Archive | September, 2011

Tags: ,

A jó és a rossz író

Posted on 29 September 2011 by Judit

SFI, svéd nyelv bevándorlóknak. Miért is jártam én arra a tanfolyamra? Főleg a papír miatt. Svédül nem ott tanultam meg. Többször újra kellett kezdenem, de nem azért, mert hülye lennék a nyelvekhez, épp ellenkezőleg. (Sunyi mosoly.)

Tisztán emlékszem az első pár órára. Tíz-tizenkét külföldi, akik között ha két-három az európai, a többség főleg  közel-keleti, észak-afrikai és thaiföldi. Úgyhogy az ábécével kezdtük. Kifogtam a leggyengébb tanárokat, és kínok között fetrengtem minden órán, mert a kollega minden hibát elkövetett, amit csak el lehet képzelni. Ha nem lettem volna beszari, még fel is jelenthettem volna párat az obmudsmannál…De legalább is az egyik iskolai adminisztrátort biztosan. Rendszeresen és mélyen beletaposott az etnikai identitástudatunkba ahol csak tudott.

Vagy háromszor kezdtem újra, közben megkaptam a svéd A-t, ami ált.isk. szint. Kellett a B is. De a hidegvíz vert ki minden alkalommal, amikor a dolog szóba került. Végül piszok szerencsém lett: egy fiatal, ügyes, ambiciózus tanárnőhöz kerültem. De vele is csak pár leckét vettünk át, amikor azt mondta, többet nem kell jönnöm, ha nem akarok. Azt mondta, nekem nem kell járni, csak adjam be az írásbelit, mert látja, hogy a nyelvtudásom magasan túlszárnyalja a svéd B-t, az érettségi szintet. A vizsgát is csak a papír kedvéért kell majd megírnom. Az egyik házi feladat után azt mondta, már beírta a kiválóan megfeleltet.

Az ominózus házi egy elbeszélés volt. Tíz megadott mondatnak kellett a szövegben szerepelnie. Volt benne kutya, ásó, nyugdíjas és hasonlók. Valahogy úgy sikerült megírnom, hogy amikor legközelebb találkoztunk, az egész csoport előtt kuncogni kezdett, akkor azt mondta, beírta az egész tanfolyamra a kiválóan megfeleltet, csak mondjam már meg, a bácsit megölték a végén.

– Meg – feleltem.

És még hozzátettem, ígérem, jobb svéd író leszek, mint Camilla Läckberg.

Camillával csak kartonfigura formájában találkoztam a tanumshedei Ica-élelmiszerboltban. Ott állt a Camilla-könyvhegyek előtt. Éppen a legújabbnak, az Angyalcsinálónak, volt a bemutatója. Amikor megpillantottam piros ruhájában, angyalszárnyakkal, egyszerűen nem bírtam magamba fojtani a röhögést. Kirobbant. Egy ismerősöm halkan megjegyezte, nagyon jó árukombináció, a boltban kapható petróleum is. Berobbanó. Így néztünk mi ki, a jó író és a rossz író: KATT.

 

 

Share

Comments (0)

Morden i hundträsk

Posted on 28 September 2011 by Judit

 HEMLÄXA

            Gösta Carlsson, en uttråkad pensionär, som jobbade hela sitt liv på en tråkig bank, hade en bordercollie. Han älskade hunden över allt annat eftersom hunden var lika grå som han. De två var världens bästa vänner. Gösta brukade rasta hunden två gånger om dagen på olika ställen, men både två hade sina favoritplatser. Den bästa rastplatsen som kallas Hundträsk blev ett sådant ställe som Gösta aldrig kunde glömma, eftersom vid Träsket – som var så populärt bland hundägare – hittade han en manskropp. Det var egentligen hunden som hittade kroppen: först fingrarna, sen armen, och slutligen stirrade mannens ansikte strängt på Gösta.

 

            Gösta, Gösta, just det – mumlade hon för att försöka prova hur namnet lät. Hon kände en man i verkligheten som hette Gösta. En gammal man som bodde i samma hus med henne. Han var visst pensionär, rätt ålder. Restaurangen på stranden kallades Göstases faktiskt eftersom det var han som ägde restaurangen – men för länge-länge sen. Vad ägde han nu då? Inget. Nja, en begagnad flakmoped. Ingen hund.

Det är roligt att köra flakmoped – tänkte Linnea. En gång provade hon på Koster men det blev en total katastrof. Hahahaha! Hon körde i diket. Minst fem personer såg henne när hon landade i rosenbusken.

Mordoffret var efterspanat av polisen eftersom mannen hade blivit mördad – som det uppenbarades. Polisen tittade i sitt register och fann att han var en ganska känd rånare, en gång hade han stulit tre miljoner från en bank, och bytet hade aldrig återfunnits.  Mordvapnet han dödades med var en spade. På spaden fanns fingeravtryck som tillhörde en annan rånare. Polisen visste var han gömde sig.

 

Hon kände en annan Gösta faktiskt, en taxichaufför. Lite yngre än farbror Gösta med flakmopeden. Hon kände faktiskt varje taxichaufför i stan…Men snälla, varför får hon såna uppgifter på Komvux? Är hennes liv tråkigt? Visst är det så: inget mordoffer, ingen polis, ingen rånare. Bara tre potatisar till maten, lite isbergssallad, mjölk eller vatten. Hon kände varje köksperson på Göstases. Dagens kostade bara 48. Ibland hade hon ingen lust att laga mat så hon hamnade på Göstases. Bara tre potatisar, tack.

Hennes liv var långtråkigt, fruktansvärd monotont som inte passar till en berättelse. Kanske om hon skriver från potatisens perspektiv. Många tycker om rutinen, aldrig nånsin nått nytt. Det är bara skönt att veta vad kommer härnäst. Fina, balanserade detaljer i vardagarna. Ingen risk för hjärtattack. Det är lätt att skriva om en mördare – resonerade hon. Försök att skriva nånting spännande om mitt jävla meningslösa liv!

Han greps i ett hus på landet eftersom polisen visste var han gömde sig. Först nekade han, men polisen visade spaden för honom. Snart blev det också klart var pengarna fanns.

 

            Hon gick till Komvux att fördriva tiden, därför att hon var arbetslös, men om hon pluggar är hon inte arbetslös på riktigt – dom sa så på Arbetsförmedlingen. Det var nog fusk – tänkte hon, eftersom hon fortfarande inte hade någon arbetsplats och inkomst. Inga pengar, inga kläder, ingen bio, inga kompisar, bara den jävla svenska hemläxan!

Det hände väldigt snabbt en kväll när Linnea kom hem från Komvux. Farbror Gösta hade precis parkerat flakmopeden bredvid hennes cykel men han kunde inte se tjejen som var desperat. Och spaden stod mitt i mellan dom, under regnskyddet.

It is beyond my control
If I don’t open up the door
It is beyond my control
If I don’t answer your call
It is beyond my control
If I just seem to disappear
It is beyond my control
If I am suddenly not here
I’m not to blame
It isn’t my fault

(Anja Garbarek)

Share

Comments (1)

Tags: ,

Mancika néni

Posted on 23 September 2011 by Judit

Mancika néniék a falu végén laktak, a Híd és a Béke utca sarkán, az ő házuk állt legszélen, utána már csak a gát meg az árvíz volt. Mancika néniéket úgy költöztették ide – ezt az ember csak akkor érthette meg, amikor belépett a szoba-konyha parasztházba, ami zsúfolásig tele volt robosztus tölgyfa bútorokkal, bársonyhuzatos fotöljökkel, olajfestményekkel, csipkével és porcelánnal. Semmiképp nem illett össze a dohos vályogház és a sok úri cucc, ez csak valami nagy tévedés lehetett, gondolta, amikor először elhozta az apukája Mancika nénihez. Aztán meg arra gondolt, vajon mekkora bűnt követhetett el Mancika néni, hogy el kellett hagynia a kastélyát, és ebbe a rozoga viskóba kellett bezsúfolnia a rengeteg bútort. És miért nem adta el a bútorokat, hogy valami egyszerűbb, praktikusabb modellre cserélte volna le azokat, elsősorban kisebbekre, amik jobban passzoltak volna az szerényebb körülményekhez, egyáltalán, hogy meg tudtak volna mozdulni a házban. Úgy érezte, amikor először beléptek Mancika néniék házába, mintha valami ronda tréfa folytán valaki lekicsinyítette a házat, de a berendezési tárgyakat elfelejtette méretarányosan hozzázsugorítani, s komikusnak tartotta, hogy az emberek ott szorongtak a túlzsúfolt szobában. Egy szoba volt. A közepén egy hatalmas Steinway hangversenyzongora. A zongora köré rendezve zongoraszék, karosszék, asztal, bevetett ágy, alatta gondosan kiöblített éjjeli. Steinway & Sons. Patent Grand. New York. London. Hamburg. Ilyet még életében nem látott.

Mancika néni zongoratanárnő volt. Magánórákat adott a legnagyobb titokban az egész falunak. Ő volt a legjobb zongoratanár, aki hozzá járt, már kijárta a zeneiskola összes osztályát. Azt állította, hogy Dohnányi Ernő tanítványa volt, azé a Dohnányié, akinek a Zongoraiskolájából tanulta mindenki az ujjrendet. A zeneiskolások rettegtek Mancika néni szigorától és a ceruzájától, amivel a kettős kereszteket rajzolta a kottába, ugyanis a ceruzával rendszeresen ráhúzott az ujjrendet eltévesztő tanítvány kezére. Pedig hozzá már csak a legtehetségesebbek jutottak el, azok, akik a közönséges állami zeneiskolát már befejezték, és a konzervatóriumi felvételire készültek.

Ott ült a bevett ágy mellé beszorított pamlagon az apjával, és hallgatta a felnőttek egyezkedését, mennyiért vállalja Mancika néni az órákat, hetente hányszor, az otthoni gyakorlásra van-e lehetőség, mert, ugye, nem minden dolgozónak adatik meg, hogy saját zongorája vagy legalább egy pianínója legyen, de nekik volt egy Ukrajna típusú, és így tovább. Szemével a ceruzát kereste. A csipketerítős asztalon megsárgult kottafüzetek, egy metszett kristálytálkán Dianás cukorkák, egy beszáradt tintásüveg, ceruza sehol. Azt beszélték, Mancika néni legalább száz éves volt, de ha éppen nem is száz, nagyon öreg, de mégsem hordott kendőt, mint a parasztasszonyok, hanem hajhálót. Vékony kötött kardigánjának a zsebében hímzett szegélyű zsebkendő, egyszerű sötétkék vászonszoknyáján fehér hajszálak és elhalt fejbőrdarabkák. Megkínálta őket a cukorkával. A legtöbb eddig tíz volt, amit Dianás cukorkából meg bírt enni, utána kicsit kótyagos is lett a feje. Most inkább nem vett. A felnőttek tovább folytatták a beszélgetést.

A zongora fölött aranyozott keretben egy fekete-fehér kép lógott. Nem lehetett eldönteni, hogy fénykép vagy rajz, de azt sem, hogy a kép nőt vagy férfit ábrázolt: a zongoránál ülő alak hosszú fekete kabátot vagy ruhát viselt, vállig érő kibontott fehér haja egyenes, orra nagy, görbe, bibircsókos volt, mint egy boszorkányé. Csúnya volt, félelmetesen rút öregasszony, és aki ránézett, azt bizonyára békává változtatta, vagy legalább is kővé dermedt a félelemtől. Egy bizonyos mértékben hasonlított is Mancika nénire, lehet, hogy Mancika nénit ábrázolta a kép, amikor még fiatalabb volt, bár nehezen lehetett elképzelni, hogy létezett Mancika néninek egy fiatalabb változata is, hogy nem mindig, már születésénél fogva egy ilyen rideg, szigorú zongoratanárnő volt. De végül is megtalálta a ceruzát: ott volt a Steinway-en, bal oldalt, ahol a legmélyebb hangokkal ér véget a klaviatúra.

Már jó pár hónapja járt Mancika nénihez zongorára, amikor meg merte kérdezni, hogy ki van a képen a Steinway fölött. Mancika néni felnézett, mintha egyet sóhajtott is volna, és azt válaszolta, mintha valami varázsszót ejtett volna ki a száján:

– Liszt Ferenc.

Aztán megkopogtatta a híres ceruza végével a fekete zongorát, hogy folytassa a darabot. Liszt Ferencről nem lehetett vitát nyitni. Dohnányi a Liszt-tanítvány Thomán István növendéke volt a Zeneakadémián.

(A szöveget nyomtatásban A Vörös Postakocsi közölte)

Fotó: Karl Kunde

Share

Comments (1)

A Vörös Postakocsi

Posted on 22 September 2011 by Judit

Megjelent a Nyíregyházán bejegyzett A Vörös Postakocsi legújabb száma, benne

Ayhan Gökhan: Első félreértés, Második félreértés, Harmadik félreértés, Negyedik félreértés, Ötödik félreértés

Szeles Judit: Mancika néni

Katona Ágota: éjszakai fürdés, kölcsönidegen, idegen nő   

Szirmai Péter: Reggeltől estig (kisprózák)

Necz Dániel: Bangkok boulevard

Debreczeni Boglárka: Bizalom

Nyerges Gábor Ádám: Mikor ezt el kell majd dönteni, Félfák és más versek

Csapody Kinga: Igaz

Kulin Borbála: Kis konyhakerti sóhaj

Oláh András: béklyóban, elkésett viharjelzés, mérleghiány

Ésik Sándor: Álomidő

Paul Auster: Krédó és más versek

Lucian Blaga: A nagy elmúlásban és más versek

 

Share

Comments (0)

Lakoma

Posted on 22 September 2011 by Judit

लोफ़स् अ शेग्गेतेक्बे

Upanishadok

 Ami rossz: döglött állat húsa, vér, disznóhús, amit nem Isten nevében vágtak le, amit megfojtottak, amit kifullasztottak, ami fejre esett, amit felnyársaltak, amit már félig megetettek a vadállatok. Ne egyetek semmi utálatosat. Nem ehetitek: teve, nyúl, szirti borz, dögkeselyű, barátkeselyű, szakállas keselyű; sas és különféle kányák; hollófélék, strucc, kuvik és sirály; különféle karvalyfajták; bagoly, fülesbagoly, íbisz, gödény, fehér keselyű, kárókatona; gólya, gémfélék, búbos banka; denevér és bármi szárnyas rovar. Elhullott állatot ne egyetek.
DE A VÁROSBAN LAKÓ IDEGENNEK ODAADHATOD, Ő MEGEHETI. A gödölyét ne főzd meg anyja tejében! Ezen túl a diéta az epehólyag eltávolítása után eleinte azonos a kőroham utáni diétával. Epehólyag hiányában nincs szabályos epeműködés, az epe folyamatosan csorog a nyombélbe, így nem biztosított a zsíremésztéshez szükséges mennyiségű epe. Ehhez alkalmazkodva a betegnek egy-két óránként kell ennie, de egyszerre mindig keveset. A diéta legfontosabb eleme a zsírszegénység. Ez azt jelenti, hogy az ételek zsírszegény alapanyagokból készüljenek, és az ételkészítés során plusz zsiradékot (sem állati, sem növényi eredetűt) nem használhatunk. Kezdetben az étrend legyen fűszerszegény, később ésszerű mennyiségben lehet használni a fűszereket. Eleinte a rostban szegény főzelékeket (burgonya, sárgarépa, tök) fogyaszthatók, később az epeköves beteg panaszmentes időszakában ehető főzelékfélék, gyümölcsök is felhasználhatók. Néhány év múlva az epehólyag szerepét bizonyos fokig átvehetik az epeutak, melyek kitágulnak és tárolják az epefolyadékot, tehát akkor és annyi epe ömlik a nyombélbe, amikor és amennyi szükséges. Továbbra is óvakodni kell a cukrok, zsírok, energiadús ételek fogyasztásától, mert különben fenyeget a kövek újraképződésének veszélye. A kőújraképződés és a panaszok megelőzhetők azzal az ésszerű táplálkozással, amely a panasz- és tünetmentes időszakot jellemzi a beteg életében. Akinek eltávolították az epehólyagját, annak az élete íztelen és unalmas, hiszen nem képes többé bárkiért vagy bármiért is epekedni.

 

Mintaétrend:

  1. nap: keksz, tea, zsemle, főtt burgonya, tea,
  2. nap: natúrszelet, sárgarépa-főzelék, keksz, tea, baromfi parizer,
  3. nap: zsemle, tea, főtt burgonya, tökfőzelék, tea, köménymagleves, zsemle, keksz,
  4. nap: főtt burgonya, tea, natúrszelet, sárgarépa-főzelék, keksz, tea, zöldségleves, szafaládé, tea, zsemle,
  5. nap: natúrhal (ezt a kórházban sose adtak!), kenyér, két kockasajt, tea, keksz, tea, barackízes piskóta,
  6. nap: daragaluska-leves, kompót, zsemle, keksz, tea, húsleves, keksz, tea, keksz, tea,
  7. nap: Már mondtam, hogy ekkor nem történt semmit. Mivel Isten a hetedik napon befejezte az egészet, és megpihent, mert elfáradt a sok teremtésben. A kórházban sem adtak semmit. A konyhások azon a napon nem dolgoztak. Már nem emlékszem, hogy milyen napra esett, péntek vagy szombat, de az is lehet, hogy szerda.

 

Share

Comments (0)

Tags:

A jó és a rossz író találkozása

Posted on 21 September 2011 by Judit

Camilla Läckberg és Szeles Judit Camilla új könyvének debütálásakor.

Share

Comments (1)

Tags: , ,

Sju ungerska rätter 4.

Posted on 21 September 2011 by Judit

Madártej // Floating island

(“Oeufs á la neige“)

Enkelt och gott ursprungligen från Frankrike,men otroligt populär i Ungern. Vi hade hönsgård när jag var liten, och vi köpte mjölk från grannen som var bonde. Har man mjölk och ägg, kommer man ganska långt: finns många recept med en kombo av dem två. Till exempel ‘madártej’ (fågelmjölk).

Copyright © 2005 David Monniaux

Ingredienser:

1 liter mjölk

3 msk mjöl

6 ägg

5 msk socker

1 st vaniljstång

Vispa äggvitan med 5 msk socker till hårt skum.Koka upp mjölken i en bra kastrull (viktigt att det inte klibbar och bränner,  såsen inte blir besk). Låt äggsmet i portionsklumpar glida ner i sjudande mjölk. Låt ligga i 3-5 minuter tills de stelnat. Vänd dem några gånger. Placera dem på en fat. Blanda mjölet med 2 dl mjölk sedan sakta hälla in resten av mjölken. Koka upp såsen med vaniljstången. Häll försiktigt mjölken till äggulan, vispa ihop och kok långsamt för några minuter, men låt ej koka upp såsen, den kan förstöra konsistensen. Servera såsen med klumparna på toppen på kylskåpstemperatur.  Dekorera med kolasås eller med hårda karamellbitar.

Och nu är det dags att öppna en flaska Tokajer! Tokaji Aszú är dessertvin. Passar utmärkt till ‘madártej’. Skål!

Share

Comments (0)

Tags: ,

Kaja (újratöltve)

Posted on 15 September 2011 by Judit

A 2010-es Európa Turné – 3. Étkezés

Ami itt következik, az csak erős gyomrúaknak ajánlott, és csakis egy kiadós vacsora után. Ugyanis kajáról lesz szó, sok kajáról.

Mi, tibetiek, eszük – mondta szeretett lámám, amikor először ültem le a oszlói gompában vajrayana buddhistákkal meditálni. Ezzel ugyan theravada múltamra célzott, ugyanis a theravada buddhisták híresek a önmegtartóztatásról, és arról, hogy a szerzetesek tizenkettő után nem kapnak semmit enni. Az első közös meditálás óta sokszor idéztem Changchub lámának ezt a mondását, a legtöbbször nagy derültséget váltva ki a hallgatóságban.

Egyszóval mi, tibetiek, és mi, magyarok, is eszünk! Éppen azért, mert az étkezés olyan alapvetően fontos a magyar kultúrában (is), gondoltam, az európai körút gasztronómiai vonatkozásairól szeretnék beszámolni mindjárt itt, a beszámolók elején.

Végigrágtuk magunkat Európa hét országán. Autóvezetés közben a legcélszerűbb többször és keveset enni, lehetőleg kompakt és tápláló élelmiszert csomagolni. Tanulság: a kávé vízhajtó, csínján bánni vele. Én kólát iszom helyette, bár a szénsav puffaszt. A benzinkutaknál változatos minőséget mutat az élelmiszer-választék. A finnyásak menjenek biztosra, és csak csokit vegyenek. Én végigkóstoltam a kolbászokat. A legrosszabb Magyarországon volt: zsíros és darabos. A legkorrektebb a német frankfurter:  klasszikus virsliíze van, semmi mellékíz vagy gusztustalanság.

Kellemes meglepetés a bőséges és ízletes salátabár Ausztriában. Szinte mindenütt van, és a saláták nagyon finomak. A határ német oldalán már teljesen mást értenek burgonyasalátán, és abba a hibába estem, hogy rendeltem egyet currys kolbásszal – mindkettő pocsék volt!

A cseheknél idén a tasicskát (töltött táska) próbáltam ki, ami bevált. Bad Schandauban remek házi snitzelt ettem, Untersbergben a képen látható halat tiroli módra tésztával és paradicsomszósszal. Egyik jobb volt, mint a másik.

Ami rossz volt: halászlé és túrós csusza Visegrádon, házi lecsó kolbásszal, sült csirke a trelleborgi kompon. Általában kösse fel a gatyáját, akinek ételallergiája van, vagy szimplán vegetáriánus vagy vegán. A kompokon, a benzinkutaknál, gyorsétkezdékben semmit sem fog találni, de még nagyobb éttermekben sem biztos. Budapesten például egy átlag pincérnek fogalma sincs, mi az a glutén vagy vegán. Tisztelet a kivételnek. Ha ráadásul “külföldiül” beszélsz, alaposan kiforgatják a zsebeidet. Érdekes, amikor magyarul tárgyaltunk, mindjárt előkerült a napi/heti menü az egyik helyen, és azonnal barátságosabban néztek ki az árak.

Enni muszáj. Ha nincs az ember felkészülve gyomorilag vagy anyagilag, jobb, ha apartmant bérel, és megveszi a piacon a hozzávalókat. Magyarországon ezt ajánlanám. A bátrabbakkal mi vidáman meglátogattunk egy hagyományos kifőzdét is, ahol agyon zabáltuk magunkat válogatott (magyaros) finomságokkal!

A sütemények terén Európa verhetetlen. A német és osztrák gasztronómiai kultúra és a török hatás csodálatos egyvelege az, ami Magyarországon van. Csak sajnálhatta liszt- és tejérzékeny barátnőm, hogy sehol nem volt egy fránya szorbé vagy kukoricaliszt-alapú süti. Szerintem skandallum!

A magyar mentalitásról még annyit, hogy mi, magyarok, eszünk. Volt szerencsém kétszer is részt venni tibeti buddhista szertartáson az ott-tartózkodásunk során. Ezek a szertartások úgy néznek ki világszerte, hogy a láma vezetésével  elzümmög a társaság egy irdatlan hosszú imát tibetiül (több óra is lehet, de a valóságban kimarad pár rész), s a szertartás előtt tett étel- és italfelajánlások átalakulnak eközben tormává (lásd: Food Torma), amiből a végén mindenki jóllakik. Nos, én mindkétszer úgy tapasztaltam, mintha ez a lakmározás rész aránytalanul hangsúlyos lett volna, mintha csak azért járna össze a szangha (buddhista közösség), hogy jobbnál-jobb ételekkel brillírozzanak egymásnak. De az is meglehet, hogy a theravada indíttatásom, és némi zen befolyás mondatja ezt velem, mindenesetre, élvezzék a képeket!!! (Amelyeket Martin Larssonnak köszönhetünk.)

Bécsi kávé

Picture 1 of 14

Az év felfedezettje!

Share

Comments (3)

Tags:

Lasse Kongo hazatér

Posted on 15 September 2011 by Judit

(Első rész)

Tróger Rógert holtan találták a traktorfülkében, a traktor belefordulva az árokba. Nem lehetett tudni, árokba hajtott, és azért halt meg, vagy előbb meghalt és úgy csúszott le a jármű a makadámútról. Külső sérülésnek nyoma nem volt. Az ereiben több alkoholt találtak, mint vért. De ez nem lepett meg senkit, a környéken mindenki keményen alkoholizál. A piát lengyel kamionosok hozták, ez se titok. Róger éppen egy nagyobb kóstolóval egybekötött áruátvételről tartott hazafelé. A rendőrség etilalkohollal teli műanyag kannákat foglalt le a járműben. A halotti bizonyítványba közvetlen halálokként mégsem az alkoholmérgezés került, hanem szívelégtelenség. Rógernek szívnagyobbodása volt, és a túl nagy szív nem találtatott elég erősnek. Az se jó, ha valakinek túlontúl nagy a szíve! De az se, ha valaki lelketlen gazember.

A haláleset után Szören belevetette magát az erdőbe. Éppen a nyári rókagomba szezonja volt. Zsákszámra szedte a gombát, mint valami eszelős. Pirkadatkor már nem volt otthon, és estig nem jött haza. Már nem tudtak mit kezdeni a sok gombával, pucolni sem győzték. Kérdezgettek fűt-fát, kell-e a jó rókagomba, kell-e a jó rókagomba. Minek annyit leszedni, ha nem bírják megenni? – kérdeztem. És akkor az egyszer lassabban kezdett el beszélni velem.

– Az erdő nekem terápia. Az erdő megnyugtat, begyógyítja a sebeket. Magam vagyok egész nap kint, a jó levegőn. Csak megyek, megyek, és szedem a gombát. Itthon már rég megbolondultam volna. Csak jár az ember feje. Nem tudja, mit csináljon. Nekem Róger volt a mindenem: a barátom, az apám, a testvérem! Most nem tudom, hogy lesz. Itt belül – mutatott a mellkasára – nagyon szorít! Érted-e?

Bólintottam.

Azt is megértettem, hogy a gazdája halálával a lakhelyét és a munkáját is elveszítette.

Rógert nem sokkal a szerencsétlen baleset előtt elhagyta az élettársa, akivel a tehenészetet csinálta már évtizedek óta. A túl sok ital vagy a kétes hírű haverok? Nem tudni miért ment el egyik napról a másikra, sok személyes holmit hátrahagyva. Gyerekük nem volt, így Szonja örökölte volna a farmot – ha nem költözik el otthonról. De erről úgyszólván senkinek nem volt tudomása. A népek csak találgattak. Szonjára nagy örökség várt… Amíg Róger testvérei színre nem léptek. A kiszolgáltatott helyzetben lévő Szörent autóval, pénzzel kecsegtették, ha Szonja ellen vall. Még azzal is, hogy a cselédházat megtarthatja. És annak ellenére, hogy a házkutatás során leltárba vett személyes tárgyak szinte egyértelműen arról tanúskodtak, hogy az élettársi kapcsolat az elhalálozás idején is fennállt, Szören vallomása többet nyomott a latba, és a bíróság a testvéreket jelölte meg örökösnek. A korábban koszos finnördög hirtelen kulcsfigurává vált, és a farm nem került „idegen” kézre. Lasse Kongo megkapta Róger régi Volvóját, hozzá egy évi bérét, ha lett volna bére, de a házat el kellett hagynia, az egyik testvér komoly igényt tartott rá. De Szörennek nem akaródzott mennie. Amit tudott, elcsaklizott a tehenészetből, és megpróbálta azokat a használtáru-kereskedőnél értékesíteni. A testvéreknek végig kellett járnia az összes ilyen helyet, hogy a kereskedőket figyelmeztessék a lopott áruról, hogy rendőrségi feljelentést is tettek már. De persze csak blöfföltek. Nem kockáztathatták meg, hogy kiboruljon a bili. És Szören nem ment el. Naphosszat az erdőt meg a bolhapiacot járta. A testvérek régen összevesztek az örökség felosztásán – még a cselédházon is. Újabb bírósági perek, és beköszöntött a tél. A cselédház egyetlen kéménye vastagon pöfékelt. Szonja főzte a belsőséget a kutyáknak.

A ház előtt szépen eltolták a havat. A mezei útról egy fekete autó kanyarodott be az udvarra. Egy férfi és egy nő szállt ki. Az egyik testvér és a neje. Letopogták a havat a tornácon és bekopogtak. Szonja nyitott ajtót. Szören ittasan feküdt a heverőn macskákkal vastagon borítva.

– Itthon van Szören? – kérdezték. Szonja nem szólt semmit, csak intett, lépjenek be. Szören mocorogni kezdett a heverőn. A macskák sorra elugráltak.

A férfi határozott léptekkel bement a nappali, s akkor már Szören is kikaparta a csipát a szeme sarkából.

– Vedd a kabátod, Szören, megyünk haza!

Szonja falfehérré vált. Szören nem tudta, mit akarnak tőle. De Róger testvére elmagyarázta neki:

– Kitudtuk, hogy Jokkmokkban van egy bejelentett lakcímed. Így van?

– Igen – biccentett Szören. Egyik szemével Szonját nézte, a másikkal a férfit a bundában, csizmában szinte könyörögve a tekintetével, nehogy többet eláruljanak a jokkmokki dolgokról Szonjának.

– Vedd a kabátod és köszönj el!

Szonja tágra nyílt szemekkel bámulta a párját. Most pakolhat ő is?

– Sajnálom, Szonja – mondta utoljára, felvette a posztókabátját, csizmát húzott, és elhajtottak a Volvóval meg a fekete autóval észak felé.

Egészen Jokkmokkig el kellett kísérjék, mesélte később Lena, Róger sógornője, hogy biztosak legyenek abban, hazament. A városközpontban bérelt egy kétszobást a lányának és a feleségének. A fene se gondolta volna, hogy pont Szören élt kettős életet! Ki nem nézné az ember ebből a finnördögből – mondta Lena. Bólogattam.

– És mi lett Szonjával?

– Szonja? Szonja szőrén-szálán eltűnt. Senki sem látta azóta Strömstadban.

Na ja, gondoltam, Svédország elég nagy ahhoz, hogy egy másik megyében, egy másik járásban új életet kezdjen az ember.

Share

Comments (1)

Tags: , ,

Sju ungerska rätter 3.

Posted on 14 September 2011 by Judit

Lángos

Langos @ WIKIPEDIA “(lángos; uttalas langåsch) är en ungersk maträtt som består av friterat bröd och som ofta serveras med gräddfil, riven ost, fetaost, pudrad med socker eller på försvenskat vis med rom eller sylt. Klassisk langos brukar serveras penslad med vitlöksolja. Maträtten är vanlig på festivaler och finns i flera varianter, däribland som dessertlangos. Namnet Lángos kommer från ungerskans Láng, som betyder flamma. Man äter ofta Langos som frukostbröd i Ungern.

Varken min mamma eller min farmor stekte lángos hemma när jag var liten eftersom vi i Ungern har den lyxen att varje liten hål har egen lángosbod . Där fick vi köa för det nyfriterade underverket men då var det bara ett alternativ, med eller utan salt liksom kommunismen själv: visst hade vi “demokratiskta” val, vi fick välja från den röda vasen eller den andra röda vasen. :-) Pluralismen kom sedan! Med gräddfil, créme fraiche, riven ost, vitlök, feta, socker, hallonsylt.

Basreceptet är enkelt, det behövs tid för jäsning, mycket olja att fritera i, och lángos bör serveras helt färskt och rykande varmt!

Ingredienser:
250 g mjöliga potatisar
20 g färsk jäst
1,5 dl mjölk
en nypa socker
500 g vetemjöl
lite salt
mycket olja att fritera i

Koka potatisen med skal. Skala och riv potatisen medan den är varm.Värm mjölken till 37 grader (fingervarm). Lös upp jästen och sockret i lite av mjölken, låt stå en stund. Häll upp mjölet i en skål, gör en grop i mitten och häll i jästblandningen. Blanda i den rivna potatisen, lite salt och resten av mjölken. Knåda till en slät deg och strö över lite mjöl. Jäs övertäckt i minst 30 min, på en varm plats.
Hetta upp olja i en panna med höga kanter. Forma tunna kakor och fritera dem tills de är gyllene på båda sidorna. Servera “fröccs” till maten. Använd torrt vitvin. Ja, många föredrar öl till lángos även i Ungern, men jag är en sådan vinperson 😉

HÄR har jag hittat en äkta ungersk tant på YouTube som visar er själva friteringen:

BON APPETITE! // JÓ ÉTVÁGYAT!

 

 

 

Share

Comments (0)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................