Az ebéd az első

Posted on 28 May 2010 by Judit

Nyomás vissza a szellemszobába! Minek van az embernek szellemszobája, ha nem használja azt? – hallotta Róza a belső hangot, és igazat adott neki.

Azért vannak a dolgok, hogy használjuk azokat. Amit nem használunk, nincs is.

Szél Róza anyja sokat beszélt Bazsiról, anyai nagynénjéről, aki belezúdította a cukrot a hurkába. Vele kapcsolatban mondható el, hogy ha valamelyik izmot nem használjuk, az elsorvad. Egész életét a kilencedik emeleten élte le. Először csak nem akart lejönni. Utána már nem is tudott. A teste akkorára növekedett, hogy már nem tudott lábra állni.

A halogatás nem jó taktika. A hangok úgyis utolérik az embert. Igen, ez sorskérdés. A hang sebességét nehéz átlépni – gondolta Róza.

Szertartásosan megterített a fehér damaszttal. Kirakta a két nagy levesestányért meg a kanalakat. Aztán behozta a hatalmas fehér porcelántálat a főtt hússal és a zöldséggel. Ádámnak megrezgett a tokája, ahogy a nyakához gyűrte a szalvétát.

Aperitíf nincs?

Anyád picsája!gondolta Róza, és az almáriumhoz ment.

­ – Vegyes jó? Nincs más.

Ádám beleegyezett. Róza levette az üveget, és töltött. A poharat sose mosta el, csak rátöltött. Ádám mindjárt felhajtott kettőt is.

– Te nem iszol?

– Absztinens vagyok.

Hazudik.

A belső hang lihegni kezdett kissé, az is lehet, hogy elpirult. Nem ment még Rózának a hazudás olyan jól, pedig gyerekkorában színésznő akart lenni.

A színésznők nem hazudnak, hanem játszanak – javította ki mindjárt a belső hang.

Kirakta az asztal közepére a levest csigatésztával, a tepertőt, a frissen sült kolbászt, a hurkát: vérest is, májast is, az ötliteres uborkát, az újbort, a pogácsát.

Fáj a kezem, a bütykeim, igen. Ezt a disznót pedig meg kell szeretnem, nincs más választásom – és beleszúrta a súlyos ezüstvillát egy nagy petrezselyemgyökérbe.

A vendégek sorra felhörpintették a pálinkát, és hozzáláttak a levesnek. A forró és zsíros levesek a gyomorban összevegyültek a pálinkával, hogy előkészítsék a helyet a következményeknek. Róza nem ivott, de kicsit már megszédült a büfögésektől.

Imádlak, Mrs Dalloway!

Róza,

Szívesebben maradnék a Mr. Dalloway-nél, androgünia, inverzió ide vagy oda, impozáns hímvesszőm van, amit, tudom, hogy gonosz, romlott, passé és üldöznivaló hímsovinizmus, de büszkén viselek:-)

Monsieur Bovary, az álruhás diszkónindzsa

Kedves MR. Dalloway!

Ezen Szél Róza elpirulna. De én nem. Semmi kétségem a hímvesszője impozánsságáról. Sőt! Nem azért üldözném, mert gonosz, romlott etc. 😉 És már irigy sem vagyok rá, mint régen. Ha éppen tudni akarja, a sámánbotomat faragom: impozáns és ellenállhatatlan erővel bír. Ha éppen tudni akarja, a bot tud valamit, ami jobb a legjobb szexnél. De vitathatatlan, hogy a szeretkezés/nemzés annak a hatalmas fúziónak az emberi szintű változata, amit nekem sikerült megtapasztalnom.

Sámánanyja Selma

Valaki a sarokban megszólalt:

– Van még kenyér?

Az asszonyok kezdtek kétségbe esni: nagyon fogy az étel, nagyon fogy. Hogy lehet ennyi éhes embert összeterelni? A temetés nagyon elhúzódott, és a torra majdnem mindenki hivatalos volt. Nem osztottak ugyan meghívókat, de nagyjából mindenkit ismernek majd – gondolták. De nem így volt. Az emberek csak özönlöttek már a temetést megelőző szertartásra.

Le kellett teríteni az udvaron egy nagy sátorlapot, hogy mindenki le tudjon ülni. Szép napsütéses nap volt. Talán ez is csalogathatott ki annyi embert. Aztán a temető is közel, szépen átsétáltak a halottas háztól. Ez volt az utolsó út. Róza nem ment. A konyhában maradt. Gőz futott a kontya alá.

Temetés, lakodalom, keresztelő, disznótor – mindig ugyanazok a vendégek. Ez most egy kicsit különlegesebbre sikerült. Sok az idegenruhás.

– Nem az a baj, hogy nincs elég étel, az a baj, hogy azt fel is kell szolgálni – mondta Rózsika néni.

Jaj, jaj, nyomás vissza a szellemszobába!

Print Friendly, PDF & Email
Share

Leave a Reply

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................