Egy ronda januári reggelen Sara egy Teneriffa felé tartó repülőgépen ül. Otthon hagyta a férjét és a gyerekét, hogy egy hétig nyugodtan gondolkodhasson. Ugyanis belátta, hogy elkeseredett, annak ellenére, hogy csak 30 éves. Tényleg egy igazi ”keserűpunci”. Ennek igazán nem kellett volna így történnie, hiszen ő csak a szerelemről álmodott, mint oly sokan mások.
De most ott ül a repülögépen bugyuta-Teneriffa felé, és minden igazságtalanság eszébe jut, amit valaha is elkövettek ellene. Arra gondol, mennyire becsapva érzi magát a szerelemmítosz által. Az, amelyik rávesz bennünket, hogy családot akarjunk alapítani. Mindazokra a nőkre gondol, akik úgy éreznek, mint ő, akiknek az energiáját felemészti a családi pokol. Egy egyenesen lefelé ágazó örökség, a nyugtalan anyja mosogató ekcémás kezeitől egészen Sara ideges ügyességkomplexusáig.
A repülőre Erica Jong ”Rettegés a repüléstől” című (Tericum Kiadó 2002) 70-es évekbeli klasszikus regényét viszi magával, és miközben Sara olvassa, azt kívánja, bárcsak 1975 lenne 2005 helyett. Mert úgy tűnik, minden sokkal jobb volt a 70-es években, minden család elleni lázadással, laza kapcsolatokkal és kábítószerezéssel. Most 2005 van és Sara rémülettel fedezi fel, hogy jobban vágyik egy egész éjszakán át tartó alvásra mint egy ”Hirtelen Felindulásból Elkövetett Dugásra”.
Bitterfittan vad felszámolás a szerelem mítoszával, az anyasággal és az egész szarkultúrával, ami affelé tendál, hogy mindent hamis kukirózsaszínre fessen. Egy regény, egy önéletrajz, egy riport identitásról, szexisztikus szocializációról és az egyik legfontosabb női kérdésről: hogyan érhetjük el valaha is az egyenjogú társadalmat, amikor még arra sem vagyunk képesek, hogy egyenjogú kapcsolatban éljünk azokkal, akiket szeretünk?-írja az Élet És Irodalom – Svédország blogban Melissa
A hétvégén tartották a nyugat-svédországi Strömstadban (t.i. lakhelyem) a második Téli Szófesztivált (Winter Word Festival), amelynek Maria Sveland is vendége volt. Melissa blogjából elég sokat megtudhatunk az ifjú svéd írónőről és első könyvéről, a Bitterfittáról – amit én (mégis csak) fapinának fordítanék.
Én magam még a regény első pár oldalnál tartok, és nem vagyok jogosult még egy pártatlan bakfittyre sem. Maria Sveland mindazonáltal kellemes benyomást keltett bennem, és mivel a Svédország nevű szexista-feminista-demokratikus mintaállamban (sic.!) van szerencsém élni, felkeltette a téma iránti érdeklődésemet.
További képek a fesztiválról: Martins site



20:57 on March 7th, 2010 1
Remélem, tetszik majd. Bár szerintem a mostani fiatal anyukák élete nem annyira rossz. Gondolj csak bele, hogy az én nagyanyám hét gyereket nevelt a második világháború idején. Nem volt se villany, se folyóvíz.
[Translate]
15:56 on March 8th, 2010 2
Nézőpont kérdése.Gyermekeket szülni és ugyanakkor önmagad megvalósítani nem egyszerű, de kivitelezhető. Oly sok körülménytől függ, bár az okosak azt mondják a körülményeidet is te magad alakítod. Mégis azt hiszem bárhol élsz a világon ha saját magadban megtalálod a békét és az egyensúlyt akármilyen nehéz is legyen össze tudod egyeztetni e kettőt. Hiszen a Nő csodálatos teremtmény.Tudja honnan kell energiát nyernie a szürke hétköznapok túléléséhez és ettől mind erősebbé válik. Nem számít melyik században él.Annak ellenére azonban,hogy a mai nők helyzete valóban jobb mégís eltűnődöm, miért is szaporodik egyre jobban a “keserűpunci ” kór.
[Translate]
16:48 on March 8th, 2010 3
Korjellemző-e vajon a kóros puncimegkeseredés vagy korszakjellemző? Avagy te is leszel még fapina, anyukám, csak várd ki!
[Translate]