Archive | January, 2011

Tags: , , , , ,

Első javított

Posted on 31 January 2011 by Judit

Aztán később, amikor Réka megérkezett a rideg oslói kiborg-világba, majd akkor kezdte hiányolni a repülőtér helyi idiótákkal és különféle érdekes szagú külföldiekkel teli zsibongását. Az első kulturális sokkot nem a bolond nővel való incidens okozta, hanem a teljesen automatizált, steril, kő és fém és üveg világ, a jegyváltó és –ellenőrző gépek, a mozgásérzékelővel működő vízcsapok, az önműködő ajtók, az önmaguktól felgyulladó lámpák, az önjáró takarítógépek, az önkiszolgáló boltok, ahol az ember pénztáros nélküli pénztárakban saját maga kezeli a bankkártyáját, az embertelen magány és fegyelmezettség, ahogy az utasok felszállnak a ragyogó és fertőtlenített vonatokra, mint valami robotok. Osló. O.S.L.O., az Orgyilkosságra Specializálódott Lézerirányítású Organizmus.

Igen régen volt már a Nanowrimo finise (2010 november 30-án), és azóta főként az Advent-projekt és családi kötelezettségek foglaltak el egész decemberben és januárban. A megfeszített munka eredményeként, a mai napon végre egy első kijavított változatot tartok a kezemben: A borrei vásár első változatát, a maga esetlen, képlékeny és finom formájában. Semmi sem végleges, még az is lehet, egész más lesz belőle a végén, vagy éppenséggel a kegyetlen öncenzúra áldozata lesz. Azok, akik VIP-példányt kaptak a nyersanyagból, nagy munkára vállalkoznak, de számítok rájuk! Két irodalmi szakértő, egy pszichiáter és két-három mezei olvasó  a kiszemelt áldozat, de akik kíváncsiak, és nem bírják kivárni a végét, e-mailben jelezzék, és küldök egy példányt.

Comments (0)

Tags: , , , , , ,

Utóhang

Posted on 28 January 2011 by Judit

Amelyben megtudjuk, mi az a diaballó, és ki e műnek a szerzője

“De omnibus dubitandum” (Karl Marx)

A diaballó, más néven örmény ördög, egy csocsóhoz hasonló társasjáték, amellyel egyiptomi utazásom során ismerkedtem meg. A szó görög eredetű, διαβάλλω, és eredetileg azt jelenti, hogy kidob, áthajít, átvág, átvitt értelemben pedig megrágalmaz, rágalmaz, okol. A gonoszt nevezték így, a kidobni valót, akinek nem volt helye a teremtés dicsőségében, ahogy a nagy misztikusok mondják: „Ezért hát Diaballo örökkön örökké legyen a száműzöttek (kidobni valók) között, az idők végezetéig arra kárhoztatva, hogy ne lehessen része Isten dicső új alkotásában, az új teremtésben. – És akkor a trónon ülő megszólalt: „Lásd, újrateremtek mindent” ” (…)

Comments (2)

Tags: , , , , ,

Szél Róza arca

Posted on 27 January 2011 by Judit

Banner-tervek az új honlapdizájnhoz. Ötletek?

És Szél Róza is kaphatna arcot?

Mondjuk egy ilyet: (ha tudsz jobbat, küldd be a judit.szeles@panno.se -re)

Comments (3)

Tags: , , , , , ,

New outlook plans

Posted on 17 January 2011 by Judit

Soon it’s time for celebrating Panno’s first year anniversary on Word Press. Certainly it was a year of lots of exciting events, blogging, projects, and at the same time a great lesson about taking care of  a home site with all the small tricks and inconveniences as well, and learning much about WordPress optimazation – even if  we are very far from being “professional”. This is the right moment to say thanks to our web support and inspiration source: Martin Larsson who is behind DML Data.

We are planning to make big changes on our site with replacing the present theme (xMark designed by Lisa Sabin-Wilson) to the more magazine looking Premium News theme.

Panno looks like this now:

panno

But rather soon it might look something like this instead:

Do you like it?

Comments (2)

Tags: , , , , , ,

Esti beszélgetés az MTV-n

Posted on 16 January 2011 by Judit

Müller Péter: Esti beszélgetés (2010.febr.14.)
Jó hallgatni, figyelni rá, rád és magamra is.

Müller Péter a hazai ezoterikus irodalom kimagasló alakja. Egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tehetsége és a tudás átadásának vágya eredményeképpen elindította Mesterkurzusát, melyen az önmagát kereső embernek segít a mindennapi életben magára találnia. Véleménye, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd. (wikipédia)

Ezoterikus irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán: klikk.

((2011-től a Mesterkurzus Nyitott Akadémia címmel folytatódik tovább.))

Comments (0)

Tags: , , , , ,

Ibsen a konyhában

Posted on 13 January 2011 by Judit

Most már, hogy ezek az emberek nem élnek, beszélhetek róla, mondta. A fiatalember figyelmesen hallgatott. A kezét egy kissé előrébb tolta az asztalon, hogy jobban megtámassza a karját – hosszú vallomásra számított. A filmekre gondolt, ahol ilyenkor előhúzzák a doboz cigarettát, és rágyújtanak, de elfelejtik szívni, még a hamut sem érkeznek lepöckölni, olyan mértékben elmélyülnek az események felidézésében. Meg fog lepődni, fiatalember, de nem hiszek abban, hogy a halottakról jót vagy semmit. De a fiatalember nem lepődött meg. Inkább csak fokozódott a kíváncsisága, ki is lehet igazán ez a másik ember, aki most azon fáradozik, hogy beavassa életének eddig elhallgatott részeibe. Már nincsenek rám hatással, még ha vissza is járnának. Mit gondol? Nem gondolt semmit. Meglepte a kérdés, nem számított rá. Kérte, hadd gondolkodhasson el rajta. Aztán csak ennyit mondott: nem hiszek ilyesmiben.

Az öregedő férfi arcát számtalan barázda szántotta, keze reszketett, és egész valójában azt fejezte ki, neki már nincs mit veszítenie. Túléltem mindegyiket, mosolyodott el. Még azt a kis vidéki picsát is. De a fiatalember nem értette, kire célzott az öreg. Nem is számított arra, hogy az ilyen szavakat használjon, mert nem volt semmi gúny a hangjában. Úgy pattant minden szava a konyhakövön, mintha gumilabdák lettek volna. Ezt a határozottságot és egykedvűséget csak egy bizonyos kor után lehet elérni, gondolta a fiatalember. Neki nem voltak kellő számú és mélységű tapasztalatai. Mért hallgatott eddig? kérdezte. Az öreg nem szólt. Meddig is? folytatta a fiatalember. Egész életemet át, válaszolta a másik. És miért akarja most mégis elmondani? Most már nem árt vele senkinek? – faggatta a férfit. Nem csak ennyiből áll az egész! – csillant meg az öreg tágra nyílt szemeiben egy könnycsepp. Könnyíteni akarok a lelkemen. Igazságot akarok. Azt akarom, hogy egyszer engem is meghallgassanak, valaki, mondjuk ön, fiatalember, ha már azok, akiknek meg kellett volna, sose tudtak, s most már, ha akarnák, se tudnának, mert meghaltak mind.

Fáztak. Az öreg fentebb tekerte a gázkonvektort, ami erre kattogni kezdett. Jól jött volna az a doboz cigaretta a fiatalembernek. Legalább az ujjai hamarabb felmelegedtek volna. Az öreg sajnálatát fejezte ki a kellemetlenségért, és azt mondta, ő már alig veszi észre, ha lehűl a levegő. Talán el is kezdett hibernálódni, ami valószínűleg az öregedés velejárója. Nézze, fiatalember, én mindig is nehezen álltam meg, hogy ne szóljak, ha az igazság csorbát szenvedett, de a család, az más volt, családi terepen az ember önszántából hallgat és tűr. A családi összetartás végett. A békesség végett, érti? Igen, értette. Hogyne értette volna. Mennyit hallgatta a saját szülőanyjától, hogy mennyire hülye, hogy elment az esze, hogy egyetlen döntését sem fogadta el, egyetlen barátját sem szívlelhette, hogy kiutálta a feleségét, hogy megkérdőjelezte, bárki is szeretni tudná úgy, mint ő, pedig ő aztán sose szerette igazán, csak magát szerette, csak magát akarta ráerőszakolni, a maga képére formálni, az önimádatának élt, önmagának, és sohase másért. Az ilyennek minek a gyerek? Az öreg összerezzent: Mit mondott? Ezt hallotta? Csak hangosan gondolkodtam, válaszolt. Fiatalember, a gondolataim között olvas. Nincsenek titkaim. Akiket féltettem, és akiktől féltem, már nincsenek közöttünk. Ezért bátran elmondhatok mindent. Nincs már értelme az öncenzúrának, vagy ahogy Ibsen mondta, az élethazugságnak. Mert így vagy úgy, élethazugságban élünk, ha nem tudunk egymással őszinte lenni. De akkor is, ha valami hályog fedi a szemünket, ha nem látjuk a fától az erdőt. És valóban, az önzés az egyik ilyen akadály. Minek az olyan embernek gyerek, aki nem lát a saját orránál tovább.

A fiatalember előtt hirtelen lepergett egész gyermekkora, az iskola, a gimnázium, az egyetem, a házassága, a gyerekek, a válás – és mindegyik kép fölött ott lebegett egy még nagyobb kép: az anyjáé. Mondja, öreg, miről akar itt beszélni? – kérdezte meghökkenve. Az öregember nem értette, miért lett a fiatalember hirtelen olyan zaklatott. Nem is mondott még semmit el a történtekből. A nem várt hatás eltántorította attól, hogy megossza élete legnagyobb fájdalmát egy vadidegennel. Kér kávét? –kérdezte, de a fiatalember még nyugtalanabb lett, és mocorogni kezdett a széken, nem fogta a hely. Nem kérek, mondta ingerülten. Mit akar tőlem? Az öreg csalódottan ingatta a fejét. Töltött magának a kávéból, és reszkető kezekkel elmorzsolt bele egy szem kockacukrot. Nem akarok semmit. Jó volt elbeszélgetni magával. És úgy döntött, megtartja magának a felhalmozott sérelmeket. Isten nem bottal ver – visszhangzott a fejében az, amit az öreganyjától annyiszor hallott. A családtagoknak mind kijutott, és a maguk élethazugságában meg is haltak. Ehhez valóban nincsen semmi köze ennek a kedves idegennek. Mindenkinek megvan a maga baja, öreg, nyugtázta a fiatalember, felállt, köszönt, leakasztotta a felöltőjét a fogasról, és még elmentében hallotta a konvektor kattogását.

Comments (1)

Tags: , , , , , , , ,

Astrid és a szkinhedek

Posted on 07 January 2011 by Judit

Egy igaz történet Astrid Lindgrenről, a Harisnyás Pippi, Háztetey Károly és Juharfalvi Emil szerzőjéről és a szkinhedről.

A kilencvenes években történt, hogy a képen látható fiatalember így szólt magában, amikor meglátta Astrid Lindgrent: “Köszönnöm kell neki és kezet kell vele fognom.”

– Olvastam minden könyvét és nagyon tetszenek – mondta a szkinhed.

– Te nem egy olyan szkinhed vagy? – kérdezte Astrid.

– De – felelte kicsit zavartan a fiatalember.

– Szerintem abba kéne hagynod ezt a szkinhedszelést – mondta Astrid.

A fiú lesütötte a szemét, és elpirult. Astrid megpaskolta az arcát.

– Tetszel nekem, fiú, de tényleg azt gondolom, hogy abba kell hagynod a szkinhedszelést – mondta Astrid rövid gondolkodás után.

Comments (3)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,

Camilla Läckberg a szomszédom

Posted on 05 January 2011 by Judit

“Erica hazaindult. A hegy védelmében megbújó Fjallbackára gondolt. Nyáron úgy nyüzsgött a környék, mint egy hangyaboly. Most békés csend honolt a kisvárosban, mintha téli álmot aludna. De azt is tudta, hogy ez a béke csak látszólagos. A felszín alatt ugyanannyi gonoszság lakozott, mint bármely más emberlakta helyen. Gyűlölet, irigység, kapzsiság és bosszúvágy, letakarva olyan mondatokkal, mint mit szólnának az emberek?”

Camilla Läckberg a szomszédom, vagyis az lenne, ha  továbbra is szülőfalujában, Fjällbackában, és nem a Stockholm melletti Enskedeben lakna. Läckberg közgazdász végzettségű, életének egy válságos időszakában határozza el, hogy elvégez egy regényírói kurzust. Az első regényével, a Jégkirálynővel (2003) olyan sikert arat Svédországban, hogy megírja a folytatását (Predikanten, 2004), s ezzel hivatalosan is elkezdődik krimiírói karrierje. 2010 nyarán összeházasodik Martin Melinnel, az 1997-es év Robinson című reality show  nyertesével. 2007/2008 telén Denise Rudberggel együtt irodalmi műsort vezet a TV4 Plus tévécsatornán.

Szóval Camilla a szomszédom lenne. Fjällbacka a velünk szomszédos járásban, Tanumben van, tőlünk kb. fél óra kocsival. A kis halászvároskán körülbelül három perc alatt át lehet hajtani, így tehát még városkának is túlzás volna nevezni. Körülbelül nyolcszázötvenen lakják hivatalosan. A faluról nem sok mindent lehet elmondani. Ingrid Bergman ide járt nyaralni, az itteni halfeldolgozóból kikerülő szardella egész Svédországban világhíres (sic.!), de amióta Camilla Läckberg befutott, Fjällbackának saját honlapja van.

A Jégkirálynő meghódította egész Svédországot, és a világ több nyelvére lefordították. Most magyarul is olvasható. Ha valaki el akarná olvasni. Ocskai Tímea (is) csak azoknak ajánlja, akik a Miami helyszínelőkben látottakra emlékeztető, kissé kiszínezett epizóddal szeretnék a metrón töltött időt kitölteni, és olyanoknak is, akik az irodalomtól – szórakoztató oldalán túl ­ nem várják el annak igényes megjelenését.

Miért választották 2005-ben Svédországban Az Év Írójává Läckberget? Attól tartok, az eladott példányszámok alapján. De miért lett ilyen sikeres? Két dologra tudok csak gondolni. Az egyik az, hogy az irodalomhoz való hozzáállás Svédiában kissé más, mint a kontinensen. Először is, ebben a hatalmas országban (450,295 négyzetkilométer) mindösszesen 9 és fél millióan laknak, és Moberg, Lindgren, Lagerlöf, Tunström, Strindberg, Lagerkvist, Bellman kivételével elég kevesen jutottak be a világirodalmi tudatba. Valahogy a svédekről nekem nem az irodalom ugrik be. Az irodalomoktatás – legalább is úgy tűnik – arra koncentrál, hogy az ember fia olvasson, nem így Magyarországon, ahol tudni kell a (klasszikus ) szerzőről és a műről értően beszámolni (vagy legalább is még így volt akkor, amikor én legutóbb középiskolában tanítottam), és a gyerek megutál olvasni. Természetesen nagy kérdés, hogy mire helyezzük a hangsúlyt. Színvonalas irodalom kontra egyáltalán legyen valaki, aki olvas ebben a k*a országban.

De mi a másik tényező Läckberg sikerének esetében? A provincialitás. Svédország rettentő provinciális ország, különösen annak a Norra-Bohuslännek nevezett része, ahova Läckberg is való, és ahol én is élek. Már hogyne vette volna meg az egész tartomány, ha már itt játszódnak a regények! Sven  Svensson (a magyar Kovács János svéd megfelelője) bele is halt volna a kíváncsiságba, hogy mi a tomtét (manó svédül) írhatnak a szomszédról. Camillát a környéken személyesen ismerik, a párom együtt járt vele gimnáziumba a mi kis városunkban, ami szintén egy nagy sikerű krimisorozat (szerzője Gösta Unefeldt) és az abból készült tévéfilmsorozat,  A rendőrség Strömstadban (svédül: Polisen i Strömstad) helyszíne. Läckbergnek helyes a feltevése, hogy erre a provincialitásra lehet alapozni. Aztán az is igaz, hogy a felszín alatt itt is ugyanannyi gonoszság lakozik, mint bármely más emberlakta helyen. Gyűlölet, irigység, kapzsiság és bosszúvágy, letakarva olyan mondatokkal, mint mit szólnának az emberek?

Mit szólnának az emberek? A pletykára, szenzációra, kuriozitásra, Robinsonra éhes emberek! 🙂

Azt írja Rapai Ágnes a Facebookon, hogy – idézem – “A hülye kultúrsznobok azt hiszik, hogy a Való Világot csak az ostobák nézik.” Akkor én iszonyú hülye kultúrsznob vagyok. vagy legalább is remélem, hogy azt csak az ostobák nézik. A tévét ugyanis ki lehet kapcsolni. Läckberget pedig csak azért nem kezdenem el olvasni, mert a szomszédom!

 

A könyv az Animus Kiadó gondozásában jelent meg magyarul.

Comments (16)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................