inni. Feldagad a lábam, izzadok, már majdnem megfulladok, és az időm nagy részét igyekszem légkondicionált helyeken tölteni, hogy gutaütést ne kapjak. Hiába a lenge öltözet, a napszemüveg, esetleg a kalap, a frissítő arckendő – én a nyarakat nem bírom már elviselni. Teljesen akklimatizálódtam a kellemesen enyhe, napsütéses skandináv nyarakhoz. Tengerparton lakom, ahol mindig fúj a szél, a természetes légkondicionáló. A levegő páratartalma magasabb, a hőmérséklet alacsonyabb, a fű zöld és nem sárga, és minden tekintetben elviselhetőbb a meleg, mint Közép-Európában.

Mindezek ellenére elfogadok egy szemináriumi meghívást Magyarországra szeptember közepén. Szarvashiba. Végigszenvedem a Balatont és Budapestet. Persze a társaság nagyon jó, és csodás a hangulat. De a lábaim felmondják a szolgálatot a füredi pincészethez menet, és Pesten sem jobb a helyzet. Az olvadó aszfalton pihegek, és várom a feloldozó légkondicionált helyeket.

Ezért elhatározza a barátnőm, hogy elvisz egy kiállításra a Magyar Nemzeti Galériába. Amedeo Modiglianiéra. Fiatalkorom nagy bálványa, a hosszú nyakú, mandulaszemű, tekintet nélküli arcok festőjének a kiállítására. De valami rettenetes tömeg vár minket a Várban. Kifogtuk: borfesztivált tartanak éppen az egész Várnegyedben, aminek a belső részét le is zárták. Ezért a Galériát nem lehet a szokásos útvonalon megközelíteni. Egy vékonyka folyosót kerítenek el a kiállításra látogatók számára. Bejutni az épületbe csak a hátsó bejáraton keresztül lehet. Át kell jutni az alsó rész labirintusán. Szinte megalázó módon csak hosszas bolyongás után találunk rá a megszokott széles lépcsősorra, ami a tárlathoz vezet.

Modigliani először Budapesten. Reprezentatív kiállítás. Be kell, hogy mutassa a szobrász-festő egész életpályáját néhány termen keresztül. A feladat majdnem lehetetlen. A kiállítás öt részből áll: szobrokkal és rajzokkal kezdődik, majd dokumentumfilmek során át a nagy portrékhoz és aktokhoz vezet. A tárlók párhuzamosan mutatják be Modigliani és kortársai (Constantin Brâncuși, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz, Henri Laurens) műveit, láttunk küklád női fejet, afrikai maszkot és egyiptomi fejeket. A legmegragadóbb egy kis, talán tíz centiméteres antik görög arc (a küklád fej), amit a szobrász halálfinomra lecsiszolt, a szem és a száj jelzésszerű, nem is látszik, csak odaképzeljük, az orr, az egyetlen arc síkjából kiemelkedő rész, pedig az idők során megsérült. A sima, absztrakt arc maszkszerű, egyszerű, ám mégis több érzelmet fejez ki, mint első látásra gondolnánk. Akárcsak Modigliani kerek, nyúlánk szobrai, vagy később a festményei. Ugyanis az olasz-zsidó származású Amedeo Modigliani szobrásznak indult, úgy került a Montmartre-ra. De hamarosan – részben tüdőbaja miatt – felhagy a szobrászkodással, és az idejét a festészetnek szenteli.

Főleg portrékat fest. Az emberi arcot tanulmányozza. Monomániásan festi meg kortársai, ismerősei arcképét. A legtöbb képen azonban a látványtól elvonatkoztatottan, absztrakt módon formálódnak meg ezek az arcok. A szemek helyén minduntalan üres foltot látunk. A tekintetek is absztrahálódnak. A lélek tükrét nem lehet megragadni. A látás, a vizuális művészet szerve, sérül. Felfoghatatlan mélységbe zuhan a befogadó. A befogadás mibenléte kérdőjeleződik meg. Modigliani paranoiás módon festi állandóan jelzésszerűvé a szemeket. A maszkhoz hasonló arc azonban mégis több érzelmet fejez ki, mint első látásra gondolnánk. Mi mindannyian maszkokat viselünk, minden alkalomra másikat. Lefejteni ezeket a maszkokat nagyon nehéz. Ahogy a kiállításnak is nehezen sikerül megmutatni, ki is ez az Amedeo Modigliani igazán. Egy finomlelkű montmartre-i művész, vagy egy alkoholista, beteg, drogfüggő szörnyeteg?

A kiállítás legerősebb hatású terme a legutolsó. Oda az után jutunk, hogy megnézünk egy dokumentumfilmet a festő lányáról. A lány az apa démonjairól mesél. És az anyjáról. Igen, Jeanne Hébuterne-ről akartam írni. Tizenkilenc, amikor megismerkedik a festővel. Delejes és intenzív a tekintete. Alakja számtalan képen feltűnik: portrékon, aktokon. Egy gyermekük születik, egy lány. A második gyerekkel éppen terhes Jeanne, amikor Modigliani meghal. A halálhír hallatán több emelet magasról leugrik, és meghal ő is, és a második, még meg nem született gyermekük is. Számomra, és bizonyára sokan mások számára is, érthetetlen, hogyan tud öngyilkos lenni egy előrehaladottan terhes nő. Milyen az a szerelem, ami a halálba taszítja a fiatalasszonyt?

Az utolsó terembe már zokogva érkezem. Az élmény olyan intenzív, hogy csak egyszer tudom megnézni az ott található képeket. Kirohanok a kiállításról, és az előtérben zokogok tovább. Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy kísérteteket láttam: Jeanne és Amedeo kísértettek. A barátnőm semmit nem ért az egészből, de tapintatosan magamra hagy az érzelmeimmel. Hosszabb időre van szükségem, hogy fel tudjam dolgozni a látottakat. Annyira mély hatással van rám az élmény, hogy nem merek visszamenni a kiállítóterembe. Találkozásom Modiglianival, a szörnyeteggel még napokig kísért. Nem tudom kivonni magam a hatása alól. A kiállítás szervezői mégis elérték, amit akartak. Megismertem egy nagyhatású, rendkívül egyedi festészetet. A maszkok mögötti embert.

 

(Megjelent a Pannon Tükör Online-on)

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Szurokföldje

Posted on 28 November 2016 by Judit

Sara Lidman svéd írónő, 1923-ban született, tehát a mai feministák nagyanyja. Hasonló súlya van az életművének, mint hazai nőirodalmunkban mondjuk Polcz Alaine könyveinek. Közel húsz könyvet írt, az első, a Kátrányégető 1953-ban jelent meg. Magyarra kevés művét fordították le. Debütregényét, a Kátrányégetőt Carolina Frändes rendezte meg idén a stockholmi Riksteater számára. A dramaturg Carl Åkerlund.

Tjärdalen. Hogyan is fordíthatnánk le a szimbolikus címet? A tjära szurkot, kátrányt jelent, a dalen pedig völgyet. Maga a szóösszetétel a kátrány kivonására használt építményt jelöl. De magyar nyelvterületen hol csinálnak fakátrányt? Hol van annyi fenyő?  A faszén égetésének mellékterméke a kátrány. Léteznek kátránygyűjtő boksák. De kifejezetten kátrány égetésére készült építmények nem jellemzőek Magyarországon. Szét lehet nézni a szépirodalomban, Gorkij fekete vért köpő kátrányégető embere, akinek már alig volt szeme – bukkan fel. Vagy egy litván népmese egy legényről, aki kátrányégetőnek szegődött.

A címbeli szurokégetőt a Róka becenevű illető lerombolja, és maga is megsérül közben. A kis falu, ahol a regény játszódik, egészen északon, Norrbottenben található. A kis közösség minden tagja egymásra van utalva. Állattartásból, szerény mezőgazdaságból és a kátrányégetőből élnek. Nagy a szegénység. A hagyományos lutheri vallás mellé a szabadegyház is beférkőzik. A regény egyik meghatározó szereplője az Ördög maga. A regényben rémálmok, jelenések jelzik a jelenlétét.  Nem egyedül Róka beteg ebben a faluban. Nils epilepsziás lesz. De míg a kis Nilset az egyház, a vallás meggyógyítja, Róka belehal a sérüléseibe. A mű Petrus erkölcsi válságkezelését részletezi a legjobban: Petrus sem a pénzt, sem a ráeső felelősséget nem tudja rendesen kezelni.

A darabban minden szerepet nők játszanak, hét színésznő. A narrátor hol Petrus, hol maga a szerző, Sara Lidman. A kettős vagy hármas szereposztás meglehetősen zavarossá teszi az előadást. A díszlet egyszerű, a jelmezek puritánok, maiak. A dalokat egy kis, színpadon ücsörgő együttes adja elő. A számok nem nagy számok. Inkább egy revüt juttatnak az ember eszébe, mint egy dalszínházat. Persze a színészek egész jól énekelnek, némelyik még hangszeren is játszik. Az előadás azonban mégis kissé falsra sikeredik.

Az egész olyan, mintha Brecht támadt volna fel. A brechti színház elemeit azonban egy 53-as nagyregényre húzták rá, és igen didaktikusan a mai világra vetítették. A fő téma a férfiak szerepe a társadalomban és a kollektív bűn lett, ugyan mindkettő szerepel az eredeti regényben, de a történetbe finoman beleadagolva. Itt a reflektorfénybe a haldokló Róka kerül, és a mai világban fölöslegesen szenvedők milliói. A replikák túl harsányak lesznek, a világítás eltorzítja az alakokat, a zene elbagatellizálja a tragédiát, a didaktikusság pedig elnyomja a nüanszokat.

Nem olyan jól sikerült regényadaptációt láthattunk tehát a stockholmi Riksteater göteborgi vendégszereplésében egy novemberi napon. A hó aznap este esett le Göteborgban. A színházból kijőve keserű kátrányízt érzek a számban. Minden szuroksötét. Norrbotten hangulata rátapadt a bőrre. Az emberek érzéketlennek tűnnek. Svédország Szurokföldje.

 

Print Friendly, PDF & Email
Share

Comments (0)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................