1993[i]
Amor meus, pondus meum;
ilio feror, quocumque feror.
Szent Ágoston
URAM, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
ahol sérelem van, oda megbocsájtást,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétség, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol sötétség, oda világosságot,
ahol szomorúság, oda örömet.
Hogy ne vigaszt keressek, hanem vigasztaljak,
hogy ne megértést keressek, hanem másokat értsek meg,
hogy ne engem szeressenek, hanem szeretetet gyújtsak.
Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,
mikor meghalunk, születünk meg az örök életre.
Ámen.
aug.25.
Megint magamra hagytak, akik nem írnak! Türelmetlen és mértéktelen vagyok. Zalán elfeledett. Tímea? Ki tudja? Lacinak talán sok dolga van. Csak azt nem tudom, Zsolt mit akar! Leginkább bosszant. Mert mintha megkergült volna: tudathasadás – az egyik énje ír, a másik önmaga kettőződésétől és tőlem is irtózna.
- Ön sörös vagy boros, kisasszony?
(Akkor már vörösbort ittam.)
Zs. egy kedves barát. Sose tekintettem komolyan férfinak. Mindaddig, amíg fel nem fedeztem, hogy bántja a laza életvitelem, hogy megsérthettem, hogy sose vettem komolyan, és a füle hallatára hagytam, hogy egy közös ismerősünk magáévá tegyen. Ezt mindaddig nem értettem meg, amíg meg nem néztem a tévében a Varázshegyet – a könyv az egyik kedvencem volt eddig is. Ő ajánlotta, de sose olvastam el végig. Amikor a filmet láttam, már férjnél voltam, mint Tatjána. Rettenetes éjszaka volt: forró, izzadtságszagú, vörös, kába, mint egy kínai bordélyház. Az a pillanat, amikor rájöttem, hogy Hans Castorp életkora teljesen elkerülte a figyelmemet, s az is, amikor az asszony röntgennegatívját oly bálványozva nézte, nem kívánom senkinek, amit éreztem. Rettenetes bűntudatot Zs.-tal szemben, és langyos szerelmet, ami olyan gáttájon kezdődött felfelé kúszni, mintegy a köldökig, és álomba ringatott. Írtam neki, s válaszolt. Én az álomvilágból írtam, ő pedig ettől megrémülhetett, és eltűnt. Aztán csak úgy, küldtem neki egy lapot Bécsből, semmit sem remélve. Megint nehéz volt az idegkimerültségéről, kórházról, az élettársáról, múzsátlanságról, kedvtelenségéről olvasni. De azért gyorsan írtam. Nem akarom, hogy megsértsem. Teljesen korrekt akarok lenni vele. Sem durva, sem szívtelen. Arra emlékszem, milyen volt régen. Nem lehet, hogy teljesen megőrült volna. Az más, ha én.
(Az első levelében egy igazolványkép negatívja volt emlékeztetőként. A további leveleket is H.C. kezdőbetűkkel jelezte. Később már én is Mme. Chauchat –t írtam feladónak.)
Olvastam Schopenhauer írását a „Nemi szerelemről” – nem tudnám ilyen egyszerűen és sablonosan elintézni. Szoktak a filozófusok szerelmesek lenni, ha ilyen logikusak? Elméletben semmi sem él, inkább TORZ.
[i] Szél Róza 3.naplójából – 1993.aug.1-től okt. 19-ig
