Categorized | Szépirodalom

Az átok

Posted on 01 February 2011 by Judit

– Rajtam már nem fog az átok. Ezt éppen a napokban tapasztaltam meg – mondta sejtelmesen mosolyogva. – Ez nem mesebeszéd. Az illető, aki minden bizonnyal megátkozott, olyan ember hírében áll, akinek megfogan az átka…

Minden bizonnyal. Ezen elgondolkodott. Talán bizony nem is biztos egészen, teljesen, száz százalék, hogy megtörtént a megátkozás.

– Meg-e átkozott vagy nem-e akkor?! – csattant fel.

– Megátkozott. S az átok nyilak és lándzsák formájában röpültek felém. De én olyan szemekkel láttam ezeket, amivel kevesen rendelkeznek.

Henceg. Gondolta. Mindig is fantáziált. Persze, hogy lándzsái és nyilai vannak a sorsnak, a rosszakaratnak, ez csak vili. Még nem is valami eredeti a fantáziakép!

– Ezt te láttad? – kérdezte a sarokban egy másik.

– Láttam hát. Úgy láttam, ahogy téged látlak, meg a Sanyit, vagy az Elvirát.

És minden esetben rápillantott az illetőre, akinek a nevét mondta, és kissé biccentett. A nyomaték kedvéért.

– És azt ki mondta neked, hogy az átok megfogan? – kérdezte Elvira.

– Ő maga.

– Ezzel én nem hencegnék!

– Nem is hencegett, hanem miheztartás végett mondta, szerintem – felelt a mesélő, mire páran megborzongtak. Igazi gonosz boszorka.

– Nő-e az illető?

– Nő, nő.

Ugyan mi más lenne, gondolta, és sandán körbepillantott: a mesélő, Elvira és a sarokban a Bélu szemében nagyfokú érdeklődés csillogott. pedig ezeket hogy nem érdekelte a hétköznapin túlmutató.

– Na és mit mondott, hogy-e fogan meg?

– Azt mondta, könnyen megmérgesedik, és megmérgesedésében magában elátkozza az illetőt, aki két hétre rá megbetegszik, de az is megesett, hogy a szerencsétlen meghalt.

A szobán halk morajlás hullámzott végig. Szinte kivétel nélkül mindenki belegondolt és megborzongott.

– Aztán volt egyszer, ahogy mesélte, hogy egy ember ellopott egy hordó bort vagy egy zsák lisztet, már nem emlékszem, és jártak a paphoz, hogy mondjon misét, még a szomszéd falu pópájánál is jártak, hogy misézze ki az is, de az illető nem lett meg. Akkor azt gondolta, hogy szép szóval nem megy, a fene egye meg, ott szakadjon rá az ég, ahol van. És két hétre a harmadik szomszédjuknak a fiát elfogták a rendőrök, és becsukták emberölésért, a másik fia ágynak esett és magas lázban meghalt. Erre a harmadik szomszéd küldött nekik egy tehenet – amit, ki tudja, hol lopott, de akkorra az átok már megfogant, és a szomszédot megütötte a guta.

– Persze, de ahogy mondtad, ezt csak elrettentés végett mondta, és éppen ezért az egész lehet, hogy csak kitaláció – így Bélu a sarokból.

– Ne huhogjál.

A mesélő fején átfutott pár gondolat, és azt mondta:

– Lehet.

Mindazonáltal a történet szála itt nem szakadt meg, mert  továbbra is mélységesen meg volt arról győződve, hogy amit látott, a nyilak, a lándzsák, mind mérgezettek lehettek, és a gonosz boszorka átkának nyilai és lándzsái voltak.

Aztán a hallgatóság sem maradhatott kifejtés nélkül magára hagyatva a félhomályban ezen a lusta délutánon.

– Na, de miért átkozott volna meg téged? – tette fel Elvira a legfontosabb kérdést. – Te nem loptál tán!

– Mit képzelsz! Ez nem lop – vágta rá Sanyi majdhogynem mérgesen.

A redőnyön gyöngén átszűrődő meleg napsütés fénysugarakat rajzolt a poros szobába a mesélőt, Sanyit, Elvirát és a sarokban gubbasztó Bélut sejtelmes megvilágításba helyezve.

– Én nem csináltam semmit.

– Talán ez volt-e a baj? Lehet, csak nem szeretett.

A mesélő biccentett és folytatta volna. A szobán nemtetszés morajlott végig. A mesélő alakja a fénypászmák között kilebegett a szoba közepére, s ott megállt a levegőben. Majd hirtelen egyetlen irányból rengeteg nyíl és lándzsa süvöltött felé, de azok – mint a filmekben – a közelébe érve lelassultak, s megálltak pár centiméterre a mellkasától és a hasától. Akkor látszott meg a szíve és a gyomra tájékán kavargó vörös sárkánypár, amelyek tüzet okádva tekergőztek a nyilak és a teste között, mint valami védőpajzs, hogy a feléje irányuló, és a levegőben egy töredékmásodpercre megtorpanó halálos fegyverek mind úgy pattogtak és potyogtak le, mint ősszel a legyek.

– Ez történt – mondta.

És a tátott szájú hallgatóság egyöntetűleg hangos tetszésnyilvánításba tört ki.

A védelmező sárkányokon kívül még egy alak volt a szobában, de azt csak a mesélő láthatta. Ott állt mindvégig a bal oldalán, szemmel tartva a sárkányokat. Nem volt más ő, mint a harmadik szomszéd lelke, aki azóta a mindenható kegyelméből védőangyallá vált.

Print Friendly, PDF & Email
Share

4 Comments For This Post

  1. agymosó Says:

    Ez tecc.

  2. Judit Says:

    Átkozottul?

  3. agymosó Says:

    Már a múltkor is tetszett 🙂
    legyen igazad: átkozottul.

  4. Judit Says:

    Hm, tegnap pedig be volt zárva egy ideig a webhotel. 😉

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................