Archive | September, 2012

Tags: , ,

Szél Róza, a fürdőskurva

Posted on 27 September 2012 by Judit

Emlékszem arra a jelenetre a Zokogó majomban – gondolta Szél Róza -, amikor Böske, ha jól emlékszem

Szél Róza kezébe vette a nagy darab szappant, és elkezdte a karját szappanozni. Aztán felemelte az egyik lábát, hogy azt szappanozza be, utána meg a másikat, és így csutakolta tovább az egész testét – meglehet, háromszor, négyszer is, amíg a szappan egészen kicsi nem lett.

Már nem szoktam jól emlékezni…

És bele-belemerítette az egész testét a gőzölgő vízbe.

De apám sose szerette, ha hangoskodtunk. Ha mi, gyerekek, mondjuk, felröhögtünk vagy sikítoztunk, azt mondta,
hogy csak a fürdőskurvák sikítoznak. Fogalmam sem volt, hogy az mi, de mivel szerettem sikoltozni meg kergetőzni, elhatároztam, hogy ha nagy leszek, fürdőskurva leszek…

Egy pillanatra megállt a keze a szappannal való játékban.

Azt sejtettem, hogy nem lehet valami jó fürdőskurvának lenni.

Böske, valahányszor Kolozsvárra érkezett, fiákeren a gőzfürdőbe hajtatott.

“Jegyet váltott, a kiskutyát bevitte a pénztárba, s miután levetkőzve, meztelen hajladozással beállította fürdővizét, cigarettára gyújtott, és hanyatt fekve fújta a füstöt: teste szinte lebegett a kádban, örült, hogy legalább két hétig ismét egyedül lesz, azt tehet, amit akar, s nem kéri számon senki; a Szent Anna-tóhoz két és fél hónap alatt egyszer sem tudott fölmenni, a fenyvesek pedig nem keltették benne azt a hatást, melyet az erdőktől várt: untatóan egyformáknak találta a fákat, amelyek leborított, zöld tasakokként sorakoztak egymás mellett, gyantaszagot árasztva, s néha arra gondolt, ha festő volna, sose érdekelné ez a táj…”

Úgy látszik, ez a jelenet annyira meghatározta Szél Róza életét, hogy másképp már nem is tudott fürödni, csak ahogy azt Böske tette a kolozsvári gőzfürdőben. A lelkiismeret furdalása azonban sosem oszlott el, még az után sem, hogy az apja meghalt.

Mária Terézia korában úgynevezett vizes bordélyok léteztek – innét a „fürdős kurva” elnevezés.  Bővebben: Kolozsvár – közelről

Comments (0)

ISOGAISA 2012

Posted on 25 September 2012 by Judit

Számi fesztivál és sámántalálkozó

Augusztus vége egy hosszan a szárazföldbe benyúló fjord mélyén egy kis faluban az északi sarkkörön túl, ahol már a kurta farkú kismalac sem túr… Norvégia, Lavangen, plusz tíz fok. Egy nyolcszögletű sátor körül számi népviseletbe öltözött fiatalok, öregek, sámándobokat magukkal cipelő érdekes emberek. Isogaisa nemzetközi sámántalálkozó és számi fesztivál.

Előkészületek:

Az időjárásjelentésben a napi átlaghőmérséklet 10-15 fok, éjszaka fagy is lehet, eső, borult idő, ezért a legfontosabb a két váltás meleg, vízálló ruhanemű, a kényelmes és strapabíró bakancs, alpinista hálózsák, extra gyapjútakaró. Ahogy Amundsen  írta a Déli sarkköri naplójában, a legénység ruházatára nagy gondot kell fordítani. Ő nem is engedte meg, hogy az expedíció résztvevői maguk szerezzék be a ruhákat, hanem egy horteni szabóval csináltatta meg azokat.

Fontos még, hogy a hátizsákban legyen tűzgyújtáshoz gyufa/kovakő és tapló, valamint nyírfakéreg, a szúnyogok ellen a Heyerdahlnál már jól bevált dzsungelolaj ajánlott, kés, zseblámpa, rozskenyér, füstölt szalonna, és az autóstoppoláshoz nélkülözhetetlen törülköző.

Az út:

Két úton lehet a legkönnyebben megközelíteni a fesztivál helyszínét: hajóval (Hurtigruten), mint ahogy azt Herman Ottó is tette, vagy vonattal Svédországból. De a leggyorsabb mégis csak a sas – a sámánok is ezt választják, ha valami sürgős dolguk akad. Azért is jó a SAS-sal (vagy a Norwegian Airlines-szal) utazni, mert az ember így megússza a Hurtigruten hagyományos beavatási szertartását, minek során a sarkkört először átlépőket egy vödör jeges vizzel locsolják le. Ahhoz képest, hogy eredetileg a sarkiszűz matrózokat bedobták a jeges vízbe, ez a szertartási már igen jelképes, és jó tudni, hogy a repülőgépeken egyáltalán nem is törődnek vele. Át is lehet szunyókálni a történelmi pillanatot. Ahogy én is majdnem…De szerecsére felébredtem, mégpedig arra,hogy megkezdtük a süllyedést – lassan és méltóságteljesen körözve először Lofoten fölött, majd egyre beljebb és északabbra, s végül egy éles kanyarral berepültünk Norvégia legnagyobb katonai támaszpontjának repterére, Bardufossba.

Bardufoss és Lavangen-Fjellkysten között legalább egy óra volt az út. Mindazt, amit eddig felülről láttunk, beszippantott magába, s ott utaztunk az ezer, ezerötszáz méter magas, gleccserfödte hegyek lábánál. A tér egészen kitágult, az idő pedig eltűnt. Nem is kerestem tovább.

Időről csak egy hegyszoros előtt esett szó. Arról az időkről beszélt a helybeli sofőrünk, amikor a számikra hajtóvadászatot rendeltek el, és az egyetlen lehetőség az maradt a környékbelieknek, hogy a völgyben rejtőzzenek el. A szoros nagyon szűk, és meredek, mindkét oldalon kőomlással fenyegető kőfolyam. A levegő teli fájdalommal és félelemmel. Igazán jó az Isogaisa hegy másik oldalán egy nyitottabb tájra érkezni. A távolban a a Lavangen-fjord mélyzöld tengervíze csillant meg.

A fesztivál:

Az Isogaisa első napját az öregek tanácskozása előzte meg, ahol az előző év óta eltelt időszak eseményeit, tapasztalatait osztották meg egymással, és kijelölték a fesztivál céljait. A térség, és általában a sarkköri régiók legfontosabb kérdése a föld – konkrét és átvitt értelemben is. A norvégiai és svédországi számik a norvégokkal, a svédekkel és egymás között sem tudnak a földtulajdonláson megegyezni. Ez konkrét. Az is meglehetősen konkrét, hogy a sarkköri természeti változások (jégolvadás, klímaváltozás)  nemcsak a helyieket érinti, hanem mindanyiunkat, az egész Földet. A feladatok megoldásához olyan hozzááállást kell tanúsítani az öregek tanácsa szerint, ami a földhöz spirituális értelemben köt minket: meg kell találni a gyökereinket, a gyökerek pedig, jól tudjuk, a földben vannak.

MÁDDU – számi, ’gyökér’, ’eredet’. A medve, a szent medve, az ősanya, ami a dobon délen, lent, mélyen található. Téli álmot alszik a barlangjában vagy egy hóodúban az egész sötét időszakban, és csak akkor jön fel, amikor az éjféli nap lenyugszik, azaz júniusban. Akkor a hátát megérinti egy vékonyka napsugár, és a vastag bundáján három smaragdzöld kígyó jelenik meg. Ekkor megérzi a medve, hogy fel kell kelnie, s a hátára kell vennie a napot.

A fesztivál három napjának minden szertartása a földről szólt: hegyi meditálás a gleccserek között, ételkészítés gödörben, földrengető táncok és énekek. Nem volt olyan pillanata a hétvégének, hogy ne lehetett volna valahonnan egy jojkot hallani, vagy a sámándobok dübörgését. A fesztivál illusztris vendégei a világ minden tájáról érkeztek: Dánia, Oroszország, Új-Zéland, Grönland, Finnország, Svédország, Kanada. A helyi norvégok a viking idők előtt korszakot idézték, a számik pedig minderre kötöttek bokrétát.

Sarki betegség:

A sarkkörön túl más a levegő összetétele. A hegyek teli vannak hegyikristályokkal, a fjordok lazaccal, delfinekkel, fókákkal és tengeri vidrákkal. A levegőben egyesével és párban is fehérfarkú rétisasok köröznek. Az a kevés erdő, ami a hegyek lábát borítja, törpenyírből és fenyőből áll. Az ember szervezete rákapcsolódik egy más jellegű, magasabb rezgésszámra, megváltozik a testhőmérséklet, a pulzusszám és az agy által keltett elektromosság. Ezt sarki láznak nevezzük. De csak akkor érezzük már magunkat betegnek, amikor elhagyjuk a sarki területeket. Hazaérve egy alacsonyabb rezgésszámú környezetbe, testünk még mindig a sarki lázban ég, és azt érezzük, elhagy az erőnk, lángol a testünk, hőmérővel ki nem mutatható a láz, mégis szédülünk, és levegő után kapkodunk, mintha a legrosszabb influenzavírussal lennénk megfertőzve. Pihenni kell, talán napokig, hetekig, s lehetőleg vízszintesben. Figyelni kell, hogyan kavarog-áramlik a forróság a test enegiapályáin, s hagyni kell, hogy megtalálja a helyét a sejtjeinkben. Nyomon kell követni az energia áramlását, s ha az leülepedett, lehet elkezdeni a tervezést, az előkészületeket a következő sarkkörön túli expedícióra. A kés, a rozskenyér, a szalonna, a tűzszerszámok, a zseblámpa…

Megjegyzés:

Nem szabad egyedül elcsángálni,  és bemenni a bokrok közé, ha pisilni kell. Nem azért, mert még iránytűvel sem találunk vissza a táborba, nem azért, mert beleeshetünk egy medve odujába, s nem azért, mert egy kőomlás vagy hólavina seperc alatt betemet, hanem azért, mert Észak-Norvégiában lőgyakorlat van szakadatlanul. Különösen Bardufoss környékén. Mindenhonnan fegyverropogást és bombarobbanást hallani. Kivétel szombat, vasárnap és ünnepnap. Akkor még a fegyverek is hallgatnak. Egy rövig ideig.

Bålfolket hangol:

A fesztivál hivatalos honlapja:

ISOGAISA

Comments (0)

Under the Iceberg

Posted on 23 September 2012 by Judit

This is a reminder that those million lives we have already lived are not the past but the present: they are here and now. They cannot be ignored, denied, silenced or simply locked up in a chest of drawers called Past or Previous Reincarnations. They cannot be left alone, because left alone they can do horrible things – like teenagers left alone without any task. These million lives have no consciousness in the present, but we are able to make them conscious, to give them tasks. Because it is not a coincidence that they are here. That we experience directly is only the surface of the iceberg,  that we are carrying under water is also us.

Whales, skates, seals and other aquatic creatures are able to see what we cannot see only feel: it’s huge and heavy, it’s holding a whole ice surface on the surface of the water . I’m not listening to either the seamen or the seers. I’m listening to the songs of the whales, the delicate vibration os the wings of the skates, and what distance do the school of herrings swimming from me. The border of the million lives is approximately there.

I’ve purchased a sonar. It may be useful. But eventually, you can learn how to hear the sound vibrations with naked ears.

Think that the completeness, that which is already here and now, just we cannot hear it, can be made conscious with improving hearing.
Scratching the surface from down under.

Comments (0)

Csontváz a padláson

Posted on 17 September 2012 by Judit

Az alsó házrészből Ingrid néni és Oszkár bácsi szaga terjed a felső házrészbe, a hálószobámba. Ingrid néni és Oszkár bácsi mind a ketten vének, szenilisek, hülyék, minden egyes agysejtjüket csigaházak veszik körül. Ingrid néni és Oszkár bácsi, az öcsém szerint Oszi bácsi, Oszikám, mint a Madonnában Bujtor István, Oszikám és Ingridiensz, egy régi telefonközpontban él, ahol már csak a  rézkábelek szofisztikált rendszere tartja össze a máladozó falakat, amúgy reccs, nemcsak a hang, hanem a szag is átszüremkedik.

– Napotthon Egy, Switchboard, Ingridiensz. Jaj, bocsánat, itt Ingrid. Igen? Kapcsolom Napotthon Kettőt, tartsa a vonalat.

Tartom, tartom, de már nem sokáig bírom, mert kurva nehéz a réz, mintha ólom lenne, nem üvegszál, idegszál, ideszáll, odaszáll, s ha sokáig lóbálom, még megszakad a vonal, kikapcs. Naponta többször is elszakad a szál, állok a falból kilógó, libegő rézkábelek között, és sírok. Igen, legördül az arcomon a könnycsepp, s akkor mi van? Zárlatot okoz? Bennem nem. Bennük meg a sok meszes csiga csörömpöl csak:

– Napotthon Egy, Switchboard, Ingridiensz. Jaj, bocsánat, itt Ingrid. Igen? Kapcsolom Napotthon Kettőt, tartsa a vonalat.

Ismertem a Beátahegyi öregek otthonában egy nyugalmazott rendőrfőnököt. A környék legjobb harmónikása volt, és már évezredekkel az előtt nyugdíjazták, hogy én megismertem. Én már csak egy vödör csigaházat, egy örökké trottyos, taknyos, parkinzonos bácsit ismertem, akitől minden telefont el kellett dugni, mert állandóan fel akarta hívni a lányát, aki szintén zenész volt és rendőr, mert a bácsi nem értette, hogy került erre a helyre, és miért akarják folyton egy idegen szobájában egy idegen ágyába dugni. Sikerült egyszer – a személyzet éberségének hiánya következtében – felvennie a folyosó közös telefonját. Amikor a kagylót az arcához emelte, már tudtuk, nagy a baj. Bele is szólt: Strömstad Polis, Folke Ramberg.Úgy kellett kicsavarni a kezéből, és elnézést kérni a telefonálótól, nem, nem rendőrség, Beátahegyi öregek otthona, miben segíthetek. Beszartam, bepisiltem, potyog a szar csomókban a nadrágom szárából, és nem tudom elállítani a vizeletemet, egy zsák vagyok, amit naponta többször is telitömnek, de itt lent, itt semmi nem olyan már, mint régen. Tudja, az izmok, az idegszálak bolyhosak, nem állnak össze feszes kötegekké. Kilóg a libegő kábel a nadrágszáramból. És ez kurva szar, higgye el nekem.

Szombat este Ingrid néni és Oszkár bácsi későig fennmaradnak. Hangosan szól a tévé. A szombati vacsora után literszámra isszák a gyenge, erőtlen, lópisi, kajakos indián kávét. És cherryt. Ma cherriet és mon cherrit. Még reflexszerűen egymás dereka köré csavarják a karjukat, már amennyire az ízületek engedik, de már nem tudják, mit kezdjenek magukkal. Ahogy a felmérések is mutatják, az öregek között nőtt a Viagra-fogyasztók száma. A vén faszok a legkeményebben merednek akár órákig is, de a nagy csigacsörtetésben nem emlékeznek már rá, mire is ez a fasz.

-Napotthon Egy, Switchboard, Ingridiensz és Oszi, mi tetszik? Ja, hogy Napotthon Kettőt még nem? Tartsa a vonalat. Oszi, engedj el, dugnom kell a kettesbe.

Idegen hálószobában, de a saját ágyamban fekszem. Sovány vígasz. A duplaágy másik oldala üres. Nem tölti ki finom valódi vagy műbőrrel befedett test, amin végig lehetne követni a duzzadó erek szövevényes útját szisztolásan és aszisztolásan is… A papírvékony falakban átlátszik a rézkábelek szofisztikált hálózata. Átpréselődnek a molekulák: a cherry, a szarszag, a reccsenés, a csigaházba kövült agysejtek zörgése, és annak a hangfoszlányai, ahogy a néhai telefonos kisasszony eszeveszetten próbálkozik egy rézkábelt bedugni a kettesbe.

A mobilomon itt nincs egyáltalán térerő. Ha valaki akarna is hívni, nem tudna. Ha akarnék is valakit hívni, nem tudnám.  Itt, a padláson, nincs vétel, nincs adás. Az ágy mellettem üres, a telefon néma, a fejem kong, nekem nincsenek még csigáim sem. Még egy kurva kibaszott kagylóm sincs. El sem kezdődött a meszedesés meg a csavarodás. A rezet nézem ott fent, ha arra rátekeredhetnék, s ellökhetném egy elegáns mozdulattal magam alól a sámlit. A rézkábel jó erősnek látszik, már évezredek óta tartja össze ezt a központot. S akkor nem én lóbálnám, hanem engem lóbálna. Halló! Halló, Ingridienszke és Oszikám, drága Oszi bácsi, drága Ingrid néni – ez a én búcsúlevelem a hallószobából.

Comments (0)

Tags: , , ,

Maddu

Posted on 13 September 2012 by Judit

ISOGAISA 2012 – Számi fesztivál és sámántalálkozó

Augusztus vége egy hosszan a szárazföldbe benyúló fjord mélyén egy kis faluban az északi sarkkörön túl, ahol már a kurta farkú kismalac sem túr… Norvégia, Lavangen, plusz tíz fok. Egy nyolcszögletű sátor körül számi népviseletbe öltözött fiatalok, öregek, sámándobokat magukkal cipelő érdekes emberek. Isogaisa nemzetközi sámántalálkozó és számi fesztivál.

Előkészületek:

Az időjárásjelentésben a napi átlaghőmérséklet 10-15 fok, éjszaka fagy is lehet, eső, borult idő, ezért a legfontosabb a két váltás meleg, vízálló ruhanemű, a kényelmes és strapabíró bakancs, alpinista hálózsák, extra gyapjútakaró. Ahogy Amundsen  írta a Déli sarkköri naplójában, a legénység ruházatára nagy gondot kell fordítani. Ő nem is engedte meg, hogy az expedíció résztvevői maguk szerezzék be a ruhákat, hanem egy horteni szabóval csináltatta meg azokat.

Fontos még, hogy a hátizsákban legyen tűzgyújtáshoz gyufa/kovakő és tapló, valamint nyírfakéreg, a szúnyogok ellen a Heyerdahlnál már jól bevált dzsungelolaj ajánlott, kés, zseblámpa, rozskenyér, füstölt szalonna, és az autóstoppoláshoz nélkülözhetetlen törülköző.

Az út:

Két úton lehet a legkönnyebben megközelíteni a fesztivál helyszínét: hajóval (Hurtigruten), mint ahogy azt Herman Ottó is tette, vagy vonattal Svédországból. De a leggyorsabb mégis csak a sas – a sámánok is ezt választják, ha valami sürgős dolguk akad. Azért is jó a SAS-sal (vagy a Norwegian Airlines-szal) utazni, mert az ember így megússza a Hurtigruten hagyományos beavatási szertartását, minek során a sarkkört először átlépőket egy vödör jeges vizzel locsolják le. Ahhoz képest, hogy eredetileg a sarkiszűz matrózokat bedobták a jeges vízbe, ez a szertartási már igen jelképes, és jó tudni, hogy a repülőgépeken egyáltalán nem is törődnek vele. Át is lehet szunyókálni a történelmi pillanatot. Ahogy én is majdnem…De szerecsére felébredtem, mégpedig arra,hogy megkezdtük a süllyedést – lassan és méltóságteljesen körözve először Lofoten fölött, majd egyre beljebb és északabbra, s végül egy éles kanyarral berepültünk Norvégia legnagyobb katonai támaszpontjának repterére, Bardufossba.

(A teljes szöveg )

Comments (0)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................