Összetört szív

Posted on 14 April 2011 by Judit

2011. január 20-a délután a Hertz Ferihegy 1. termináljánál lévő irodájukban M. S. kollegájuknál autót béreltem Sz.J. néven.
A korábban telefonon kétszer is egyeztetett ún. “Hosszú hétvége” kedvezmény értelmében, ha 20-án délutántól január 25 kora reggeléig (nyitás előtt) bérelem az autót, a bérlet összege 274 Euró.
Telefonon is, és aztán személyesen M. úrral is ebben az összegben állapodtunk meg.
Kértem, hogy GPS-sel is rendelkezhessek, amit napi 10 Euróért, összesen 40 Euró, kaptam meg.
A szerződést a fentiek értelmében írtam alá.

A gépjárművet az átvételkor  megvizsgáltam, és a szerződésben megfelelő állapotban találtam (korábbi sérüléssel ajtón).
A gépjárművet a megbeszéltek szerint parkoltam le január 25-én, a kulcsot a Hertz postaládájában helyeztem el. Az autón újabb sérülést nem találtam.

A bankszámlámról 2011.január 26-i dátummal két összeg került levonásra.
5289,87 svéd korona, ami 590 Eurónak felel meg, illetve 1652,80 svéd korona, ami 185 Eurónak felel meg.
Mivel az összegek egyike sem egyezik meg azzal, amit vártam, telefonon felhívtam a Hertz Ferihegy 1. irodáját, ahol tájékoztatásomul elmondták, hogy a kölcsönzést nem a korábbi összeg szerint számolták fel, és hogy egy új sérülés (lökhárító elől) volt található a járművön. Nekem a sérülésről nincs tudomásom, a sérülést nem én okoztam.

Sokszor a valóság írja a történeteket.

Az első magyar kifejezés, amit a párom egy Tom Clancy-könyvből tanult meg az volt, hogy “a nagy kapu mellett mindig van egy kis kapu”. Ez a kis kapu, egy rés az, amit a Hertz kihasznál. Reggel kilenckor ugyanis még nincsen az irodában senki, de a kulcsot be lehet dobni a postaládájukba. Magyarán a reggel 9 és az átvétel közötti idő alatt az autót ért kárért én vagyok a felelős. Akkor most azt mondja már meg nekem valaki, hogy ha az autó a parkolóban áll, és sérülés éri, akkor az hogy lehet, hogy olyan sérülés, amit mozgás közben jöhet létre (ti. a lökhárítón húzott nyom).

 

Adom a képeket:

 

Ja, persze, azóta már több ismerős is azzal vigasztalt, hogy ez az egyik bevételi forrása az autókölcsönzőknek, meg hogy az angliai Hertz ebből élt.

Most már tudom.

Csak azon gondolkoztam el, van valakinek ötlete, rám hogy lehetne érvényes a mondás: MINDEN NAGY KAPU MELLETT VAN EGY KIS KAPU.



Print Friendly

8 Comments For This Post

  1. cerebrolavator Says:

    TE VAGY A KISKAPU

  2. Judit Says:

    Ez valami loop, amit nem vettem volna észre? :-P

  3. Henrietta Says:

    Perelni a magyarok nem szeretnek, meg nem is tudnak ugyhogy azt javaslom fenyegesd meg oket, hogy perre viszed.Egy ilyen level megirasa nekef=g igazan nem fog gondot okozni. Nekem pedig eddig meg mindig kinyitotta a kiskaput ….

    Heni

  4. agymosó Says:

    Itt azt is dokumentálni kell, ha nincs semmi dokumentálni való. Én pl. parkoláskor lefényképezem a kocsit a parkolójeggyel. Paranoia, vagy csak helyismeret.

  5. _Ryonoshippo Says:

    Akkor én csak egy átlag magyar vagyok – szépen kifejlett paranoid személyiség más országokban. :-P

  6. Judit Says:

    Három hónapja áll az ügy.
    Senkinek nem ajánlom a ferihegyi Hertzet!

  7. darya Says:

    Szerintem is írj nekik “fenyegető” levelet.
    Lehetőleg határidőset,azután ha nem történik semmi lépj.

  8. Judit Says:

    léptem

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter