Lustaság fél egészség

Posted on 31 March 2011 by Judit

Jó magyar édesanyád! Igen? A protestáns, majdhogy nem materialista, de végtelenül gyakorlatias és haszonelvű édesanyámat, ki felnövekedé a nagy magyar büdös kommunizmusban, és engem is arra predesztinált, hogy haszonelvűen mosogassak, gyomláljak, gyereket neveljek – de csak ha eljön az ideje. Meg aztán: tanulni, tanulni, tanulni. mint Lenin. Dolgozni látástól télapóig. Rend a lelke mindennek, Magyar emberevés – közben nem beszél. Ésatöbbi.

 

Ehhez képest én viszonylag lusta vagyok. Mert csak a gondolkodás, írsogálás – volt apósom (szintén nyomorult paraszt, egyszeri, alfődi protestáns) szavaival élve – érdekel. A lustálkodás: Csáth Géza naplóit és leveleit olvasom változó intenzitással. Szöcskézem ki a mondatait, keresem, ami passzol rám. Példakép. További lustálkodás: az igazmondás lehetőségei mai világunkban. Inkább hallgatok, aktívan. Ez nagy erőfeszítést igényel. Mindenesetre kívülről ez éppen úgy semmittevésnek látszik, mint az-ágyon-heverve-Csáthot-olvasok-rágcsálok.

 

Rám várakozó (egyéb) tevékenységek: csütörtökre meg kell csinálnom a svéd házimat, Liza Marklund egy novelláját kellene elemeznem. Már a cím megvan: Frågatecken, frågatecken, magyarán: Kérdőjel, kérdőjel. Kis feminista novella, már hozzákezdtem a magyarra fordításához is, hogy közelebb férkőzzek hozzá, de pillanatnyilag abba van hagyva. Az elemzés címe azért az, hogy Kérdőjel, kérdőjel, mert a novella címe egy kérdés, kérdőjellel a végén – ami nem szokványos címek esetében. És a cím mindent eldönt. Úgyhogy az elemzés – hogy úgy mondjam – már kész van a fejemben, csak gondolatokat kell formálni a meglátott lényeg (a kérdőjel) köré. (Egyébként a szóbanforgó Marklund-elbeszélés címe magyarul: Milyen magasan repülhet egy lány?)

 

További egyéb tevékenységek: mosogatás, rendrakás a konyhában. Következmény: ma sem lesz ebéd. Nem baj. Rendszerint négy órakor, amikor M. hazajön, összecsapok valamit. Célom lefogyni. De ez ugyanolyan sziszifuszi próbálkozás, mint az igazmondás. A jelen körülmények nem támogatják. Nem azért akarok lefogyni, mert hiú vagyok – pedig hiú vagyok, naná! Hanem azért, mert esténként fáj a lábam, lábujjaim merevek a sok visszatartott víz miatt, ha vízhajtót eszem, besűrűsödök, és vesekövem lesz, satöbbi, satöbbi. Már fekszem is a műtőasztalon szétvetett lábakkal. Persze még nem is önszántamból lettem kövér, hanem a gyógyszerek mellékhatottak rám. Ilyen a drogosok élete. Egyszer kezdjen el az ember valamit szedni, pl. C-vitamint, és nincs megállás!

 

További haszontalan tevékenység: olvasom a kortársakat online. Mi látszik: ülök a laptop finom zönöngése (ezt nem tudom, hogy van svédül) fölött, bámulom a képernyőt, majdnem mozdulatlanul, időnként nyomok egy page down-t. Testem tesped, a mosogatni való vár. Nem csinálok semmit, csak a monitort bámulom. És még az is idegesít, ha a telefon megszólal: nem vagyok hajlandó megmozdulni, hogy felvegyem! Arcomon az sem tükröződhetik, hogy belül valójában sikítozom: hagyjatok békén!

Ki kellene menni a postáért. Szembenézni a külvilággal: reklámújság, adóbevallás, számlák. Ezek akarnak tőlem valamit! Küldözgetik a küldeményeket, hogy reagáljak, hogy csináljak valami (számukra) hasznosat, hogy színt valljak. Na, ezért sem megyek ki. Amíg nem látom, és nincs tudomásom a küldeményekről, nem lépek velük interakcióba, nem engedem, hogy kommunikáljanak velem. A lustaság védekezés. A személyiség kétségbeesett erőfeszítése, hogy integritását valahogyan megőrizze. A lustaság halvány paranoiával és életundorral keverve egyfajta stratégia. Nem struccpolitika, mert nagyon is tudatában vagyok annak, mi elől rejtőzködöm. Van tudomásom mindenről, és éppen ezért nem akarok részt venni benne. Visszatérve saját nyavalyás kis morális kérdéseimhez: ez az igazmondás része. Vélemény. Küzdelem. Sziszifuszi. Abszolút nem látványos, valószínűleg nem is lesz eredményes, de számomra a lustaság erkölcsi kérdés.

 

Mit csinálok, amikor nem dolgozom? Én akkor is dolgozom, amikor nem. Mint ahogy arra a múlt század elején rávilágítottak: ne zavarjatok, dolgozom, aludt s álmodott a szürrealistafestő. Nincsen számomra egyetlen elvesztegetett perc sem. A legintenzívebben akkor dolgozom, amikor keresztbe tett lábakkal meditálok. Nem is tudok mindig meditálni, mert ahhoz kell a legnagyobb elhatározás, kitartás, fegyelem. A létezés legintenzívebb állapota. Vagy – hogy az igazat megvalljam – a valódi létezés, az igazmondás. Csend, mozdulatlanság, becsukott szemek, keresztbe tett lábak, a teljességben való jelenlét.

 

Valószínűleg nem sok nyugdíjam lesz ebben az életben, ha a nyugdíjat munkaviszony után adják, vagy ha magamnak kell félre tennem. Ez aggodalommal töltött el egy jó darabig. Az ember öregkorára legyengül, beteges lesz, nem tud dolgozni, pénzt keresni. Na hiszen! Ahogy a világ kinéz, senki sem fog felkarolni, hogy tessék jönni, Szeles néni. Már látom is magamat az árokszélen üldögélni, rágcsálni a füvet vagy/és a küszöböt. Nyomasztó. Egy ideig tényleg elgondolkodtam ezen: mi lesz velem? Aztán jött a megoldás. De hát nem is akarok én mást, csak ülni és meditálni, mint a szerzetesek. Igen, igen! Öregkoromra szerzetesnő akarok lenni! Lemondani a világi javakról, kis tányérkámmal rizst kérni kétszer egy nap, este kis tea, és az áldott vánkoson való ülés! Erre vágyom! Ezt látom magam előtt. És ez megnyugtat. Ebből a perspektívából van értelme az egész koncepciózusosan végrehajtott lustálkodásnak. Így legyen!

Folytatom tovább az online olvasgatást. Blogokat, verseket, csupa haszontalan firkát. Én is adok hozzá egyet. Sokasodjanak! Talán valakinek jó ötletek ad, gyarapszik tőle, talán valaki önmagára ismer, talán megszabadul valamitől, talán meg akarja tudni, hogyan lehet igazat mondani, vagy élni. Vagy azt azért még sem.

Print Friendly, PDF & Email
Share

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................