Harminchárom és fél

Posted on 10 June 2011 by Judit

De küldjed az angyalaidat! – hallom még utoljára, amikor megszakad a Skype-kapcsolat közöttünk. Lekattan. Afganisztán kurva messze van, akadozik az internet. A legjobb barátnőm adta el magát az ördögnek, és még csak meg sem tudtam akadályozni. Akkora a lakáshitel, és olyan kicsik a gyerekek! Nem volt ütőkártyám. Most ott csücsül a homokviharban, harminchárom…és fél.

Nem tehetek róla, de a Népszabadságban megjelent Három és fél horrorisztikus hónap a bordélyházban cikkről nekem az Afganisztánban szolgáló barátnőm jutott eszembe. A címszavak hasonlítanak: szegénység, rászorultság, nő, kényszer, félelem, erőszak, háború, drog, hatalom. Pénzért valami erkölcstelenséget végrehajtani. Jó, nem szabad összemosni a békefenntartók (sic!) tevékenységét egy német bordélyházzal. A nagy összefüggések azonban mindig leredukálódnak egyéni sorsokra. A politikai döntések absztrakt világa is csak egyének kicsinyes érdekeiből adódik össze. Én már nem hiszek istenben. Csak egy-egy eltorzult arcot látok, fintort, lefagyott videó képet a Skype-on. És azt hazudom, hogy imádkozni fogok érte, pedig már nem tudok imádkozni.

Hogy jobb lesz a világ? Hogy lesz jobb? De hogy? – szeretném kérdezni. Majd jobb lesz egyszer. A legtöbben azt hiszik, hogy majd magától lesz jobb. Egyszer. Majd kialakul. De nem. Nem lesz jobb magától a büdös életben sem! Nem lesz se Merkel, se Orbán, se Obama, se Putyin, se Sarkozy, se Gandhi, se senki, aki majd megjobbítaná nekünk.

A buddhista etikában van egy alapkitétel – Nemes nyolcrétű ösvény – hogy olyan életvitelt kell éljünk, amelyben javainkat békés úton, tisztességesen és másoknak szenvedést nem okozva szerezzük meg, illetve nem hágjuk át a helyes beszéd és cselekvés elveit. Buddha öt foglalkozást említ, bár elsőre idejétmúltnak tűnhetnek, ma is esedékesek: fegyverekkel, emberekkel, élőlényekkel, bódító szerekkel és mérgekkel való kereskedés. A fejemhez vághatjátok, hogy a buddhizmus idejétmúlt, naiv utópia, lehetetlen az elvei szerint élni a „mai világban”. De csak egyszer próbálnátok már meg! Mindenki, egyszerre, az egész világon. Nem kell buddhistává válnod, csak jobb emberré, szokta a Dalai Láma mondani. Ha keresztény vagy, kezdjed, mondjuk, a Tízparancsolattal. A nagy összefüggések mindig leredukálódnak egyéni cselekedetekre.

Azt mondja a barátom, szar a helyzet Magyarországon: nagy a szegénység, embertelen a politika, lehetetlen a megélhetés, nagy a bűnözés, a korrupció, a félelem. Harminchárom és fél. Nyelveket tanul, azt mondja, elhagyja az országot, és külföldön próbál boldogulni. Ott csak jobb világ van. Majd kiábrándul, hogy ott se jobb. Tulajdonképpen sehol sem jobb, amíg ott belül le nem kattan valami az emberben, hogy még jó pénzért sem csinál olyat, ami másoknak szenvedést okoz, amíg ott össze nem áll a kép, ott belül, az ember fejében – nem a tárgyalóasztalon – addig sehol nem lesz jó.

Mire gondolsz, amikor elmész a kurvához? – Hát ez az, nem gondolok semmire, senkire. Kiélem magam, oszt jónapot! – Mit élsz ki? – A természetes vágyaimat. – Mik a természetes vágyak? – Az ösztönök: evés, ivás, szaporodás – ül a konyhában, azt mondja, azért ül ott, mert várja, hogy feltegyem a teavizet. De én nem teszem fel neki. Hanem szép nyugodtan megmondom, hogy most aztán veheti a kabátját, és mehet, amerre lát. Mert lehet, hogy az anyukája mindig feltette neki a teavizet, megcsinálta a szendvicsét, kivasalta az ingét, kimosta a gatyáját, de az anyukája hülye volt, és én nem vagyok hajlandó a „mai világban” kiszolgálni egy férfit. Azt mondja, lehetnék kedvesebb, hogy kedvességből, törődésből tenném fel a teavizet. Meg Jézusra hivatkozik, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Kezdem elveszíteni a türelmemet, de még hirtelen eszembe jut, hogy ugyanaz a Jézus valami olyasmit is mondott, hogy csak olyasmit kívánj másoknak, amit magadnak is megtennél, de nincs kedvem hittanórázni. Ismeretségünk itt véget ért, mondom lakonikusan. Leakasztom a kabátját a fogasról, és a kezébe adom. Nem kell belenyugodni, hogy a világ kényszerpályán mozog.

 

„Dóra a barátnőjét kérte meg, hogy két napon át vigyázzon Zsófira, a kislányára, mert ő elutazik a kisvárosból munkát keresni. Zsófi akkor kétéves volt, az édesanyja tizennyolc. (…) Dórit hiába várták haza. Barátnője Zsófit a nagyanyjának adta vissza. A nagyszülők bejelentették a rendőrségen Dóra eltűnését. A rendőrség kiadta a körözést. Hosszú hetekig nem történt semmi.” – olvasom a Népszabadságban. A szöveg mellett screenshot a német bordélyház honlapjáról. Szép, nagy, piros kép. Figyelemfelkeltő. „Dórát a szekszárdi László fia, Sanyi fogadta a bordélyházban. Sanyi, a 35 éves, kopaszra nyírt férfi az ötödik emeletre vitte őt. Itt dolgoztak a magyar lányok, akik közül egyik sem önszántából került oda. Dórának az 54-es szobát jelölték ki. Kapott egy nejlonszatyor fehérneműt, majd megmondták neki: az ajtóban kell állni, s elcsábítani a lépcsőn fölérkező vendégeket. Tilos volt sminkelni, rúzsozni, nehogy a házas férfiak otthon lebukjanak. Magyar vendégeket nem fogadhattak, közölték velük: ha megteszik, agyonverik. Nem akarták, hogy bárkivel üzenni tudjanak.” A szöveg mellett itt egy fiatal nő hason fekve, két bekezdésnyi széttárt lábakkal. Lentebb a kommentekben valaki a Blikket említi, meg az erotikus munkára felhívó hirdetéseket.

Megint a barátnőm Afganisztánban jut eszembe. Harminchárom és fél. Együtt lógtak a lánnyal, aki a felborult páncélozott járműben lelte a halálát. Ő meg huszonnégy volt. De a kor nem számít. Az afgán nők, gyerekek is eszembe jutnak, akiket meg a tálibok. Aztán meg a végtelen mákmezők. Azt mondja a barátnőm, Khaled Hosseini regénye, a Papírsárkányok limonádé ahhoz képest, ami Afganisztánban van. Elszégyellem magam: költészetet csinálni ebből? De mindenki a maga módján, a maga tudásához, a lehetőségeihez mérten tegyen érte, TEGYEN ÉRTE, hogy jobb legyen.

 

 

 

(A cikkben szereplő barátnők és barátok részben fiktív alakok vagy a felismerhetetlenségig eltorzítottak)

Print Friendly

15 Comments For This Post

  1. joz Says:

    Nem szorosan kapcsolódva a fentiekhez.
    Amikor magyarország csatlakozott a NATO-hoz az ország hatékony védelme érdekében, akkor azt is vállalta, hogy / mivel a NATO folyamatosan hadban áll / hadüzenet nélkül hadban áll nagyon távoli országokkal. De azt senki sem gondolta akkor végig hogy ezek a távoli országok városokból, falvakból, utakból, házakból állnak, a házakban emberek laknak. Olyan emberek, akik magyarországnak talán a nevét sem ismerik nemhogy ártottak volna nekünk.
    Továbbá sajnos úgy érzem azt az “európai” létet amit úgy ötven évig élvezhettünk itt európában lassan multidőbe tehetjük.

  2. Judit Says:

    Ártani ártott. De nem az egyszeri afgán.
    Egyébként meg erőszakra erőszakkal nem lehet válaszolni. Az olyan, mintha egy keresztény csak az Ószövetséget olvasta volna, és sose hallott volna az Újszövetségről.

  3. Judit Says:

    A hónap cikke lett két nap alatt!
    Köszönjük az olvasóknak!
    /a szerk.

  4. Herman Ottó Says:

    Tovább is van, mondjam még?
    http://index.hu/kulfold/2011/06/10/szivinfarktusban_halt_meg_egy_magyar_katonaorvos_afganisztanban/
    Ez most véletlen, vagy tényleg ennyire nem megy a harcmezéjén?

  5. Murci Says:

    Az életüket kockáztatják a hazáért!

  6. Judit Says:

    Pénzért csinálják, mégpedig azért mert a drága hazájukban olyan helyzetbe jutottak, hogy rákényszerültek. Erről a belekényszerítésről van egy másik történetem is, Norvégiáról. De azt majd legközelebb!;-)

  7. darya Says:

    Kedves Herman Ottó!
    Ki mondta, hogy szívinfarktusban csak a harcmezőn lehet meghalni…
    Egyébként pedig valóban szorult anyagi helyzet a fő oka a misszióknak, legalábbis magyar viszonylatban, ami ugye nem is titok.
    A magyar médiából táplálkozni pedig botorság hiszen semmi nem az aminek látszik.
    A dokit pedig Isten nyugosztalja , csodálatos ember volt.
    Tisztelettel Darya

  8. Bakos András Says:

    Kedves Judit!
    Érdekes, hogy pont most küldted el a linket, amikor épp Pesten jártam, és olyan katonákkal beszélgettem, akik Afganisztánban szolgáltak. Nem a veszteség érdekelt, a veszély, hanem az, hogy amiről itthon alig tudunk valamit, az újjáépítés, hogyan is zajlik valójában. Ezek a katonák nem csak azért vannak ott, hogy állig fegyverben járőrözzenek, hanem hogy ennivalót, a hidegben takarót, kályhákat osszanak, azon kívül vigyázzanak azokra a civilekre, akik kutakat fúrnak, hogy legyen ivóvíz, iskolákat építenek, helyreállítják a vízvezetéket és az elektromos hálózatot, gyakorlatilag mindent, amit a tálibok szétbarmoltak. Az volt a kérdés, amivel odautaztam hozzájuk, hogy van-e, lehet-e maradandó nyoma ennek a munkának, az átadott kultúrjavak bele tudnak-e illeszkedni abba a kultúrába, vagy a magyar katona – bármit is ad és mond – csak idegen marad, és amit építünk, úgy jár, mint amit a kisfiúk rajzolnak a vízparti homokba. Az egyik benyomás szerint el fog tűnni minden, vagy legalábbis nem úgy, nem ott hasznosul, ahová mi szánjuk. A másik tapasztalat az, hogy ha mi nem lennénk ott, másvalaki töltené be azt a helyet, ha tetszik, hatalmi űrt. A békefönntartás nem katonának való munka, de bizonyos körülmények között csak katona tudja végrehajtani. Ott ezerháromszázvalahányat írnak, és a katonáink szerint tényleg olyanok a viszonyok, mint itthon, nálunk az Árpád-ház kihalása és Károly Róbert megérkezése előtt. A hadurak és a tálibok olyan hatalommal bírnak, mint nálunk annak idején Csák Máté és a kiskirályok. A maffiavezérek és a tálibok is a máktermesztésből húznak hasznot, miközben szigorú erkölcsökről papolnak. A mákból kábítószer készül, de nem az afgánoknak, hanem a művelt világnak, úgyhogy – ez még egy szempont – végső soron egy kicsit tényleg magunkat védjük Afganisztánban.

  9. Judit Says:

    🙂 Te is szereted a mákos gubát? (csak vicceltem)

  10. Judit Says:

    A Svéd Tévének volt egy sorozata (jún. 17-ig online az első rész, a további öt résszel együtt) Háború a békéért címmel (Krig för fred). Akit érdekel: http://svtplay.se
    ,a “sök” rubrikába írja be: Krig för fred. Érdekes még annak is, aki nem tud svédül. 😉

  11. Bakos András Says:

    Szeretem a mákos gubát. (Már ha itt csak a tésztaételről van szó. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak.) 🙂

  12. Judit Says:

    “Gubó legyek, ha értem'” – IN: Gavallérok 😉

  13. Sz. Mariann Says:

    Az én angyalom is őrá vigyáz.

  14. Online InkubátorHáz Says:

    Azért, nem teljesen ez a szitu, kemény idők járnak, de minden fele. Aki gazdagságból adott alá annak az fáj, aki semmiből lett nincstelen annak az. Akinek túl sokat ad az élet, annak keveset hoz a részvénypakettje. Ugyanakkor nem minden rosszsorsú, öl, rabol, és nem minden szegénysorsi nő lesz kurva. Csak azzá leszünk, amilyenek vagyunk.
    Igen nehéz idők járnak, de rózsa és lepkeszárnyak nem edzik, sem a lelket, a vasat is csak a tűz, de ne feledd, ha a dongó a fizikával foglalkozna, nem repülne, mert a fizika szerint képtelenség. Sorolhatnám, hogy a 100 futás álomhatárát sokáig nem lehetett túlszárnyalni, azt mondták ez az emberi teljesítőképesség határa, és jött valaki a sivatagból, és nem mondták meg neki, vagy nem értette, vagy egyszerűen nem értékelte.
    „Ami nem öl meg az megerősít…”

  15. Judit Says:

    Az én véleményem más.
    De a vélemények is lehetnek különbözőek.

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................