Szabadúszó újságíróként az embernek rengeteg szabadideje van. Ő döntheti el például, hogy a nap melyik szakában eszik, iszik, mosogat, jár boltba, nyelviskolába és uszodába. Ő döntheti el, hogy mindezt mikor teszi: írás előtt, után vagy közben. Emellett persze olvas sokat, de ezt is össze lehet vonni például az olyan mellékes cselekvésekkel, mint az étkezés vagy a fürdés, és van úgy, hogy a napja legnagyobb érdeme, ha kihúz egy sort a szövegéből. – Ughy Szabina írása
Épp ezért roppant hálás voltam egy barátomnak, aki azzal a kéréssel fordult hozzám, hogyha nem derogál, akkor hetente két napot segítsek neki a mézes standjuknál a karácsonyi vásár idején. Őszintén szólva rég tettek már velem ilyen jót. Üdítő élmény kikerülni a könyvek és a számítógép világából, és végre emberek között lenni, forraltborozgató, ráérősen sétálgató, ünnepváró embereket nézegetni, olaszokkal alkudozni, a szomszéd árusokhoz át-átszaladni, megbeszélni, hogyan alakul a napi forgalom. A kedvenceim persze mégiscsak a vevők, akiket nagyjából hat típusba csoportosíthatunk.
Először is van a kamu-vásárló, aki ráérősen és nagy szakértelemmel vizsgálja a mézeket. Utánakérdez, hogy milyen eljárással készül a propolisz, mitől sűrű és fehér a repceméz, mi a különbség a tavaszi és a nyári szüretelésű virágpor között, van-e félkilós kiszerelés a diákcsemegés mézből, és vállalunk-e díszcsomagolást. Amikor pedig a lihegő eladó előhúzkodja a félkilós kiszerelést is a diákcsemegés mézből, miközben telefonon azzal zaklatja a főnököt, hogy magyarázza már el a propolisz hálós szedésének metódusát, akkor ez a vevő még megfogdos pár üveg mézet, fény felé tartja, megkóstolja újra a gyümölcsmézet, hümmög párat és megköszöni szépen a segítségünket.
Van az álom-vásárló. Ő tudja, hogy miből, mekkora kiszerelésünk van, még nálam is jobban tudja, hogy mi mindenre jó a propolisz, és mivel a legjobb fogyasztani. Kérdéseimmel bátran fordulhatok hozzá, egészen abban a három percben, amíg megtisztel társaságával. Végül pont annyival fizet, amennyi az ár, vagy ha nem, akkor ad aprót, hogy csak egy ezrest kelljen visszaadni. Természetesen arra is van ideje, hogy kellemes ünnepeket kívánjon, és felhívja a figyelmem arra, hogy a pultról kifogyott a negyvenöt grammos medvehagymás méz.
Van a japán turista, aki nem beszél angolul, és amikor kézzel-lábbal megértetem vele, hogy ez bizony méz, sőt még az is, amiben a mogyoró és az áfonya van, akkor mosolyog, és jó esetben előkapja a fényképezőgépét, és pár kattintás után távozik. Ha pechünk van, akkor továbbra is csak néz, és mosolyog, én egy kétségbeesett próbát teszek, hogy elmagyarázzam, hogy ez a hársméz, idegnyugtató hatású, ez a selyemfű, az év méze volt. A japán turista ekkor még mindig csak mosolyog, és bólogat, aztán én is csak mosolygok, és bólogatok, és így mosolygunk, és bólogatunk együtt még egy darabig.
A negyedik típusba a „Csak legyünk már túl rajta!”- vásárlók tartoznak. Ők azok, akiknek a szeme fölött ott lebeg a céges ajándékozás vészterhes időpontja, vagy feleségük lepittyedő ajkának emléke tavaly karácsony óta. Megtépázott lelkű emberekről van tehát szó, különösen nagy figyelmet igényelnek. Látszik rajtuk, hogy már végigjárták az összes üzletet, standot, kirakodót, de egyre kevésbé sejtik, minek is örülne a másik. Ők általában a legkülönlegesebb és legdrágább mézeket veszik, és biztos, ami biztos, még díszcsomagolást is kérnek. Szinte hallani, mint válik távolodó lépésük egyre puhábbá és lebegőbbé a maguk mögött hagyott tehertől megszabadulva.
Az ötödik a spontán vásárló, aki jön, lát, győz. Mosolyogva forgatja az üvegeket, rácsodálkozik a színükre, az állagukra, a bennük lévő magvakra, az üveg formájára, aztán vesz egy üveg akácot. Volt szerencsém, máskor is!
És végül a lefitymáló vevő. Ő ismer mindent, tudja jól, nem kell mondani, kösz nem, nem érdekli. Akkor minek jön oda? – nem kérdezem, mosolygok, mindjárt lejár úgyis a műszakom, mehetek haza a melegbe recenziót írni. Ja, és hogy nincs habméz, meg kaktuszméz sem?! Hát akkor minek vagyunk itt kérem, és egyáltalán, minek élni?! Bocsánat, én sem tudom, elnézést
És hogy milyen az eddig forgalom? Gyenge. Nem csak azért, mert az embereknek nincs pénzük, hanem amiatt is, mert az elvileg hagyományőrző vásárba be-becsúsztak az olyan standok, ahol az áruk többségének alján ott van a Made in China felirat. Nem tudom, hogy a kedves olvasók mit ajándékoznak idén a szeretteiknek, és talán közhelynek tűnik, de higgyék el volt időm belátni e közhely igazát, miközben a mellettem lévő stand hahotázó és villogó mikulása azt kiabálta, hogy Merry Christmas, szóval ha lehet, akkor olyat ajándékozzanak, amihez ember keze ért, a legjobb, ha a sajátunk.
