Categorized | Editorial, Jávorszarvaslesen

Balatoni nyár

Posted on 30 September 2016 by Judit

danieljudit

 

Ősz volt már, de harmincfokos. A strandon még elvétve fürdőzők. A magyarok szerint a hétvégén lehűlt a víz, de ez minket nem tántorít el attól az elhatározástól, hogy munka után lemenjünk este a balatonfüredi strandra, s nekivetkőzvén belemártózzunk a hűvösecske, de még kellemes vízbe. Hárman pancsoltunk csak. A parton hitetlenkedő magyarok álltak: Ezek a külföldiek! Beszélhettük volna svédül is, pedig magyarul nyomtuk. Bementünk a 120 centit jelző póznákig. Itt-ott egy hal vetette fel magát, pár vadkacsa húzott el érintve a víz felszínét, és igen, telihold volt. Tihany és a hold fénylett a leginkább. Mindkettő ezüstösen. Már-már giccsesen. A langyos vízben lellazultunk, és hallgattuk a Tagore-sétányról odahallatszó „Napfény járja át a szívem újra, csak egy szál bikinit hoztam el az útra…” refrénű dalt.

Szeptember hét, Budapest. Már két napot töltöttem a székesfővárosban mindenféle rokonlátogatással, baráti találkozókkal. Most a Ferenc körút 44. előtt állok, és várok egy Volkswagen minibuszt, ami a reptérről jön egy rakás műfordítóval, és a Ferenc körúton csak azért áll meg – befordulván az Üllői útról -, hogy engem felvegyen. Mint egy kémfilmben. A megbeszélt idő előtt tíz perccel ott állok – inkognitóban, egy nagy fekete kofferral. Elég kétes környék, túl közel van a Rákóczi-tér. A kereszteződésben egy magas hírdetőtábla forog körben: szexshoppok a környéken. Megpróbálok szürke maradni, de lerí rólam, hogy turista vagyok. Turista a saját hazámban. A kisbusz a megbeszélt időben befordul az Üllőiről a körútra. Pont egy buszmegálló van ott. Szépen leparkol, és a sofőr készségesen behúzza a kofferom a csomagtartóba. Üdvözlöm Fatimát, Eva-Teát, Pétert és Danielt. Ágnes egy későbbi járattal jön majd Koppenhágából. Meleg a délután, és nincs belapcsolva a légkondi. Az ablakokat húzzuk le inkább. De mindannyian izzadunk, kivéve a sofőrt, ő magyar. Irány Balatonfüred.

A Svéd Akadémia támogatásával vagyunk a balatonfüredi Fordítóházban, a régi Lipták-villában. A ház a főút mellett van, viszonylag közel hozzá minden, bár Füred központja tuladonképpen nem a főút mentén található. Nekünk a part és a bolt a legfontosabb. Miután túlesünk egy kissé bonyolult adminisztráción, és sikerül kiosztani a szobákat, körbenézünk a házban. Mindent meghagytak úgy, ahogy még Lipták Gábor látta. A ház egy élő múzeum. Belakjuk a mindenennel felszerelt szobákat. Majd úgy döntünk, hogy bevásárolunk, feltöltjük a hűtőket. Az első este még elméletileg nem dolgozunk, de gyakrolatilag elkezdjük saját magunk és a fordított szövegek bemutatásást. Az elkövetkezendő három napban csak mások szövegeiben fogunk élni vagy belehalni. Ezek a szövegek elég vegyesek, próza, versek, jól megírtak, gyengébbek. A fordítószemináriumot Daniel Gustafsson vezeti, és összesen hatan vagyunk, mindannyian Svédországból. A feladat az, hogy minél több szöveget átültessünk magyarról svédre, hogy inspirációt kapjunk egymástól, és kialakítsunk egy munkacsoportot, amire az elkövezkezendőkben is számíthatunk. Hat, egymásnak idegen ember a magyaros ételek és a jó borok hatására elkezd barátkozni. Igen, a skandinávok is tudnak barátkozni, még egymással is, bármennyire is furcsának hangzik! Másnap már nem kell bemutatkozással tölteni az időt, nagyjából ismerjük egymást. A szövegek részletes elemzése közben azonban egyre jobban felszínre kerülnek az illető műfordító rejtett képességei, személyiségjegyei. A fordítás a festészethez hasonlítható a fényképészettel szemben. A szó szerinti, nyersfordítás után valami hozzáragad a fordító személyiségéből is a fordítandó szöveghez. Ennek izgalmait tapasztaljuk meg három intenzív munkával eltöltött napon.

Fatima Kassius, Eva-Tea Lundberg, Tóth Péter, Ágnes Borg, Daniel Gustafsson és én, Szeles Judit a szemináriumra lefordított anyagon megyünk keresztül, majd az én Ilyen svéd című kötetem kerül elő. Nekem fölöttébb hízelgő saját szöveggel foglalkozni. A huszonnyolc versből magam négyet fordítottam le, de inkább csak nyersfordításba, míg a többiek a helyszínen választanak a kötetből. További négy-öt vers alakul át magyarról svédre. A szorgalmas műfordítók sorra keresnek meg, egyeztetnek velem egy-egy szón hosszasan elvitatkozva. A hangulat remek, sok kávé fogy, és azt is felfedezzük, hogy a házat körülvevő gyönyörű fák között egy termő fügefa is van. Három tállal szüretelünk. A munkatempó elég megfeszített, de senki sem érzi terhesnek a munkát, mindenki rendkívül lelkes, és tettrekész. Ezek mind nyelvbuzik. Hárman Magyarországon születtünk, anyanyelvünk a magyar, de svédül is rendesen megtanultunk. Hárman azonban született svédek, ők az életük során különböző indíttatásból tanultak meg magyarul. Rokonok, szerelmek révén kerültek kapcsolatba az egyáltalán nem könnyű nyelvvel, amit aztán mesteri fokon elsajátítottak. Svédország legjobb fiatal műfordítóival dolgozom együtt. Ez kitüntetés.

Mint ahogy az is az, hogy az idilli Balatonfüreden és pompás villában lakhatunk. A házhoz elég nagy könyvtár tartozik, sok a svéd szótár és kézikönyv, aminek rendkívül örülünk. Van wi-fi, nyomtató, minden szobához saját íróasztal számítógéppel, saját fürdőszoba. A konyha és az étkező közös, van tévé, amit egyáltalán nem használunk, vannak saját kiadású folyóiratok. Igazi paradicsom egy műfordítónak. A házban velünk együtt dolgozik két fiatal katalán fordító is, éppen egy katalán-magyar szótáron.

Milyen egy megveszekedett hungarologus? Az első, amit a boltban megvesz, az a téliszalámi, vagy a tepertő, pár üveg sör, néhány túrórudi; a zöldségesnél mindjárt csípős paprikát vásárol. Az étteremben persze az első a balatoni fogas meg a halászlé, lehetőleg egy rakás csípőssel. Törkölypálinkát iszik hozzá, és végigkóstolja a föredi borokat. Sőt, skandináv lévén, képes órákat gyalogolni a legjobb pincészetig, ahol aztán dínom-dánom, ihaj-csuhaj és tejjel-mézzel folyó kánaán. Rozéra sült kacsamell, grillezett kecskesajt, fogasfilé, tejes és csokoládés desszert, és bor, bor, bor. A strandon nem lehet kihagyni a lángost, a hekket, a koviubit. A műfordító felfedezi a költőiséget a „Csirke-csülök csárda” elnevezésben. Megkóstolja a velőspirítóst és a hurka-kolbászt. És természetesen ellátogat, ha lehet többször is, a Bergmann-cukrászdába, ahol nemcsak a fagylalt jó, de finomabbnál finomabb sütemények is vannak.

Persze arról most ne szóljon a fáma, hogy érkezésünk napján Orbán Viktor látogatást tett a balatonfüredi polgármesternél. Véletlen egybeesés. A fordítószeminárium politikamentes, amennnyire csak lehet – a fennálló körülmények ellenére. Hiszen csak öt napig vagyunk Magyaroszágon. Utána szépen hazahúzunk a mi kis kényelmes svéd demokráciánkba. Olyan ez, mint nagyszülőnek lenni: pár napig nálunk van az imádott picur, de utána – szerencsére – visszakerül a szüleihez. Mi csak élvezzük a vele eltöltött pillanatokat, nem jut ki a betegségből, az oviba szoktatásból, a nyavalygásokból, a ruhavásárlásokból. Mi csak élvezkedünk és büszkélkedünk, hogy ni, nekünk ilyen is van! Ni, nekünk műfordítónknak ilyenünk is van: forrásnyelv, forráskultúra. Időnként elmosolyodunk, drága kisunoka, már megint mit csináltál! De alapvetően jól érezzük magunkat.

Print Friendly

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................