Amit a hó takar: a befagyott folyó. Ami a vastag jégréteg alatt van, a láthatatlan élet: lassan, lassan, nagyon lassan úszó lények.
A fagy az életet jelenti. Ha befagynak a vizek, be lehet fogni a szánhúzó kutyákat, és útra lehet kelni, elindulni a támaszpontra, ahonnan élelmiszert és lőszert lehet beszerezni. Egész koranyáron (gidágiesse), nyáron (giesse) és koraősszel (tjaktjagiesse) elszigelnek a vizek – a tenger, a folyó, a tavak, tóságok. Ha nem jönne fagy, éhen halnánk.
Most tél van és csend és hó és élet.
HÓ
BIVVAL. Lappföld. Annyira megenyhül, hogy a hó latyakos lesz, és elkezd kicsit olvadni. Bivval idején gyakran szélcsend van, és szürke minden. Pára vagy köd?
PUSTOL. tavaly karácsonykor ezt láttam, amikor kinéztem a kisház ablakán. A nagy tavat jégpáncél fedte, amit a frissen hullott hó kegyesen elfedett. Hamar hó temette be a lankákat. A nyáron vadkacsáktól hangos tó egybeolvadt a közeli és távoli hegyekkel. A kacsák elmentek vagy hallgattak – olyan nagy lett a csend.
Délután a francia nő vacsorát készített, láttam a hytte ablakából. A sítalpak kint vártak az ajtófélfának támasztva, hogy majd, még a lemenő nap utolsó sugarainál a nő esti sétára vigye a négy kutyát. Nem is hinné az ember, hogy egész évben kint lehet élni a hegyekben, kétezer méteren. A nagy faházban egyedül lakott, vadászkutyákat tanított télen-nyáron. Télen hótalpakon, nyáron hegyibiciklivel közlekedett a hegyen, bevásárolni a landroverrel ment.
ÚJ HÓ. Ott semmit sem találsz. De mindent fel kell adni. Aki törekszik, csak hóakadályokat, falakat és lavinákat talál – ami betemet. Aki akar, az nem lát, mert elvakította a hó, a hó, a hó.
(…)
JIEKNA – JÉG
FÁLIS. Bálna. Bálna a fényes hátú kőben, kő a nyírfában, nyírfa az erdőben, erdő a rengetegben, rengeteg a horizonton, horizont a bálna fényes háta. Lassan, lassan, nagyon lassan fordul egyet, alig, hallik a szíve dobbanása a kőben, a kő fordul egyet a fában, lassan, lassan, fordul az erdő a nyírfával, a függőleges horizonton nyílik egy repedés.
A felszínt karcolja. Alulról.
Ez egy emlékeztető, hogy a millió élet, amit már leéltünk, nem a múlt, hanem a jelen: itt van most. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, letagadni, elhallgattatni vagy simán egy múltnak vagy korábbi reinkarnációknak nevezett sublótfiókba bezárni. Egyáltalán nem lehet magára hagyni, mert magára hagyva borzasztó dolgokat képes cselekedni – mint a feladat nélkül magára hagyott serdülők. A millió élet nem rendelkezik tudattal a jelenben, de képesek vagyunk arra, hogy tudatossá tegyük, s feladattal lássuk el. Mert nem véletlen, hogy itt vannak. Az, amit egyenesen átélünk, csak a jégyhegy felszíne, de az, amit a víz alatt hordozunk, ugyanúgy mi vagyunk.
A bálnák, a ráják, fókák és más vízi lények azt is látják, amit mi nem látunk, csak érzünk: hatalmas és nehéz, az egész jégfelszínt tart fenn a vízfelszín fölött. Nem hallgatok sem a hajósokra, sem a jósokra. A bálnák énekét hallgatom, a ráják szárnyai által keltett finom vibrálást hallgatom, azt, hogy tőlem milyen távolságban úsznak a heringrajok. Körülbelül ott van a millió élet határa.
Beszereztem egy szonárt. még hasznos lehet. De végül is meg lehet tanulni szabad füllel meghallani a hangrezgéseket. Gondolj arra, hogy a hallás fejlesztésével tudatossá lehet tenni a teljességet, ami már most itt van, csak még nem halljuk.
A felszínt karcolom. Alulról.
Köszönettel az inspirációért Yngve Rydnek, Roald Amundsennek, Torgeir Vassviknak, Herman Ottónak és spirituális mentoraimak.
(A teljes szövegből publikációs jogok miatt csak részleteket közlünk. További információért keresse fel a Masthead-et )
