Archive | January, 2016

Január

Posted on 16 January 2016 by Judit

Nehéz havazás. Nekiveselkedik a tél, hogy befagyassza a szánkat. Hogy ne tudjunk szabadon beszélni mindenről, ami a szívünket nyomja. Aztán már csak pilikél a hó, a nehezét már lerakta. De mi csak nem tudunk könnyíteni a lelkünkön. Meg kell várni az olvadást.

A fagy azonban jó, összeköti az embereket. Elő lehet venni a hómotorbiciklit, a kutyaszánt, és a nyáron úttalan utaknak számító területeken is át lehet egyenesen vágni. Vegyük például azt, hogy az exem megint megnősül. Nem tudok róla, mert nekem persze nem mondták el, de itt van a szánkó, és eljön az egyik közös ismerősünk hozzám, és iszik egy feketekávét nálam, és akkor megmondja, hogy mi a nagy helyzet. A kávét kiöntöm neki a csészébe, de ő ragaszkodik hozzá, hogy a csészealjból szürcsölje a nyelvére helyezett kockacukorra. Mint az oroszok. Az ismerősöm régimódi. Tulajdonképpen ő az egyetlen, aki még kockacukorral issza a kávét. Azt mondja, ez a hagyomány, ezt tanulta a nagyapjától, aki még szánhúzó kutyákat tenyésztett északon.

Ezzel le is van zárva a beszélgetés. Az ismerősöm elmegy. Én pedig itt maradok egy információfoszlánnyal: az exem megint megnősül. Nem ismerem azt, akit elvesz, nem idevalósi. Déli. Ott nem tenyésztenek szánhúzó kutyákat, és nem szürcsölik oroszosan a kávét. Nem közlekednek hómotorbiciklivel, mert nincs hó. A télen még fagy sem volt. És nyugaton sem. Ott a Golf-áramlat melegíti a partokat. Fagy tulajdonképpen csak itt és a keleti parton van. Összeköttetés is csak nálunk. Pedig egy-egy szomszéd között a távolság akár száz kilométer is lehet. Még a kutyák ugatását sem hallani.

Összeírom, hogy mit kell venni, pár kiló cukrot, lisztet, szárazélesztőt, babkonzervet, füstölt húst, szalonnát, sót, talán pár káposztát, krumplit, lekvárt, vécépapírt, kávét, mindenek előtt kávét, hátha jönnek még hírek délről, hátha jön valaki még egy kis foszlánnyal, hogy legyen min mérgelődnöm ebben a megveszekedett hidegben.

Amit a hó takar: a befagyott folyó. Ami a vastag jégréteg alatt van, a láthatatlan élet: lassan, lassan, nagyon lassan úszó lények.

A fagy az életet jelenti. Ha befagynak a vizek, be lehet fogni a szánhúzó kutyákat, és útra lehet kelni, elindulni a legközelebbi településre, ahonnan élelmiszert és lőszert lehet beszerezni. Egész koranyáron nyáron és koraősszel elszigelnek a vizek – a tenger, a folyó, a tavak, tóságok. Ha nem jönne fagy, éhen halnánk.

Ha a jég megolvad, az utak járhatatlanná válnak. A kásás jég alatt végtelen feketeség terül el, ami elnyeli a hangot.

Már csak pilikél a hó. Errefelé ritka és becses vendég a hír. A foszlányokból lehet összekombinálni a pletykát. Szóval az még csak pletyka tán, hogy az exem újra megnősül. De a vendégem megesküdött rá, hogy látta a karikagyűrűt a kezükön. És azt is hallotta, hogy az új asszony anyósomnak szólítja az én volt anyósomat. Érdekes, ahogy cserélődnek a szerepek. Ahogy jönnek-mennek az évszakok. Hamarosan a nap is feljön. De a nagyszabású fagy megmarad itt, északon. Szerencsére. Még pár hónapig.

Comments (0)

Jan fekete klubja

Posted on 11 January 2016 by Judit

Ennél csak hidegebb lesz ezután. Finom fagy vonja be majd az üres üvegeket,dér borítja be a facsontvázakat. És a Jan nagy sárga házához vezető járdán nyálkás hártya keletkezik falevélből, sárből, jégből. Ma este szabad még a csók, holnaptól fagyokra kell számítani.

Jant még abból az időkből ismerem, amikor kultúrfőnök volt az önkormányzatnál. Szabadidejében fotográfus. Főleg fiatal lányokat szeret fényképezni, lehetőleg meztelen. Az ő uralkodása alatt ismerte meg kisvárosunk a nagyszerű és meztelen kínai festőnőket, a göteborgi naturalista fotóművészcsajokat, a francia pezsgőt és a környék összes zsenge prostituáltját. A fényképezőgép lencséjére ragadt csitriket kiállította, és ünnepélyesen megnyitotta a saját kiállítását.

Most még az utolsó októberi éjszaka, Jan szalonjában számtalan vendég. Sült szalonka, finom mandulalikőr,málnás créme brulée a menün. Kacagógerleleves, sós perec  és finom jazzbevonat. Az első „fekete klub”, ahogy Jan elnevezte az ide összecsődült embereket. Fekete, mert talán valami tiltott mezteleséget árult, fekete, mert különleges, átlagtól eltérő volt, fekete, mert számítani lehetett arra, hogy az erkélyről kilőtt rakétákra és petárdákra felfigyel a tűzoltóság, fekete, mert a kultúra nem lehet fehér vagy átlátszó, csak törvénytelen, szerencsétlen, fekete.

Egy szőke nő ócska verseket olvas fel. Tenyerek kacagnak, csapkodnak, elrepülnek. Egy másik nő, kövérebb, és vörös, valamivel jobbakat olvas. Egy harmadik – még az előzőnél is kövérebb – egész jó verset olvas. A hangja kicsit monoton, és mintha a számik lemészárlásáról és kényszersterilizásáról beszélne.  Sokan kimennek az erkélyre rágyújtani. A vers kulminációjában véletlen elsül egy petárda. Ismét csak tapsolnak. Langyos zenefoszlányok kanyarognak a szalon minden sarkában. Bluegrass. Jazz elemekkel.

A szalon melletti szobában egy kivetítőről pucér alakok bukkannak fel: némelyik friss, véres hallal, aszpikkal, vagy valamilyen festékkel bevonva. Ma este szabad még a csók, holnaptól fagyokra kell számítani. Ma még utolsó októberi éjszaka, de holnaptól olyan november következik, hogy a nyelvünk a vasra fagy.

A konyhában a tökleves friss és meleg. Jár hozzá a tökmagos házi kenyér. Többféle jó lé: sörök, borok. Húsz korona egy pohárral. A festő, a zenész meg a hangkovács egymást licitelik túl. Erősebb is előkerül. Mindegy, hogy miről beszélnek, megérteni aligha lehet. Az ital beszél helyettük. Képeket látnak a kivetítőről: nagyszerű és meztelen kínai festőnők, göteborgi naturalista csajok, zsenge prostik flangálnak le s fel, falról falra.

Jan kezében egy géppel próbálja az arcokra fagyasztani a mosolyt. Úgy ugrál a vendéket között, mint egy paprikajancsi. Én pezsgőt tartok a kezemben, s majdnem kibillen, amikor hopp, elpattan mellettem a főnök. Megrázkódik. És újabb áldozatot keres. Hiszen még nincs itt a nagy fagy, le kell dobni a ruhát.

Póker! Vetkőzős. Sült csirkék rebbennek a disznólábak közé. Minden körben veszít valaki, és annak egy ruhadarabot le kell vennie. Tapsvihar minden ruhadarab leröppenése után. Időnként eldurran egy-egy petárda is vagy pezsgősdugó csak úgy, a rend kedvéért. Ma még kacaj és október, de holnaptól meztelen az igazság, és itt a tél. Reggelre üres üveget von be a fagy, és dér borítja a facsontvázakat.

A maga rendje-módja szerint beköszönt a fagyos évszak, nem hazudtak az előrejelzők. A halloweeni forgatagnak vége, a vendégek hazamennek, kiürül a nagy sárga ház. Jan egyedül takarít. Van, aki ott hagyott pár fölösleges ruhadarabot, ékszert, kacajt, tapsot, röffenést. Van, aki mindent szépen, katonás rendbe állított, hogy Jannak könnyebb legyen a takarítás. Én lakom a legközelebb. Pár száz méter egy kaptatón, majd balra egy kanyar, és már otthon is vagyok. Gyújtok egy gyertyát. Halottak napja van. Másnap. Egy fokkal alábbhagyott az ünneplési kedv. Össze kell szedjem felmorzsolódott önmagam.

 

(Elhangzott a Vajdasági Rádió Libegő c.műsorában)

Comments (0)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................