Egy ilyen csigaforgató kezdett el költeni a házunk előtti nedves-zsombékos réten:
A helyiek “strandskata” néven emlegetik, ami annyit tesz, strandszarka. A magyar neve egy kicsit költőibb, latinul Haematopus ostralegus.
Költőhelyén parti csigákkal, fövényférgekkel, kagylókkal, tengerisünökkel, apró rákokkal és rovarokkal táplálkozik – írja a mindentudó wiki. Mondom, hogy KÖLTŐ! Csak azt nem tudom, a sünjeink mikor tanultak meg úszni!
April 16th, 2011 at 12:43
A kir. magyar Természettudományi Társulat ezelőtt több évvel egy, a madarakról szóló mű megírásával bízott meg.
Azoknak a tüzetes tanúlmányoknak során, a melyeket a mű érdekében tettem, hamar megéreztem annak szükségét, hogy bizonyos életjelenségeket élő szemmel lássak.
Különösen az északi madárhegyek mivolta s a rólok közkézen forgó ábrázolatok, valamint a tömeges madáréletnek bizonyos délszaki jelenségei, szövetkezve a madarak költözködésének lényével, voltak azok, a melyekre nézve élénken éreztem, hogy közvetetlen tapasztalásra van szükségem.
A kir. magyar Természettudományi Társulat erre vonatkozó kérésemet nemcsak figyelmére méltatta, hanem a magyar tudományos Akadémiánál megfelelő összeget eszközölt ki, a mellyel az északi útat megtehettem.
Minthogy azonban ez az összeg útazásra és felszerelésre nem futotta, fölajánlotta a hiányzót, némi viszontszolgálat fejében a „Budapesti Hirlap” szerkesztősége, a mit köszönettel fogadtam el.
Magyarország egykori vallás- és közoktatásügyi minisztere, Trefort Ágoston, erre az útra mellém rendelte dr. Lendl Adolf, akkori műegyetemi magántanárt, az élő állatalakok tanúlmányozása végett.
Az útat 1888-ik év nyarán tettem meg. Ez Berlin–Hamburgon át a dán terűlet legészakibb csúcsáig, Frederikshavenig vezetett; onnan hajóra szállva, kizárólag a tengeren Tromsőig mentünk; innen én egyedűl Svarholt madárhegyére, majd ugyanígy Hell és Sajnovics nyomain Vardőig. Északi szélesség szerint én a 71° 12″-et értem el.
A rajzok készítésében támogatott Háry Gyula, kitől a tájképek javarésze való, dr. Madarász Gyula, ki madárképekkel járúlt hozzá, és, a kit legelől kell vala említenem, Vastagh Géza ifjú mesterünk, ki páratlan érzékével életet adott különösen a madárhegy tövét ábrázoló képnek, mely az eddig megjelentek között legelső helyen áll.
A rovarok meghatározását Frivaldszky János és Mocsáry Sándor uraknak köszönöm.
Mindazoknak, a kik az útazást lehetővé tették, e kis művön kívűl csak hálás köszönetemet ajánlhatom föl.
Kelt Budapesten, 1893-dik évi februárius havában.
AZ ÉSZAKI MADÁRHEGYEK TÁJÁRÓL