Menj az orrod után

Posted on 12 October 2010 by Judit

A 2010-es Európa Turné – 2. Módszer

(Martin Larsson fényképeinek a felhasználásával)

Az intuíció (latin: intueri – megnéz, megtekint, megfigyel; szemlél, vizsgál) azon folyamat megnevezése, mely során az információszerzés látszólag nem gondolkodási és következtetési folyamatok során történik.

A folyamat egy következtetés vagy belátás végeredményét adja anélkül, hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának. WIKIPÉDIA

Britz Többféle módszer létezik egy turné megtervezéséhez, számunkra a kvázi-spontaneitás látszott a legmegfelelőbbnek, ugyanis azt nagyjából tudtuk, hogy hova akarunk kilyukadni. Néhány köztes állomásról is volt elképzelésünk, és az útvonalakat is tisztáztuk.

Végső úti célunk Budapest volt. Az odavezető út: Skee – Göteborg – Halmstad – Trelleborg – Sasnitz – Berlin – Bad Schandau – Prága – Pozsony – Budapest. Tavaly már bejártuk ezt az útvonalat, nagyjából tudtuk, hogy mi az előnye és mi a hátránya. Veszély: a Trelleborg-Sasnitz kompút kb. 5 óra, teljesen időjárásfüggő. Nekem tavaly rossz élményeim voltak a viharos tengeren sötétben való hány(kolód)ásról, ezért alaposan tanulmányoztuk az időjárásjelentést, és vittünk gyógyszert. Ha könnyen zizi lesz az ember, nem ajánlom, hogy este vagy éjszaka hajókázzon!

A kelet-német autópályák nagyon jók, a Berlint elkerülő utak áttekinthetőek, Németországban élvezet vezetni. A cseheknél sok betonlapos zakatoló autópálya van, ahol nehéz a sebességet tartani, ha nem akarja az ember, hogy egy szatyor csavar kizötykölődjön a kocsiból. Az autópályadíj sem az út minőségével, sem az autópálya hosszával nincs arányban. Ráadásul egy helyen alaposan eltévedtünk a terelőtáblák hiánya miatt. (Annak ellenére, hogy TomTom típusú GPS-ünk nagyjából a legfrissebb hírekkel feltuningolva egész jól navigált minket egyébként. De a csehek furfangosak!)

Roadsign

Magyarországon is érdemes az autópályákat választani, és az M0-s körgyűrűt, még akkor is, ha a GPS rövidebb /gyorsabb útvonalat javasol, mert az alsóbbrendű utakra nincs garancia. Gyakran keskenyek, nincs leállópadka, hiányzik a felfestés, vagy sötétben nem látszik a felfestés, a “kivilágítatlan részeg biciklisekről” nem is beszélve!

Mennyire kell egy utat megtervezni? Ez a legizgalmasabb kérdés egy hosszabb (több ezer kilométer) autós kirándulás esetén. A mi esetünkben a fenti kereteken kívül a TomTomra és az intuícióra bíztuk magunkat. Szerintem a spontaneitás egyrészt segít az útviszonyok változása (időjárás, útelterelés) során a korrigálásban, másrészt nemvárt érdekességekbe lehet botlani kis szerencsével.

A legnagyobb rugalmasságot az időkeretekkel kapcsolatban engedtük meg. Úgy csomagoltunk, hogy ott szállunk meg, ahol ránk esteledik. Ez eddig mindig jól bevált. Este felé, amikor már kezdtük úgy érezni, hogy 50-100 km még belefér, elkezdtük a GPS-ben a szálláslehetőségeket keresni. A gasthausokat (németül vendégszoba-szolgáltatás) előnyben részesítettük.

A falusi vendégszobákról az a véleményünk, hogy sokkal élet közelibb, valóságosabb az élmény, mint a nagy szállodákban. Tehénbőgés Bad Schandauban, kakaskukorékolás Joachimstahlban. A motelek atmoszférájáról tavaly  például egy Prága melletti istenhátamögötti helyen győződtünk meg a legjobban. A Démon Motel egy csehszlovák film David Lynch és Mark Frost változatában!

Road

Az intuíció mindannyiunkban jelen van, és működik- többé-kevésbé tudattalanul. A funkciója az, hogy a döntéshozatalban segítsen olyan helyzetekben, amikor nincs már idő gondolkodásra. Ezt tovább lehet fejleszteni úgy, ha az ember először csak megfigyeli önmagát, amikor ilyen helyzetek adódnak, és felismeri, tudatossá teszi mindazt, ami addig automatikusan működött. Ezáltal hozzáférhetővé válik egy különleges és gyors módszer, egy rövidebb út, egy nyúlcsapás.

Az utazás kezdetén felvett diszpozíció és az út során többször megismételt megerősítés lehetővé tette az állatok (főleg madarak – nagy rálátás) és fák energiára való rákapcsolódást. Egy közönséges autóatlasz is segítségemre volt, amit úgy használtam, hogy a helynevek hangzását teszteltem. Az adott hely rezgését figyelve döntöttem, alkalmas-e arra, hogy megszálljunk, érdemes-e oda ellátogatni. A dolog akkor kezd el izgalmassá válni, amikor több ember utazik együtt, és a megfigyeléseiket megosztják egymással, és annak megfelelően navigálnak tovább – mint a vándormadarak! (Vagy emlékezzünk arra jelenetre, amikor A gyűrűk urában már senki nem tudta, merre kell menni, és Gandalf azt javasolta, menjenek az orruk után…híres rossz fordításban a filmben: “Kövesd az orrod!” ROFL)

 

 

 

 

 



Print Friendly

2 Comments For This Post

  1. darya Says:

    Profik vagytok anyukám! Spontaneitásból jeles! :)

  2. Judit Says:

    Nem te mondtad azt is, hogy tudni kell élni!? :-)

1 Trackbacks For This Post

  1. Úton Says:

    [...] Menj az orrod után [...]

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter