A világon a legfontosabb a munkahely, hogy az embernek legyen állása. Még az egészségnél is fontosabb, mert megette a fene az egészet, ha nincs pénz orvosra vagy gyógyszerre. Még a szerelemnél is fontosabb, mert a szerelem elmúlik, a szerető elhagy, rá se néz az emberre, pláne nem, ha segítségre van szükség. Ugyanígy a barátságnál is sokkal fontosabb a munka. A munka, ami viszonyrendszerbe helyezi az embert, funkcionálissá tesz bennünket, ami után rangsorolódunk, megítéltetünk és meghalunk. Munka nélkül az árokparton, tönkremenve, siralomházban, vagy ki tudja hol, végzi az ember, embertelen körülmények között. Az embert a munka teszi emberré. Nem a gondolkodás.

A felvételin a pöcs főnök megkérdezte Rózától, hogy olvasta-e a munkaköri leírásban, hogy a munka ellátásához nyelvtudás szükséges. Róza bólintott, de – az igazat megvallva – nem értette, miért kell egy takarítónőnek nyelveket beszélnie. Aztán idővel azt a magyarázatot találta ki magának, hogy bizonyára azért, hogy a kollegáival beszélgetni tudjon – mert mindegyik bevándorló volt. De valószínűleg nem ez lehetett a valódi ok, mert a munkaköri leírásban az is ott állt, hogy az illetőnek anyanyelvi szinten kell írnia és beszélnie magyarul. Egyáltalán nem fért Szél Róza fejébe, hogy mi ez a nagy felhajtás a nyelvekkel, hogy egyszeriben mitől lett olyan fontos a nyelvtudás, hogy miért a nyelvtudás, és nem a jó fizikum, a rugalmas hátizom, vagy az erős vádli. A takarítás végtére is fizikai munka, nem?