Archive | December, 2011

És mi lett a Bonakonnal? Szilveszteri ismétlés

Posted on 30 December 2011 by Judit

Tavaly ilyenkor ezt írtuk:

És a Bonakonnal mi lett?

avagy a nap (két) képe

A középkori bestiáriumok mindig is kedvenc olvasmányaim voltak, ezért örömmel fedeztem fel, hogy a magyar internetes oldalak egy remekbe szabott képecskét terjesztenek Facebook-szerte. A KultúrPart FB-oldaláról egyenesen az ajánlott cikkre kattintottam, és ezt az állati képet láttam:

Azt írják, hogy a pirotechnikai jószág tüzes szelet lövell a hátsójából, és hogy anno bonakonnak hívták, de kis utánajárással megfejtettem, hogy az Anne Walshe Bestiáriumából származó kép egy bonnakont ábrázol (két bével – helyesbítek: két ennel). Ugyanis hiába google-öztem a bonakont, csak ez jött ki:

A kerekasztal lököttjei

… (scroll down)

Élt egyszer egy bonakon, úgy hívták, hogy Bonakon.

Sokra nem mentem vele, csak röhögcséltem egy sort.

De most már aztán igazán kíváncsi lettem, hogy mi a manó az a BONNAKON!

És azt írja a Wikipédia, hogy a

Bonnacon

– amit Bonacon vagy Bonasus névvel is illettek, egy ázsiai mitológiai állat. Csavart szarva van, és égő trágyát bocsájt ki. A legenda valószínűleg egy valóságban is létező bölényfajtán alapul. Az állatot Pliny a Naturalis Historiajában így írja le (szabadfordításban): vadállat Paioniában, lósörénye van, de amúgy bikára emlékeztet, a szarvai olyan módon kunkorodnak vissza, hogy az állat képtelen azokat harcban használni, és azt mondják, úgy próbál megmenekülni, hogy megfutamodik, miközben három furlong (604m) távolságba elnyúló trágyacsíkot is képes kibocsájtani, amivel érintkezésbe kerülve az üldözőit megperzseli.

Vajon a véletlennek köszönhető-e az, hogy ugyanakkor megjelent a Facebook-on egy másik kicsinyke üzenet, ami pedig egy egészen más területre vezérelte figyelmemet – miközben a bonnakonról látott képet az agyam hátsó traktusaiban szépen el is tárolta.

Ez a újabb kép legalább olyan mértékben megviselte a nevetőidegeimet, mint az előző. A kép a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöki Hivatalának nyitóoldaláról származik. Kérem, vonják le a tanulságot:

 Akkor azzal zártuk az évet, hogy

Az ŰŰŰŰŰŰRISTEN kegyelmezzen meg minket a bonnakonok haragjától!

Vonjuk le a tanulságot: idén sem mondhatnék mást.

És a történelem ismétlődései félelemetesek.

Share

Comments (1)

Fej-láb-farok a viharos Északi-tenger partján

Posted on 29 December 2011 by Judit

Már három hete vihar vihar hátán. Lélegzetvételnyi időm sincs. Fúj a nyavalyása. Pfújj! Három nagy orkán, ami nevet is kapott, mert Norvégián keresztül zúdult ránk, és a norvégoknál, ugye, az a szokás, hogy abc-sorrendben és a nemeket váltakoztatva körösztölik a vihart – s miként a három királyok, jött Berit, Cato, Dagmar. Ami közben, előttük és utánuk pusztított névtelenül Svédországban, nem számoltam.

Az ánti-ciklonok idejét éljük. Ahogy azt a Holnaputánban is mutatták, galambtojásnyi jég esik, december közepén csattog-villámlik, s az orkánerejű szél megbénítja a közlekedést. És mindeközben legyen békés karácsonya az embernek.

Hol van már a tavalyi hó!

Az egész karácsonyi hangulatból csak a karácsonyfaégők, anyám beiglije (amit képes volt csomagban elküldeni), és Cserna-Szabó András jegyzete a kocsonyárúl, a literatúrárúl meg a boldogságrúl [i]van meg. Na ja, a karácsony lényege!

Olvasok – igen nagy élvezettel csámcsogva a Székelyföld lapjai fölött. Ám ezekben a viharos időkben nehéz a Bächer Iván-féle körömelvárásoknak megfelelni, pajtikáim. Főként ebben az isten háta mögötti svéd kisvárosban, ahol én lakom. „Örömköröm” kell a jó kocsonyába. Hogyne. A megszenvedett, sokat bírt-tűrt-viselt köröm. Hacsak a saját körmeimet nem. Aztán meg a fülből a „szélesen leffegő” a megfelelő. Olyanom meg nincs is. Kellenek még szép kis farkak… S innen ne tovább. Egyértelmű, hogy az idei karácsony (is) kocsonya és disznólkodás nélkül telt el. Bár Cserna-Szabó jegyzete olvastán egészen nyálas lett a dekoltázsom.

Olvasni mindig jó, legyen szó rezgő kocsonyákról, vagy reszkető kezű literátorokról. Ha mást nem, olvasni minden időben lehet. Gvadányit, Eötvöst, Krúdyt, Herman Ottót, Móriczot. Evésről írni hálás. És ha megállja az ember, hogy közben nem rágcsál el egy zsíros kenyeret, még nem is hizlal.

Váncsával szólva megragadtuk a disznó  platóni ideáját – az ő meghatározásában a kocsonya ugyanis „a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, platóni ideája”. Amihez Cs.-Sz. szerint a „gyümölcs lelke, lényege” vagyis pálinka illik. A boldogság lényege ez tehát: kocsonya pálinkával Esterházyval, Aczél Gézával és szakácskönyvekkel.

És hogy a boldogság meghatározásához eredetileg nem én kevertem a malackodást, álljon itt az engem enyhén szólva macsó-kocsonyára emlékeztető Móricz-idézet, amit jegyzete mottójául választott Cserna-Szabó András:

„Legjobb főzelék: a hús. Legjobb gyümölcs: a bor. Legjobb bútor: a szép asszony.”

Boldog Újévet! Jó mulatást!



[i] Cserna-Szabó András:A disznóság lényege. In Székelyföld 2011. december

Share

Comments (0)

2011/24.

Posted on 24 December 2011 by Judit

 

Merry Christmas!

Share

Comments (2)

2011/23.

Posted on 23 December 2011 by Judit

 

Waiting

Share

Comments (0)

Személyes mondanivaló

Posted on 22 December 2011 by Judit

Máskor ne küldjél nekem ilyen személytelen üzeneteket, képeket meg oldalakat…

Lesegítem nehéz posztókabátját, s lerázom róla a frissen ráhullott hópelyheket.

Csak ha van valami személyes mondanivalód is!

Reggel kezdett el havazni. Először idén. Mutatom az utat a nappaliba, és hellyel kínálom. A kabátját a fogasra akasztom, és megkérdem, kér-e teát vagy kávét.

Különben átugrom csak a leveleidet – folytatja.

Új szemüveg van rajta. Teát kér. Nem tudom, mit ért személyesen. Ezen elgondolkodom. Ennél személyesebb üzeneteket nem is küldhetnék neki. Minden nap új cikket írok a honlapomon az álmaimról és a rémálmaimról, küldöm neki minden nap a képeket, amiket festek, a lelki életem térképeit, minden áldott nap két-három tweetet és temérdek Facebook-hivatkozást, hogy mindent tudjon, mit olvasok, mit hallgatok, mit gondolok, hol járok, kivel találkozom. Ennél többet és mélyebbet nem tudok neki mutatni!

Megkavarja a teáját. Én nem iszom. Nézem, ahogy nem passzol az arcformájához a szemüvegkeret.

A hidegben elgémberedett ujjait melengeti a csupron, és kissé idegesítően szürcsölgetni kezdi a forró teát. Nem tudom, hogy mit mondjak. Nézem. Bepárásodik a szemüvege. És nem törli meg. Azt hiszem, már nem is lát engem. Hanem benne van a teában egészen.

Nem értem, miért veti a szememre, hogy nem vagyok elég személyes vele. Hiszen annál jobban, ahogy egy lírai alkatú író vagy egy festőművész kitárulkozik, senki nem lehet személyesebb.

Meg van sértődve. És csak a teájával hajlandó kommunikálni. Pedig én nézem, milyen emberi a sok ránc a szemüvegkeret körül. Szép, ahogy így áthajlik egyik hajtincs a másikon, a keze a teás csupron. Megpróbálom érezni jelenlétét a nappaliban, és értelmezni a mondatait.

Leteszi a csészét a dohányzóasztalra. Rájövök, hogy nem is rólam akar többet megtudni. Nem azért jött. És nem azért mondja, hogy nem bírok személyesebb lenni vele. Most értem meg, hogy igazán mit akar. Azt, hogy én kérdezzem: hogy van, mit csinál, merre jár, mit olvas, mit hallgat, mit gondol…és mit érez. Mit érez irántam. És miről álmodik. Erre vágyik. Hogy ezt kérdezzem.

Ma reggel kezdett el havazni először idén. A lekopaszodott fákat és az összefagyott fűcsomókat könnyű pihepaplan borítja. Igen , lírai alkat vagyok. Elviselhetetlenül könnyű. És te ezt szereted bennem.

Share

Comments (2)

2011/22.

Posted on 22 December 2011 by Judit

Midvinterblót

Share

Comments (0)

2011/21.

Posted on 21 December 2011 by Judit

 

MORK

 

Share

Comments (0)

2011/20.

Posted on 20 December 2011 by Judit

 

 

Double Heaven

 

Share

Comments (0)

2011/19.

Posted on 19 December 2011 by Judit

 

Silent Night

Share

Comments (0)

2011/18.

Posted on 18 December 2011 by Judit

 

The Badger’s Christmas

Share

Comments (4)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................