Amikor a szociális hivatal a blogomat olvassa majd
Háttér:
roppantnyugdíjas vagyok, előtte már évekig on-and-off táppénzen voltam, mert az élet szar, és az érzékeny idegrendszerűeknek nem való a bérből és alamizsnából való megélhetés. És erről most ennyit. A lényeg az, hogy azt írta az újság, hogy – idézem: a szociális hatóságoknak jogában áll a segélyen lévők blogjait és a Facebook-ot olvasni, ha meg akarja ítélni a támogatásra való jogosultságot. Az ügyintézők számításba vehetik például, ha úgy néz ki, valaki feketén dolgozik vagy egyedülálló. *kackac* - ahogy a vén troll mondaná. Ugyanis én a virtuális valóságra nem alapoznék. Ugyanis mondhat bárki bármit, senki sem köteles az igazat írni a neten. A valóságot lényegesen elfedő image-et lehet kreálni magunkról, ha éppen arra szottyan kedvünk. Ez mind megengedett.
Az én szerény véleményem szerint az internet az összes blogjával, közösségi portáljával egy hatalmas homokozó, játszótér, ahol lehet tényirodalmat közölni, dokumentum filmeket bemutatni, de éppen ennyi erővel új világokat lehet teremteni, mesélni, játszani, szerepet játszani. Van pár netes kifejezés, amit a hatóságok szíves figyelmébe ajánlanék. Mindjárt itt van ugye a “virtuális” kifejezés. Virtual Reality, nemlétező, képzeletbeli stb. valóság. “A virtuális valóság tulajdonképpen egy olyan, számítógépes környezet által generált mesterséges, a valóságban nem létező világ, melybe az adott felhasználó megpróbál minél inkább belemélyedni, vagyis beleéli magát a virtuális térben történő dolgokba.” (A virtuális valóság jelentése) (Mélyebben a témában pl. Fehér Katalin) Márpedig az általam létrehozott virtuális világ nagy mértékben függ a fantáziámtól. Ha a fantáziám gazdag, ne adj isten, bizarr, akkor a valóság, amit kreálok, és amibe beleélem magam olyan távol állhat a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Már jócskán a pszichológia területén járunk, amikor a virtuális valóságban manifesztálódó vágyakról kezdünk el beszélni.
Másik kedvenc kifejezésem az “avatar” szó, ami évtizedekkel az azonos című film előtt létezett. “A hinduizmusban az avatára (szanszkrit Avatāra „alászállás”,) az isten alászállása és halandó lényben (akár állatban) való megtestesülése a földön a világ megmentése, a törvények helyreállítása vagy híveinek megoltalmazása céljából. Eközben részben megőrzi isteni természetét, részben földi természete lesz.” (Wikipedia)
- Videojátékok esetén a játékos által a játék kezdetén kiválasztott és a későbbiek során általa irányított játékbeli karakter, amelynek megjelenését a játékos módosíthatja (kinézet, öltözék, felszerelés stb.). Többszereplős játékokban a többi játékos számára is ez az avatár jelenik meg.
- Internetes fórumokon egy kis méretű kép a felhasználók azonosításának megkönnyítésére, amit a felhasználó magának állít be profilján. Általában a tag hozzászólásai mellett jelenik meg, ezzel jelképezve magát a személyt. (Wikipedia)
Az én interpretációmban például van egy karakterem a Facebook-on vagy a Tumblr-on illetve az iwiw-en, ami nem feltétlenül egyezik meg Szeles Judittal. (Az én esetemben a felhasználói név igen ritkán valódi név. Nem azért, mert nem akarom, hogy ismerőseim megtaláljanak, hanem éppen abból a nézetemből fakadóan, hogy a net játék.) Ha a szociális hivatal ráültet egy pszichológust a blogomra vagy a közösségi fiókjaimra, hamar azt a következtetést vonhatja le, bizony, ez az illető jogosult a rokkantsági nyugdíjra, mert akkora paranoiája és multiply személyiségtorzulása van, mint egy ház. *kackac 1.2* Nárcizmusról, skizofréniáról nem is beszélve!
Emlékszem még a régi szép időkben, amikor a mIRC-en csak nerd-öket és perverzeket lehetett csak találni.Kedvenc képem ebből az időből:
Szóval, már alig várom, hogy a Svéd Betegbiztosító elkezdje olvasni a Panno-t! Mert játszani jó!
Eller hur?
Huizinga: Homo Ludens
Szeles Judit a neten:
Szeles Judit (FB-oldal)
Panno (FB-oldal)
(A többi most nem jut eszembe.
YouTube, MySpace stb.)











June 21st, 2011 at 19:14
Hmmm, egyetértek. Belelépnek az ember magánéletébe, ami tényleg lehet kicsit képzelt is, miért ne? Mellesleg lassan már mindenk hivatal olvassa a facebook-ot is társait: rendőrség, leendő munkaadó…kicsit észnél kell lenni.
June 23rd, 2011 at 13:42
Még szerencse, hogy olvastam az 1984-et!