„Az embernek január vége felé kezd teljesen elege lenni a télből” – gondolta Szél Róza, amikor hazaérve éppen súlyos télikabátját vette le.
Kint mínusz huszonhét fok volt, és hó. Csizmájáról hódarabkák olvadoztak lassan. Hosszú percekbe telt, amíg minden ruhadarab lekerült, és megtalálta helyét a fogason.
„Az ember télen nehézkes. Ez a sok ruha lehetetlenné teszi a mozgást!”
A nők nem szeretnek nehezebbek lenni, mint amilyen nehezek. És minden, ami a mozgásukat korlátozza, teher, amitől meg kell szabadulni mielőbb. Szél Róza különösen nem szerette, ha a szabad mozgásban, mintegy a szabadágában korlátozták.
„Véget kell vetni a télnek!” – határozta el.
És tavaszi nagytakarításba kezdett: ablakot pucolt, lecserélte a függönyöket, átültette a virágokat, megette az utolsó szaloncukrot, és virágos terítőket rakott ki mindenfelé.
„Előidézem a tavaszt” – gondolta, és felrakta a Vivaldi Négy évszak című lemezt:
…………………………………………………………………
…………………………………………………………………
Ráleltem a zöld hangra. Meg akarom szólaltatni
a zöld minden árnyalatát.[1]
[1] Villányi László: Vivaldi naplójából
February 8th, 2010 at 20:10
Az nagyon jó!
February 9th, 2010 at 09:24
én már a nyarat is elő szeretném idézni, de nem ment. pedig fürdőgatyóban rohangáltam az udvaron a minusz tízben .Ráadásul a napszemüvegem is beesett a fél méteres hóba ,úgy lefagyott a kezem ,hogy nem is kerestem tovább, ja és a naptej rámfagyott miközben a napozóágy földhöz fagyott lábbait próbáltam feltépni – búlsitt hát itt nem lesz nyát sohaaaaaaaaaaa
February 9th, 2010 at 09:33
Hójelentés: a mai napon reggel fél kilenckor ismét elkezdett kövér pelyhekben hullani…