Archive | February, 2010

Tags: , , , , ,

A Trip to Rwanda

Posted on 28 February 2010 by Judit

I haven’t WRITTEN for a long while now and the reason is very simple. I was busy doing something else: READING! The book I’m reading is a classical beauty: Women Who Run With the Wolves by Clarissa Pinkola Estes.

It’s a really huge book which touches every inch of the soul, so not an easy reading. But fascinating, and if one started reading it, cannot just drop the book and say, I’ll be back in a couple of weeks. The style of C. Pinkola Estes is so rich that I most of the time hear her voice – as if she were here and telling me the story right into my ears. I’ve bought some of her audio books as well, so I actually know how she sounds like. The very first time I heard her was Warming the Stone Child.

But now I’d like to insert one of my favourite stories from the book Women Who Run With the Wolves.

GENERAL EISENHOWER WAS going to visit his troops in Rwanda. (…) The governor wanted all the native women  to stand by the side of the dirt road and cheer and wave to welcome Eisenhower as he drove by in his jeep. The only problem was that the native women never wore any clothes other than a necklace of beads and sometimes a little thong belt.

No, no, that would never do. So the governor called the head man of the tribe and told him the predicament. “No worry,” said the head man. If the governor could provide several dozen skirts and blouses, he would see to it that the women dressed in them for this one-time special event. And these the governor and local missionaries managed to provide.

However, on the day of the great parade, and just minutes before Eisenhower was to drive down the long road in his jeep, it was discovered that while all the native women dutifully wore the skirts, they did not like the blouses, and had left them at home. So now all the women were lined up and down both sides of the road, skirted but bare-breasted, and with not another stitch on and no underwear at all.

Well the governor had apoplexy when he heard and he angrily summoned the headman, who assured him that the headwoman had conferred with him, and assured him that the women had agreed on a plan to cover their breasts when the general drove by. “Are you sure?” yelled the governor.

“I am very, very sure,” said the headman.

Well, there was no time left to argue and we can only guess at General Eisenhower’s reaction as his jeep came chugging by and woman after bare-breasted woman gracefully lifted up the front of her full skirt and covered her face with it.

Share

Comments (2)

Tags: , , , , , , ,

A Magyar Kétfarkú Kutya meséje

Posted on 16 February 2010 by Judit

A kétfarkú kutya eredete

A párt „hivatalos története” szerint szegedi vár feltárásánál találtak egy a múlt századból származó fafaragványt, mely egy két farokkal rendelkező kutyát ábrázolt. A vizsgálatok szerint a faragvány egy olasz szektától származik, akiket garázdálkodásért száműztek hazájukból, és Szegeden kerültek fogságba. Bebörtönzésük előtti 30 év alatt a szekta részévé vált a szegedi közéletnek. Az ő jelképük volt a kétfarkú kutya, mely egy XIII. századi szimbólum, és az eretnekség elleni küzdelem egyik jelképe.

– ezt a Wikipédián olvashatjuk, a Kétfarkú Kutya Párt valóságteremtő központjának a honlapját pedig itt találhatjátok: http://www.mkkp.hu/

A kétfarkú kutya nem harapott meg

Valahol már láttam korábban is a Kétfarkú Kutyát. Nem kizárt, hogy a Twitteren. A mostani (újra)feledezés helye az Arckönyv volt (svédül Fisbok = Fingkönyv). Örömmel csatlakoztam a rajongók táborába.

A legutóbbi bejegyzésük családom berkeiben komoly visszhangot válthat ki. A testvérem, aka Tibold Windy ugyanis a Dunakeszi Tőzegláp réme.

Auchan-plakát

Share

Comments (2)

Tags: , ,

My Latest Baby

Posted on 15 February 2010 by Judit

My friends know that I have a special connection to Japan. But some of them can even remember how difficult it was for me to accept this connection, or any connection actually which came to me through spirituality. Now I’m just laughing if I get a new reminder: ” Ryunoshippo! Wakie-wakie!! It’s your previous life calling.” – and I accept, this is how it should be.

My latest piece of the collection is a Hello Kitty shoulderbag. Back to black. 😉

Share

Comments (0)

Tags: , ,

Szél Róza és a gazdasági válság

Posted on 14 February 2010 by Judit

Szél Róza elkeseredetten keresgélt a ruhásszekrényben, a szekrény már majd elnyelte, s a lógó finom kelmék bebugyolálták alakját. Valami ócska ruhát keresett, amit a munkában felvehet.

Harminc évig volt tanár. Most bezárt az iskola, és a dolgozók sem kaptak másik helyet. Legalább is nem mindegyik. Szél Róza sem. És ebben a gazdasági válságban nem talált más munkát, csak takarítást.

Takarítani pedig nem lehet selyemblúzban és szoknyában. És szövetnadrágban, kiskosztümben, gyapjúpulóverben vagy vászonruhában sem. És egyik cipője sem felelt meg a célnak…a papucsai sem.

Már majdnem sírt. Nem volt egy rongyos gönce, amit nem sajnált volna összepiszkolni.

Leült az ágy szélére, és elkezdte egyenként végignézegetni a ruháit, mintha élettörténetét lapozgatná.

„Talán az utolsó pár ezresemből találok egy edzőcipőt” – gondolta, s pityeregni kezdett.

Szél Róza és a gazdasági válság
Share

Comments (4)

Tags: , , , ,

Szél Róza tavasszal

Posted on 08 February 2010 by Judit

„Az embernek január vége felé kezd teljesen elege lenni a télből” – gondolta Szél Róza, amikor hazaérve éppen súlyos télikabátját vette le.

Kint mínusz huszonhét fok volt, és hó. Csizmájáról hódarabkák olvadoztak lassan. Hosszú percekbe telt, amíg minden ruhadarab lekerült, és megtalálta helyét a fogason.

„Az ember télen nehézkes. Ez a sok ruha lehetetlenné teszi a mozgást!”

A nők nem szeretnek nehezebbek lenni, mint amilyen nehezek. És minden, ami a mozgásukat korlátozza, teher, amitől meg kell szabadulni mielőbb. Szél Róza különösen nem szerette, ha a szabad mozgásban, mintegy a szabadágában korlátozták.

„Véget kell vetni a télnek!” – határozta el.

És tavaszi nagytakarításba kezdett: ablakot pucolt, lecserélte a függönyöket, átültette a virágokat, megette az utolsó szaloncukrot, és virágos terítőket rakott ki mindenfelé.

„Előidézem a tavaszt” – gondolta, és felrakta a Vivaldi Négy évszak című lemezt:

…………………………………………………………………

…………………………………………………………………

Ráleltem a zöld hangra. Meg akarom szólaltatni

a zöld minden árnyalatát.[1]


[1] Villányi László: Vivaldi naplójából

Share

Comments (3)

Mouse

Tags: , , , , , ,

Selfportrait with salmonbra

Posted on 07 February 2010 by Judit

Mouse Most of the time just a little mouse. Preferably even invisible. But no doubt, very sweet, like rice dumplings. It’s me. Scared? A lot. Of what? I don’t know…everything. Just a little mouse, but capable of shutting down everything personal, takes a deep breath, and disappears. Now this is the very result:

Salmonbra

But when not present, it still has form, smell, colour, texture, and still generates feelings, even desire.

In between fears and raw freshness. Has no constant presence – only vibrating  attributes. It’s me.

Share

Comments (0)

Tags: ,

Szél Róza bűne

Posted on 06 February 2010 by Judit

„Itten harmadfokú öngyűlöletről van, kérem, szó!” – mondta az ügyész, majd kis hatásszünetet tartott. – „.. a legsúlyosabb büntetést kérem kiszabni a vádlottra.”

Szél Róza összecsuklott. Tudta, másoknak nem szabad ártani. Tudta, a gyűlölködés és a meg nem bocsátás bűn. Tudta, s most itt állt a bíróság előtt. És ebben nem látott semmi különöset. Még az ügyésznek is igazat adott. Az elhangzottak hatására azonban valami elkezdett kavarogni a gyomrában.

„Engem soha nem tanítottak meg szeretni” – szabadkozott magában. „Soha nem dicsértek meg a jó bizonyítványomért. S ha rosszat csináltam volna, biztosan megvernek – de soha nem csináltam még rosszat sem!” És megjelent szigorú apjának a tekintete, a kőszoboré. És látta az anyját a hosszú műanyag cipőkanállal a kezében, ahogy ott áll az asztal mellett, s ezt mondja: „Megeszed!” És látta az eltörött poharat, amit rémülten rejtegetett napokig, majd bedobta azt a kerti budiba.

„Ártatlan vagyok” – fakadt ki hirtelen, meg sem gondolva, mit mond, az egész bíróság megrökönyödésére. Tudta, logikátlan, amit mondott, s csak az érzelmei vezették. De mindenki hirtelen olyan önzővé válik a halál árnyékában.

„Nem tudja, mit beszél” – hallotta a padok közül. És sietve elnézést kért.

A bírónak nagy, jóságos barna szemei voltak. Homloka körül finom gondfelhők lebegtek, azokat legyezgette egy üres géppapírral. Korára és tapasztalatára való tekintettel mindig ő kapta a legfogósabb eseteket. Szél Rózát megtört lelkére való tekintettel felmentette, természetesen, de legszívesebben életfogytiglan szeretetre ítélte volna, ha olyan egyáltalán létezne.

Share

Comments (2)

Tags: , , , , ,

Szél Róza és a rádió

Posted on 04 February 2010 by Judit

Szél Rózát minden érdekelte egy kicsit. Amíg az anyja élt, a Kossuth Rádiót hallgatták.

Mint annyi más gyerek a hetvenes-nyolcvanas években, ő is a Szabó családon, a Ki nyer mán és a Jó ebédhez szól a nótán nőtt fel. Nem mintha ő is aktívan hallgatta volna, nem. Inkább az anyját figyelte, aki időnként leült, ha valami fordulatot vett a történet. Szél Róza gyermekkorában egy család története szólt a háttérben.

„A háttérrádiózás jó a magány ellen” – gondolta. Nem tudná megmondani, épp most mi is megy, csak időnként kapja fel a fejét valami hírfoszlányra. Hogy ez vagy az meghalt. Hogy a kávé jó a cukorbetegeknek. Hogy ismét kardhal támadta meg az olajvezetéket.

„Mindegy mit mondanak, csak beszéljenek…”

Szemeden bánat könnye pereg, s legördül hirtelen,
Mint a hulló csillagok. Ne félj, én itt maradok Veled, megfogom a kezed.
Hát felejtsd el a bánatod!

Beszélj! Beszélj! Beszélj! Beszélj!
Beszélj! Beszélj! Beszélj!

„Tudom én, hogy mit érzel…” – dúdolta Szél Róza Domján Edittel a háttérben. S várta a déli harangszót.

Share

Comments (2)

Tags: , , ,

Erling’s larch

Posted on 03 February 2010 by Judit

This is maybe the very last photo of my old friend, Erling’s larch tree in Ejgst. We found this pic at Google Map 3D Street View, maybe still online, try to find Ejgst,  Sweden. 😉 Good luck with the search! (Read more at: Sushi-party in Ejgst)

Share

Comments (0)

Fifties-Housewife

Tags: , , ,

Szél Róza

Posted on 03 February 2010 by Judit

„Egyedül akarok lenni, egyedül akarok lenni” – hajtogatta magában Szél Róza miközben idegesen tűrte le a harisnyáját. Viszketett tőle, mint ahogy a melltartóktól is viszketett.  Nőnek lenni átok, hallotta anyját. A szépségért meg kell szenvedni, hallotta megint csak őt, s megcsapta az orrát a harisnya savanyú szaga.

Fifties-Housewife

A nejlonharisnya drága volt. Legalább is drága, hogy minden nap újat vegyen fel Szél Róza anyja. A nap végén lefejtette a lábáról, a karosszék háttámlájára tette, a szoknyára, s amikor Szél Róza beleült a székbe, hogy tévét nézzen, a harisnyából áradó lábszag tisztára elbódította. Ez volt hát a gyermekkor? A harisnyaszag? Az anyaszag?

„A nejlon, a műszálas, a merevítés a melltartóban, a cipők, a hajfesték, a szemspirál, a hormonspirál – ez mind az átok, a szenvedés, amit a szépségért fizetni kell” – gondolta Szél Róza belefáradva a nő szerepébe. „Egyedül akarok lenni, s tisztázni magamba, hogy nő akarok-e maradni, vagy átoperáltatom magam.” De nem tudta elképzelni magát izzadt, szakállas férfinak sem.

Lábáról csendben lefejtette a harisnyát, elsimította a karosszék háttámláján lógó szoknyán, s beleült a székbe.

„Egyedül akarok lenni, egyedül akarok lenni a gondolataimmal” – gondolta, de hamar belátta, egyedül volt ő, csak éppen a gondolatai voltak azok, amik nem hagyták nyugton. „Egyedül, gondolatok nélkül” – próbálta, ám csak a halál jutott az eszébe, a halál, amikor még a gondolatok is megsemmisülnek. A megsemmisülés nem tetszett Szél Rózának. Azzal még várjunk. De nem lehet egyszerre élvezni is az életet meg élni is. S kikapcsolta a melltartóját.

„Szeretnék pár napig egyedül lenni.”

Hajnal fél háromkor ébredt meg. Elaludt a karosszékben a savanyú szagot párologtató harisnyák között.

„Már ennyi az idő? Ilyen hamar elmúlt egy év?”

Share

Comments (1)

Advertise Here

Photos from our Flickr stream

See all photos

Advertise Here

Twitter

Impresszum

Felelős kiadó:

Szeles Judit
...................................